Conan Unconquered - Teszt

Nagyon nagyon örültem, mikor a főszerkesztőm rám írt, hogy besza.., akarom mondani, most nagyon fogok örülni, lehetőségünk van a Conan Unconquered tesztelésére. Mindig is szeretem ezt a világot, a filmeket, a sorozatot, sőt, édesapám révén még képregényeim is voltak, bár ezek nem igazán gyereknek való, de izmok voltak benne, mellek, vér, belek és nagy nagy dögök. Mai napig úgymond bakancslistám, hogy a könyveket is el fogom olvasni, aminek nem mellesleg első oldalán Conan már öl. Szóval igen, ez ő. A nagy böhöm barbár, aki rabszolgából lett uralkodó és nem kímél senkit és semmit, ami fenyegeti országát. A Petroglyph egyszer már sikeresen elővette a világot és egy jó kis survival játékot alkotott belőle, ami ha engem kérdeztek nagyon nagy szó, hiszen ez pont egy olyan stílus, amivel jelenleg telített a piac és bugokról, valamint nagy gépigényekről híresek. De a Conan Exiles állta a sarat és a legkiemelkedőbb túlélős címek között van helye. Ellenben, senki nem evezett még olyan mély vizek felé, hogy ezt a brutális fantasy-t stratégia környezetbe illessze bele. Egészen mostanáig.

Elsőre azt gondolnánk, hogy ez igen, ez lesz a tuti. Sajnos viszont pár perc tapasztalat után rögtön csalódni fogunk. Először is a játékmenet nem újítja meg az RTS kereteit, sőt, ha engem kérdeztek még a megszokott formát sem hozza. Helyette valami új fúziós dolgot kapunk, amit persze ki fogok fejteni, de engem nem sikerült meggyőzni vele. Nincsen egyjátékos hadjárat, skirmish, vagy multiplayer, bár érdekes módon co-op igen, ami nem is egy rossz móka, már ha van kivel játszani. Valami új műfajt akartak létrehozni a stratégia játékokon belül, nem véve figyelembe azt, hogy az ipar már próbálkozott ezzel nem egyszer és senkinek nem sikerült. Ami nem Starcraft motorra épül az egyszerűen nem működik megfelelően, mint ahogy ez sem. Hiába próbáltak egy amolyan survivor RTS-t létrehozni, keverni a túlélős és a tower defense elemeket. Ezzel azt érték el, hogy egyrészről baromi nehéz, másrészről pedig rétegezték az amúgy is réteg játékosokat, így keveseket ragad meg, és őket sem tudja megtartani.

Bár Conan igazi harcos, azért ellenfelek százaival ő sem bír el, plusz valami uralkodó féle, így a bázis menedzsment az egyik alapeleme a játéknak. Nyersanyagokat kell gyűjtenünk: bányákból követ és vasat, vadászokat kell kiküldenünk, akik az élelemért felelősek, földművesek segítenek a tenyészállatok gondozásában és persze ott vannak még a favágók, akik bármilyen meglepő is, a fával dolgoznak, így falakat emelnek építményeink köré védelem gyanánt. Később, ha kifejlesztettük, akkor az elesett büszke harcosok lelkeit is begyűjthetjük, hogy pusztító mágiaként szórjuk vissza bosszújukat az ellenfeleinkre. Ráadásul nem vagyok rákényszerítve a valós idejű reakciókra, hiszen az események sorozata bármikor megállítható, így van idő átgondolni és kiadni a következő parancsokat. Eddig tök jól hangzik.

A játéknak viszont nincs olyan célja, ami kielégítő lenne a játékos számára. A különböző pályákon egy meghatározott számú kört kell túlélni. Ez azt jelenti, hogy tower defense módjára, hullámokban jönnek az ellenfelek, akik természetesen egyre erősebbek lesznek. Ezeket kell nekünk visszavernünk, de közben építkeznünk is, amivel erősíthetjük a seregünket, több egységet gyárthatunk valamit a bázis védelmét fokozhatjuk. Persze van egy kis holtidő a támadások között, így nem kell izzadva mindent egyszerre csinálnunk, a játéknak tehát megvannak a maga fázisaik. A pályák egyébként egész nagyok, így nyugodtan körbejárhatjuk, harcolhatunk az ott tanyázó szörnyekkel és gyűjthetünk hasznos nyersanyagokat ládákban elrejtve. Ezeket pókok, skorpiók és ragadozó madarak őrzik. Ennyi, ez a három faj arra tette fel az életét, hogy városaink közelében ládákat figyelnek és várják a halált. De lámpaoltásra mindig érjünk haza, hiszen a gonosz nem kíméli népünket. Az erőforrásaink végesek és viszonylag lassan szerezhetőek be, így át kell gondolni, hogy mikor mit építünk és fejlesztünk. A hullámok és a kalandozások között pedig fosztogatók jöhetnek a városba, akik elrabolják nehezen kitermelt javunkat, így a pálya minden zugát figyelemmel kell kísérnünk.

Figyelmünk tehát sok mindenre összpontosul és a játék maga emiatt elég izgalmas és mozgalmas. Fésüljük a környéket, visszaverjük az ellenfelet és vigyázzuk a dolgainkat. Közben pedig fejlesztünk is, elsősorban falat, hiszen ez védelmi vonalunk első zászlósa. Kifejezetten hasznos az első hullámok idején, de később az ostromgépek megnehezítik dolgunkat. A tűzről nem is beszélve. Fa anyaga révén a falunk gyorsan odavész, ha csak egy helyen is meggyullad, arról nem is beszélve, hogy tovább terjedhet az épületekre. Oltása homokkal történik, amivel persze van dögivel, de erre katonát kell áldoznunk és ők sem rögtön tudják elapasztani a vészt, időbe teleik a probléma megoldása.

A játék baromi nehéz, ami azt jelenti, hogy sokszor el fogunk hasalni. A mechanika viszont az, hogy minél többet használunk valamiből, az erősebb lesz. A sok fal építése azt eredményezi, hogy szívósabb védelmet kapunk. Egy egység sok számú képzése erősíti a katonákat. Ezeket az apróságokat a játék megjegyzi, így következő nekifutásra ezekkel a bónuszokkal indulunk. És igen, ennek a hozománya, hogy nem fog lemenni minden elsőre, de után annál finomabb a győzelem íze, így mehetünk a még nehezebb pályákra és ismétlődik az egyenlet. A Conan Unconquered tehát ennyiből áll. Talán a hc játékosok tudják ezt a modellt élvezni, nekem viszont kifejezetten ellenszenves volt, pedig nagyon akartam szeretni. A játék alapeleme az ismétlés, így megerősítve az egységeket és kiismerni az adott pálya hullámait. Egyszerűen nem engedi a saját erönkből tovább jutni, rákényszerít arra, amit ma már csak úgy nevezünk, hogy farmolás.

Review score
6.5	A Conan Unqoncuered egy igazán érdekes fúziója a stratégia játékoknak. Vegyítettek több stílust, pedig a bevált recept a stílusban régóta közismert. Köszönhetően az újításoknak repetitív és nagyon nehéz, ami talán kecsegtető lehet a nehéz motorosok előtt.