Emlékszem, amikor 2020 elején végigjátszottam az A Plague Tale első részét, és eléggé megdöbbentem álltam fel a székemről. Nem azért, mert csalódtam volna a játékban, hanem , hogy annyira mesterműnek tűnt az egész kaland. Mind történetében, mind látványvilágban, és mind pedig mondanivalójában egy értéket tett le a fejlesztő stúdió a Focus Entertainment kiadóval karöltve. Egy pestis témájú történetet meséltek el nekünk az alkotók, teszem hozzá meglehetősen magas színvonallal, mintha egy tripla AAA+ játék lett volna. Igen, értékekben simán fel ér a Plague tale franchise. A francia központtal rendelkező Asobo Studio által fejlesztett akció-kalandjáték a fiatal Amiciáról és kisöccséről, Hugóról szól, akiket az inkvizíció még mindig üldöz az elszabadult pestisjárvány közepette, és érzelmes történetével, hangulatos látványvilágával, friss környezetével, valamint szórakoztató lopakodós és puzzle játékmenetével egyaránt megnyerte a játékosokat és a kritikusokat is.
Mivel a franchise ennyire pozitív meglepetés volt, gyengeségei aligha számítottak. A mesterséges intelligencia néha buta volt, a játékelemek egy része ismétlődött, a történet pedig - különösen az utolsó harmadban - túlságosan elkalandozott a fantáziavilágba. Az A Plague Tale: Requiem esetében ezek a gyengeségek a múlté lehetnek. A kezdeti meglepetés bónusza azonban elszállt, és az Asobo Stúdiónak szembe kell néznie a rajongók elvárásaival. A fejlesztők még a megjelenés előtt több játéklehetőséget és nagyobb játékteret jelentettek be. Tesztünkben ezek az elemek többnyire az első rész jó, következetes továbbfejlesztésének bizonyultak, de a Requiemben is akadnak olyan problémák, amelyek idegesítő kis patkányként rágják a játékélményt.
A cselekmény hat hónappal az első rész vége után játszódik, és a család és barátaik kísérik őket Franciaországon keresztül. Hugo állapota látszólag javult, de a Macula még mindig befolyásolja őt. A megnyirbált család egy város felé veszi az irányt, ahol egy alkimisták csoportja, az The Order, talán a gyógymód kulcsát őrzi. Ugyanakkor Hugo állandóan egy szigetről álmodik, ahol egy főnix is lehet, ami szintén a gyógyulás kulcsa lehet. Az út kezdetben nyugodtan indul, de hamarosan káoszba torkollik, és mindenki ereje próbára lesz téve Az A Plague Tale: Requiem tehát nagyjából közvetlenül az elődje után kezdődik. A játék eltekint az Innocence magyarázataitól és összefoglalóitól is, és így tulajdonképpen zavaros mélyvízben érezheti a játékos magát. Mivel azt sem tudja, hogy mi van. eleinte tippelünk, hogy ez egy előzmény történet lenne, utána meg azon kapjuk magunkat, hogy minden flashback? Nem. Ha tehát nem játszottál az első Plague Tale-lel, és a Requiemmel akarod kezdeni, akkor talán semmit sem fogsz érteni, mivel az első rész elég részletekben foglalkozik Hugo képességeivel is. A játék feltételezi, hogy játszottál az első résszel, mind a történet, mind a játékmenet szempontjából is, de erről később. A Requiem viszonylag gyorsan veszi fel a fonalat az elődje végéről. Ha nem játszottál vele, akkor semmit sem fogsz érteni.
Miután Amicia, Hugo, az anyja és az ifjú alkimista tanonc, Lucas megmenekült az inkvizíció és a patkányok elől, a csapat úgy dönt, hogy a dél-franciaországi Arles városába utazik. Ott a rend egyik tagja gondoskodik a Maculáról, amely Hugo vérében tovább terjed. Ahogy az lenni szokott, a dolgok balul sülnek el. Amicia katonákkal keveredik, a szerzetes arrogáns és látszólag tehetetlen, Hugo pedig egyre rosszabbul van. Amikor a fiú mesél a nővérének egy visszatérő álmáról, amelyben gyógyulást talál egy titokzatos szigeten, Amicia elhatározza, hogy elviszi oda az öccsét. A sziget felkutatása azonban veszélyes kalandnak bizonyul, amelynek során a de Rune testvérek nemcsak új barátokra, hanem mindenekelőtt sok ellenségre tesznek szert, és olyan megdöbbentő igazságokat tudnak meg, amelyeknek nem szabadna napvilágra kerülniük.
A történet végre felvette azt az elvárt tempót, amiben Amicia és Hugo édes testvérkapcsolata csodálatosan kibontakozott, a történet pedig egyre lebilincselőbb és érzelmesebb lett. A történet ismét inkább fantasy, mint realisztikus középkori dráma, de az Innocenciával ellentétben a Requiem nem sodródik a már-már nevetséges Star Wars hangulatú részletekbe. A történet minősége magával ragadó. Hugo és Amicia erős kapcsolata továbbra is természetes és hiteles, de érezhető a feszültség Amicia és anyja között, ahogy a cselekmény halad előre. A mellékszereplőknek is lehetőségük van kifejlődni, nem maradnak egysíkúak, és ugyanez elmondható néhány ellenségről is, akiknek több háttértörténetük van, így nem tipikus gonosztevők. A folyamatos társaság jelenléte jó párbeszédeket eredményez, mivel mindenki beszélgetése állandó, de ésszerű. A felnőtt társak növekvő jelenléte segít abban, hogy az alapvető cél a gyermek megmentése legyen, nem pedig az első rész a “gyerekek a világ ellen, akik Star Wars képességekkel vannak megáldva" felépítése.
A történet segíti megteremteni azt a bizonyos lelki pszichónkat, és hogy mennyire fontos a család és a testvér kötelék. A történet jobban megteremti a boldogság lehetőségét egy meglehetősen sivár világban. Még mindig lesznek olyan jelenetek, amikor a halál és pusztulás közepén találjuk magunkat, és ezek a részek éppoly sötétek, mint korábban. Hugo még mindig kiskorú, így továbbra is csodálkozva figyelhetjük, ahogy a hétköznapi dolgokra reagál, és olyan kedves a megnyilvánulásai, hogy eltudnánk olvadni tőle. Most azonban többször találkozhatunk vásárokkal és falvakkal, amelyek még nem tapasztalták meg ezt a borzasztó patkányinváziót. Vannak pillanatok, amikor egyszerűen gyönyőrű mezőkön futkározunk (hálás köszönet a grafikai motornak, a teszt alatt, végig csak dicsértem), élvezzük a békét, ahelyett, hogy rossz helyzetből a legjobbat hoznánk ki. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a dolgok hamarosan fordulni fognak, ezek a pillanatok a narratívában frissítő változást hoznak az első játék állandó sötét hangulatához képest.
A rejtőzködés lesz az egyik leggyakrabban használt tevékenység ebbe a játékban is, és a mechanikák nagyrészt változatlanok maradtak. Elbújhatunk fedezék mögött vagy magas fűben, és dobhatunk köveket vagy edényeket a földre vagy köveket, hogy a közeli őröknek a figyelmét elterelhessük, így lehetőséget adva a következő fedezék vagy kijárat felé mozgásra. Ráadásul már Amicia reflexdobással is rendelkezik, amikor mondjuk éppen lelepleznének minket a katonák, még kellő időben eltudunk dobni egy elterelő követ. Az újdonság az, hogy a játék nehezebbé teszi, hogy sértetlenül átjussunk egy rejtőzködési szakaszon. Ha ugyanazt a trükköt többször is megpróbáljuk az adott katonán, mindenki hirtelen riadó módba kerül, és ez az őrség járőrözési mintáit kiszámíthatatlanná teheti. Az őrök nem félnek bemerészkedni a magas fűbe, és ha észrevesznek, megpróbálnak kiűzni, akár még meggyújtva a füvet, így látványos katlanból menekülve egy akciófilmben is érezhetjük magunkat. Már csak a füst szaga kellett volna.
Amicia most már képes hatékonyabban megvédeni magát az A Plague Tale: Requiem játékban, és itt némileg érezhető a hölgy felnőtté válása is egyben. Amúgy többször hasonlítottam a Tomb Raider Lara Croftjához, mivel piszok erős lett most a fizimiskája, és ember legyen a talpán aki, egy hatalmas pofont lemerne adni neki. Amicia visszavághat támadóinak egy ellentámadással és ha éppen van nálunk kés, meg is ölhetjük a kombó után. A másik, hogy nem csak félelmetes lett Ami, hanem mozgékonyabb is. Ha a játékos elég gyors, általában el tud menekülni több halálos ütés elől. A játék felismeri a játékosok által leggyakrabban használt játékstílust, és ennek megfelelően fejleszti Amicia képességeit, hogy megfeleljen neki, így azok, akik nem igazán szeretik a tiszta lopakodós játékokat, még mindig harcolhatnak és gyorsabb előrehaladást érhetnek el.
A játék tehát figyeli, amilyen stílusban játszunk, és a szerint szintez minket. Szó szerint. A játékban tett cselekedeteink hatással vannak Amicia fejlődésére. Négy elérhető szint van a lopakodás, az eszközök használata és a támadó manőverek terén. Ha sokat lopakodunk, akkor egy ponton egy szintlépéssel jutalmaznak minket, ami lehetővé teszi, hogy guggolva még gyorsabban mozogjunk. Ha támadóbb megközelítést alkalmazunk, Amicia gyorsabban összeszedi magát, miután leütötték. Ez valóban azt az érzést adja, hogy a kaland során a személyes játékstílusunkkal együtt fejlődünk. Azonban, akárcsak a további fegyverek és receptek, ez is azt jelenti, hogy egyre erősebbé válunk. Ennek eredményeképpen a Requiem az elején sokkal nagyobb kihívást jelenthet, mint mondjuk az utolsó fejezetekben. Ez furcsa kiegyensúlyozás. Itt is használhatunk alkímista anyagokat, hogy fejlesszük a parittyánkat, vagy megnöveljük a táskánkat, hogy több alkímiai anyagot vihessünk magunkkal, ezáltal Ignifert, Extinguist és hasonlókat készíthetünk.
A játékban nagy hangsúlyt kap a tiszta felfedezés is. Vannak olyan nagy szakaszok, ahol a következő történeti elem időben nyílik meg, és csak arra kérnek minket, hogy nézzünk körül, beszéljünk emberekkel, vagy vizsgáljunk meg dolgoka.. A játék ezt tökéletes lehetőségként használja fel néhány lore darab vagy a narratíva további részleteinek bemutatására, de olyan módon teszi ezt, hogy nem érezzük azt, mintha felesleges munkát csinálnánk. Ez kellemes pihenőt jelent a játék akcióorientált elemeihez képest, mivel még mindig úgy érezhessük magunkat, hogy játszunk egy játékot.
Akárcsak az első részben, a játék során folyamatosan új fegyvereket, alkímiai formulákat és egyéb hasznos tárgyakat szerezhetünk, amik a lopakodáshoz, harchoz vagy fejtörőkhöz elengedhetetlenek. Ez frissen tartja a játékmenetet. Az A Plague Tale: Requiem környezeti rejtélyeket is tartalmaz, amelyek gyakran részei a játék történetének. Legtöbbször olyan feladatokat jelentenek, mint a hajtókar megfordítása, egy kocsi mozgatása, vagy társad megkérdezése, hogy segítsen, miközben új átjárót vizsgálunk át. Néhány rejtvény megoldására is sor kerül, de nem lehetetlenek, mert folyamatos visszajelzést kapunk a társainktól. Az egyetlen újdonság az, hogy néhány környezeti rejtély tűzoltást vagy tüzek gyújtását kérheti tőlük, hogy eltávolítsuk az útjából az akadályokat és felfedezzük a megoldáshoz szükséges lényeges dolgokat.
Az új mozdulatok és lőszer mellett a Requiem két új eszközt ad. A játék kb. a harmadánál Amicia hozzáférést szerez egy spéci íjhoz, amely nagyban segít a páncélos ellenfelek ellen. Emellett jó megoldás a rejtvényekre is, mivel segít az alkimista lőszereknek a függőleges felületeken való tapadásában. Azonban a világban kevés a nyíl, így nem válhatunk gyilkológéppé. A másik új eszköz maguk a patkányok. A játék felénél Hugo képes használni a patkányokat hogy lássa, hol vannak az ellenséges katonák. Először személyes nézőpontból is átveheti a patkányok felett az irányítást, hogy átszaladhasson és felmászhasson a szöveteken. A patkányok feletti hosszabb irányítás ugyanakkor Hugo kontrollvesztéséhez és halálához vezethet, így csak akkor használhatjuk, ha nincs más lehetőség.
Az első játék grafikája kifejezetten kiváló volt, és ez a folytatás néhány kulcsfontosságú helyen növeli a minőséget. A környezetek és a karakterek textúrái részletgazdagabbak, és a különböző környezetek és pillanatok a játéknak széles skálájú világítási helyzeteket és a színek kibővített használatát adja. A karaktermodellek gyönyörűek és jól animáltak mind a játékban, mind a játék közbeni vágott jelenetek alatt. A környezetek rengeteg részletet tartalmaznak, és az események sokfélesége lehetőséget ad arra, hogy élvezzük a világ szépségét, ahelyett, hogy az első rész pusztulására néznünk ki.
A játék érzelmességét a hangulatos látványvilág, a változatos és szépen kidolgozott területek és mindenekelőtt a hang és a zene hangsúlyozza. A zenével kombinálva a könnyed pillanatok éppúgy kiválóan megragadhatók, mint az akciójelenetek, a tragikus élmények vagy az izgalmas lopakodós betétek. Ez biztosította, hogy igazán elmerüljünk a játékban. A zene kétségkívül a legkiemelkedőbb jellemzője a játéknak, hiszen a vonós hangszerrel dominált témák kiválóan manipulálják az érzelmeinket. A pörgős üldözési részektől a rejtőzködés szorongásos pillanatáig, a fesztiválok boldogságáig minden zeneszám a hangulatba repít. A hangszínészet is nagyon jól sikerült, néhány korábbi színész ismételte meg a szerepét. A hanghatások is kíválóan teljesítenek, különösen a patkányrajok moraja és csikorgása, amikor belépnek egy területre, vagy amikor a lopakodás közben a messzi távolról éppen halljuk, ahogy a katonák cseverésznek. Óriási hangulatot és dinamikát adnak a Requiemnek.
A Plague Tale: Requiem maximalista rajongói megnyugodhatnak, mert a gyűjtögetés most könnyebb, mint valaha. A játékosok nemcsak kiválaszthatják, melyik fejezeteket játszhatják újra, hanem a fejezetek specifikus részei közül is választhatnak betöltést. Ez komolyan csökkenti a frusztrációt azoknak, akik az összes A Plague Tale: Requiem gyűjteményi tárgyait keresik. A Plague Tale: Requiem rendelkezik egy New Game+ opcióval is, így a játékosok választhatnak, hogy az összes fejlesztésüket megtartva újra játszák az egész élményt, miközben a lootolni való tárgyakat, komponenseket keresik.
Összességében A Plague Tale: Requiem egy remek játék és egy nagyon jó folytatás, amely egy idő után válik igazán izgalmassá, érdekes középkori fantasy történetet mesél el, amelynek karakterei a szívünkhöz nőttek. A szintek, a pályák jól megtervezettek, valamint érzelmes pillanatokkal és klassz rejtvényekkel győznek meg minket, hogy tovább játsszuk. Bár a történet lassan indul be, és túlságosan a katonákkal való összecsapásokra koncentrál. A Plague Tale: Requiem mindent tartalmaz, amit egy játékos egy A Plague Tale: Innocence folytatásától elvárhatna. Még ambiciózusabb és még akciódúsabb, mint az Innocence, és ezáltal könnyedén volt a 2022-es év legjobbjai között. Azok se hagyhatják ki, akik más platformokon játszanak, mert az A Plague Tale: Requiem könnyedén megéri a teljes árat. Egyszerűen fogalmazva, A Plague Tale: Requiem egy kötelező játék lett, mely játszatja magát csak úgy, mint egy The Last of Us, egy Senua, egy Death Stranding vagy egy Banishers: Ghosts of New Eden.
| Review score | |
| 9.2 | A Plague Tale: Requiem minden olyan elemet tartalmaz, amit egy rajongó elvárna egy szinte tökéletes folytatástól: még akciódúsabb, még kalandosabb lett. Játszatja magát folyamatosan, nem ereszt! |