A Rise of the Ronin nekem elsőnek olyan játéknak tűnt, ami már egy-két generációs. A Team Ninja az eddigi „legambiciózusabb” címüknek nevezte, de ezt az ambíciót beárnyékolja számomra a fakó grafika és a teljesítményproblémák. Viszont e hiányosságok ellenére a Rise of the Ronin továbbra is dicséretes kiadás. A stúdió mindent megtett, más játékok ötleteivel ötvözi, hogy valami érdekeset hozzon létre.
A Rise of the Ronin a Bakumatsu-korszakban játszódik, ami Japán
történelmének egy olyan időszaka, amely a Tokugawa Sógunátus végét és az ország
nemzetközi kereskedelem előtti nyitásának kezdetét jelentette. A karaktered,
egy névtelen ronin (akit testreszabhatsz egy nagyon részletes kozmetikai
felületen), elszakadva a „Blade Twin”-től (egyfajta nem hivatalos testvértől), egy
gyűlöletháromszög közepén találja magát, amely a sógunátus-ellenes frakció, a
külföldi telepesek és a sógunátus-párti erők között alakult ki. Rengeteg
politikai intrika van itt, ahogy a harcoló táborok a hatalomért küzdenek egy új
Japán létrehozása érdekében a zűrzavar és a felfordulás időszakában. Bárki, aki
ismeri az ország történelmét, valószínűleg sejtheti, hogyan játszódnak le a
Rise of the Ronin eseményei, de a Team Ninja értelmezése a 19. századi Japán e
sorsfordító időszakáról egészen rendkívüli.
Minden történet hajtóereje a szereplők és az írás. A Rise of the Ronin mindkettőt kivételesen kezeli. Noha időnként nehézkesen dolgozik valaminek a bemutatásával, a nevezett és a névtelen karakterek lenyűgöző mélységet rejtenek magukban. Emlékezni fognak korábbi tetteidre, és gyakran haboznak együttműködni veled, ha bűnözői tevékenységet folytattál, például levágtad a városi lakosság felét, bár ez valamilyen szinten azért érthető. Megkérdőjelezik az indítékaidat, ha rájönnek, hogy esetleg a szembenálló frakcióval dolgoztál együtt. Ez a hihető és gazdag jellemzés életet lehel olyan történelmi személyiségekbe, mint a modernizáció híve, Ryoma Sakamoto és a reformpárti értelmiségi Shoin Yoshida, akik poros ereklyékként kerülhetnének ki kevésbé tehetséges írók kezekben.
A baj inkább az, hogy a sztori előadása a lebilincselő
karakterek szereposztása ellenére, akik a játék kiváló írásának köszönhetően
figyelemreméltó kapcsolatban állnak egymással, a Rise of the Ronin narratívája
továbbra is elsősorban az akciófigurákként álldogáló embereken keresztül
jelenik meg. Komoly gond szaglik a levegőben, de az emberek mégis úgy
ácsorognak a párbeszédek alatt, mintha nem is lenne háború. Az sem számít, hogy
mi történik.
Az egyik jelenet során, miután egy Sógunátus-ellenes szamurájt legyőztem egy párharcban, egyenes háttal, keresztbe tett karral nézett szembe velem. Az animáció teljesen ellentmondott a történteknek. Ugyanez történt valamivel később. Közvetlenül egy Sógunátus-párti tisztviselő elleni merénylet után szövetségesem úgy lihegett, mint egy kutya, miközben még mindig egyenesen állt, mintha kávéra várnánk egy presszóban. Az ilyen fajta eltérések megtörik az elmélyülést a játék néhány legnagyobb pillanatában, különösen mivel a narratíva eseményei annyira sötétek és drámaiak.
Ennek ellenére a Rise of the Ronin megragadott. Folyton
tudni akartam, mi fog történni ezután. A dráma, a pletykák, az időnkénti
komédiák, a szerelem, a halál, a fájdalom – ez egy kicsit minden egy edényben,
ami egy finom, narratívában gazdag kampányba fő össze. Ezt egy lenyűgöző világ
erősíti meg, amely bár tele van tipikus open world elemekkel, rengeteg
lenyűgöző kilátással bíró helyszín van, és jól vannak kihasználva a különböző
RPG rendszerek.
Hamar azon kapja magát az ember, hogy már hasonlítja is össze a Rise of the Ronint, a Sucker Punch Productions Ghost of Tsushima játékával. Míg a két játék művészileg és tematikailag egyforma, a Team Ninja legújabb játéka inkább több más játék ötvözete. Egy kis Assassin’s Creed, egy kicsit Dark Souls, egy kicsit Far Cry és egy kicsit Ghost of Tsushima, mindez egy csomagban. Ez nem rossz dolog. Valójában bárki, aki szereti a Team Ninja korábbi játékait, valószínűleg beleszeret abba, amit a Rise of the Ronin nyújt. A stúdió számos legjobb elemét tartalmazza, a harci mechanikától a környezeti tervezésig, és egyfajta „Greatest Hits” albummá egyesíti őket.
Vannak lineáris szakaszok, mivel ez volt jellemző a
fejlesztők korábbi játékaira, de ezeken kívül a nyitott világ emlékezetes és
hatalmas. A kaland három hatalmas várost – Edót (a mai Tokió), Kiotót és
Jokohamát – érinti, mindegyiket gyönyörű pagodák, hegyvidéki terep és kis
falvak borítják. Egyesek, mint például Jokohama kikötőváros, fejlettebb
technológiával rendelkeznek, mint mások, mivel a tengerparti hozzáférés
lehetővé tette a külföldiek számára a dokkolást és az áruk kereskedelmét.
És hát japánról beszélünk, ahol mindig minden halálhoz vezet, és most nem viccelek. A Rise of the Ronin szinte minden akciója vérrel ér véget. Ki kell békítened két egykori elvtársat? Először meg kell ölnöd néhány banditát, akik zaklatják egyiküket. Beugranál flörtölni egy gésával? Először meg kell ölnöd néhány gazembert, akik elzárják a pagoda ajtaját. Megpróbálnál felkeresni egy dojot, hogy fejleszd képességeidet? Meg kell ölnöd néhány ronint, akik előbb ütöttek tábort ott. Még a nagyobb történetrészletek is, amelyek eleinte erőszakmentes megoldást tesznek lehetővé, elkerülhetetlenül vérontással végződnek.
Ez a dizájnválasztás ellentétben áll a Rise of the Ronin
párbeszédes lehetőségeivel, amelyek közül sok hatással lesz a kapcsolataidra
azokkal az emberekkel, akikkel találkozni fogsz utad során. Ennek ellenére van
néhány olyan opció, amelyek megváltoztathatják egyes helyzetek lefolyását.
(Kíméld meg ezt a személyt, és később csatlakozik hozzád egy háborúban. Öld meg
azt a személyt, és nagyon könnyen lehet, hogy egész Japánt kudarcra ítéled.) De
az értelmes döntéshozatalnak ezek az esetei nagyon ritkák, és mindennek
általában ugyanaz a vége: valaki meghal. Bár tegyük hozzá ez a korszak nem a kíméletességéről
szólt.
Szerencsére a harc a legjobb, amit valaha a Team Ninja csinált. Ha megfélemlítettek a Nioh franchise vagy a Wo Long: Fallen Dynasty rendszerei, akkor a Rise of the Ronin jobban megközelíthető. Nincsenek hatalmas támadások vagy testreszabható mozgólisták. Itt tér vissza a Nioh sorozatban megjelent Stance change, de inkább kő-papír-ollós módon játszik, hasonlóan a Ghost of Tsushima-hoz. Ez egy könnyen áttekinthető rendszer, amely mélységet is biztosít, mivel minden fegyvertípusnak számos elérhető állása van, amelyeket feloldhatsz és elsajátíthatsz. A kardforgatás kielégítően ropogós, gondolok itt az egymáshoz csapódó fém csörömpölésére, a rugalmas húst átvágó éles penge ütésére, a csontok repedésére, ahogy elszakadnak az őket tartó izületeknél. Igen, van feldarabolás és pokolian jó érzés.
A Rise of the Ronin harcában vannak Souls elemek a halál értékes
eddig összegyűjtött erőforrás vesztésébe kerül, a Karma, az ellenfelek pedig visszateremnek,
ha megpihentünk. A kombók könnyen végrehajthatók, mivel két gombra vannak kiosztva.
A lopakodás életképes, és gyakran erősebb megközelítés a harci helyzetekben,
mint a szemtől-szembeni harc. Még egy olyan harci stílus is létezik, amely a
Ninja Gaiden dögös fiúján, Ryu Hayabusán alapul. Egyértelmű, hogy a Team Ninja
levonta az év során tanult leckéket, és itt alkalmazta azokat.
Sajnos a Rise of the Ronin nyitott világú dizájnja elavultnak
hat. Ez egy játék, amely a térképjelzők üldözéséről szól. Kezdjük mondjuk
Jokohamában, mindössze néhány ikonnal a térképen: egy macska, amit meg kell
találni, egy kincsesláda, amelyet fel kell nyitni, néhány fő és mellékküldetés,
amelyet be kell fejezni, egy-két rablótábort el kell törölni. Az jutalma
ezeknek a tevékenységeknek az elvégzésének, hogy további térképjelzőket
szabadítasz fel, amelyeket kipucolhatsz. A képlet a játék többi városában is
megismétlődik, és a nyitott világ lassan kezd összemosódni, ahogy a térkép
egyik végétől a másikig sprintelsz, és bejelölöd a teendők listáján lévő
négyzeteket. Az igazán nem segít, hogy sok ilyen tevékenység zónáról zónára egy
copy-paste. Egyszer néhány polgár segítségért intett, mert „egy fickó
ámokfutásba kezdett”. Követtem, de csapda volt, ezért megöltem őt és a
hozzátartozóit, kifosztottam a testüket. Talán 10 vagy 20 perccel később egy
hasonló kinézetű polgár betalált egy hasonló hangzású kéréssel. Meglepetés! Ez
egy les volt, de egy kicsit más. Ő és cimborái helyett most valójában „egy
ámokfutó fickó volt ott”. Én és ez a véletlenszerű polgár összefogtunk a
bajkeverő ellen. Megköszönte, adott egy kis ezüstöt a bajaimért, én pedig indultam
tovább. Ez a tevékenység újra és újra megtörtént körülbelül egy órán keresztül.
Ez nem az a fajta érdekes melléktartalom, amivel szeretnél foglalkozni, és ez
egy nagy oka annak, hogy a Rise of the Ronin egy-két generációsnak érezteti
magát. A banális melléktartalom kiüresíti az érdekfeszítő narratívát.
A látvány hozzájárul ehhez az elévült érzéshez. Annak ellenére, hogy van egy teljesítménymód, amely stabilabb képkockasebességet céloz meg, a Rise of the Ronin rendszeresen percegett, különösen a sűrűn lakott területek felfedezése közben. Körülbelül három kemény összeomlást tapasztaltam a PS5-ön játék közben, ebből kettő a játékon belüli menük görgetése közben történt. Beszorultam a falakba, elvesztettem az összes hangot, és még a DualSense haptikus visszacsatolása is megszűnt. A játék bezárása és újbóli megnyitása megoldotta a legtöbb problémát, és van egy első napos javítás, amely javítja a teljesítményt, de a Rise of the Ronin nem olyan fényes élmény, mint amilyennek lennie kellene. Ne érts félre, megvannak a maga teljesen elképesztő pillanatai, például amikor a nap megtöri egy hegy tetejét, vagy amikor a sárga-zöld nád lengedez a szélben. Grafikailag azonban bőven elmarad a Ghost of Tsushima-tól.
De tudod mit? nem érdekel. Nem érdekel, hogy a nyílt világú
zsúfoltság nagy része íztelen és nem kielégítő. Nem érdekel, hogy a történetet
nagyrészt olyan babák adják át, akiknek a teste figyelmen kívül hagyja a
mögöttük lévő írást. Nem érdekel, hogy a döntéseim nem mindig számítanak. Itt
vagyok mindenért, amit a Rise of the Ronin kínál, mert még mindig nagyon jól
érzem magam a Team Ninja legújabb játékában. Élvezem a küzdelmet, amely kellemesen
megterhelő, mély és változatos. Élvezem a környezetet, amelyet az évek óta
tanulmányozott IRL-es események ihlettek. Élvezem az emlékezetes karaktereket. A
pokolba is, még élvezem is az ihletetlen melléktartalmat, egyszerűen azért,
mert meglendíthetem a kardom.
| Review score | |
| 8.0 | A Rise of the Ronin egy élvezetes akció-kalandjáték, ami elrepít minket a XIX. század végében járó Japánba. Bővelkedik RPG elemekkel és Souls szerű harcrendszerrel is. Vegyülnek a különféle játékstílusok és összességében egy rendkívül élvezetes alkotás kerekedik ki az egészből. Látványilag és tartalmilag néha hagy kivetni valót, de kit érdekel? A végeredmény számít és az minden tekintetben megállja a helyét. |