Destiny - Teszt




Tényleg jó lett, vagy csak nagy volt a hype?


Még valamikor 2009-ben, amikor megjelent a Halo 3: ODST felfedeztek egy feliratot az egyik pálya egyik kicsiny falán, amelyen az állt, hogy „Destiny Awaits”, alatta egy képpel a Földről és egy fehér bolygóról. Akkoriban senki se tudta, hogy ez csak egy kép vagy esetleg egy rejtett utalás a fejlesztők következő játékára. A rá következő 1-2 évben a Bungie hallgatott, csak 2012-ben tört meg a jég, amikor is kiszivárogtak információk és art work-ök a játékról. A fejlesztők elmondása szerint egy olyan univerzumot hoztak létre, amely élettel teli, tele rengeteg lehetőséggel, beleölhető játékórával. A legfontosabb kérdés, mi is ez a játék? Sok hasonlóságot lehet felfedezni a Borderlands szériával vagy éppen a Diablo 3-mal, vajon jobb-e az előbb említett két címnél?


Mivel mással kezdenék, mint a történettel. Az a Destiny-nek is van. Hogy jó-e? Fogalmazzunk úgy, hogy semmi különleges, klisés. Valamikor a közeljövőben egy nagy fehér, bolygószerű gömb, az úgy nevezett „Traveler” a Marsra szállt. Hatására bekövetkezett a „Arany korszak”. Az emberek háromszor tovább éltek, technológiánk fellendült, a galaxisunk távoli részeire is eljutottunk és be is népesítettük azokat. Csak hogy jött a gonosz, a „Darkness”, a Traveler ősi ellensége, ami (aki?) megesküdött, hogy eltörli a civilizációnkat a Traveler-rel egyetemben. Ekkor következett be a „Collapse”, aminek következtében a megmaradt emberek visszamenekültek az anyabolygójukra, a Földre. A harcok következtében az emberek úgy döntöttek, hogy felépítik a „The City-t”, pont a Traveler alá, amit egy védőburok vett körül, védve a sötétségtől és annak szolgáitól a várost. Az egész emberi fajt egy sereg védi, a „Guardins-ok”, akik különleges támadó, védekező képességeit magából a Traveler-ből merítik. Egy szóval, mi vagyunk a hős, a gonosz jön és le kell számolnunk vele. Ugye, hogy nincs benne klisé? Persze lesz ilyen-olyan fordulat, csavar, de kaptunk egy teljesen átlagos sztorit a Bungie-tól. Más részről az ilyen stílusú játékok nem igazán rendelkeznek remek, csavaros történettel, de kicsit megerőltethették volna magukat jobban is a történetírók.


A rövid bevezető animáció után a karaktergeneráló oldalon találjuk magunkat, ahol ki kell választanunk, milyen fajta kasztként akarunk harcba szállni a sötétséggel. Három közül választhatunk, Titan, Hunter és Warlock. Mielőtt részletezném őket, had jegyezzem meg, hogy én kevésnek találom ezt a hármat. Igazán megerőltethette volna magát a Bungie ennyi év alatt, hogy legalább még egy-kettőt rendelkezésünkre bocsájt, még több opciót és lehetőséget adva a játékosoknak.

A Titan bírja legjobban a sebzést, neki van a legvastagabb páncélja és jól kezeli a nehéz fegyvereket. Pont az ellentettje a Hunter, gyenge páncéllal rendelkezik, de viszont fürge. Fő fegyverei a mesterlövész puskák és a kézi ágyúk. A harmadik kaszt a Warlock ami leginkább egy mágusra hasonlít, arcane energiát használ. Ami nagy negatívum számomra, hogy a kasztok nem igazán különülnek el egymástól. Bármelyik kaszt kezébe tehetjük a másik fegyverét, nem lesz változás. Csak a képességeik különböztetik meg őket, nem a fegyverzetük. Ha már a fegyvereknél járok. Három féle van, elsődleges, másodlagos és nehézfegyver. A tárolónkban könnyen összehasonlíthatjuk az újonnan megszerzett fegyvert a berakottal, megkönnyítve az életünket.


Ha eldöntöttük melyik kaszttal kezdjük a játékot, jöhet a karakterünk testreszabása. Na ez is olyan dolog, amelyen még dolgozhattak volna a fejlesztők. A három alfaj között (ember, Awoken és Exo) alig van értelmes kinézet. Gondolok itt legfőképpen az arc és haj választékra. Ha nem találjátok meg a tökéletes ember kinézetet, ajánlom az Exo választását, az értelmesen néz ki.

Miután befejeztük hősünk létrehozását, az alfa és béta verziókból már megismert jelenet elevenedik meg képernyőnkön, amelyben későbbi társunk, Ghost (akinek hangját a Trónok Harca Tyrion Lannister-e, Peter Dinklage szolgáltatja) éppen minket keres, hogy felélesszen a jó öreg Oroszország egyik kietlen vidékén. Tovább nem részletezném a történetet, inkább rátérek a játék mechanikájára.


Nagyon sok oldalon olvasni, hogy a Destiny egy MMORPG. Nem egészen. Még szimplán MMO-nak is erős lenne nevezni, inkább online FPS-nek vagy ahogy maga a Bungie is nevezi, „megosztott világú lövöldözős játéknak". Félreértés ne essék, megtalálhatóak az alap RPG elemek, hiszen fejleszthetjük képességeinket, jobb fegyvereket találhatunk küldetések teljesítésével, stb.
Természetesen van egy hely, ami az összes MMORPG-re igaz és a Destiny-ra is, ahova minden küldetés után visszatérhetünk vásárolni, begyűjteni jutalmainkat. Ez a hely a „Tower”. Itt találkozhatunk a többi játékossal, persze nem emberek ezreit kell elképzelni, annyi erő nincs a PS4-ben.

A sztorit játszhatjuk barátainkkal úgy nevezett „Fireteam-ként”, akiket egyszerűen behívhatunk vagy a Tower-ben idegenekkel is csatába vonulhatunk egy invite elküldése után. A játék igazán co-op részének a „Strike” mód számít, ami lényegében küldetések sorozata, végén egy boss harccal.
Ott van még a „Patrol” mód, amiben szabadon járkálhatunk bármelyik pályán, miközben egyszerű mellékküldetéseket hajthatunk végre jóval kisebb jutalomért cserébe. Sajnos egy idő után merő unalomba fullad a kevés küldetésfajtának köszönhetően.

Amit mindenkinek ajánlott tudnia, hogy ez a játék másokkal élvezetes. Ha az ember szólóban akar játszani, természetesen megteheti, de egyedül ez a játék mondhatni halál unalmas és jóval nehezebb is. Sokkal élvezetesebb, könnyebb és tényleg remek hangulatot áraszt, ha más emberekkel játszunk együtt. Könnyen be tudja szívni az embert ez a remekül megálmodott világ, csak úgy repülnek az órák, de az ember csak nem akarja abbahagyni. A minap történt az egyik „Holdjárásom” során, hogy hirtelen besötétült az ég, elkezdett morajlani valami és egy public event jelent meg előttem. Öt perc alatt kellett eltenni láb alól egy elég erős boszorkányt, akit még megsebezni se tudtunk, pedig lőttük, mint az állat.

A fentebb felsoroltak mind PvE módok (úgymond „játékos a környezet ellen”) de létezik rendes többjátékos mód is, amit a „Crucible” opció alatt találunk meg. Idetartozik a „Rumble” nevű 6 fős mindenki-mindenki ellen deatchmatch. Ugyanez játszható két darab 6 fős csapatban is, ami a „Clash” nevet viseli. A „Control” lényegében egy területfoglalós mód, amit szerintem senkinek sem kell bemutatnom. Utolsónak ott van még a „Salvage”, amiben 3 fős csapatként relikviákat kell megszereznünk, míg az ellenfél csapatának ezt meg kell akadályoznia.


Legerősebb tulajdonsága a Destiny-nek, a tálalás. A grafikába és hangokba nem lehet belekötni. Mesterien felépített pályák, egyedi kezelőfelület, tű éles grafika, remek szinkronszínészekkel, még ha Peter Dinklage elég unottan is mondja el mondókáját.

A pályák felépítésénél, kidolgozottságánál látszik leginkább, hogy Bungie játék. A cég számára világsikert hozó Halo sorozat mesterien felépített pályái jelennek meg a Destiny-ben, le sem tagadhatnák, hogy merítettek belőle.

Vannak ám negatív elemei is a játéknak. Bármennyire is beszív a játék az első pár órában, ahogy fejlődünk, haladunk előre a történetben rájövünk, hogy a küldetések egy kaptafára mennek. Repetitívvé válnak, amiket csak úgy lehet kibírni, ha másokkal játszol. Magadba ne játssz, halálra fogod magad unni. Ott vannak még a fegyverek. Nem várom el, hogy ezerféle kinézet legyen, mint a Borderlands-ben, de ami van, az nagyon kevés. Amiben még hiányosságot véltem felfedezni, az a tartalom. Félre értés ne essék, sok időbe telik a játék végig vitele, de egy ilyen játékban még ennél is több tartalomra van szükség. Hiába indulnak 1 hét múlva raid-ek, public event-ek plusz jutalmakért, ez nem elég. A teszt elején említett két játékhoz viszonyítva, negyed annyi loot és pálya/küldetés áll rendelkezésünkre. Bízok a Bungie-ban, hogy fel fogják tölteni tartalommal, csak az a kérdés, mikor.


Nehéz összefoglalni, mi is a Destiny. Talán a legjobb kifejezés rá, hogy nincs lelke. Talán. Szép helyszínek, Bungie által létrehozott bámulatos világ, fejlődés, loot (ami túl kevés), de valami hiányzik. A tartalom, változatosság, amit remélem minél hamarabb orvosolni fognak. Nem kevés idő elérni a maximális 26. szintet. Jó játék lett, hiába volt jó az alfa/béta, én többet vártam.

Pro:
+ gyönyörűen megalkotott világ
+ jól felépített pályák
+ remek grafika és hangok

Kontra:
- idő után repetitív küldetések
- kevés tartalom
- átlagos történet
- AI sem remekel
- nincs elég loot

Értékelés
 7.0Játékmenet:
Lövöldözni a vak világba, ölni, ölni és ölni, ami sajnos unalomba fullad egy idő után a küldetéseknek hála.
 8.0 Hangulat: 
Remek atmoszférát áraszt az összes bolygó, ilyen helyszíneken öröm gyilkolni.
 9.0Grafika: 
Gyönyörű, változatos, stabil 30 FPS PS4-en.
 9.0Hangok: 
Remek játékbeli hangok, a szinkronszínészekről nem is beszélve.
 7.0Szavatosság:
26 szint, három karakter, édes kevés tartalom. Ennél jóval több kell egy ilyen kaliberű játéknak.
Review score
8.0A hibái ellenére egy jó játékot kaptunk a Bungie-tól, amelyet ha feltöltenek még több tartalommal és változatosabb küldetésekkel, akkor nem lehet okunk panaszra, de teljes játékként ez egyelőre kevés.

Összes oldalmegjelenítés