A Blizzard Entertainment a már korábban bejelentett Diablo 4 harmadik szezonját elérhetővé tette a Battlenet és a Steam szervereken egyaránt. A Season of the Construct névre keresztelt szezonban számos feladat vár majd a játékosokra, többek között új vaultok és dungeonok lesznek elérhetők a vadonatúj frissítésben.
Az új szezonális küldetésben a játékosok Kehjisztanba utazhatnak, és többek közt veszélyes Vaultokat kutathatnak át, hogy legyőzzék Malphast.
A harmadik szezon új kísérője egy mechanikus szerkezet lesz Seneschal képében, akit a kalandjaink során egyedin fel fejleszthetjük majd. Ez a "pet" követi a játékosokat, és különböző képességekkel és módosítókkal lehet felszerelni. Az Arcane Tremors további alkatrészeket is biztosít a Seneschal fejlesztéséhez.
Ami a Vaultokat illeti, ezek a helyek tele lesznek tömve különböző veszélyes csapdákkal, amik végeztével több jutalmat kínálhatnak majd Seneschal testre szabásához. A Nightmare Vaults a World Tier 3-tól érhető el, és végezetül magával a démoni Malphas-szal is meg kell küzdenünk. A Gauntlet nevű heti kihívást jelentő dungeonok a szezon későbbi szakaszában érkeznek, de addig is a játékosok kísérletezhetnek az új Uniques és Legendary Aspects nevű tárgyakkal, valamint hatékonyabban farmolhatják majd a Helltides-t.
Íme a trailer: