Egy bestseller játék folytatásának elkészítése olyan magasra teszi a lécet két felhpkarcoló között, amely még Pókembernek is szédülést okozna. Ragaszkodjon a közeli bevált formulához, és ismételje meg önmagát mint ahogy a sport játékok többsége, vagy tévedjen túl messzire azt kockáztatva, hogy elveszíti azon értékeit, ami az első játékot sikeressé tette? Nehéz döntés, és a nehéz döntéshez nagy erő kell, amit betéve tudjuk, nagyobb felelősséggel is jár. A Spider-Man 2-vel az Insomniac viszont magabiztosan sétált át azon a képzeletbeli magas lécen, mindenféle inogás és bizonytalanság nélkül.
Ismét visszatérünk New York város elképesztően részletes és gyönyörű reprodukciójához, amely most nagyobb és élőbb, mint valaha. A Peter Parker és Miles Morales közreműködésével a játékosok kiválaszthatják melyik pókszabású embert szeretnék irányítani, miközben Kraven the Hunter megszállja a várost azzal a tervvel, hogy kiszabadít egy csomó szupergonoszt, majd levadássza őket pusztán szórakozásból és sportból. És ha nem lenne elég az új játék a rajongók kielégítésére, akkor megjelenik Venom karaktere mögött meghúzódó idegen szimbióta is, hogy a legváratlanabb pillanatban lecsapjon.
Akárcsak az első játékban, a játék az ismert pókellenfelek és csatlósaik elleni, egyre eszkalálódó összecsapásokra épül, és mindkét Pókember a hálós mozdulatok és közelharci támadások széles skáláját hajtja végre, kombók sokaságával és speciális mozdulatokkal kiegészítve. Felemelhetjük az ellenséget a levegőbe, és felfüggesztve pofozhatjuk őket; hálócsapásokat és lendületes rúgásokkal színesíthetjük mozdulatainkat, és még láncvillámokat is lőhetünk. Ahogy haladunk, XP-t és jelzőt szerezünk, amelyeket képességfákra és ruhafejlesztésekre lehet költeni, ezzel bővítve agresszív problémamegoldásunk módszereit. Bár a két karakter némileg eltérő erővel rendelkezik, ugyanazt a gombelrendezést használják, ami összetett és elsőre kissé megdöbbentő, mert nagyon sok gombkombináció létezik. Azok, akik az első két játékot játszották, előnyben részesülnek, mert az alapvető harci mechanika ugyanaz. Egészen addig, amíg Peter Parker elképesztő új képességekre tesz szert… de ebbe ne menjünk bele.
A játék ritmusa is
hasonló a többihez. New York minden kerületében különböző típusú mellékküldetések
bukkannak fel, néha megállítjuk az utcai bűnözést, néha ellenséges búvóhelyeket
találunk (és órákig lopakodunk magas helyeken, míg nem egyesével leszedjük az
őröket), vagy belekeveredünk kis helyi válságokba. A város minden régiójában
van bizonyos számú ilyen feladat, így a főküldteések között lehetőségünk van
kis kikapcsolódásra vagy szimplán XP szerzésre. A rosszfiúk friss
szereplőgárdája, az új cselekmények és a kibővített város együttesen
biztosítják a dolgok érdekességét. Nagyszerű, hogy felfedezhetjük Brooklyn-t és
Queens-t a kikötői gyáraikkal, a lombos zöld negyedekkel és a szerteágazó
külvárosi lakóövezettel: új textúrákkal és vizuális csodákkal egészítik ki a bejárható
helyszíneket.
De amit a játék igazán jól csinál, az az, hogy egyesíti Peter és Miles történeteit anélkül, hogy a narratívát zsúfoltnak vagy sekélyesnek éreztetné. Egymásba fonódó meséik hol kereszteződnek, hol kontrasztba helyezkednek, mindeközben váratlan mélységeket és árnyalatokat festenek. Parker felnőttként próbál utat törni az életben, munkát keres és MJ-hez költözik, míg Morales még mindig apja halálával küzd, és saját kisebbrendűségi érzésével küszködik.
Ezek nem csak háttérsztorik, nagy kanállal adagolják nekünk a filmszerű átvezetőket. A zajos harcok közepette a játék az emberség, a barátság és az érzelmek sok csendes kis pillanatát is elénk tárja. Van egy szép jelenet Peterrel, Harryvel és Mary Jane-nel a Coney Island vidámparkban, ahol különböző játékokon veszünk részt, hullámvasutakon utazunk, miközben érezzük a karakterek közötti kapcsolatok szorosságát. Eközben kapunk egy altörténetet egy harlemi közösségi központ látogatóiról, ami nagy gondossággal és odafigyeléssel lett megírva. Lehet, hogy nem azért jön a játékos egy Pókember játékba, hogy lenyűgöző értekezést keressen a bebop és a rap zene kapcsolatáról, de meg fogja azt is találni.
Valójában az egyik kedvenc részem az egész játékban egyáltalán nem érinti a fiúkat. Ez egy mellékküldetés, ahol Miles hallássérült barátja, Hailey megtanít egy másik graffitiművészt, hogyan bízzon a munkájában. Fantáziadús és megindító az a mód, ahogy Hailey világfelfogása megformálódik a képernyőn. Az Insomoniac megmutatta, hogy ott van a Naughty Dog mellett, és ők is képesek a történetet, a szubtextust és a jelentést mély interaktív pillanatokká egyesíteni.
Az első játék
lélegzetelállító mechanikája, amellyel Pókember az épületek között hálói
segítségével könnyedén szeli át az utcákat visszatért, de most az Insomniac egy
wingsuit funkcióval egészítette ki, így most már hosszú távon is képes siklani.
Gyönyörűen működik, fokozza a folyékonyság és a kecsesség érzetét, és lehetővé
teszi, hogy végigsuhanjunk a szakadékszerű utakon, mielőtt felemelkednénk az
égbe a város nyüzsgéséből, amely messze alattunk van. Csodálatos érzés, amelyet
bizonyos utcákon, valamint a Hudson és a Keleti folyók mentén süvítő széláramlatok
is elősegítenek. Ezek lehetővé teszik, hogy hosszú távon is levegőben maradhassunk
épületektől távol.
Persze azért akad néhány
félrelépés az úton. A legtöbb boss harc valóban túlszárnyalja a fogadtatást, és
a színpadon egyre keményebb akciók halmozódnak fel, amikor néhány fázis bőven
elég lett volna. Van néhány hallucinogén/VR fantasy képsor is, amelyek, mint
mindig, egyszerűen frusztrálóak és unalmasak, semmint izgalmasan szürreálisak.
Ennél nagyobb erőpróbát jelentenek a felhasználói felület időnkénti furcsaságai:
a mozdulatok és műveletek ilyen bonyolult tömbjét tartalmazó játékban szuper
egyértelmű utalásokra lenne szükség, de ennek hiányában néha egyáltalán nem
egyértelmű, hogy mit kell csinálnia egy rejtvénysorozat során.
De igazi öröm játszani
olyasvalamit, amit ilyen szeretettel képzeltek el, és ami annyira hű a
forrásanyagához. Ez egy olyan játék, amelyet mindenkinek meg kell tapasztalnia a
PS5-tel. Ilyennek kellene lenniük a mainstream akció-kaland videojátékoknak:
egy nagy, teljes szívből jövő fantázia, apró, de mélyértelmű részletekkel,
konfliktusokkal és érzelmekkel. Minden tekintetben, ami számít, a Marvel's
Spider-Man 2 a híres Stan Lee mottó megtestesülése: Excelsior!
| Review score | |
| 9.0 | A Spider-Man 2 nem múlta alul a várakozást. Az Insomniac Games bebizonyította, hogy a remek játékmechanikán kívül a küldetések sokszínűségéhez, a karakterek diverzitásához és a történetek mély, érzelmesebb elmeséléshez is kitűnően értenek. Senki nem fog unatkozni, aki a két pókember bőrébe bújva beveti a hálóját New York utcáin. |