Néha az ember csak arra vágyik, hogy leüljön a monitor elé, és teljesen elvesszen egy olyan világban, ahol a macskaköves utcákon gőz hömpölyög, és a sötét sikátorok mélyén titkok lapulnak, ez az érzés pedig nálam szinte létszükséglet. Hatalmas rajongója vagyok az olyan szerepjátékoknak, amelyek mernek nyúlni a klasszikus formulákhoz, és képesek vegyíteni a taktikus gondolkodást a magával ragadó atmoszférával, hiszen a videójátékok igazi varázsa pontosan ebben a kettősségben rejlik számomra. Amikor először hallottam a Hunter’s Moon: A Sovereign Syndicate Adventure címről, azonnal éreztem azt a bizonyos bizsergést, amit csak egy igazán ígéretes rogue-lite kártyajáték képes kiváltani az emberből, különösen akkor, ha az a steampunk viktoriánus éra mocskos eleganciájával párosul. Imádom, amikor egy fejlesztőcsapat veszi a bátorságot, és a narratívát nem csupán tölteléknek használja, hanem a játékmenet szerves részévé teszi, így minden egyes döntés, minden kijátszott kártya súlyt kap, és valódi következményekkel jár. A stratégiai mélység és a történetmesélés ilyen szintű összefonódása mindig levesz a lábamról, és most, hogy lehetőségem nyílt elmerülni ebben a kalandban, bátran állíthatom, hogy a műfaj szerelmesei egy igazi gyöngyszemre bukkanhatnak. Most ráadásul spórolj meg 10%-ot a Hunter's Moon: A Sovereign Syndicate Adventure árából a Steamen, a
A történet középpontjában Molly áll, akit a Sovereign Syndicate világából már ismerhetünk, és ez a karakterválasztás telitalálatnak bizonyult a fejlesztők részéről, hiszen az ő személyisége tökéletesen rezonál a játék sötét, mégis élettel teli hangulatával. A lore, vagyis a háttérvilág egészen elképesztő részletességgel tárul elénk: egy alternatív viktoriánus Londonban járunk, ahol a mágia és a technológia furcsa, olykor groteszk nászából született lények és szerkezetek uralják a mindennapokat, miközben a társadalmi rétegek közötti feszültség szinte tapintható. A játék univerzumának felépítése dicséretet érdemel, mivel minden sarok, minden elejtett mondat hozzátesz valamit a nagy egészhez, és ez a fajta világépítés arra ösztönzi a játékost, hogy folyamatosan kutasson, beszélgessen és figyeljen a legapróbb részletekre is. Molly története tele van fordulatokkal, intrikával és személyes drámával, ami magasan kiemeli a játékot az átlagos kártyás címek sorából, ahol a sztori gyakran csak ürügy a harcra. Itt a narratíva hajtja előre az eseményeket, a karakterek motivációi tiszták és érthetőek, a párbeszédek pedig olyan stílusérzékkel íródtak, hogy az ember szinte érzi a füstös kocsmák szagát és a nedves macskakövek hidegét. A Sovereign Syndicate univerzumának ezen szelete önállóan is megállja a helyét, de azok számára, akik ismerik az előzményeket, rengeteg kikacsintást és mélyebb összefüggést tartogat, ami tovább növeli az élményt.
A játékmenet gerincét a rogue-lite mechanikák és a pakliépítés, vagyis a deck-building alkotják, és örömmel jelentem, hogy ezek a rendszerek kiválóan működnek együtt, folyamatos kihívás elé állítva még a tapasztalt veteránokat is. A harcok során a kártyáink jelentik a fegyvertárunkat, és minden egyes kör egy taktikai sakkjátszma, ahol az erőforrások menedzselése és a megfelelő lapok időzítése élet-halál kérdése lehet, ami folyamatosan fenntartja a feszültséget. A rogue-lite jellegből adódóan minden nekifutás, minden "run" más és más, a véletlenszerűsített események és a változó lapkészlet gondoskodik róla, hogy soha ne érezzük magunkat teljes biztonságban, ugyanakkor a fejlődés érzése állandó marad. A paklink fejlesztése, az új szinergiák felfedezése és a karakterünk képességeinek finomhangolása rendkívül kielégítő folyamat, amely arra ösztönöz, hogy újra és újra nekivágjunk a kalandnak, még egy elbukott küldetés után is. Különösen tetszik, ahogy a játék a különböző kártyatípusokat kezeli: a támadó, védekező és támogató lapok egyensúlya lehetővé teszi a változatos stratégiák kidolgozását, így mindenki megtalálhatja a saját játékstílusához legjobban illeszkedő összeállítást. A fejlődési rendszer kellően mély, lehetőséget ad a kísérletezésre, és jutalmazza a kreatív megoldásokat, ami a műfaj egyik legnagyobb erénye, és itt ezt maximálisan sikerült kiaknázni.
Technikai oldalról megközelítve a játékot, el kell mondanom, hogy a vizuális stílus azonnal rabul ejtett, mert bár nem a legújabb grafikus motorok csillogását hozza, a művészi megvalósítás valami egészen egyedit és emlékezeteset alkotott. A környezet textúrái, a karakterek ábrázolása és a helyszínek kidolgozottsága olyan részletgazdag, mintha egy életre kelt festményben sétálnánk, ahol minden ecsetvonásnak jelentősége van, és ez a stílus tökéletesen illeszkedik a viktoriánus fantasy hangulatához. A grafika tehát nem a fotorealizmusra törekszik, hanem az atmoszféra megteremtésére, és ebben a tekintetben jelesre vizsgázik, hiszen a színek, a fények és az árnyékok játéka varázslatos összképet eredményez. Ami pedig a hangokat illeti, nos, itt ért a legnagyobb meglepetés, mert a szinkronhangok minősége egészen elképesztő, a karakterek orgánuma, a hangsúlyozás és az érzelmi töltet teljesen rezonál a hallásunkkal, és hitelessé teszi a párbeszédeket. Ritka az ilyen szintű odafigyelés az indie szférában, de itt érezhető, hogy a fejlesztők fontosnak tartották az audió élményt is, amihez a zenei aláfestés is remekül asszisztál, hol baljós, hol melankolikus dallamokkal kísérve kalandjainkat. Ez a fajta audiovizuális koherencia emeli ki a játékot a tömegből, és teszi igazán emlékezetessé minden egyes percét.
Természetesen, ahogy minden alkotásnál, itt is felfedeztem néhány apróságot, amelyek olykor kizökkentettek az élményből, és bár ezek nem teszik tönkre a játékot, kötelességemnek érzem, hogy felhívjam rájuk a figyelmet, mintha csak egy baráti beszélgetés során osztanám meg a tapasztalataimat. A játék során néha úgy éreztem, hogy a nehézségi görbe kissé rapszodikus, vannak pillanatok, amikor a véletlengenerátor túlságosan is kegyes, máskor viszont szinte lehetetlen helyzet elé állítja a játékost, ami frusztráló lehet azok számára, akik a kiegyensúlyozottabb kihívásokat kedvelik. Ezen kívül az interfész, bár stílusos, helyenként lehetne átláthatóbb is, különösen akkor, amikor a paklink már jelentős méretűre duzzadt, és a sok kártya közötti navigálás kissé nehézkessé válik a harc hevében. Észrevettem továbbá, hogy bizonyos események és párbeszédek egy hosszabb játékidő után hajlamosak ismétlődni, ami némileg csökkenti az újrajátszhatósági faktort, bár a rogue-lite műfajban ez bizonyos mértékig elkerülhetetlen velejáró. Ezek a hibák azonban inkább csak apró döccenők egy egyébként kiválóan aszfaltozott úton, és a fejlesztők elhivatottságát látva biztos vagyok benne, hogy a jövőbeli frissítésekkel ezeket a csorbákat is kiköszörülik majd.
A Hunter's Moon: A Sovereign Syndicate Adventure egy olyan alkotás, amelyet bátran ajánlok mindazoknak, akik szeretik a kihívásokat, és nem riadnak vissza attól, hogy elmélyüljenek egy gazdag, szövevényes történetben, miközben taktikai érzéküket is próbára teszik. A rogue-lite műfaj szerelmesei számára ez a játék egy igazi csemege, hiszen a pakliépítés és a véletlenszerű elemek kombinációja garantálja a hosszú órákra elegendő szórakozást, a "még egy kört" effektus pedig garantáltan beszippantja az embert. Ugyanakkor azoknak is melegen ajánlom, akik elsősorban a hangulat és a látványvilág miatt játszanak, mert a viktoriánus London ezen sötét, mégis varázslatos interpretációja önmagában is megér egy misét, a kiváló szinkronról nem is beszélve. A sztoriközpontú játékok kedvelői is megtalálják majd a számításukat Molly történetében, hiszen a karakterek mélysége és a világ felépítése magával ragadó élményt nyújt, amely sokáig velünk marad a játék befejezése után is. Ha szereted, ha egy játék megdolgoztatja az agyad, miközben a szívedet is elrabolja a stílusával, akkor ez a cím neked készült, és a kedvezményes ár csak még vonzóbbá teszi ezt a kihagyhatatlan kalandot.
| 🎮 Review | ⭐ Review Score |
|---|---|
| A Hunters Moon elképesztő élményt nyújt, ha egy olyan taktikus kártyajátékot keresel, ahol a döntéseidnek és a történetnek végre valódi súlya van. | 9.0 |