Mindig izgatottá válok, ha egy olyan puzzle játék kerül a kezeim közé, mely valamilyen sosem látott módon készül megbolygatni a puzzle, és/vagy platform részét a programnak. Anno a Portal és Portal 2 volt ennek az istencsászára, és azóta is több fejlesztő csapat próbálkozik valami igazán egyedit alkotni, hogy a fejtörőket igazán különlegessé tegyék. Ezek a játékok általában kísérleti jellegűek, a fókusz az új játékelem vagy trükk lehetőségeinek kiteljesítésén van, és gyakran nem jut másra annyi erőforrás, hogy a végeredmény tökéletes legyen. Ezzel természetesen aki tisztában van, könnyedén tud azonosulni, és amolyan tesztelőként veti bele magát az új élménybe, fejtegetve a lehetőségeit annak, hogy érdemes-e folytatni az ötletet, van-e benne annyi potenciál, hogy megérje még rá játékot fejleszteni. Ilyen játék a Viewfinder, aminek trükkjeit láttuk már más játékban, de ilyen módon kivitelezve még soha.
Nézőpont kérdése
A sztori szerint a Föld haldoklik, a klíma változás elérte a kritikus határt, a napjaink meg vannak számlálva. A technológia segítségével viszont egy klíma szakértő tudós csoport a virtuális valóság nyugalmába menekülve tett próbát arra, hogy létrehozzák a megoldást. Karakterünk, és az expedíciót vezető Jessie ebbe a virtuális valóságba tesz utazást, hogy megleljék a tudós csapat hátrahagyott jegyzeteit, és talán magát a megváltást ígérő szerkezetet.
A Viewfindernek érdekes a története, viszont nagyon minimális a kidolgozottsága, a narratíva pedig szintén korlátozott és alibi szerű, így ezzel kapcsolatban ne várjunk nagy meglepetéseket. Pár karakter beszélgetésen kívül a pályákon elhelyezett hangfelvételekből és jegyzetekből tudunk meg többet a történetről, de ennyiben ki is merült a Viewfinder forgatókönyve. Aktuális és némileg depresszív a téma amit feldolgoz, viszont mellette a játékmenetével és látványával egy teljesen más hangulatot és motivációt hoz előtérbe, gyakorlatilag a sztoriról meg is feledkezhetünk, talán meg is fogunk.
A játék szíve lelke ugyanis a puzzle, és ez viszont zseniálisan van kitalálva, illetve kidolgozva. A virtuális valóságon belül inkoherens platformokon át vezet az út, melyek közt portálok vezetnek, és a pályák közt egy központi hubban tudunk megpihenni. A valószerűtlen térben a tudósok a lehetetlent is vizsgálták, a saját érzékelt dimenzióink kiforgatásának lehetőségeit, így munkaterületeik és így céljaink ilyen kicsavart valóságokon át vezetnek, amik elsőre nem tűnnek észbontónak, csak amikor rájövünk hogy mi a továbbjutás kulcsa. A sztori ugyanis sokat foglalkozik az emlékekkel, így a fotók szerves részeit képezik minden megnevezett karakter életének, és pontosan ilyen fotók segítségével fogunk tudni továbbjutni a pályák között.
A megtalált fotókat kézbe véve szabadon bejárhatjuk a rendelkezésünkre adott pályát, majd a célt beazonosítva a fotó segítségével juthatok el a továbbjutást biztosító portálhoz. Gyakorlatilag a nálunk lévő fotón lévő képet kell az arcunk elé emelni, és egy kattintással a fotón lévő jelenet azonnal a részévé válik a pályának, lesöpörve az útjába kerülő részeit a pályának, és teljes valójában manifesztálódik a szemünk előtt. Kezdetben ez a trükk jópofa, de kimerül annyiban, hogy hidakat és fal részeket építgetünk, hogy eljussunk egyik pontból a másikba. Aztán ahogy haladunk a pályákon, úgy lesz egyre kacifántosabb a megoldás, több fotót is felhasználunk majd, forgatjuk őket, kihasználjuk a gravitációt, vagy épp más-más talált eszközöket is bevetünk. Ilyen eszköz a fényképezőgép, mellyel egy kattintással befényképezhetjük az előttünk lévő dolgokat, és egy újabb kattintással a pálya részévé tehetjük azt a szegmenst. Itt pörög be igazán a játék.
Kép a képben
Elképesztően kreatív és okos feladványokról beszélünk, amik egyáltalán nem nehezek, viszont a megoldás kitalálása és kivitelezése olyan észbontó, kielégítő és szórakoztató, amire kevés más példát tudnék mondani a hasonló puzzle játékok köréből. Egy-egy feladvány megoldása kézenfekvő, de mikor a fotóink manifesztálódnak és kirajzolják a továbbjutást, az fenomenális pillanat. És a program nem rest ezt megbolondítani egy-egy érdekes adalékkal, például találhatunk olyan manifesztálandó képeket, mint egy retró játék pálya, melynek barlangja kincset rejt, vagy egy klasszikus festmény, esetleg egy gyerekrajz, vagy tamagochi kijelző. Szédítően kreatív és ezáltal szórakoztató az egész koncepció, izgatottan vártam minden pályán, hogy milyen újdonsággal lep meg a program, és soha nem kellett csalódnom, mindig volt valami különlegesség, extra elem, okos fejtörő.
Mint említettem, a fejtörők egyáltalán nem nehezek, vagy bonyolultak. Ez némileg negatívum is lehet, mert a játékot extrém gyorsan ki lehet így pörgetni. Persze, a lényeg hogy ez az eltöltött idő viszont élménydús és emlékezetes pillanatokkal teli, de a kihívás látja a kárát. Még az esetlegesen elrontott fejtörők újrapróbálására is van egy idő visszapörgető gomb, így soha nem fogunk végérvényesen elakadni. A fejtörők közt további színesítés, hogy az öt különböző hub mindegyikébe kereshetünk gyűjtögetnivalókat. Az egyik pálya szettben majong darabokat keresünk, egy másikban kacsákat, egy harmadikban bolygókat. Jó kis adalék a pályák felfedezéséhez, achievement vadászoknak csemege. Apropó, a játékhoz felettébb szórakoztató achievementek járnak, érdemes őket követni és teljesíteni.
Tehát a játék egy mesterműnek is mondható puzzle játék, viszont a felvonultatott új játékelemen kívül nem kíván többet nyújtani. Nincs a Portal játékokhoz hasonló csavaros és falakat ledöntő cselekmény, még a narrációk is egészen egyhangúak, és könnyen feledésbe merülhet a körítés által felállított cél. Ráadásul a feladványok könnyedsége miatt a játék alig két és fél óra alatt kipörgethető, pedig szívesen elidőztünk volna még a fényképes puzzleök világában, feszegetve a határokat, létrehozva új dolgokat, átélve azt valóságtorzító szépséget, amiről a történet is szól. De sajnos túl hamar érünk az út végére, és bár ismételhetőek a pályák, a megoldások ismeretében már nem ugyanaz az élmény. Ez miatt a Viewfinder nem fog tudni igazán nagy sikert aratni, hiába fantasztikus az, amit teremtett.
Ajánló
A Viewfinder egy olyan játékelem köré épített játékot, ami szó szerint folyamatosan arra törekszik, hogy elképesszen bennünket. Ez sikerül is neki, a fejtörők döbbenetesen kreatív mivoltától a játék elejétől a végéig folyamatosan az állunkat fogjuk keresni, imádni lehet minden percét. Viszont a Viewfinder túlságosan is rövid, nem igazán rejt kihívást, a sztori pedig alibi szagú, más szóval igazunk lett a bevezetőben, ez egy kísérleti jellegű program, annak minden pozitív és negatív tulajdonságával. Ez miatt inkább drukkolunk egy folytatásnak, ezt a próbát pedig fenntartásokkal, de igyekszünk minden puzzle rajongónak ajánlani végigjátszásra. Csak "kipróbálni" nem is érdemes, hiszen garantált, hogy tetszeni fog, és mire végeznél a kipróbálásával, már végig is játszottad.
| 7.5 | A Viewfinder a Portalhoz hasonlóan felfedezett valamit, és tökélyre fejlesztette azt, megalkotva egy olyan játékot, aminek minden percén csak ámulunk. Viszont kísérleti jellege miatt a móka túlságosan is hamar véget ér, és a sztori nem több egy körítésnél. Nagyon szerettünk volna még többet játszani a játékkal, rengeteg benne a potenciál, minket meggyőzött, épp csak több pontszámhoz több játékidő és tartalom lenne szükséges. De nem baj, majd a következő rész! |