Cult of the Lamb - Teszt

 

Gondoltatok már arra, hogy milyen remek lenne egy démoni kultusz tagja lenni, vagy akár vezetni azt? Persze, hogy nem. De egy játékon belül igen szórakoztatónak hangzik a dolog, elvégre a menedzsment játékoknak mindig nagy sikere szokott lenni. Ha már a téma démonok, okkultizmus, akkor az erőszak is testet ölt, és máris kiegészül a koncepció egy harcrendszerrel. A hithű követőnek a halál nem a vég, tehát ez lehetne akár egy rogue-like élmény is. Menőn hangzik, már csak egy stílust kell hozzácsapni a listához. Micsoda?! Cuki állatkák és rajzolt mesevilág?! 

A Cult of the Lamb 2022 nyarán jelent meg, és azonnal meghódította a játékosok szívét a bájos stílusával, ami nagyon gyorsan sötét és véres okkult hangulatba merítkezik, kombinálva a kultusz menedzsmentet és a rogue-like dungeon crawlingot. Jött azóta pár érdekes kiegészítés a játékhoz, a legutóbbi, a Sins of the Flesh pedig nagy port kavart, hiszen amolyan "szex kiegészítő"-ként volt csúfolva. Megjelent, és sokan újra elővették a játékot, ismét rádöbbenve, hogy ez még mindig egy fantasztikus cucc.

A megváltó bárány

A történet szerint a cuki mesevilágot áthatja az okkult vallás űzés, és az Ősi Hit dogmatikus, de gyümölcsöző idejének a sokat követelő Mélyben Várakozó vetett véget. Ám az új vallás istene szörnyen kegyetlen, eltorzítja a világot és követőit, így a saját püspökei száműzik, majd brutális kegyetlenséggel mészárolják le egykori követőit, habár addigra már késő. A legfontosabb eredményük a Várakozó választott faja, a bárányok kiírtása, ami látszólag sikerül is. Utolsó példányuk (akit a közösség Lambertnek keresztelt el) azonban amint a bárd a nyakának csapódik, a Mélyben Várakozó börtönjébe kerül, aki felajánlja hogy új életet ad neki, hatalmat, és egy módot hogy elpusztítsa a püspököket. A bárány persze belemegy, a fekete korona a fejére kerül, és elkezdődik a Hadjárat, hogy térdre kényszerítse az áruló hitetleneket, és újra építse az Ősi Hit kultuszát.

Ugye milyen aranyos? Nyilván nem, de a látványvilágot szolgáltató színes rajzstílus olyan kontrasztot alkot a történet és alapszituáció sötét hangsúlyával, ami egy részt borzongató, másrészt zabálnivalóan cuki. A történet során fény derül a kis erdő sötét múltjára, az Ősi Hit maradványaira, a püspökök agendája is kiderül, és persze a tisztán egyértelműsített cél elérése sem sétagalopp. Na nem a harc az egyetlen kihívás, ami miatt hosszú órákat fogunk a Cult of the Lambbel eltölteni.

Mivel a végső cél a püspökök lemészárlása, ezért dungeon crawler stílusban kell random generált pálya szetteket teljesítenünk. Minden szettben különböző arénák láncolatát kell kitakarítanunk, ezek lehetnek ellenségekkel teli helyszínek, vagy olyan egyedibb szakaszok, ahol valamilyen jutalmat kapunk, például élelmet a kultusznak, építőanyagot, akár egy agymosható kultistát. Minden szett végén találunk egy bosst, akit elverve közelebb kerülünk az adott biome főellenségéhez, azaz az egyik püspökhöz. Négy bosst kell legyőzni ahhoz, hogy megnyíljon az utolsó összecsapás szettje. Ezek a főellenségek elég kemény ellenfelek, és a játék nem kegyelmez a lassú és figyelmetlen játékosnak. 

De a halál nem vég, elvégre ez egy rogue-like játék. Ha meghalnánk, elbukjuk az összegyűjtött kincsek egy részét, valamint visszakerülünk a kultuszunk területére, és kezdhetjük elölről a szettet. Az út közben feloldott tervrajzok, extra előnyöket szolgáltató elemek persze megmaradnak a gyűjteményünkben, így minden nekifutás végérvényesen sikeres, ha már egy-két dolgot ki tudunk menteni. A fejlődésünket azonban nem ezek az anyagi javak adják, hanem a kultisták, és az általuk generált hit.

A MI kultuszunk

A kultuszunk otthonának számító mező kezdetben elég kopár, pár fa, sziklák, virágok tarkítják csupán. A vadonban azonban találhatunk pórul járt, magányosan hagyott és rettegésben tengődő kisállatokat, akiket ha kimentünk kilátástalan helyzetükből, akkor csatlakoznak a kultuszunkhoz. Egy kultistának pedig kötelessége a közösség építéséhez és fenntartásához adakoznia mind saját javaiban, mind testi erejében. Tehát a kultistáink egyfajta erőforrások, és rajtunk áll, hogy miképpen kívánjuk őket felhasználni.

Ugyanis a játék nem finomkodik, ha a vallási kultusz sötétebb oldalait szeretné bemutatni. Persze, teremthetünk egy amolyan földi paradicsomot a hűséges követőinknek, ahol jólétben, békében eléldegélnek, de az nem lesz annyira kifizetődő, mintha erőnek erejével munkára kényszerítjük őket. A kultisták tudnak fát vágni, bányászni, kertészkedni, építeni, nyersanyagot finomítani, és persze imádkozni. Amíg lojálisak, és amíg a hitüket frissen és magas szinten tartjuk, addig boldogan teljesítik minden kérésünket. Ám ha elveszítik a hitüket, és nem bíznak már bennünk, akkor jönnek a problémák. Legjobb esetben a kultisták szomorúak lesznek, kevésbé lelkesek, de azért teszik a dolgukat. Egy-egy ajándék, egy kis kedvesség, és máris jobb a hangulatuk. Rosszabb esetben totál ellenünk fordulnak, és mérges csürhévé alakulva terjesztik rólunk a lejárató propagandát. 

A disszidens követőkkel elbánhatunk szépen, és kevésbé humánusan. Börtönbe rakhatjuk őket, hogy átnevelés útján visszatereljük őket a helyes útra. Vagy radikálisabb módszereket érintve ki is nyírhatjuk őket, húsukat megetethetjük a többi követővel. Na ebből majd tanulnak! Ám minden cselekedetünknek következménye van a követőink szemében, vagy növeljük a hitüket és lojalitásukat a döntéseinkkel, vagy éppen hogy rájuk ijesztve okozunk kételyt és káoszt a soraik között. Hogy ezt kordában lehessen tartani, a templomunkban a napi szermon mellett doktrinákat, azaz parancsolatokat hozhatunk, melyek meghatározzák a kultistáink életvitelét és a közösség működését. Rituálékkal képesek vagyunk örömteli táncra hívni őket, esetleg böjtöt hírdetni hogy ne kelljen a kaját menedzselni, de akár fel is áldozhatunk rituálisan egy-egy követőt. Rajtunk áll, hogy hogyan hajtunk hasznot a követőinkből.

Viszont ez nem elég, mert hát még is csak önálló kis állatokról van szó, vannak igényeik, vannak történeteik, és így a váratlan problémák és kihívások folyamatosan ellátnak minket feladattal. A követőink betegek lehetnek, összemocskolják a terepet, aludniuk is kéne valahol, a szépérzéküket is simogatni kell néha díszítésekkel, tehát egyfajta life simulatorként is gondolhatunk a Cult of the Lambre. Ráadásul a követőink öregszenek, amiből szintén hasznot húzhatunk, vagy ha nem kapunk észbe, ott halnak meg ahol épp állnak, és minden más követőnk tiszta ideg lesz a hulla látványától, mert ugye ők nem hajlandóak hozzáérni. Gyakorlatilag óvóbácsik vagyunk a hektikus viselkedésű kultistáink felett.

A jól fenntartott kultusz viszont hitet generál, ami által feloldhatunk új építményeket, fejleszthetjük a pályákon található fegyverek és átkok ritkaságát és típusait, új képességű ruhákat szerezhetünk, és így tovább. Szükségünk van rájuk, így a harcok között az időnk nagy részét a kultusz menedzselése teszi majd ki. A jól tartott követők és a sztori során megismert karakterek mellékküldetésekkel látnak el bennünket, a püspökök elleni hadjáratot pedig képesek lehetünk a végtelenségig elhúzni. Mivel rengeteg a teendő, ezért a játék sok-sok órán keresztül képes fenntartani az érdeklődést, és minden perc értékes.

A kiegészítőkkel bejöttek a relicek, nagy hatalmú tárgyak, melyeket fellelhetünk és ellenfeleink ellen használhatunk. A híres neves szex update a harmadik boss legyőzésével oldódik fel, szaporíthatjuk kedvenc kultistáinkat, akik a bűnben lubickolva el is kárhozhatnak. Nagyon bepörög a játék utolsó egy harmada, így mire beleunnánk az addigi tartalmakba, máris jön valami új és izgalmas. 

Ha negatívumot kellene mondanunk, az a harcrendszer felületessége. Bár vannak változatos elemek, mint a Tarot kártyák, relikviák, különböző fegyverek, effektek, két fajta támadás típus, viszont maga a harc sokszor érződik darabosnak, lineárisnak. Ez a három dimenziós, de valójában kettő dimenzióban érvényesülő terep miatt zavaró inkább, így ez épp csak egy elenyésző negatívum, amire a veteránok simán rámondhatják, hogy "git gud". 

Ajánló

A Cult of the Lamb nem véletlen örvend akkora sikernek világ szerte, és ez így két év távlatában, a kiegészítő update-ek után sem változott. Sőt, immáron tagadhatatlan ténnyé vált, hogy a játék remek, hosszútávon is szórakoztató, a látványvilág borzongató kettőssége egyedi és magával ragadó, a változatos játékmenet pedig még sokadik végigjátszással is ugyanolyan lebilincselő. Csak ajánlani tudjuk, mindenképp megéri a próbát, de úgy is átmossa az agyatokat, és Lambert kultistáivá fog tenni titeket. 

9
A Cult of the Lamb még mindig fantasztikus játék, stílusában és változatos játékmenetében alig találni kivetnivalót. Az idők során behozott frissítések tovább gyarapították az egyébként is tartalmas játékot, így két év távlatában is azt tudjuk mondani, hogy a Mélyben Várakozó tiszteletére ajánljuk a Cult of the Lamb kipróbálását, de inkább megvásárlását.


Összes oldalmegjelenítés