E3 2016 - Ubisoft Konferencia


30 éves (j)ubileum az E3-on....


Igen már 30 éve gyártják nekünk a játékokat és igen nagyon gyenge poén volt.
Hétfőn helyi idő szerint este 9:30-kor vette kezdetét a Ubisoft nem éppen rövid de annál színesebb konferenciája. Helyszínül a legendás los angelesi Orpheum Theatre szolgált.
Az egész live adás eléggé lassan vette kezdetét, rengeteg játékosok által készített videóval, már többnyire ismert információkról szóló interjúkkal és két már már kissé erőltetett humorú konferanszéval.
Maga a show egy eléggé látványos bár néha már inkább groteszk Just Dance bemutatására szánt táncos bemutatóval kezdődött melyet Freddie Mercury híres Don't Stop Me Now cmű száma dobott fel. A rendezvény házigazdája ismételten a gyönyörű Aysha Tyler volt.
Érkezése után rögtön be is jelentette hogy az új Just Dance 2017 októberben várható az összes jelenlegi platformra, illetőleg jövő évben a Nintendó NX-en is elérhető lesz.

A tavaly eléggé nagyot robbantó úgy Ghost Recon játék volt a második cím amiről új információkat kaptunk. Első ízben egy hangulatos és történet orientált cinematic trailerrel próbálták bevonzani a közönséget.


A rövid kis videó után a játék vezető designere folytatta az alaptörténet felvezetését, némi kiselőadással a boliviai kokacserje termesztés hagyományairól és viszályosságairól.
Természetesen nem csak az alaptörténetről mesélt a fejlesztő, hanem a szokásos hangzatok ígérteket is megkaptuk. Szó volt többek között a világ méretéről, ami az eddigi legnagyobb lesz, amit a Ubisofttól eddig láthattunk. A játék egyedül. de akár négy fős csapatokban is játszható lesz, és mint ezt szabadon megválasztott úton, módon végrehajtott küldetésekben tehetjük meg.
Mindezt alátámasztva, egy komplett küldetést felölelő gameplayban mutatták be a játékot, ami egyébként megjelenési dátumot is kapott 2017. 03. 07-t.


Felocsúdva a látottakból ismét egy inkább cinematic jellegű videót láthattunk, ami leginkább egy Division dlc-hez tudna elképzelni az ember. De a globális bűnözési hullám által keltett katasztrófától South Park lakói fognak megmenteni minket.
A játék egyébként az előző rész közvetlen folytatása lesz és a szuperhősök bőrébe bújó gyerekek bőrébe bújhatunk. Bemutatták többek között azt, hogy különböző kasztok közül választhatunk, újradolgozták a harcrendszert és kaptunk némi motivációs történetet Cartmen-től.
Hangsúlyoznám hogy a videó erősen felnőtt tartalmú, de megtekintése csak így egyben adja át azt, hogy miért érzem úgy, hogy a Ubisoft konferencia csúcsa volt ez a játék. Ja és mellesleg, ha előrendeled a játékot ajándékba most azonnal megkapod az előző részt.


A sort az idén debütált Division folytatta. Szó volt az nemsokára érkező első DLC-ről. A föld alatti kalandban, egy végtelenített küldetésben farmolhatjuk a jobbnál jobb lootokat. A kiegészítő Pc-re és Xbox-ra június 28-n, míg Play Station-ra csak augusztus 2-n érkezik. Az egyébként fizetős tartalmat, a Season Pass tulajdonosok ingyen kapják majd.
A 30 éves üneplés első komolyabb előnyét itt jelentették be, ugyanis a Division játékosok egytől egyig kapnak 3 új ruházatot ami 3 különböző IP stílusjegyeit hordozza majd (Rainbow Six, Splinter Cell és Ghost Recon). Ezen felül ígéretet kaptunk arra nézve, hogy a játékok hosszú életűnek tervezik és tartósan várható újabb és újabb frissítés.
Zárás képen pedig egy új trailert kaptunk amiben a Survival nevű kiegészítőről kapunk némi képet.


Folytatásképpen a már-már kötelező VR címek következtek, elsőként a már tavaly decemberben bemutatott Eagle Flight, ahol lényegében egy sas bőrébe bújva szórakozhatunk társainkkal.
A játék lényegében a videóban látottak alapján érdekes pályákkal, élvezetes játékmenettel és egész jó hangulattal varázsolja majd el a felhasználókat. Bár a hanggal "lövés" és a nyúl vadászat az Eiffel-torony tetején kicsit érdekesen hat. 


A másik VR játék egy új cím, amit a szokásos leaket leszámítva szinte teljesen újonnan jelentett be a Ubisoft csapata, és ez nem más mint a Star Trek: Bridge Crew.
Biztos ti is vágytatok arra, hogy egyszer Kirk kapitány bőrébe bújva, egy föderációs hajót irányíthassatok. Ez a pillanat eljött, és bár nem Kirk-öt irányíthatjuk majd, és még csak nem is a USS Enterprise hídján foglalhatjuk el az áhított posztot, de a játék nagyon szépre sikerült, a látottak és hallottak alapján pedig még élvezetes is lesz. Kiemelt szerep jut például annak, hogy a teljes siker érdekében az egész legénységnek össze kell majd dolgozni. De ahhoz, hogy értsétek is miről van szó, nézzétek meg ahogy Levar Burton az Új generáció sztárja, első kézből meséli el élményeit a játékról.


Természetesen, nem maradhatott ki a tavalyi E3 másik nagyágyúja a For Honor.
A játéknak szánt rész hihetetlen hangulatos felvezetést kapott. Először is egy cinematic trailer helyezett el minket a játék világában (úgy látszik Ubiéknál nagyon bejött ez a sztori központú filmes animáció csinálgatás) , majd Jason Vandenberghe hihetetlenül hangulatos, már-már cosplayét nézhettük és hallgathattuk végig, mielőtt ízelítőt kaptunk a játék egyjátékos módjából.
Mellesleg itt is kaptunk megjelenési dátumot, és viccesen a jövő évei Valentin-napot tűzték ki az érkezés időpontjául.


A modern trendeknek megfelelően nem csak 3A-s címekkel hozakodott elő a francia cégóriás, hanem 2 kisebb címet is bejelentettek. Elsőként a tavaly megjelent Grow Home kap még idén folytatást a Grow Up személyében, ahol ismételten BUD segítségére kell sietnünk és ezúttal a hold elérése lesz a célunk.
A játék augusztusban érkezik PC-re Xbox Onera és PS 4-re.


A másik kisebbnek mondható cím, a második olyan játék, amit megfertőzött a vérsárkány.
A Far Cry után a Trials sorozatot is utolérte a 80 évek akciófilmjeinek eléggé furcsa világa.
A Trilad of The Blood Dragon, a Trials sorozatban már megszokott platformer élményt nyújtja majd, természetesen némi őrülettel fűszerezve.


Ha már filmeknél tartunk, az Assasin's Creed film is tiszteletét tette az E3-on, ahol Frank Marshal a film egyik producere beszélt arról, hogy ezt a filmet többek között a nagyszerű és érdekes története miatt fogjuk szeretni. Ezen kívűl szó volt a látványos akrobatikus mutatványokról és  Aysha Tyler rajongásáról a főszereplő Michael Fassbender iránt. A film december 21-én debütál a mozikban.

A záráshoz közeledve természetesen nem maradhatott ki az alig pár napja bejelentett Watch Dogs 2 sem. Az elődhöz képest ez nem ütött akkorát, viszont cserébe pontosabb képet tudtak a fejlesztők adni arról, hogy mi várató a megjelenéskor. Magáról a játékról az egyik kreatív direktor beszélt, egy gameplay kíséretében, és megtudhattuk, hogy egy fiatal hacker bőrébe bújva és egy hacker csapat tagjaként kell megállítanunk a felsőbb politikai hatalmak térnyerését és egy hatalmas média óriás hatalmát. A játék november 15-én érkezik.


A játékkal kapcsolatosan egyéb információkat is közöltek. Személyesen Yvies Guillemot a Ubisoft CEO-ja számolt be arról, hogy a Watch Dogs egyik fő támogatója a Sony és egyúttal behívta Jim Ryant a Sony-tól, aki egy új Watch Dogs filmet és 30 napos exkluzivitást jelentett be a PS 4 tulajok javára. Természetesen ez csak a DLC-kre vonatkozik. Majd még egy rövid videóval mutatták be, hogy a játék tényleg egy komoly folytatás lesz sok újítással.


Zárás képpen Yvies Guillemot egy teljesen új IP-t jelentett be a Steep-et.
A játék egy open world multi játék, ahol bárki átélheti az extrém sportolók életét. Lesz lehetőségünk hegyet mászni, síelni, snowboardozni, ejtőernyőzni, de akár még wingsuitban is leszáguldhatunk a hegyről. A játék gyönyörű és eléggé sok extra funkciót is kapott ahhoz, hogy elég jó kis szórakozás legyen. Például, ha valahol lesiklunk, vagy egyéb trükköt hajtunk végre, visszanézhetjük, sőt a saját szabályaink szerint, még egy kihívásként is megoszthatjuk a barátainkkal. Ha megjött a kedved, hogy bebarangold az Alpokat akkor már idén decemberben elkezdheted.


Igaz nem volt akkor durranás az idei E3 a Ubisoft számára mint a tavalyi, de így is kaptunk néhány új bejelentést. A lezárásban pedig Yvies megköszönte az összes játékosnak, hogy itt lehetnek és hogy már 30 éve a világ legjobb iparágában dolgozhatnak, mert ha mi nem lennénk, ők sem lennének sehol.

Összes oldalmegjelenítés