A Helldivers 2 hatalmas sikere Johan Pilestedtet, az Arrowhead korábbi vezérigazgatóját inspirálta arra, hogy nagy álmokat szőjön a stúdió jövőjéről. Bár a siker nem volt akadályoktól mentes – Pilestedt elárulta a játékipari tartalmakkal foglalkozó GamesIndustry-nak, hogy „borzalmas” fenyegetéseket kaptak néhány játékostól – ezek a kihívások csak növelték a stúdió ambícióit. Pilestedt nem tervezi, hogy tőzsdére vigye a céget, de reméli, hogy egy nap az Arrowhead elérheti a FromSoftware vagy a Blizzard minőségi szintjét.
Ez azonban sok alkalmazkodást igényel a figyelem középpontjában. Pilestedt szerint a közösséggel való interakciók többsége pozitív volt, de természetesen nem volt minden zökkenőmentes: a játék egyensúlyával kapcsolatos aggályokat nemrég oldották meg, és a PSN-fiók regisztrációs követelményei is okoztak némi kellemetlenséget.
A stúdió már rendelkezett némi tapasztalattal a krízisek kezelésében, például a Magicka 2011-es problémás indulásával. „Én és Shams [Jorjani, az Arrowhead új vezérigazgatója] felismertük, hogy őszintén kell beszélnünk a közösséggel, és gyorsan cselekednünk kell a problémák megoldása érdekében” – mondta Pilestedt. „De most magasabb a tét.”
A játékosbázis hatalmas növekedése új kihívásokat hozott. „A nagy különbség most, ami borzasztó, az az, hogy a stúdió munkatársai mennyi fenyegetést és durva viselkedést kapnak néhány rosszindulatú egyéntől” – mondta Pilestedt. Ez valami új, amivel meg kell küzdeniük.
Jorjani - a jelenlegi frissen kinevezett CEO - szerint a mérgező viselkedés részben az Arrowhead játékainak készítési filozófiájából fakad (ami valljuk be, nagyon furcsa), miszerint „Egy játék mindenkinek, egy játék senkinek.” Ez az egyik nagy oka annak, hogy a Helldivers 2 ilyen sikeres lett – mondta Jorjani. A játék frissnek tűnik, mert sok népszerűtlen dolgot csinál. A hatalmas siker azonban a játékot a niche rajongói csoporton kívülre is eljuttatta, ami különböző vélemények felerősödését eredményezte.
A mérgező viselkedés csökkentése érdekében Jorjani azt mondta, hogy az Arrowheadnek együtt kell működnie a közösséggel, hogy azok önmérséklettel bírják egymást, és eszközöket kell biztosítani a pozitív kommunikációhoz. A Bungie példája azonban arra emlékeztet, hogy ez nem lesz egyszerű feladat.
Bár az Arrowhead még nem tett drasztikus lépéseket, a növekvő ellenségesség sem csökkentette lelkesedésüket. „Látni akarom, milyen magasra tudunk repülni” – mondta Pilestedt. „Shams bevonásával jó esélyünk van arra, hogy megvalósítsuk azt a jövőt, hogy a következő FromSoftware vagy Blizzard legyünk.”
Jorjani hozzáfűzte: „Zászlóshajó stúdióvá akarjuk tenni az Arrowheadet, ahol azok, akik ilyen típusú játékokat akarnak készíteni, azt mondják: 'Az Arrowheadnél akarok dolgozni.'”
A FromSoft és a Blizzard nagyon különböző stúdiók, és a Blizzard esetében sok alkalmazott álma nem vált valóra. Jorjani szerint azonban nincs terv a tőzsdére lépésre; a növekedés eszköze lesz a célnak, nem pedig önmagában cél.
„Nem anyagi haszonért vezetjük az üzletet” – mondta Pilestedt. „Az alázat és a vágy, hogy nagyszerű játékokat készítsünk, az egyetlen ok, amiért élünk.”