2009-ben a Nintendo DS széles körben szerzett lojális és aktív rajongói közösséget, akik habár a konzolra az exklizívokon kívül nem számíthattak sok jó vagy érdemben minőségi játékra, mégis nagy lelkesedéssel fogadtak bármilyen programot, ami a konzol határain belül képes volt szórakoztató lenni. A húzó címeken kívül (Pokemon, Mario, Fire Emblem, Zelda) kevés olyan DS játék látott napvilágot, amiről az emberek beszélhettek volna, egy részük inkább volt lebutított port. A kevesek közt azonban született pár emlékezetes gyöngyszem, például a Might & Magic: Clash of Heroes. Ez a rajzolt puzzle játék játékmenetben nem hozott nagy újdonságot, de a köré épített világ, sztori, karakterek, és az egyszerű játékmenetben lakozó összes lehetőség körültekintő kiaknázása nagy sikert aratott. Olyannyira, hogy alig két év múlva jött a HD remake az összes többi konzolra, illetve PC-re. Nemrég pedig egy Definitive Edition is napvilágot látott, ami immár teljes pompájában hozta el a puzzle játékot Switchre, PS4-re, és PC-re. Ismervén a játék sikeres előmenetelét, kíváncsian vártuk a megjelenést. Lássuk, mire számíthat az, aki vásárlásra adja a fejét.
Kirakós hadseregek
A történet szerint 40 évvel járunk a Heroes of Might & Magic 5 történései előtt, Ashan világában feszült, de békés kapcsolatot ápolnak az emberek, elfek, démonok, a mágus és nekromanta birodalmak. Ám egy nap egy titokzatos démon nagyúr váratlanul rajtaüt a halandókon, és a Blade of Binding nevezetű tárgyat keresi, melynek segítségével a világon bárhol hatalmas kapukat nyithat a pokolba, ezzel gyakorlatilag egy nap alatt leigázhatná az egész halandó létsíkot. A mészárlás közepette öt hős szóródik szét a világban, és mindegyikük a saját indítékából, de ugyanazért a célért kel útra a seregei élén: megállítani a démon nagyurat, és megszerezni az áhított pengét, mielőtt Ashan káoszba fullad.
A történet nem túl komplex, de hűséges a Might & Magic világához, így találkozhatunk ismerős karakterekkel (az 5-ben például egy-egy főhőst már láthattunk korábban), felismerhetünk helység neveket, illetve az események is kapcsolatban állnak más játékokkal. A játék körülbelül 20-30 óra alatt vihető végig, és 5 különböző kampányt dolgoz fel, az öt hős, és így öt különböző hadsereg irányításával. A történetet visual novel jelenetek képében ismerhetjük meg, ami annyit tesz hogy a karaktereket kézzel rajzolt formában csodálhatjuk meg, miközben párbeszédeiket szöveges formában követjük végig. A novellát is megtöltő írott anyagok közt statikus pályán mozogva ugrálunk a szintek között, és puzzle játékokba oltott csatákat vívunk meg.
A játék első hőse a fiatal elf lány, Anwen, az ő szemszögéből ismerjük meg az alapszituációt, és harcoljuk végig az első felvonást. Gyors szóváltásokat követően máris megismerkedünk a harcrendszerrel, ami egy klasszikus "keress 3 párt" jellegű kirakós puzzle játék, épp csak meg van fűszerezve egy sakk tábla szerű tereppel, különböző egységtípusokkal, és kihívásokkal. Kezdetben elég egyszerű a dolgunk, könnyen bele lehet rázódni a játék ütemébe és szabályaiba. A 8x6-os "játéktáblán" a felső zóna jelzi az ellenség seregét, az alsó pedig a mi seregünk részére fenntartott zóna. Ahogy az ellenfelünk rakosgatja az egységeit, azok úgy csorognak rá a frontvonalra, és ha három azonos típusú és/vagy színű egység kerül horizontálisan vagy vertikálisan egy vonalba, történik egy támadás vagy képesség.
Chess of Heroes
Ez egyáltalán nem bonyolult. Ha a támadásunk a szemben álló sereget éri, akkor az egységek szenvednek el sebet, ha átmegy mellettük vagy rajtuk, akkor a sereget vezető parancsnokuk, ellenlábas karakter vagy boss kapja a sebet. Addig párosítgatjuk az egységeinket, amíg az ellenfelünknek elfogy az életereje, és győztünk. Könnyed puzzle játéknak tűnik az egész. Nos, akármennyire is szimpla írásban a játékmenet, annyira sok módon billenhet át a mérleg a komplexitás irányába, általában a mi kárunkra. Először is az egységeink leérkezése felett nincs teljes kontrollunk, random módon kerülnek a készletünkbe a hadseregünk tagjai, így simán lehet pechünk, hogy nem úgy jönnek ki a párjaink ahogy nekünk jó. Bebukhatunk egy egész csatát, aztán az állás visszatöltését követően tökéletes sorrendben jön ki minden és szinte azonnal győzünk. A randomitásnak tehát inkább hátulütője van, amitől bár érdekes a játék, de sokszor okoz fejfájást, főleg hogy a csaták simán elhúzódhatnak akár 20 percig is.
És ha ez nem lenne elég, az ellenség mesterséges intelligenciája nem a kegyelméről híres. Ha jól jönnek ki az egységei, habozás nélkül csapja ránk a leghatékonyabb támadásait, és kegyetlenül megbüntet, ha hibázunk vagy felejtünk. Ez miatt a játékban sűrűn kerülünk olyan helyzetbe, hogy a könnyed harcokat reménytelenségbe és frusztrációba fulladó brutális mészárlás váltja fel, és mi vagyunk a vesztes oldalon. Ez a fajta inkonzisztens nehézség miatt nehéz a játékot minden percében szeretni, sajnos lesznek alkalmak amikor végső idegösszeroppanás következtében az állás visszatöltése helyett az Alt+F4-re nyomunk inkább. Persze, simán lehet hogy csak a szerencsénk hagyott el bennünket és a random faktor nem hagyott nyerni, de ettől nem lesz kevésbé kellemetlen az élmény.
Az öt kampány egyébként jól fel van építve, mindegyik hoz valami újdonságot az addig megszokott játékmenetbe, ugyanis minden seregnek más a stratégiája, stílusa, mások az elénk felállított kihívások, illetve a karakterek is folyamatosan cserélődnek. Egyik sereg sem rosszabb a másiknál, aminek köszönhetően mindegyik kampány ugyanolyan élvezhető és tartalmas, mint az összes többi, és minden erőfeszítésünk egy közös lezárás felé tereli a sztorit. A kampányok között nincsen átvihető zsákmány, tárgyak, egységek vagy pénz, mindent elölről kell felépítenünk minden új sztori kezdetével, de mivel jelentősek a különbségek a seregek közt, ezért ez nem válik zavaróvá, vagy sajnálatossá. Egyébként is, a gyűjthető pénz és nyersanyagok, amikből a seregünket építjük, annyira bőségesek, hogy sosem leszünk nekik híján.
Az egyszemélyes kampány generikus fantasy történet, de kellemes körítésének és kedvelhető karaktereinek hála képes fenntartani az érdeklődést a lezárásig. Ha ezek után is kedvünk támad még puzzleözgetni, megtehetjük multiplayerben is, online vagy helyben, hot-seat módon. Előbbi során random 1v1 vagy 2v2 játékosokkal mérhetjük össze erőnket, és egy ranglétrán küzdhetjük fel magunkat a dicsőség csúcsára. Hot-seat során a mellettünk ülővel körökre osztva adogathatjuk egymásnak a kontrollert vagy egeret. Nem igazán mély a multiplayer játékmód adta lehetőségek tárháza, de kellemes dolog, hogy van rá lehetőség.
Amennyire fel tudtuk mérni, a 2009-es első verzióhoz képest a játékmenetben nem történt érdembeni változás, viszont a grafika tényleg komoly munkálatokon esett át. Maga a játék összképe nem kifejezetten látványos vagy részletgazdag, viszont stílusában egységes, és kedvelhető. A rajzok jók és változatosak, a kézzel festett hátterek szépek és színesek, a kampányok közt változatosan váltják egymást a környezetek és karakter dizájnok. Aki szerette az eredeti kiadását a játéknak, annak igazi vizuális csemege a Definitive Edition, de az új játékosok számára is egy pozitívum lehet.
Ajánló
A Might and Magic: Clash of Heroes Definitive Edition nem egy újradolgozása a sikeres alapjátéknak, hanem vizuális feljavítása, valamint technikai felzárkóztatása, hogy az anno Nintendo DS-re megjelent játékot az új konzolgenerációkon és PC-n is teljes pompában lehessen élvezni. A játékmenet egyszerűnek tűnő puzzle elemei mögött változatosság lapul a kampányok váltakozásán keresztül, viszont a random faktor és a hirtelen nehézség váltakozások kellemetlen élményeket tudnak okozni. Ha nem ijedünk meg az ilyen helyzetektől, akkor 20-30 órára biztosítva van a szórakozásunk, mert az átlagos fantasy sztori nem vált ugyan világot, de minőségében tudja hozni azt a szintet, ami miatt érdekelhez minket a végkifejlet.
| Review score | |
| 7 | A Might and Magic: Clash of Heroes rajongótábora örülhet, a Definitive Edition teljes pompájában költözik a konzolainkra, vagy a monitorunkra. A kézzel rajzolt stílus, a könnyed fantasy sztori elmegy szódával, de ha kitartunk mellette akkor hosszú időre leköti a figyelmünket. A játékmenet inkonzisztens nehézsége és a randomitás ördöge okozhat fejfájást, de ha ezen túllendülünk, akkor változatos és érdekes puzzle RPG-t köszönthetünk a Clash of Heroesban. |