Kritika: Peacemaker - Békeharcos

 A 2021-es év egyik, ha nem a legjobb képregény mozija volt a The Suicide Squad.Egy rendkívül véres, akció-dús, emlékezetes karakterekben gazdag, szórakoztató agyament őrületet hozott össze James Gunn, amit azonban hiába szerettek a kritikusok, a pénztáraknál elég visszafogott teljesítményt nyújtott.

Ennek ellenére egész korán bejelentette a Warner/DC, hogy a John Cena által alakított Peacemaker saját sorozatot kap az HBO Maxen. Igaz, a berendelésben közrejátszhatott a járványhelyzet is, hiszen a hírek szerint Gunn a lezárások idején unaloműzés gyanánt írta meg a széria forgatókönyvét, amire aztán a stúdió rögtön rábólintott.Így Christopher Smith önálló kalandja viszonylag hamar elkészült és pár hónappal a The Suicide Squad lefutása után már műsorra is került.

Bevallom őszintén, én imádom Gunn munkásságát, viszont kissé tartottam attól, hogy a gyors munkafolyamatnak és a járvány hatásainak köszönhetően a Pecamaker végül nem váltja be a hozzáfűzött reményeket.

Ezen felül hiába imádtam Cena eszement figuráját a mozifilmben, nem mindig szokott jól elsülni az, ha egy mellékszereplőt a rivaldafénybe állítanak. Itt meg rögtön egy 8 epizódos évadról beszélhetünk, amit az egykori pankrátor vállára helyeztek.
Mindent összevetve, kissé félve ültem le az első epizód elé, de már a kezdő képsorok meggyőztek arról, hogy nem lesz itt gond.

De ne szaladjunk ennyire előre.
A történet a film eseményei után veszi fel a fonalat, amikor is Christopher Smith felépül a Corto Maltese-n elszenvedett sérüléseiből. Hősünk sokáig nem élvezheti a szabadságot, ugyanis Amanda Waller megbízásából egy szedett-vedett csapathoz kell szegődnie, hogy felderítsenek egy titkos összeesküvést. Aztán hamar kiderül, a küldetés sikerén ismét a világ sorsa áll vagy bukik.

Az alaptörténet szempontjából a Peacemaker nem tűnhet egy „nagy durranásnak”, hiszen ezt a felállást számtalanszor láthattuk már máshol. James Gunn zsenialitása nem is abban rejlik, hogy mit mesél el, hanem abban, ahogy.

A fickó nagyon egyedi stílussal rendelkezik, ami magába foglalja az elvont, beteg humort, a bugyuta, mégis szerethető karaktereket és az eltúlzott véres akciókat. Ezt pedig tokkal-vonóval szállítja a sorozat.
Sőt, én megvoltam győződve, hogy a The Sucide Squad szórakoztatási faktorát nem lehet felülmúlni egy 8 részes évadban, hiszen ennél a formátumnál elengedhetetlen, hogy egy-két epizódban kissé lassabb tempóra kapcsoljanak az események és leüljön a hangulat.

Jelen esetünkben nem így történt, hiszen végig pörög a cselekmény és a színes karakter felhozatal miatt érdekes mellékszálakból sem szenvedünk hiányt.
Egyrészt megkapjuk a szedett-vetett brigádot, akik nem csak szimpatikusak, de kellően árnyaltak is. A köztük kialakuló dinamikát panasz nem érheti, számtalan vicces momentum fakad abból, ahogy ezek az egymástól gyökeresen különböző szereplők egy csapattá avanzsálódnak.

Persze, a középpontban Jonh Cena címszereplője áll, de ő nem lopja el senki elől a rivaldafényt. Így, ha a történet megköveteli, betekinthetünk a mellékszereplők hátterébe is, így igazából az összes figura megkapja a kellő játékidőt és motivációt ahhoz, hogy ne lógjanak ki az összképből.

A széria másik fontos eleme a humor, ami sokak számára elég megosztó lehet. Igen, Gunn most is tobzódik az ízes káromkodásokban és a túlhúzott párbeszédekben, ahol a karakterek látszólag lényegtelen dolgokon vitatkoznak. Megértem, ha ez valakinek már inkább fárasztó, mint szórakoztató, nálam azonban az összes ilyen jelenet betalált. És ezekből rengeteg van. Akik hozzám hasonlóan szeretik az efféle poénokat, egyáltalán nem csalódhatnak. Már a sokszor emlegetett film is számtalan ilyen momentumot tartalmazott, itt azonban a hosszú játékidőnek köszönhetően tobzódunk az ökörködésekben és ez iszonyat jól passzolt a sorozat hangulatához.

Nyilván ilyen téren se történt műfajújítás, hiszen rengeteg olyan képregény adaptációval találkozhatunk, melyek saját történetükből/karaktereikből űznek gúnyt, de a Peacemaker ezt is olyan pofátlan módon teszi, hogy nem lehet nem imádni.

Ennyi alapján le lehet szűrni, hogy egy kellően beteg, humoros alkotással van dolgunk, de azért az érzelmek sincsenek kispórolva az epizódokból. Gunn általában mindig szakít időt arra, hogy az abszurd helyzetek között azért kellő drámai mélységet adjon szereplőinek és ez itt sincs máshogy.

Az évad nagyon szépen végigvezeti azt, hogy Christopher Smith miért is lett olyan-amilyen, miközben egy remekül ívelt belső utazáson is részt vesz a figura, melynek során még azok a nézők is megkedvelhetik, akik a film alapján eddig ki nem állhatták.

És ez igaz az összes karakterre. Mindenki megkapja a maga kis érzelmes jelenetét, így a sok marhulás közepette azért kifejezetten megindító pillanatokkal is találkozhatunk.

A látvány az, amin meglátszik a viszonylag alacsonyra vett költségvetés. Szerencsére a sorozat elsősorban földhözragadt akciókkal operál, így a bunyókkal és a tűzpárbajokkal nincs probléma. Egy-két robbanás az, ahol kissé kilóg a CGI.
A helyszínek sem különösebben változatosak, de engem egyáltalán nem zavart az, hogy ilyen téren is „hétköznapi” vonalon mozgott a sorozat. Sőt, nekem kifejezetten szimpatikus húzásnak bizonyult, hogy itt felvállaltan egy kisvárosban és annak környékén zajlottak az események, ez adott egyfajta plusz egyediséget a történetnek.

Ha mindenképp találnom kéne valami hibát ebben a szériában, akkor az az alaptörténet.
Gunn ilyen téren nem erőltette magát, kb. a The Suicide Squad-ból ollózhatta át ötleteit, azokat kissé átírta és ennyi. Így hatalmas csavarokra senki ne számítson. Viszont így is tökéletesen működött a Peacemaker, hiszen itt inkább a karaktereken, a közöttük kialakuló dinamikán volt a hangsúly, mintsem a sztorin.

És a maga egyszerű módján az is működik, félreértés ne essék. Sőt, egy percig nem lehet azt érezni, hogy itt Gunn és a csapata világot akart volna váltani. Nem, egy iszonyat beteg és szórakoztató ökörség lehetett a cél, ami kellően szórakoztató és emlékezetes kikapcsolódást nyújthat a rajongók számára.

Ezt pedig sikerült hozni.

Még mielőtt elfelejteném, muszáj megemlítenem a fantasztikus betétdalokat, melyek mindig a lehető legjobb pillanatokban csendültek fel. Így nem csak kellemes aláfestésként funkcionáltak, de kifejezetten hatásossá is varázsoltak számtalan képsort. Persze, akik ismerik Gunn munkásságát, tudhatják, hogy a rendező ilyen téren sem szokott csalódást okozni.

Nagyon sokáig áradozhatnék még erről a sorozatról, de nem szeretném a végtelenségig ismételni magam. 

A Peacemaker egy kiváló évaddal nyitott, ahol nagyszerű egyensúlyban van a beteg humor, a véres akció és a megindító dráma. John Cena pedig végül számomra is bebizonyította, hogy jóval több egy kigyúrt izomkolosszusnál.

Remélem, a 2. szezon minél hamarabb elkészül és ott is sikerül majd tartani az itt felállított színvonalat.

Értékelés: 9/10