A Giants Uprising egy olyan játék koncepciója, ahol óriásként
játszunk, emberi települések szétzúzásával és hadseregek megtizedelésével
töltve időnket. Nem sok olyan alkotás van, amely ilyesmivel próbálkozott volna,
de a VARSAV Game Studios tett vele egy próbát. A játék bekerült az Early Access
állapotban, így tartalmilag nem éppen kiadós jelenleg, de már így is rengeteg
mészárlást és romos településeket ígér. A tervek szerint hat-tizenkét hónapot ölel
majd fel a fejlesztés a teljes megjelenés előtt, és rengeteg tartalom és
finomítás kerül majd be, persze csak szépen sorban. De a kérdés az: megéri-e a
Giants Uprising az Early Access-ben, vagy hagyuk egyelőre szunnyadni ezt az
óriást?
Az játék egy óriás fogságában kezdődik. Az óriásokat
elárulta és rabszolgává tette az emberiség, a főszereplőt pedig
gladiátorharcokban tartják fogva és kényszerítik más óriások elleni véres
küzdelemre. Apró emberi barátjuk azonban nem akar többé fogoly lenni, és
zseniális szökési tervet eszel ki: egyszerűen sétáljanak el. A játék nyitó
küldetése szó szerint arra készteti az embert, hogy betörje az ajtókat és hagyja
el a börtönt. Könnyen megszökünk, ezért nem tudom valójában mi tartja vissza az
óriásokat. Az emberek alig tudnak harcolni velük, így nem tudom elképzelni,
hogy a főszereplő miért hagyta magát egyáltalán elfogni.
A játék egy nagyban kezdi, mivel gladiátorcsatával kezdődik,
ami megalapozhatja a hangulatot a továbbiakban. Más óriások elleni harcot nem
láttam sokat a játékban eltöltött időmben, és ez jó dolog, mert elég gyengén
sikerült. Az óriásunk üthet, blokkolhat, ököllel a földre csaphat, a taposhat,
fegyvereket vehet fel és használhat (vagy dobhat) és kikerülhet. Ha más
óriásokkal harcolunk, akkor többnyire megvárjuk, amíg ellenfelünk lecsap, blokkoljuk,
majd fejbe vágjuk őket, amíg újra támadni kezdenek. Limitált lehetőségeink
vannak, amik hamar egyhangúvá válnak.
A Giants Uprising problémái azonnal észrevehetők. A
játékmenet lomha és nyűgös, amit csak tetőzik a viszonylag sokszor jelentkező
fps drop. Az óriásnak van állóképességmérője, ami nem tudom, hogy jó vagy rossz
választás volt, mert minden alkalommal meg kell küzdenünk testünk tömegével, az
A pontból B pontba való mozgás is melós munkát jelent. Maga a játék dizájnja is
meglehetősen archaikus, olyan, mintha a 2000-es évek eleji játék lenne.
Annak ellenére, hogy a látvány robosztus, a Giants Uprising
nem néz ki jól. Nem érzem magad óriásnak. Normál méretűnek érzem magam, míg
minden más miniatűrnek tűnik. A játék szintekre van felosztva, és követjük
jelzőket, amíg a végére nem érünk. A küldetések azt jelentik, hogy bizonyos
dolgokat semmisítsünk meg, vagy öljünk megadott számú ellenséget. A játék
időnként lenyűgöző tud lenni, hiszen az emberi erők számosak, és darabokra
törni őket, miközben katapultál bombázzák a fejünket, elég menő és izgalmas
feladat. De a szörnyű képkocka sebesség, a rossz vezérlés és az ősi grafika
miatt nehéz lelkes maradni.
Az óriásunk őszintén szólva túl sok sebzést és túl gyorsan szenved
el. Nagy test, nagy felület. Emiatt a játékmenet őrült rohanásnak tűnik, hogy
minél több dolgot romboljunk le, mivel a dolgok összetörése meggyógyít. Ha a
játék teljesítményét és kezelőrendszerét kellőképpen fejlesztik, idővel lehet
találni itt mulatságot, de a Giants Uprising egyszerűen nem éri meg a maga
állapotában, mivel úgy tűnik, hogy a játék nem áll készen a játékra. Üres és
átgondolatlan, de meg kell hagyni, rendelkezik potenciállal, reméljük az
elkövetkező időszakban pumpálni fogják a frissítéseket a fejlesztők.