Nincs túl sok aktív co-op taktikai akciójáték a piacon, de az a kevés igen tekintélyes rajongótábort tud magáénak. Ez egy olyan zsáner, ami eleve a régi motorosokat fogja meg elsősorban, tekintve hogy amolyan retro érzést kölcsönöz amellett, hogy egyben komoly kihívást is állít. És mindezt haverokkal megtapasztalni remek élmény, főleg ha minél nagyobb osztagot toborozhatunk magunk mellé. Egy remek példa a Red Solstice, aminek első része ugyan tele volt hiányosságokkal, és a zsáner lehetőségeit se használta ki teljeskörűen, de a játékosok imádták, és igen hamar könyvelhető volt a második rész. A Red Solstice 2 pontosan azt adta, amire vágytunk: kőkemény taktikai lövölde, ami akár 8 fős osztagok számára biztosít gyötrelmesen nehéz küldetéseket, amiket csak az izzadságos fejlődési rendszerrel és csapatjátékkal tudunk megoldani. Imádtuk.
A játék bár hosszú órákra beszippant akármilyen játékost, de hosszabb távra a hardcore közösséget tudta csak megtartani. Ez a közösség pedig annyira magáévá tette a Red Solstice megpróbáltatásait, hogy már-már nehezményezik a komolyabb küldetések hiányát. Hát, az Ironward csapata válaszolt a sirámra, és az asztalra csapta az Insurgents kiegészítőt, ami alaposan feladja a leckét a rajongóknak.
Zsoldosok és lázadók
A történet szerint a Red Solstice világában a Mars bolygóért folytatott harcban az Elysium Corporation minden lehetőséget megragad, hogy hatalomhoz illetve technológiákhoz jusson. A magánhadsereget alkalmazó cég az emberiség szolgálatát hirdeti, de titokban brutális emberkísérleteket hajtanak végre, népirtást végeznek, és saját alkalmazottaikat és katonáikat horrorisztikus mutációkkal ostorozzák jobb teljesítményre. A naprendszer hatalmai szemet hunynak a cég kegyetlensége felett, egy veteránokból álló osztag azonban felveszi a harcot az egyre szemtelenebb és erőszakosabb megavállalat ellen. Ők az Insurgents. Ők a mi osztagunk.
Az Insurgents sztorija és narratívája pontosan olyan, mint az alapsztori esetében; egészen kellemes világépítés, érdekes háttértörténet és karakterek, de tessék-lássék elmesélt cselekmény, és szörnyen buta szinkronmunka. Bár én nem találkoztam olyannal, aki a Red Solstice-t a története miatt játszotta volna, a DLC által bemutatott helyzet és karakterek simán megalapozhatták volna egy lebilincselőbb és interaktívabb narratíva bemutatását. Ezen átlendülve a DLC tartalmát áttekintve temérdek újdonságot találhatunk, kezdve az alapjátéktól független kampánnyal, a benne felvonultatott új játszható karakterrel a Governorral, az új fegyverek mellett új modokkal, és persze az Elysium visszatérő rosszarcúival.
Aki esetleg a DLC okán találkozik először a Red Solstice-al, annak íme egy gyorstalpaló arról, hogy miről szól a játékmenet: Egyedül, botok társaságában, vagy barátainkkal egy random generált térképre érkezve izometrikus nézetben rójuk a városok utcáit vagy az elsivatagosodott telepeket, alapanyagokat, fegyvereket és eszközöket gyűjtögetve a romok között. Mindeközben folyamatosan ömlik ránk az ellenség bogarak, mutánsok vagy Elysium katonák képében.
Egymás hátát fedezve menetelünk a pályán elhelyezett stratégiai pontok közt, teljesítve a kapott feladatokat amik lehetnek valami tárgy vagy adatcsomag megszerzése, valami ellenséges dolog megsemmisítése, túlélők kimenekítése, jármű kísérete, bomba aktiválása, és így tovább. Ám minél tovább húzzuk az időt, az ellenség annál erősebb és ádázabb egységeket uszít ránk, míg el nem érünk egy olyan Infestation szintet, ahol a túlélés erősen a lehetetlen irányába billen.
Nincs ez máshogy az Insurgentsben sem, épp csak a feladatok az Elysium frakció körül forognak, az ellenfelek túlnyomó része pedig a STOHL mutáns katonáiból áll. Mivel itt nem babra megy a játék, ezért ez az új kampány a legelső perctől fogva komoly kihívást állít elénk, szinte már igazságtalanul könyörtelen körülményekbe taszít, éreztetve, hogy most egy egészen más fajta oldalról indítunk támadást egy egészen más fajta ellenséggel szemben. Kezdő játékosok számára az Insurgents kampánya nevetségesen nehéz, nem is ajánljuk senkinek, hogy belekezdjen mielőtt az alapjáték kampányát teljesítené. Muszáj szereznünk pár fegyvert, kütyüt, modot, és építenünk kell a képesség fánkat is, hogy egyáltalán esélyünk legyen az új sztori küldetéseivel szemben.
Kőkemény háború
A fejlődés ugyanolyan ütemben zajlik, mint korábban, viszont harcba hívhatjuk az új kasztot, a Governort, kapunk pár új fegyvert, de a prímet az új modok adják. Eddig is voltak kiegészítők, ezek az új fegyver darabok viszont alapjaiban forgatják ki a játékstílusunkat. Ennek oka, hogy a modok igen komoly változásokat adnak, mind pozitív, mind negatív oldalról. Lehet, hogy egy mod sokszorosan hatékonyabbá teszi a felszerelésünket, cserébe viszont elvesz tőlünk valamit. Értsd, megoldhatjuk hogy egy fegyver tízszer akkorát sebezzen és több töltényt bírjon el, cserébe viszont lassabban fog lőni és csak közelre lesz hatékony. A pro-kontra dilemma nagyon erős ezeknél az új dolgoknál, ám sajnos a balansz team nem végzett jó munkát.
Az Insturgents nehézségét tekintve ugyanis a pro-kontra módosítók közül a kontra úgy érződik, mint egy hasba rúgás. Nyilván nem adhattak a kezünkbe mindent elsöprően erős kütyüket, de a hátráltató módosítók könnyedén kigáncsolhatják az egész buildünket, ez miatt pedig sokkal több időt és energiát kell rászánnunk arra, hogy minden küldetéssel ráeszméljünk az adott loadout-unk problémáira, és egy újabb nekifutással átszabjuk a készleteinket. Ez egy idő után inkább bosszantó, semmint a szórakozást szolgáló taktikai elem, ezért ez az újdonság nem a szívünk csücske.
A kampány mellett meg kell említenünk a Tug of War térképet, ami ismerős, mégis új taktikai áttekintést jelent az Elysium ellen folytatott harcunkban. Ezen a térképen amolyan gerilla támadásokat tervezhetünk meg és kivitelezhetünk, pontokat gyűjtve és használva a tovább haladáshoz. Ám a térképen való strategizálás során erős változókkal is számolnunk kell, pontokat veszíthetünk, melyek nélkül elveszítjük az egész háborút.
Ha az alapjátéköt követően kezdjük el a DLC kampányát, jelentősen élvezettel telibb tapasztalatokkal gazdagodunk, de még így is kritikusan fontos, hogy legyen bár barát, aki fedez minket. A botok sajnos korlátolt felszereléssel jönnek mellénk, és nem is valami okosak, ezért aztán muszáj kerítenünk pár havert, vagy a random társakkal kell valahogy barátságot kötni. Ha viszont kész az osztagunk, az Insurgents a nehézsége ellenére remek móka.
Ajánló
A Red Solstice 2-nek igazán szüksége volt egy jó DLC-re, ami ezúttal az új játékosok csábítása helyett a régi motorosoknak ad új élményeket és kihívást. Ezt az Insurgents maradéktalanul teljesíti, néha kissé átesve a ló túloldalára, valamint a balanszolás tekintetében is vannak aggályaink. Hibái ellenére viszont így is azt kell hogy mondjuk, hogy az Insurgents egy remek kiegészítő, a hardcore rajongóknak igazi csemege.
| 7 | Az Ironward nem feledkezett meg a gyermekéről, a Red Solstice 2 továbbra is egy remek taktikai co-op játék, és a legutóbbi DLC csak tovább építette a pozitívumainak listáját. Ugyan nem hiba nélküli, a nehézség például brutálisan elszállt az új kampányban, az új fegyverkiegészítők balansza pedig több fejfájást okoz, mint amennyire hasznosak. Mégis egy remek hardcore élményről beszélünk, ami a meglévő rajongóknak kötelező kipróbálásra. |