Gamedec - Definitive Edition - Teszt

Sokszor elgondolkozok azon, hogy az én generációmnak vajon mi a legkedvesebb játék zsánere, melyet a régi, egyszerűbb és békésebb idők nosztalgiáján túl a tényleges akkori értékeinek elismerése miatt őrzünk kincsként a mai napig. Végülis nem sikerült általánosítani, számomra viszont egyértelművé vált, hogy az izometrikus nézetű kattintgatós RPG-k voltak mindig is a játék készítés csúcsa. Ezek a játékok ha nem is hordoztak annyi impulzust mint valami akció játék, a bennük rejlő elképesztően mély komplexitás, történet, fantasztikus karakterek, zseniális párbeszédek, és az ezekben átélhető szerves részvétel a mai napig mintapéldája egy jó RPG-nek. Manapság kevés ilyen játék készül, talán mert a játékosok ingerküszöbe már ott tart, hogy a többség nem szívesen ül le egy olyan játékhoz, amiben inkább olvasni és kattintgatni kell. 

Viszont ez nem azt jelenti, hogy ne lenne igény a hasonló játékokra. Lehet, hogy csak egy kisebb csoportját fogja meg a játékosoknak, de ha egy ilyen program jól sikerül, akkor igenis van létjogosultsága a temérdek adrenalin pumpáló tripla A játék között. Több művészeti értéket is képviselhet, lévén a korlátolt technikai lehetőségek miatt kénytelenek a készítők más módon elképeszteni a játékost. Mi ennek nagyon szoktunk örülni. 

A Játék-detektív

Mostani játékunk, a Gamedec már egy éve megjelent, most viszont kiadták a Definitive Editiont, ezért aztán eljött az idő, hogy levegyük a polcról, és újra vessünk egy pillantást erre a játékra, kiváltképp mert lehet elkerülte a figyelmét sok embernek. Pedig igazán kár lenne szó nélkül hagyni egy ilyen játékot.


A történet szerint a 22. században az emberek a technológia és a kényelem maximalizálásának köszönhetően viszonylag jó életet élnek, Varsó pedig egyike a leggazdagabb városoknak, ahol az emberek jólétben és békében tengetik a napjaikat. Tengetik, ugyanis szörnyen unatkoznak. Szerencsére a játék ipar is sokat fejlődött, és a VR technológia a csúcsára hág, az emberek pedig előszeretettel lépnek be a virtuális játékok világaiba, hogy kvázi ott töltsék életük nagyobb részét. 

A digitális térben azonban nehéz fenntartani bármiféle rendet, nincs törvény, nehéz az embereket felügyelni vagy irányítani, meg amúgy nem is nagyon szabad, elvégre ez a tér a biztonságról és privát szórakozásról szól. Problémák azonban mindig vannak, előfordulnak játékokat eltörő csalók és trollok, megesik hogy egy játék cseszik ki egy emberrel, de sajnos sérülések és még gyilkosságok is megesnek. Egy játékban pedig csak egy másik játékos tudna hatékonyan nyomozni. Ezek a nyomozók a Gamedec-ek.

A mi karakterünk is egy ilyen Gamedec, akit egy gyors karakteralkotás során el is indíthatunk a karrierje rögös útján. Részletes személyreszabhatóság helyett több féle karakter profilt kapunk a listába, mely sokszínű és diverz felhozatalt biztosít, ráadásul mindegyik profilhoz tartozik egy egyedi háttértörténet. Ha eldöntöttük, hogy kik vagyunk, kezdődhet a játék. Az izometrikus nézetbe szorított kamerát nem mozgathatjuk, így mindig csak annyit látunk, amennyit a jelenet megálmodója láttatni enged. Az már az első pillanattól fogva tagadhatatlan, hogy a játék remekül néz ki, de a látványt elsősorban az egyedi futurisztikus dizájn teszi ily kellemessé. A Realiumban, azaz a valós térben az ablakon át egy felhők fölé szökkenő mega-poliszt látunk, míg a lakásunkban a saját holmijaink közt turkálva kaphatunk kezdő infókat magunkról, és arról amit csinálunk.

Miután megismertünk mindent a környezetünkről, jöhet az első munka. Egy dúsgazdag iparmágnás hív minket, de nem az üzlet miatt aggódik, hanem az egyszem pici fia ragadt benne a virtuális valóságba ajtót nyitó székében. A probléma, hogy már több napja ott van, és még a talpnyaló haverja se nagyon tudja, hogy mi a fene történt. Mivel a játékok világában az emberek más névvel és más kinézettel léteznek, teljesen elrejtve valódi kilétüket, ezért a srác szó szerint akárhol lehet. Csapdába eshetett, esetleg meghackelték a székét, vagy ő bújdosik a digitális térben valamilyen hátsó szándékkal? Mit akar az apa? Mit tud a talpnyaló haver és miért tudott kijutni? Mit keres egy örömlány a másik székben? Csupa érdekes kérdés és nyom. 

VR-Columbo

Egy ilyen ügyet egy detektív két módon kezd el felgöngyölíteni: Részletesen átkutatja a környezetet, valamint kikérdezi a szemtanúkat / érintetteket. Ez amolyan tutorialnak felel meg a játékban, és nagyon könnyű belerázódni a detektívesdibe, főleg mert a kihívás két ellenpólusával kell először szót váltanunk: a titkolózó és bunkó apával, valamint a gyenge jellemű gyáva kölyökkel. Mindegyikükhöz más más módon tudunk szólni, ki kell derítenünk, hogy mivel tudnánk rájuk hatni, hogy végül átadják azt az infót, ami által tovább juthatunk. Képességeink és képzettségeink révén teljesen új féle kérdéseket illetve válaszokat adhatunk, amik totál más irányba is elvihetnek egy beszélgetést. A játék ezen része kellemesen komplex, ám minden karakternek elfogy egyszer a türelme, vagy csak korlátolt ideig elérhető. 

A környezet átfésülése már inkább követel precizitást, és a képességeinkre való szerves hagyatkozást, mert bár megállapíthatunk ezt-azt az itt ott heverő dolgokból, de az igazi infókat a szándékosan elrejtett zugokban leljük meg. Egy meghackelt e-mail fiók, egy feltört zár, egy felfeszített padlólemez, mind mind érdekes elemei lehetnek az ügy megoldásának. Ehhez azonban képességek szükségesek, mint hogy a karakterünk ért-e egyáltalán a hackeléshez, a megfélemlítéshez, a divathoz, a technológiákhoz, orvosláshoz, és így tovább. Ha egy képzettségünk nincs feloldva, de a beszélgetésben felmerül hogy a segítségével felfedhetnénk egy titkot, akkor még van lehetőségük feloldani a kérdéses képességet, ám ha ezt elszalasztjuk, akkor lehet hogy örökre elveszítettük ezt a szálat. 

Ahogy szép lassan egyre több infó kerül a birtokunkba, felfedezhetjük az ügy köré épített interfészt. Itt nagyon szépen rendbe vannak sorolva a már felgöngyölített rejtélyek, olvashatunk a megismert karakterekről és sztori elemekről, valamint a játék ezüst tálcán nyújtja a megoldás kulcsait, de persze csak azokat, amikhez megtaláltuk a kellő mennyiségű információt. Egy megoldás kiválasztásával tovább vihetjük az ügyet, és jöhetnek az új változók alapján felmerülő új kérdésekből adódó problémák. Szép lassan minden kis infó szösszenet és mellék küldetés összefonódik, és csak a döntéseinken áll, hogy hogyan oldódik meg az ügy.

Bízom benne, hogy a fent leírtak kellően körbejárták, hogy hogyan is működik a Gamedec, és fontos megjegyezni, hogy a játék elejétől a végéig ugyanez a recept marad. Ami változik, az a helyszínek, karakterek, és persze a sztori. A játékot 10-15 óra végigjátszani, ha elsőre futunk neki és még nem tudjuk mi hol van. Az újrajátszhatóság a több száz különböző válaszadási lehetőség miatt egészen magas, így érdemes nekiülni újra, ha találkozunk olyan eseménnyel vagy beszélgetéssel, ahol kíváncsiak vagyunk alternatív kimenetelekre is. Na de minden fent leírtak mellett jó-e a Gamedec?

Hiba a rendszerben

Igen. Határozottan egy klassz játék a maga zsánerében. De természetesen mint minden detektív ügyben, itt is bűzlik valami. A játék gyorsan felpörög, de valahol a felénél a játék megváltozik. Az amúgy színes és diverz karakterek felhozatala elkezd lapossá válni, a helyszínek túl gyorsan váltják egymást, és a sztori komplexitása is veszít az élvezhetőségéből. Továbbá a nyomok keresése nem igazán izgalmas, vagy agytekervényeket igénylő cselekvés. A beszélgetésekkel ha jól döntünk mindig gyarapszik valamennyit a nyomaink listája, míg a pályák átkutatásával is előrébb juthatunk, bár ez utóbbi csak vad kattintgatásban merül ki, míg fel nem ugrik egy jelzés, hogy na itt van valami. 

A gond az, hogy egy idő után túlságosan is sok karakter személyes nyavalyáit kell meghallgatnunk, hogy egy rakás különböző szál várja a megoldásunkat, miközben persze pörög a fő sztori. És azért pörög, mert néha a játék rákényszerít, hogy válasszunk egy tovább haladást, ám ha még nem tudtunk megfelelően a végére járni egy-két ügynek, akkor a jó megoldás a szemünk láttára szürkül be. És bár tudjuk, hogy ami választás marad az hibás, rá vagyunk kényszerítve ebben az esetben, hogy azzal haladjunk tovább. Ehhez közrejátszik, hogy a képességek haszna nem mindig következetes. Nem tudom, hogy hova osszam a pontjaimat, amíg nem tudom, hogy mire fogom tudni használni. És ha nem megfelelően választottam, akkor az adott szituációban elbuktam egy komplett történet szálat. Ez sokszor frusztráló, és a narratíva is elveszíti az ütemét, kizökkentve a játékost.

Az ütem ráadásul kifejezetten fájó, mert mind említettem, a játék felétől megváltozik a játékmenet. Már nem töltünk el annyi időt egy-egy világban, és nem ássuk bele magunkat kellően egy-egy karakter ügyeibe, ami miatt az egész narratíva fölöslegesen kapkodós lesz, és a lassú de komplex játékmenet elveszíti a varázsát. Ráadásul a befejezés sem épp kielégítő, hiába van visszacsatolás a döntéseink egy részére. Szóval sajnos a Gamedec amilyen erősen indít, annyira csalódás a legvégére.

Ezeken kívül viszont szerencsére nem tudunk rosszat mondani a játékra. A grafika fantasztikus, a pályák sokszínűek és részletgazdagok, szinte már-már könyörgünk azért hogy a kamerával szabadon repkedve felfedezhessük ezeket a tündöklő, vagy épp hátborzongató helyeket. Ami ledöbbentett az a beszélgetéseknél a karakterek rajzolt ábrázolása. Egy ilyen játéknál a főbb karaktereknek jut rajz, a többiek megmaradnak arc nélküli távoli modelnek. De a Gamedecben minden karakternek részletgazdag karakter rajza van, és ez nagyon menő.

Hangok terén sem lehet panasz, érződik hogy a játék művészeti oldalára a készítők nem sajnálták a kreativitást és elhivatottságot, ennek köszönhetően a játéknak remek zenei lemeze van. Nem szinkronizálták le a több órányi beszélgetéseket, de a legtöbb karakternek van pár mondata, amivel a beszélgetés elején bemutatják a hangját és vele a jellemét, ami szintén egy kellemes és minőségi eleme a játéknak. 

A Definitive Edition nem tartalmaz eget rengető tartalmakat, inkább szolgál a releaseről lemaradó játékosoknak egy jó löketet, hogy ők is elkezdjék a nyomozást. Egy új világ, vele egy új ügy kerül a játékba a csomaggal, ami egy Cthulhu ihletésű, hátborzongatóan sötét atmoszférát visel. Kapunk pár új játszható karaktert, mindegyiküknek saját stat és képesség készlettel. Nem sok, de új és régi játékosoknak egyaránt kellemes bővítés.

Ajánló

A Gamedec úgy kellett a zsánernek, mint egy falat kenyér. Nagyon nagy várakozás előzte meg, és a stílus szerelmeseinek egyértelműen kötelező darab. Aki szereti az ilyen beszélgetős, nyomozós játékokat, azoknak csak ajánlani tudjuk a minőségi megvalósítás, az izgalmas kontextus és a diverz világ miatt. A többieknek azonban nem tudjuk feltételek nélkül ajánlani a játékot, mert a küldetésekben és narratívában tapasztalható bukdácsolás és a következetlen játékmenet hamar elveheti annak a kedvét, aki amúgysem elkötelezett nyomozó egy ilyen jellegű játékban. Csalódni meg nem lenne érdemes, mert a Gamedec bár nem tökéletes, de több dícséretet kellene hogy érdemeljen, mint amennyit adhatunk neki. Szóval... ez is egy bonyolult ügy.

Review score
7A Gamedec egy remek nyomozós játék, ami a zsáner szerelmeseinek kötelezően kipróbálandó darab, mind a világa, mind a technikai megvalósításai miatt. Az ütemtelenség és komplexitás csorbulása miatt viszont nem teljes az öröm, sajnos ezzel kénytelenek vagyunk számolni. De amúgy sincs ügy, mely tökéletes lenne.

Összes oldalmegjelenítés