Kojima x 11 bit studios - ha a játék mély gondolatot ébreszt és elgondolkodtat


A The Alters és a Death Stranding 2 két teljesen külön világ, mégis ugyanazt a húrt pengetik: azt, amelyik nem a pontszámokra, hanem az emberre rezonál. A 11 bit studios mindig is arról volt híres, hogy nem a legnagyobb robbanást, hanem a legmélyebb kérdést keresi. A This War of Mine óta tudjuk, hogy náluk a játék nem menekülés, hanem tükör. És most, hogy a The Alters is megérkezett, ez a filozófia még erősebben érződik. Egy olyan sci-fi túlélőjátékot raktak le az asztalra, ami nem a crafting menükben akar elveszíteni, hanem abban, hogy mit kezdesz saját magaddal — vagy inkább: a másik éned döntéseivel.

Ezért is volt különösen szép gesztus, hogy a The Alters fejlesztői és szinkronszínészei nyilvánosan gratuláltak a Death Stranding 2 megjelenéséhez. Nem PR-pacsizás volt ez, hanem egyfajta szakmai elismerés. Egyikük sem akarja megmondani, mi a jó játék — de mindketten hisznek abban, hogy a videojáték lehet gondolatébresztő, sőt, szükséges. A DS2 narratívája, ahogy a kapcsolódásról, az elszigeteltségről és az újrakezdésről mesél, ugyanazt a húrt pendíti meg, amit a The Alters is: hogy a játékos nemcsak irányít, hanem érez, dönt, és néha el is bizonytalanodik.

A 11 bit studios egyik fejlesztője egy interjúban úgy fogalmazott, hogy ők inkább Stanisław Lem világát követik, mint a hollywoodi sci-fi látványorgiákat. És ez érződik is. A The Alters nem akarja túltolni a drámát, de minden döntésed mögött ott van egy másik élet lehetősége. Ugyanez a fajta mélység köszön vissza Kojima munkájában is, ahol a világmentés nem rakétavetőkkel, hanem kapcsolatokkal történik.

Az, hogy két ilyen különböző stúdió — az egyik lengyel, a másik japán — ugyanarra a gondolatra épít, azt mutatja, hogy a játékvilág kezd felnőni. Már nem csak arról szól, hogy ki lő előbb, hanem arról is, hogy mit gondolunk magunkról, a döntéseinkről, és arról, hogy mit jelent embernek lenni egy digitális világban. És ha ehhez az kell, hogy egy szinkronszínész vagy egy fejlesztő nyilvánosan elismerje a másik munkáját, akkor az nem gesztus — hanem irány.

Újabb Régebbi