Első játékos fejlesztők játékait mindig olyan furcsa érzés tesztelni, vagy előzetes formájában kielemezni, hiszen a szárnypróbálgatások közepette a tapasztalat hiányában szerintünk nem elvárható, hogy tökéletes első csapást mérjen egy csapat a játékvilágra. Ellenben a fejlesztő első játéka egyben az első benyomás, az első randi, tehát mégis csak fontos, hogy az érdeklődő játékos már ekkor képet kapjon arról, hogy mire számíthat a csapat jövőbeli munkáival kapcsolatban. Az első játékos fejlesztők sokszor meg se érik az első programjuk megjelenését, csapatok jönnek-mennek, de azért izgalmas tanúja lenni az alkotás első szikrájából születő bátorságpróbának. Ilyen játék a mostani cikkünk alanya, az Affogato, ami a Befun Studio első próbálkozása, és a kezdő indie játék fejlesztőket támogató Spiral Up gondozásában jelenik meg valamikor a közeljövőben. Hogy milyen is ez az első próbálkozás? Hát... érdekes.
Démonűző démon boszorkány... caffé?
A történet szerint Arorua (Aurora, csak valaki nagyon részeg volt) városában az emberek és természetfeletti lények egymás közt járnak, de diszkréten, óvatosan szövögetve egyéni céljaikat. Egy ilyen helyen szükség van olyan helyekre, illetve emberekre, akik értenek a természetfeletti által gubancba kerülő utca embere gondjainak megoldásához. Ilyen varázsló Affogato, akihez egy szemtelen démon, Mephista van kötve, és együtt oldanak meg ügyeket a digitalizált túlvilági terepen, illetve a "valóságban". Előbbi esetében egy megfordított tower-defense játék keretében tisztítanak meg démoni vagy más természetfeletti hatás alatt álló dolgokat és személyeket, a saját világukban pedig a főhadiszállásukként szolgáló kávézót menedzselik. Jobban mondva csak Affogato szorgoskodik, aki ráadásul elveszítette az emlékezetét. Így hát kávé készítésben, a vendégek történeteinek hallgatásában, és a varázslatos ügyek megoldásában keresi Affogato a válaszokat, és persze a pénzt, hogy kifizethesse a lakbért.
A sztori finoman szólva sem érdekes első hallásra, és ez a játék első pár percében nem hogy nem lesz jobb, de csak minden félmondattal súlyosbodik a suta írás miatti értetlenkedés. De azért ne ijedjetek meg, a játék döcögős indítását követően már sokkal jobb lesz a helyzet. Az Affogato ugyanis olyan, mint egy inkonzisztens filmszalag, amit fecnikre körmölt ötletekből fűztek össze, majd játszottak le meglepő magabiztossággal. Maguk az ötletek jók, érdekesek, éppen csak a játék veszik el az identitásának keresése közben.
A program több féle játék stílust vegyít, ebből a legfontosabb a fordított tower-defense, mely a csatákat és a démoni eredetű káosz tisztítását hivatott szimbolizálni. Ahelyett, hogy mi építenénk tornyokból védelmet, helyette nekünk kell átvágni a társasjáték tábla szerű terep szakaszain, lerombolva az akadályokat, és megtervezve a lehető legideálisabb útvonalat. Kártyák formájában jutunk hozzá a csapattagjainkhoz, akiknek különböző képességei és szerepkörei vannak, így szükség lesz a csapatunk megfelelő megtervezéséhez, és bölcsen való kijátszására. Vannak karakterek, akik távolról okoznak sebzést, de lesz aki elől haladva magára rántja az ellenséges tüzet. Ahogy törünk előre, nem csak a lerombolt tornyok után kapunk zsákmányt, de sötétségbe vesző titkos útvonalakon is eljuthatunk rejtett kincsekhez, illetve folyamatosan menedzselnünk kell a pénzünket, hogy időben kivehessük a győzelemhez szükséges kártyákat.
Ez a mókás minijáték leginkább egy mobil programhoz hasonlít, és nem fejlődik a játék ezen része túl messzire komplexitásban, habár pár pálya meglepően labirintusos, és sokkal több tervezést igényel, mint amire számítanánk. Nem is beszélve a boss harcokról, amik kifejezetten nehezek, ha nincs egy előre lefektetett tervünk. Karakterekből is kapunk bőségesen, viszont nem találkozunk bőség zavarral, és a kapott lapok közt is lesznek olyanok, amik annyira balanszolatlanul erősek, hogy nem fogunk tudni róluk lemondani.
Egy bariszta mindennapjai
Amint végeztünk a tower defense tevékenységgel, megérkezünk Arorua városába, és egy cuki chibi formában vehetjük át az irányítást Affogato felett. A játék ezen része felfedezésre és a város megismerésére ad lehetőséget, valamint találkozhatunk érdekes NPC-kkel, akiknek a történetei adják majd a további feladataink fűszerezését. Az első legfontosabb karakter az életünkben a lakbért szedő főbérlőnk, aki bár kedves és művelt, de pénzügyekben elég következetes, ennek köszönhetően a játék során folyamatosan ott lebeg a fejünk felett a következő lakbér befizetésének határideje. Erre egyébként a sztori lépten nyomon emlékeztet is. A pénzt a küldetésekből szerezzük, aminek alapját a kávézónk menedzselése jelenti. Az ügyfeleink és a történet fontosabb szereplői ugyanis mind a kávézó vendégei.
Itt újabb játékelem köszön be, a barisztáskodás, azaz kávé készítés. Ez egy egyszerű minijáték, melynek lényege, hogy a kínálatunkban található különböző kávék receptjét követve kell pár kattintással létrehozni a vendék által kért finomságot. Kezdetben egy Americano elkészítése nem hoz kihívást, de mivel ez egy ilyen furcsa világ, ezért a kínálatunkban fellelhető bár komplexebb recept is, amik több lépésből állnak. Elrontani nagyon nem lehet a recepteket, így sok tétje nincs a főzőcskézésnek, inkább csak egy laza puzzle játék a többi teendő közé beszúrva. A vendégek ráadásul mindig úgy érkeznek, hogy hoznak magukkal valamilyen történetet, ami segít megismerni a világot, a karaktereket, illetve felfedhet titkokat Affogato múltjáról. Ezek nem mesterien megírt párbeszédek, sőt, egy-egy beszélgetés olyan egyszerű, hogy gyanús volt a google fordító jelenléte a fordítási munkálatoknál, viszont szerencsére akad pár karakter, akikkel nagyon kellemes eszmefuttatásokat és történeteket olvashatunk.
Amit pozitívumként hozzá kell adnom a játék ezen részéhez, hogy a cég nem spórolta ki a szinkronokat. A legtöbb hasonló játékban csak a zene kísérte ezeket a beszélgetéseket, itt viszont a legtöbb párbeszéd kapott egy teljesen okés szinkront, leginkább az animék szerelmesei találhatják kellemesnek ezt a körítést és szinkroni munkát. A karakterekhez társuló rajzok sem rosszak, habár itt már látszik, hogy a fejlesztés alatt itt nagy volt a fejvakarás. A statikus rajzok között egy-egy karakterre nincsen változatosság az arcok és egy-egy kézmozdulat váltakozásán kívül, a különböző dizájnok pedig kellemesek, de stílusban inkább egyhangúak. Az meg aztán végképp nem fér a fejembe, hogy egyes rajzok rajzstílusa miért tér el a játék többi részétől. Nagy a gyanúm, hogy a fejlesztés alatt nem volt egy egységes művészeti csapat, inkább csak onnan vásároltak művészeti segítséget, ahol épp találtak. Így történhet, hogy a visual novel jelenetek látványa szinte skicc szerű, a tower defense mókás mobil játékot idéz meg, a chibi szaladgálás pedig majdnem a leglátványosabb része a játéknak.
Tehát van itt tower defense, kávé főző minijáték, felfedezés, kapcsolat építés, visual novel, más szóval a fejlesztők tele voltak jó ötletekkel. És ezeket nem is szégyellték összerakni, a stílusok váltakozása és változatossága egészen kellemes hangulatot ad az Affogatonak. A gond ott kezdődik, hogy egyik játékelem sem érződik kellően kidolgozottnak, vagy átgondoltnak. A történet egy katyvasz, a narratív mesélés némileg amatőr, viszont alkalmanként itt is találkozunk jó ötletekkel. Úgy érezzük, hogy a csapat szorgosan bedobálta a dobozba a jó ötleteket, aztán nem tudtak dönteni, hogy melyikeket használják fel, így végül mindegyiket beleírták a programba. Így viszont megoszlik az egyes játék elemek közti mélység és élvezhetőség. Azt is mondhatnánk, hogy egyes elemeivel szívesebben játszanánk többet. De hogy melyek ezek az elemek, az mindig változó, hiszen ahogy haladunk előre, úgy röpködnek az újabb és újabb rácsodálkozások, és mire a varázs elmúlik, jön a következő. Végig olyan érzésünk volt, hogy túl sokat akart a szarka.
Ajánló
Az Affogato tipikus példája annak, amikor a fejlesztők a túlbuzgóságuk közepette a bizonytalanságukat is beleprogramozzák a játékukba. Nehéz megmondani, hogy mi lehetett az alap elgondolása a játéknak, mit szerettek volna belőle eredetileg kihozni, mert bármi is volt a kiindulási pont, a fejlesztők zsinórban újabb és újabb ötleteket fűztek bele a játékmenetbe. Ennek az lett az eredménye, hogy az Affogato egészen változatos játék, de ez a változatosság soha nem lép le az útkeresésről, és nem lesz kellően bevállalós. Pedig vannak kellemes elemei.A Befun Studio talán nem szakít majd akkorát ezzel az első gyerekükkel, de arra egyébként tökéletes alapot szolgál, hogy láthassuk: a stúdió nagyon szeretne kreatív ötletekből építkezni. Fél-piros pont, várjuk a megjelenést.
Egyébként első hallásra azt hittem, hogy az Affogato egy szójáték a
japánosan kimondott "I forgot"-ra (I-fogott-o), de mint kiderült, az affogato egy
olasz kávé desszert. Ma is tanultunk valamit.