Ingyenes hétvégén próbálhatod ki magad a Mortal Kombat 1-ben

A Mortal Kombat 1 jelentős változásokon megy keresztül a következő napokban és hetekben. Nem csak az új DLC karakter, a Peacekeeper (akit John Cena alakít), lép be a halálos bajnokságba. De ez még nem minden: egy crossplay frissítés is érkezik, amely lehetővé teszi a játékosoknak, hogy egymás ellen játszhassanak Xbox, PlayStation és PC platformok között. Az ilyen nagy frissítések miatt a NetherRealm szeretné, ha azok is kipróbálnák a Mortal Kombat 1-et, akik eddig hezitáltak. Erre ingyenes hétvégét szerveznek 2024. márciusában, és valószínűleg leárazást is fognak belőle tartani. Érdemes majd követni a store oldalakat majd.

A NetherRealm Studios fejlesztői megerősítették a Mortal Kombat 1 közelgő ingyenes hétvégét, ami pont Peacekeeper-re összpontosító Kombat Kast során lesz. A Krossplay frissítés február 28-án érkezik a platformokra, és lehetővé teszi a mérkőzéseket szinte minden platformon, kivéve a Nintendo Switch-et. 

Közben a Mortal Kombat 1 közelgő ingyenes hétvégéje március 7-én kezdődik az Xbox Series X/S, a PlayStation 5 és a PC platformokon a Steam segítségével, és március 10-ig tart.

A NetherRealm Studios a crossplay frissítésről és az ingyenes hétvégéről is tweetelt. Ez egy jó lehetőség a Mortal Kombat 1 számára, hogy megváltoztassa a játékkal kapcsolatos közösségi panaszokat vagy véleményeket. A crossplay eredetileg a Mortal Kombat 1 megjelenésekor indult volna, de technikai nehézségek miatt elhalasztották. 

A múlt héten történt először említés róla. A Kombat Kast-ban hivatalosan bejelentették a frissítés dátumát. Az ingyenes hétvége pedig remek alkalom arra, hogy megtapasztaljuk, megéri-e a Mortal Kombat 1 változásait és fejlesztéseit kipróbálnunk. 

Összes oldalmegjelenítés