Manapság egyre ritkább olyan játékkal találkozni, amely emlékezetes, lenyűgöző, friss és jól megírt. Félreértés ne essék, akadnak bőségesen kiemelkedő alkotások, de ha azt mondanám, sorolj fel 10 játékot az elmúlt 10 évből, amire azt mondod, hogy hűha, az első 2-3 cím után lehet gondolkodnod kéne. A Baldur’s Gate 3 viszont annyira jóra sikerült, hogy ez lesz az, amit a fentebb említett kérdésre szinte azonnal rá fog vágni minden ember. A Larian Studios a Dungeons & Dragons’ Forgotten Realms bőséges univerzumát remekül hozta el a digitális felületre, gyönyörű és aprólékos világgal, erőteljes és jól megírt karakterekkel karöltve. Szívszorító döntéseket kell hozni, szövetségeket kell kötni, miközben gondosan építjük romantikus kapcsolatainkat. Tele van rengeteg érdekes kihívással, amit a körökre osztott harcrendszer csak megfűszerez.
Az egyik legnagyobb probléma, amibe a videójáték fejlesztők belefutnak, mikor egy eredetileg táblás játékot próbálnak adaptálni, hogy azt akarják, az eszencia jöjjön át a képernyőkön is. Első nekifutásra ez nem tűnhet baklövésnek, pedig ha jól meggondoljuk, nagyon is az. Nézzük csak meg a Games Workshop középszerű warhammer játékait. Tök jó, hogy minden szabály ugyanaz, mint amit a táblán kockával végzünk, de nekem mindig az volt az érzésem, hogy a monitor előtt ülve ez ide kevés, de legalábbis nem megfelelő. És akkor még nem beszéltünk az igazi szerepjtátékokról, mint amilyen a Dungeons & Dragons is. Ezeknek a játékoknak a kulcsa az emberi képzelő erő szabadsága, ahol a gondokat a valós élet problémamegoldásával igyekszünk teljesíteni. Nézzünk csak meg egy varázslót, aki képes a fél királyságot tűzbe borítani az utolsó képességeivel, de egy bezárt ajtót már nem tud kinyitni. Értitek mire akarok kilyukadni? Ezt a rugalmasságot meglehet sohasem fogja tudni követni egyetlen játék sem, de a Baldur’s Gate 3-ban egy varázslót nem fog megállítani egy csukott faajtó.
Ha valami gyúlékonynak tűnik, akkor egy tűzvarázslattal minden valószínűség szerint meg is gyullad. Ha spórolni akarunk a zárfeltörő eszközzel, akkor a legtöbb ajtót kinyitásra lehet ösztökélni egy fejszével. Mászással és ugrálással eljuthatunk olyan titkos helyekre, amit más játékok láthatatlan falakkal zártak volna el. Egy ízben sikerült kikerülnöm egy boss harcot úgy, hogy kihívtam egy zombi pasast ivóversenyre, és a meggyőzőképességemnek segítségével üvöltve szurkoltam neki, miközben halálra itta magát. Ez egy olyan világ, amely ritkán mondja azt a játékosnak, hogy ”nem”, amikor azon tűnődik, lehetséges-e valami.
A saját karakterünkön kívül hárman is elkísérhetnek co-op, akár online, akár közvetlen mellőlünk a kanapén. Lenyűgözött, milyen zökkenőmentes volt ez az élmény, mivel nagyon könnyű csatlakozni vagy elhagyni egy játékot, függetlenül attól, hogy a kampányban hol tartózkodnak a barátaink, és soha nem ütköztem semmilyen jelentős kapcsolódási problémába vagy egyéb online akadozásba. Figyelembe véve, hogy a Baldur's Gate 3 milyen összetett, ez teljesen bámulatos. Mókás, mikor egyikőtök eltereli az őr figyelmét azzal, hogy leáll vele beszélgetni, míg a másik a háttérben ellop mindent, amit csak lát.
Hatalmas szabadság van abban is, hogy kik lehetünk ezen a világon. Ez a karakterkészítő az egyik legjobb, amit az MMO-kon kívül láttam hosszú ideje, 29 különböző alfajt tartalmaz, egyedi képességekkel és modellekkel. Mind a 12 osztálynak van legalább három szakterülete, amelyekkel egészen másképpen kell játszani, de a varázslók és papok még több közül választhatnak. Imádom az ábrázolását minden humanoid lénynek, legyen az szereplő, ellenfél vagy egyszerű falusi. Aprólékos, kidolgozott, részletes mimikával operálnak, így a bolti eladók is úgy tűnnek, mintha valódi élőszereplős motion-capture technológiával rögzítették volna őket.
A Larian figyelme bámulatos módon terjed ki az apró részletekre, habár némi szívfájdalmam is van ez iránt: félek, hogy a játékosok zöme kihagyja vagy nem tudja értékelni ezt a rengeteg munkát. Gondolok itt a területek megtervezésére és írására. Baldur’s Gate városa egy élettel teli csomópont, ahol szinte minden polgárnak van valami mondanivalója számunkra ha beszélgetni kezdünk vele. Több tucat véletlenszerű pletykálkodó van az utcasarkokon, akiket ugyanolyan lelkesen és profin ábrázolnak, mint a főszereplőket, és ritkán mondanak hasonlókat.
Az elragadó szereplőgárda között nem kérdés, hogy az elsőszámúak a társaink, akik többrétegű színes egyéniségek, tele tökéletlenségekkel. Sorra ismerjük meg őket és szegődnek mellénk, így a kampány során növekedni fog a számuk. Van itt vidám és lelkes, rosszindulatú, sztoikus, és még egy grizzlimedvévé változó kompánia tag is, hogy csak pár jellemzőt említsek. Különböző helyekről származnak, de mindegyiknek kidolgozott háttértörténete is indíttatása van. A főgonoszok, akikről semmit nem fogok spoilerezni, ugyanolyan gazdagon vannak megírva, összetett indítékokkal és saját rosszindulattal, amelyek újabb és nagyobb fenyegetéseket jelentenek ennek az epikus hosszúságú kalandnak az utolsó percéig.
Nagyon élveztem Larian romantikához való hozzáállását is. A videójáték ipar nem tart még ott, hogy a szex jelenet egy szerepjátékban kellőkép szexi is legyen, és ezt jól tudja a Baldur’s Gate 3 is. Inkább a romantika érzelmi vonalait lovagolja meg, mintsem a testit, így kapunk érzéki beszélgetéseket, olykor komoly de sokszor meghitt és mókás pillanatokat. Többet megtudhatunk a választott partnerünkről, hogy ő hogyan látja a világot és miket tart értékesnek. Én ezt többre tartom, minthogy lássak két pucér karakter modelt egy rövid átvezetőben, akiknek a tekintete viccesen ingázik a másik testének bájain.
Miután letudtuk a nyálas részeket és újra felvettük a páncéljainkat és fegyvereinket, ideje belecsöppeni a véres harcokba is. Minden nagyobb csata egy jól megkomponált küzdelem, ahol szinte érezni, hogy a másik oldalt maga a digitális dungeon master irányítja. Az egyik ilyen harcban impek szedik szét a kompániánkat, így mindenkinek a saját módján kell lerendezni az ellenséget, míg egy másikban rovarok dermesztenek kővé minket, így úgy kell megoldanunk a helyzetet, hogy technikailag egy tapodtat sem léphetünk. Az AI elég kíméletlen tud néha lenni, különösen a legnehezebb taktikai fokozaton. Mivel hosszú a játék, így törvényszerűnek kéne lennie harcok repetitív részének is, de olyan sokféleképpen lehet lebonyolítani egy küzdelmet, hogy ha színesíteni akarjuk a játékélményt, arra sok lehetőségünk van, ezért sose fogunk unatkozni. Ha meg egy módszer nem jött be és elvéreztünk, quickload és uccu néki újra! Viszont azt meg kell hagyni, és ez a játék rendszerének az egészére érvényes, hogy túlságosan sokrétű és bonyolult a szabályzat. Alacsonyabb fokozaton persze nem kell mindent figyelembe venni, de magasabbon már igen, és ha ezen a szinten akarunk érvényesülni, akkor az némi utána olvasást igényel, mert nincsen minden megfelelően elmagyarázva.
A karakterünknek és a társainknak is kell némi idő és tapasztalat, hogy hatékony gyilkossá fejlődjenek, és az első néhány szint szükségtelenül brutális lehet, mivel törékenyek vagyunk. Azonban gyakran kapunk módot arra, hogy kiegyenlítsük az esélyeket: ha ügyesek vagyunk elkerülhetjük a harcokat, és jól tesszük, ha figyelünk a környezeti dolgokra, egy nehéz tárgy, amit éppenhogy tart valami, ráadásul pont az ellenség felett van, kiváló lehetőséget biztosít. De amint mindenki megkapja a maga tárgyait és tapasztalatát, jó kedvvel lehet lerobbantani az utunkba állók fejét.
A történet három felvonást ölel fel, melyek ha rögeszmésen minden mellékküldit megcsinálunk, akkor fejenként 40 órát jelentenek. Megközelítőleg. Mindegyiknek sajátos hangulata van: az első egy idilli vadon, a második már kísértetiesebb rész, míg a harmadik sűrű városi kalandozásból tevődik össze. Néha talán lassúnak hat, sokszor több különböző problémát kell megoldani, de mindegyik ugyan oda vezethető vissza és valamilyen nagyobb küldetés befejezte több kérdést vet fel, mint amit megválaszol. Klasszikus RPG. Ennek ellenére izgalmas az új területek felfedezése, jók és remekül megírtak a mellékküldetések, és persze ott vannak a harcok, így nem is lehet ráunni a kalandozásra. A varázslat abban rejlik, hogy szinte egyik feladat sem érződik tölteléknek, függetlenül attól, hogy milyen messze tévedünk a főküldetéstől. Minden véletlenszerű ház, amelybe betévedtem, vagy egy mellékküldetés, amelyet felvettem, egy emlékezetes, egyedi, kézzel írt szerepjátékkal jutalmazott meg. Még egy véletlenszerű cetli is, amelyet egy bandita testén találtam, szívszorító történetet mesélhet el a múltjáról, amely súlyt ad a következő döntésnek. Minden okkal van ott.
Nem akarom azt mondani, hogy a jövőben minden CRPG-nek arra
kell törekednie, hogy olyan legyen, mint a Baldur's Gate 3. Nem kell mindennek még
közel ilyen nagynak és ambiciózusnak sem lennie. De ez egy mérföldkőnek számító
pillanat a műfajban, és ha egy példaképre kellene rámutatnom, amiből szeretném,
ha mindenki más is ihletet merítene, akkor gondolkodnom sem kéne milyen címet említsek. 14
évet vártam, hogy a csillagok ismét együtt álljanak, és megszülessen ez a ropogós,
taktikus, old-school RPG, egy epikus és jól megírt történetet összetett
karakterekkel és döntésekkel, filmes jelenetekkel. Utoljára a Dragon Age: Origins-nek jött ez össze
2009-ben. Azóta viszont a technológiák fejlődtek, és a Baldur’s Gate 3 szinte
minden, amit egy RPG fan csak kívánhat.
| Review score | |
| 9.5 | A Baldur's Gate 3 egyszerűen mindennel bír, amire egy klasszikus RPG fan vágyhat. Semmit nem hagytak ki belőle és még azt is beletették, amire nem is gondoltuk, hogy igényünk van. Remekül megalkotott, jól megírt és összetett történet, világ, harc és szereplők. Az értelmező szótárokba az "elképesztő" kifejezés mellé a következő nyomtatásban már zárójelben oda fogják írni: Baldur's Gate 3. |