A Prince of Persia az Ubisoft egyik legnépszerűbb franchise-jai közé tartozik, ugyani amikor bejelentették a The Lost Crown alcímmel ellátott részt, mindenki tűkön ülve várta, még annak ellenére is, hogy játékstílust változtattak. Természetesen volt aki húzakodva fogadta a bejelentést, mivel nem külső nézetes TPA akciójátékról lett szó. A Prince of Persia játékok szinte minden évben megjelentek, kezdve a 2003-as “Sands of Time”-tól a 2010-es “Forgotten Sands”-ig bezárólag, de a franchise-t azóta a Ubisoft parkolópályára terelte. Mindezidáig. Szerencsére kezd változni a helyzet a közelgő “Sands of Time” remake és a “Prince of Persia: The Lost Crown” játék megjelenés miatt. A The Lost Crown egy 2.5D-s Metroidvania-szerű akció-platformerjáték, amely merész, ugyanakkor vitatott irányba viszi a sorozatot. Bár néhányan úgy vélik, hogy a “Prince of Persia: The Lost Crown” visszalépés a korábbi nagyobb kalandokhoz képest, de ettől eltekintve kétség kívül a “The Lost Crown” az egyik legjobb videojáték a franchise történetében. Ebben a részben a játékosok Sargon bőrébe bújhatnak, aki Perzsia elit harcosainak, a hét Immortals-nak a tagja. Sargon és társai azzal a céllal indulnak, hogy megmentsék az elrabolt Ghassan herceget, akit a Mount Qaf-hegyre hurcoltak, ahol az idő és tér normális szabályai nem igazán érvényesek. A történet nem kötődik a korábbi játékokhoz, és még néhány elvárást is megváltoztat. Miután megmentettük a királyságot egy inváziótól, a palotába érkezésünkkel, készen az ünneplésre, a Perzsa Herceget elrabolják. Ráadásul a bűntettet a mentorunk követte el. A csoport üldözi a nyomot, amely a Mount Qaf-ba vezet, egy korábbi fővárosba, amely most rejtélyes hely lett. A herceg megmentésére irányuló küldetésünk most bonyolultabb, mivel vagy megoldjuk a romok mögött rejlő rejtélyt, vagy kijutunk, mielőtt a dolgok rosszabbra fordulnának.
 |
| Sargon |
A Prince of Persia: The Lost Crown valójában egy nagyon stílusos és izgalmas akció-kaland platformjáték, amely egy perzsa mitológiai világban játszódik, ahol az idő és tér határai az irányításunk alatt lehet. Sargon-ból a kardforgatásban tehetséges ifjú elitharcos rendkívüli legendává válik. A “The Lost Crown” története érdekes fordulatokkal és látványos akciójelenetekkel szolgál, amelyek mintha szinte egy anime-ből származnának. A The Lost Crown rajzfilmszerű művészeti stílusa meglehetősen jól működik a stílusos képregényszerű jelenetekben, bár néhányan csalódottak lehetnek a játék in-game kinézetében. A “The Lost Crown” nem néz ki rosszul, de néha elavultnak és még generikusnak is tűnik, annak ellenére, hogy stílusosan van megalkotva. Sokaknak nem fog zavarni a játék kinézete, bár érthető, hogy néhány rajongó kissé csalódott lehet a játék grafikájában, amiközben felfedezik a Mount Qaf-ot. A hegyvidékre való érkezését követően Sargon szabadon felfedezheti a területet, korlátok nélkül, csak képességei szabnak határt. A tipikus Metroidvania stílusban a játékosok olyan elérhetetlen területekre bukkanhatnak, amelyekhez vissza kell térniük később, amikor Sargon új képességeket szerzett. Sargon képességei a “Prince of Persia: The Lost Crown” játékban meglehetősen szokványosak, mint például a dash és a double jump, valamint az idővel kapcsolatos érdekes képességek, amelyeket okosan használnak végig a játék során, valamint kellő mennyiségben adagolnak elénk.
A sztori során felfedezhetjük a megátkozott, perzsa ihletésű világot, amely tele van hatalmas méretű látnivalókkal. Bejárhatunk különböző részletes helyeket, amik saját jellegzetességekkel, csodákkal és veszélyekkel teli. A történet tehát előre kiszámítható ösvényeken halad, de mégis jól működik, köszönhetően a helyszíneknek, amelyeket a Mount Qaf területén találunk. A nyitott udvaroktól a barlangokon át a fagyott hajós csatákig minden van, ahol a történet kibontakozik. Ha van egy látható gyengeség a történetben, az a játék karaktergárdájának kidolgozásában rejlik. Néhány karakternek van némi háttértörténete, de sok történet nem vezet sehova sem. Olyan emberek is felbukkannak, akik fontosnak tűnhetnek, de hamar elfelejtődnek.
A játék a Metroidvania alkategóriájába tartozik az akció-kaland játékok között, ami azt jelenti, hogy három játékmechanika szolgál alapjául. Az első a harc, amely hatalmas fejlődés a korábbi Prince of Persia játékokhoz képest, persze szigorúan a stíluson belül maradva értjük ezt. Két karddal kezdünk, és képesek vagyunk elhárítani ütéseket és néhány lövedéket, majd pedig dodge-olni is, amikor szükségesnek véljük, de ez utóbbi is a harc mechanikájától függ. Egyszerű, többszörös ütéssorozatok már rendelkezésünkre állnak, ahogyan olyan dolgok is, mint a támadás indítása, függőleges szúrás és rúgás kombinációk, amikor elindulunk lendületből. Idővel olyan dolgokat is megszerezhetünk, mint az íjak és a csakram, de talán a legerősebb fegyverünk mégis az Athra által használt időmeghajlító képességünk lesz a kardunk mellett, ami egyfajta manát is jelent, amit a harc során építünk fel. Az első képesség egy egyszerű fúró-szerű támadás, de hamarosan olyan képességeket is feloldhatunk, mint a gyógyító mező vagy egy nagy, erőteljes nyíl kilövése ellenfeleid felé.
A harc ebben a 2.5-ben tehát fantasztikus. gyors és dinamikus, teljesen fluidan lehet előre haladni. Nem csodálkozom azon játékosok körében, akiket a játék nehezen ereszt el, ugyanis a Lost Crown szó szerint játszatja magát - sosem unalmas, köszönhetően a többféle lendületes mozgásnak és a teljes arzenál sokoldalúságának és a pályák felépítésének. A harc egyik érdekesebb aspektusa, hogy eltér a hagyományos Metroidvania stílustól. A játék végülis meglepően erőteljesen indít, és sosem vesz el semmit az értékből, sőt, még lore építés is van a játékban, ahogyan egyre jobban mélyülünk el a történetben, annál több dolgot és leírást tudhatunk meg.
A Lost Crown mindenben kiemelkedik, amit ezekben a kulcsfontosságú területeken megpróbál elérni, és remek munkát végez a velük járó kihívások kiegyensúlyozásában is. A platformozás például valóban nehéz lehet főleg PC billentyűzettel és PC egérrel, néhány szakasz olyan érzést kelt, mintha azonnal halnánk is meg, pedig még csak el sem kezdtük a kihívást. De míg ezek a részek több próbát igényelnek, sosem vezetnek a frusztrációhoz. Segít ebben, hogy a platformozás rendkívül izgalmas, Sargon képes kihasználni egyedi képességeit, hogy elképesztő dolgokat hajtson végre, kis nyílásokon át száguldjon, rudakról lógjon és időben elkerülje az akadályokat, hogy ne veszítse el életét. A Lost Crown kihívást jelentő platformozása nagyon jól párosul a gördülékeny harccal, persze néha napján, a fontosabb boss-harcoknál úgy érezzük magunkat mintha egy souls-like játékkal játszanánk, de aztán a következő betöltésnél rájövünk arra, hogy ez nem igaz. Figyelni kell a harcokra nyilván, de nem lesz nagyon nehéz tőle a rendszer. Ettől nem kell tartanunk. A Lost Crown főellenséges csatái tehát a legemlékezetesebb pillanatait adják. Ezeknek a csatáknak legyőzése olyan érzés, mint egy teljesítmény, és ugyanazt az eufórikus győzelmi érzést hagyja a játékosok lelkében, mint amikor egy kemény főellenséget legyőznek a legjobb Souls játékokban. Az egyetlen hátrány az, hogy néhány főellenséget többször is megismételnek, ami sajnos monotonná válhat, de amúgy a főellenséges csaták izgalmasak és nagyon intenzív harcok.
A platformozás a játék második pillére, és masszív, de ez nem meglepő, tekintve, hogy a sorozat régebbi játékaiért dicsérték. Ahogyan a harc, a játék erős platformmozgásokkal indít, a falakon való ugrástól a rudakra való hintázásig. Miután felfedeztük az új képességeket, a mozgásunk sokkal erősebbé válik, magasabb ugrásokat és több stílust kapunk, valamint képes leszünk a homokvízeséseken való kapaszkodásra is. Emellett idővel olyan képességeket is megszerezhetünk, mint az új dimenzióba való belépés, vagy egy klón létrehozása, hogy a feladatokat végezhessünk el együtt vagy menekülhessünk, ha a dolgok bonyolulttá válnnának.
Sargon nem szintezhető fel, tehát nincs karakterszintlépés a játékban, de ezek ellenére növelhetjük a tulajdonságainkat, ha megtalálják a Mount Qaf kanyargós folyosóin elrejtett hasznos tárgyakat, vagy fegyverfejlesztéseket és amuletteket vásárolnánk. A Prince of Persia: The Lost Crown hatalmas térképe elég jól bejárható területeket tartalmaz, amelyeket a játékosok figyelmen kívül hagyhatnak, ha akarják, de ezzel értékes jutalmakat hagynának ki. Érdemes ezzel foglalkozni, főleg ha legalább kimaxolni szeretnénk a játékot, ez nagy löketet ad majd a százalékértékhez.
A zene kiválóan megőrzi a kalandos hangulatot, bár a szinkron angol nyelven van, és nem perzsa akcentussal rendelkező embereket mutat be, a teljesítményük minden tekintetben kiváló.
A Prince of Persia: The Lost Crown egy remek játék és egy szép fordulat a hosszú ideje elhanyagolt sorozatban. A harc élvezetes, mivel sosem érezzük azt a várt gyengeséget, mint más játékokban. A meglehetősen precíz irányítás jól átültethető a platformozásba, amelyhez sok ügyességre van szükség a tökéletesítéshez, de ennek ellenére ritkán válik frusztrálóvá. A rejtvények jól megoldhatók, bár trükkösek, de kielégítők, annyira nem vészes, de kiemelkedő sem. Néhány hibát még mindig ki emelni, többek közt a történetet, amely viszonylag szokványos, de ezek csak apró hibák.
A Lost Crown lehetővé teszi a játékosok számára, hogy testre szabják a játékélményt, ahogyan csak szeretnék, választhatnak előre beállított nehézségi szintek közül, vagy saját egyedi nehézségi szintet hozhatnak létre. Az, aki nem érdeklődik a játék harcának elsajátítása iránt, lejjebb veheti a nehézségi szintet, míg az, aki nem érdeklődik a platformozás iránt, több segítséget kaphat. A hozzáférhetőség a játék harcán és platformozásán túlmutat, a Lost Crown opcionális céljelzőket tartalmaz, amelyeket ki lehet kapcsolni, ha a játékosok hagyományos Metroidvania élményt szeretnének. Ebben a műfajban és stílusban az egyik legjobb rész lett a Lost Crown.
| Review score | |
| 8.8 | A The Lost Crown nem csak egy jó Prince of Persia rész lett, de stílusában és műfajában is kiemelkedő lett. |