Az adamantiumnak köszönhetően egy erősebb Sam Wilson-féle Amerika kapitányt kaphatunk a következő MCU filmfeldolgozásban?

A pletykák szerint a következő Amerika kapitány filmben a vibrániumtól is erősebb fém debütálhat, amely nem más lenne, mint az adamantium.  Az adamantiumot még az X-men féle moziverzum alatt használták fel a tudósok Rozsomák testcsontvázába átitatva, akit még vérengző fenevaddá tudtak varázsolni a beavatkozásnak köszönhetően. 

Az Adamantium - amelyről a keményvonalas Marvel-filmrajongók jól tudják - hogy az a fém, amely Rozsomák testszövetét, illetve csontvázát alkotja. A bennfentes infók szerint a fémötvözet az Amerika Kapitány során jelenik meg először az MCU-ban, köszönhetően a Mennyei Tiamut szobrának, amely az Eternals című film végén emelkedett ki a Föld alól. Egy új fém bevezetése, amely vetekedhet a vibranium erejével, akár kétszeresen is megnehezíti Sam Wilson Amerika Kapitányként való debütálását, hiszen a vibranium pajzs tényleg az egyetlen szuperhősös dolog Wilsonnál. Wilson már így is hátránnyal indul majd az Új Világrendben, és az adamantium bevezetése ezt csak még nyilvánvalóbbá tenné.

Az adamantium létezése az Amerika Kapitány: New World Order-ben minden bizonnyal későbbiek során segítené megerősíteni Sam Wilson fizimiskáját. Ha még emlékszünk rá, a Bosszúállók: Végjátékban Steve Rogers az ikonikus pajzsot Sam Wilsonnak adta át (nem pedig Bucky-nak), aki a 4. fázisban a Disney+ streaming szolgáltatón megtekinthető A Sólyom és a Tél katonája című sorozat alatt immár teljesen magára vállalta Amerika kapitány szerepét, illetve annak ideáját. Az MCU 5. fázisának első (szuper)hősős projektében Sam Wilson izgalmas és új kihívásokkal néz majd szembe, amelyekkel a Steve Rogers-féle Amerika kapitány még sosem találkozott. 

Míg Steve Rogers egy örökleges szuperkatona-szérummal volt befecskendezve, addig Sam Wilsonnak meg kellett barátkoznia azzal a ténnyel és emberi természetes felfogással, hogy ő csak egy normális katona, aki semmilyen szupererővel nem rendelkezik, persze a szárnyakon és a vibránium pajzson kívül. De ezek csak kütyük, csak úgy, mint a DC-féle Batman feldolgozásokban. Bruce Wayne felszerelései Batmanként még nem teszi teljes szuperhőssé. Ugye? Valószínűleg az új Amerika kapitány is a kütyükkel és a fortéllyal fogja majd felvenni a harcot a szupergonoszok ellen.

A Sam Wilsont alakító Anthony Mackie nemrég megerősítette, hogy nem valószínű, hogy Sam Wilson az MCU lore alatt egy új Bosszúállók-csapatot vezetne, mivel nem rendelkezik semmilyen rejtett vagy titkos szuperképességgel - egyelőre. És ez egy külön kihívás lesz az új Amerika kapitánynak, hiszen szuperképességek nélkül kell magára aggatnia Amerika kapitány díszes páncélruháját és felszerelését. Ami különösen hátrány, vagy éppen probléma lehet az Új világrendben. Az sem kizárt még a hírrel kapcsolatosan, hogy Sam esetlegesen műtéti beavatkozást vállalna a film során, de ez a spekuláció még hatalmas kérdőjel, hiszen ismerjük Sam-et, mennyire szereti az embereket, és az emberi dolgokat, még ha hátrányára is vállnának ezek a tulajdonságok.

A vibránium mindig is egy áhított nyersanyag volt az MCU világában, és a Fekete Párduc filmben, az MCU 4. fázisában: Wakanda Forever című epizódja azt a tényt is feltárja, hogy a világ kormányai igyekeznek saját kezükbe venni a vibránium iránti birtoklást. Ez az erőforrás természetesen kulcsfontosságú lesz a MCU további történeteiben, később pedig jelentős változásokat hozhat a fémek terén, ha az adamantium is bekerül a képbe, hiszen a világ összes kormánya hozzáférhet a Mennyei Tiamut szobrához, amely a pletykák szerint adamantiumot tartalmaz, így az új fém még a vibraniumnál is kulcsfontosságú lehet majd.

Ebben az adamantiumos hírben még az nagyon szép és rettenetesen jó, hogy egyben az MCU számos mutánsának debütálását, és crossoverjét is előrevetítené, mint pl Wolverine-ét, Venomét vagy éppen a közkedvelt Fantasztikus Négyes csapatát. Az új mutánsok megjelenésével drasztikus mértékben megváltoztatná az erőviszonyokat a MCU franchise-ban, és talán a Bosszúállókról is elmozdítaná a hangsúlyt és az egyensúlyt. 

Az Adamantium bevezetését még  hivatalosan nem erősítették meg az Amerika Kapitány: New World Order alatt, de ha valóban megjelenne ez a fém, akkor az MCU és annak szuperhőseinek alakja örökre megváltozna.

Összes oldalmegjelenítés