Armored Warfare - Béta Teszt



Tettünk egy újabb kört az Armored Warfare immáron végleges változatával...

Egy bő éve már tettem egy próbát az akkoriban még csak béta állapotban leledző Armored Warfare-rel, ami már akkor is egy viszonylag élvezetes, de hibáktól nem mentes játék volt. Most tettem egy újabb kísérletet az immáron teljessé avanzsálódott játékkal hogy lássam, miben is sikerült változnia, vagy változatlan maradnia a programnak.



A főmenübe betérvén nem sok újdonság fogad. Az elsőre kaotikusnak tűnő, szerteágazó menürendszer immáron cseppet sem szokatlan szememnek. Minden úgy maradt, ahogyan azt tapasztaltam. A képernyő alsó részén ott várnak rám a tankjaim, velük együtt a legénységem és fegyverzetem, oldalt a különféle statisztikák és kihívások, felül pedig a fejlesztések, játékmódok és az új járművek beszerzéséhre alkalmas kereskedők. Szóval igen, első blikkre mondhatnám, hogy a játék egy fikarcnyit sem változott. Viszont ha benézünk a kereskedőhöz láthatjuk, hogy az eddigi két frakció, a Wölfli és a Shiskin mellett megjelent egy harmadik, Zhang Feng képében. Ő a harmadik nagy világi hatalmat, Kínát képviseli, aki 8 új páncélossal várja a játékosokat. Kezdésnek nem rossz, de ha azt nézzük, hogy 1 év elteltével csak annyit sikerült hozzáadni a játékhoz, kicsit elszomorító tud lenni a gondolat. Azt viszont még érdemes megemlíteni, hogy mindazok, akik beruháznak a Shark Edition nevű csomagra, 4 új, egyedi festésű tankkal lesznek gazdagabbak, s mindezekhez jár egy ötös szintű legénység is, ami legyünk őszinték, kezdésnek kifejezetten nem rossz. És még maguk a festések is igazán ütősek!


No de sebaj, mert amint elmerülünk a játékban könnyedén azon kapjuk majd magunkat, hogy milyen részletekbe menően is képesek vagyunk fejleszteni különféle tankjainkat és a legénységünk tagjait. A járműveket külön részenként is módosíthatjuk, legyen az a páncélzatuk, a vezérlőegységeik bizonyos részeik, teljesítményük vagy maga a lánctalp. Módosíthatjuk, hogy könnyebben forduljon meg a tank, a cső sokkal szabadabban mozoghasson vagy javuljon a gyorsaság. Ha figyelembe vesszük az egyes osztályokat, mindegyiknél érdemes más és más fejlesztéseket alkalmazni, hogy a kisebb tankokkal fürgébbe mozoghassunk, míg a nagyobbak sokkal erősebbé váljanak a fejlesztések által. A harckocsi mellett magát a legénységet is tovább képezhetjük. Általuk ugyan úgy tovább javíthatjuk a mozgékonyságot, a pontosságot, csökkenthetjük az újratöltések közti időt, vagy akár az egyes lőszertípusok közti váltást is. Mellettük az aktuális jármű parancsnokát is megváltoztathatjuk, amelyek nem csak különféle bónuszokkal járnak, hanem mindegyikük más és más képességekkel is rendelkezik. Egyszóval maga a fejlesztési rendszer nagyon szerteágazó, könnyű benne eltévedni és rengeteg féle lehetőséget kínál a játékosoknak.


Játékmódok tekintetében sajnos nincs szemet vető változás. Ugyan úgy megmaradt a játékos-játékos elleni mód, ahol két 15 fős csapat mérheti össze tudását a harcmezőn. Még mindig nincs túlbonyolítva a dolog, s a meccsek nagy része 5 perc alatt lazán lemegy annak köszönhetően, hogy sokan gondolkodás nélkül beszaladnak a harcmező közepére. Vagy csak nekem sikerült ennyire képzett játékosokkal egy játékba kerülnöm, nem tudom. A PvE mód viszont valamennyit javult az idő során. A legszembetűnőbb változás számomra a pályák változatossága volt. Most már nincs az az érzésem, hogy mint ha ugyan az a 3-4 pályán játszanék újra és újra. Összesen egyébként 12 pálya elérhető a játékban és 34 misszió közül válogathatunk. A szisztéma nagyjából most is ugyan az: vagy el kell foglalnunk egy bázist, vagy megvédeni többet, és kiiktatni az ellenséget, miközben másodlagos missziókat is teljesíthetünk. Ezt valamennyivel élvezetesebbnek találtam, mint a PvP módot, s talán itt még egy kis sikerélménye is lehet az embernek, mielőtt rommá lőnék. Az egyetlen probléma csak az, hogy nincs egyensúly a nehézségi módok között. Könnyű és Nehéz fokozaton játszani sem tudtam, mert egyszerűen nem volt elegendő játékos, akivel el tudtam volna indítani egy meccset (vagy sokat kellett volna rá várni, amihez pedig türelmem nem volt) Így hát maradt a másik véglet, hogy közepes nehézségi szinten ugorjak bele a mókába. Egyébként még így sem nevezhető kifejezetten nehéznek a játék, egy kis taktikázással jáci könnyedséggel lehet teljesíteni a küldetéseket, csak számomra ez olyan furcsa volt, hogy ennyire kiegyensúlyozatlan a rendszer, és ez nem feltétlen a játék hibája.


Ami viszont számomra a legelszomorítóbb, hogy mindemellett technikai szempontból semmit nem változott az Armored Warfare. Ne értsetek félre: a játék még mindig szép, a növényzet szépen fest, az effektek rendben vannak, szóval az összkép semmiképpen sem nevezhető rossznak. Az ördög még mindig a részletekben bújik meg: a bokrokat nem lehet letaposni, a fákon amint kidőlnek, nemes egyszerűséggel csak áthaladunk, az épületek és objektumok olyan darabosan borulnak össze, majd a törmelékeket egyszerűen csak elnyeli a föld. Valahogy az egész lehangolónak tűnik.... Pedig még azt sem mondhatnám, hogy neve nincs technológia állna a játék mögött, hiszen a CryEngine-ről beszélünk, ami azért már bizonyított. Kicsit olyan érzésem van, mint ha a fejlesztők nem vennék elég komolyan a realitást és csak olyan "must have" módon csinálták volna meg a rombolhatóságot. De ha ezektől eltekintünk, igazából más gond nincs is a játékkal. A szerverek egész jól bírják, az én rozoga kapcsolatommal is stabilan megvolt mindig az 50-60 ping, sosem éreztem azt, hogy a laggolás miatt vesztettünk volna el egy meccset, vagy bármi ilyesmi, ami azért dicsérendő. A matchmaking sajnos még mindig lassú egy kicsit még PvP módban is, bár azt is hozzá kell tenni, hogy a játékos tábor sem kifejezetten nagy, így valamilyen módon ez érthető is.


Review score
 8.5Béta állapotához mérve nem sokat változott az Armored Warfare, viszont akinek akkor bejött, az most sem fog csalódni. A tartalom tekintetében mindenképpen többet nyújt, még ha csak egy kicsivel is és hosszútávon sok célt állíthat fel maga elé az, aki egyszerre több tankot is szeretne menedzselni. Kicsit a technológián kellene még csiszolni és bevonzani több játékost, de én úgy vélem, hogy a harckocsik kedvelői oda lesznek a játékért.

Összes oldalmegjelenítés