United 1944 - Előzetes

Idén ez már a sokadik olyan cikkünk, ami a második világháború témáját dolgozza fel. Hiába múlt el az a kor, amikor a játékok egyre másra követték a nagyok példáját, és a második világháború színterére terelték a játékosokat, hol intenzív tűzharcokba FPS nézetben, hol taktikai játékok útján, vagy akár valós idejű stratégiák képében. Abban az időben minden második-harmadik játék erre a témára épült, aztán a játékosok besokalltak, és új, modernebb terepre tévedtek a háborús témájú játékok, míg a második világháború megmaradt alkalmanként felbukkanó címek biztonságot jelentő terepeként.

 Valamiért idén ez megváltozott, újra menő lett az emberiség egyik legvéresebb háborújának feldolgozása, és szerencsére ezen próbálkozások túlnyomó része egészen jóra sikeredett. Mostani játékunk is szeretne biztosra menni, habár olyan módon nyúl a témához, ami első hallásra roppant ambíciózus. Lássuk, mivel is állunk szemben.

Mocskos háború

A United 1944 a hatalmas összecsapások helyett a háború vége felé jellemzővé vált gerilla akciók hangulatát hivatott feldolgozni. Mivel a modern játékgyártás technológiája és a játékosok elvárásai is az egekben járnak, ezért nem is csoda, hogy a Novarama stúdió az ambíciózus játékmenetet mellett a valósghűségre fektetett nagy hangúlyt. Ennek köszönhetően nem csak hogy valódi fegyverek kerültek pontos lemodellezésre a játékba, de azok hangjait is még működő képes háborús hagyatékok elsütésének felvételével kerültek a United 1944-be. Mindemellett minden fegyver működése is a valós másának működését imitálja, beleértve az újratöltés módját, a golyók sebességét és esési szögét, és a többi. Ez így kezdetnek nem rossz, de láttunk már ilyet, nézzük mit tartogat a játékmenet.

A United 1944-ben két féle különálló játékmódot különböztetünk meg, mindegyikben jelenleg csak pár pályát találunk (melyek száma a fejlesztés során folyamatosan bővülni fog). Az első mód a Domination, mely jól ismert és klasszikus módon idézi meg a kegyetlen tűzharcokat, 16 játékos csap össze 16 másik játékos ellen egy sűrűn beépített, részletgazdag és labirintusos pályán. A cél az egyes stratégiailag fontos helyszínek elfoglalása és megvédése, amihez nem lesz elegendő a fegyvereink ropogtatása. Lévén a tűzharc igen komoly kihívásokat is elénk tárhat, így a győzelem kulcsa a csapatjáték, a stratégia, és az építkezés.

Bizony, a játékban egészen komoly szintekre emelkedik az építkezés, mint játékelem, olyannyira, hogy enélkül nem is lehet csatát nyerni. Mivel nem előre felkészült seregek bakáit alakítjuk, ezért jószerivel nincstelenül kezdünk bele a meccsbe, és a pályát felfedezve gyűjtjük be a nyersanyagokat, melyekből aztán fedezékeket, úttorlaszokat, falakat, csapdákat és egyéb szerkezeteket építünk, akadályozva az ellenséget, és megvédve a véres áldozatok árán megszerzett stratégiai pontokat. 

Mesterségem címere

És ez nem minden, ugyanis a szerzett alapanyagokból a saját felszerelésünket is mi állítjuk elő, jobb és hatékonyabb fegyvereket kovácsolva, eszközöket gyártva, a pályán az utazást segítő elemeket létrehozva és cserélgetve egymás között. Az önzés egyenlő a halállal ebben a játékban, így komoly információcsere és összjáték kényszerül a játékosokra, ahol senkit nem hagyunk hátra. Ez néha működik, míg máskor egyes játékosok elfeledkeznek róla hogy nem Call of Dutyt játszanak, és magányosan mesterlövész puskával próbálnak menőzni, hogy aztán csúnyán elnáspángolja őket az ellenség csapata. 

A másik játékmód a Survival, és ez egy egészen érdekes, habár újdonságot nem hozó játékmód. A csapat alapú harcok helyett teljesen egyedül vágunk bele a kalandba egy kihalt, romos, és vészjósló városban, ahol csak magunkra számíthatunk. Velünk együtt más játékosok is útnak indulnak, és a cél a város felfedezése, annak kincseinek megszerzése. A fellelt alapanyagokból felszereléseket és fegyvereket kovácsolunk, megpróbáljuk az ideálisnak vélt helyeinket bevehetetlen bunkerré alakítani rögtönzött barikádok és falak segítségével. 

Amolyan sandbox szerűen minden játékos a maga kedve szerint tölthet időt a pályán, eldöntve hogy inkább lootolunk, vagy a többi játékosra vadászunk. Egyik stratégia sem veszélytelen, ha meghalunk akkor eldobjuk a zsákunkat, vele minden megszerzett javat, amit aztán a gyilkosunk felkaphat. Ha nem teszi, még van lehetőségünk visszakaparintani a cuccainkat. Bármikor elhagyhatjuk a pályát, magunkkal víve a zsákmányt.

Kihalt csatatér

Tehát míg a Domination egy szigorúan csapat alapú játékmód intenzív és pörgős, taktikailag erős harccal, addig a Survival egy lassabb, magányosabb, nyomasztóbb, de vérpezsdítően izgalmas játékmód. Ez a változatosság a játékon belül frissítő hatású, a profilunk minden elért eredménnyel fejlődik, több mint 40 képességet oldhatunk fel menet közben, melyek közt tetszés szerint válogathatunk akár csata közben is, adaptálódva a kialakuló helyzetekhez. Ha viszont ez ilyen jól működik, hol a hiba?

A baj két fronton keresendő. Az egyik, hogy a játék tartalmi értéke jelenleg túl szerény, gyorsan kiismerhető, és kevésbé jutalmazó. Nyilván az izgalmak a játékos saját maga generált jutalmai, de hosszú távon egyhangúvá vállhat az önismétlő játékmenet, elvégre a pályákon a bevált stratégiák minden meccsen ugyanazok. A Survivalnek is inkább a vadászat ad izgalmat, de annyira nem jövedelmező, hogy aktívan nyomjuk hosszú távon, sőt, a Dominationnel ellentétben nagyon gyatrán jön az XP, ha valaki esetleg fejlődni szeretne. 

A másik gond, hogy a játék alig kap reklámot, a tavaszi béta időszak alatt is épp csak beszéltek róla az emberek, a december 12-ei early access indulás pedig úgy meglapult, hogy szinte észre sem vettük. Ez miatt fájdalmasan kevés a játékos, a szerverek ritkán telnek meg, sokkal jellemzőbb hogy alig 10-10 ember űzi a Dominationt, míg a Survivort épp csak egy maroknyi érdeklődő indítja el. Egy idő után az üres pályák, a ritkás meccsek túl kevés motivációt biztosítanak, ami egyrészt érthető, másrészt sajnálatos, mert a játék egyébként szórakoztató is lehet. 

Ajánló

A United 1944 ismerős, de mégis frissítően ható oldalról közelíti meg a második világháború kései időszakát, mikor a nagy seregek összecsapása helyett a gerilla akciók szegényes erőforrásokból táplálkozó, kétségbeesett hajtóvadászatai zajlottak. Az építkezéssel vegyített realisztikus játékmenet klassz élmény, a játék látványos, a két elérhető játékmód közti különbség is szimpatikus. Ám a tartalmi szegénység, főleg a pályák és azok taktikai lehetőségei értelmében, nem tartják fent elég ideig az érdeklődést, és ahogy a játékosok fogynak, úgy lesznek egyre kietlenebbek a játék pályái. Kéne egy kis reklám, meg kéne ismertetni a játékosokkal a Uniter 1944 létezését, mert egyébként a játék szórakoztató, és Early Access lévén még sok bővítés várhat ránk. Kár lenne, ha az 1.0 előtt feledésbe merülne ez az ambíciózus elképzelés. 

Összes oldalmegjelenítés