Ampu-Tea - Teszt

Teszteltük az év egyik legfurcsább játékát...

Elég csak beleolvasnotok a legutóbbi tesztembe, ott is kifejtem, hogy az indie játékok lényege az egyéni ötlet, vagy a hangulatos körítés. Ha az megvan, akkor eladható és élvezhető a játék, és még akár az AAA címek között is megállhatja a helyét. De van úgy, hogy az egyedi ötlet, melyet azóta senki sem látott, kicsit túlságosan is egyedi. Vannak olyan játékok, melyekre a legjobb műfaji jelző a „wtf”, mert már az alapkoncepció is olyan, hogy az embernek a füle is két felé áll. Ilyen például a „nagy sikerű” Goat Simulator. Nem baj, hogy semmi játékmenet nincs benne, kecskével kell jászani, úgyhogy tökéletes. De aztán jöttek a korcs klónok, mint a medve szimulátor, és társai, az abszolút legalja a WTF műfajnak pedig a Kő szimulátor. Ezek után mire számítson az ember?! 
Mostani játékunk is egy ilyen játék, aminek ha csak leírom az alapjait, máris dobtok egy hátast. Az pedig, hogy erre épüljön egy egész játék, hát… nehéz lesz tisztességes értékelést adnom, de valahogy úgy fogok hozzáállni a teszthez, mint a fejlesztők a játékhoz. Kezdhetjük?

WTF? Tea!

A játék címe Ampu-Tea, és aki elengedi a fantáziáját, az elborzadva eszmélhet rá, hogy miről szól a játék. Még sztori is van, de könyörgöm, ne számítsatok semmi komolyra. Az előzmények szerint mi egy hűséges, lelkiismeretes irodai dolgozó voltunk, de egy baleset miatt elveszítettük a karunkat. Szerencsére a modern technikának hála hősünk új kart kapott, de még kevés idő telt el az implant beüzemeltetése óta, és a kórházból kilépve első utunk a munkahelyünkre vezet. Hamar kiderül, hogy ilyen robot végtaggal nem tudjuk ugyanazt a munkát elvégezni, mint korábban, így elveszítjük addigi gyümölcsöző pozíciónkat, és az egyik legalantasabb munkát kell csinálnunk az irodában: teát kell készítenünk. Ez senkinek sem jelentene gondot, de mivel hősünk még nem szokott hozzá a művégtag használatához, ezért szörnyűséges megpróbáltatásokat kell kiállnia, hogy elkészítsen egy nyomorult bögre teát. Mi pedig osztozni fogunk a fájdalmaiban.


Igen. Erről szól a játék, és azt fogjuk játszani, hogy teát készítünk. De ez nem fog olyan könnyen menni, ugyanis minden egyes mozdulatot nekünk kell irányítanunk, a csukló forgatásától az ujjak behajlításáig mindent. És ez mocskosul nehéz és kényelmetlen feladat, úgyhogy mindenki kösse fel a gatyát.
A tea készítésnek is megvan a maga menete, és teljesen nulláról kell kezdenünk. Lesz előttünk egy asztal, rajta minden, amire szükségünk lesz. Van egy polc, tele bögrékkel. Van cukor, tej, víz, teafilter, és még egy-két tárgy, ami igazából csak mutatóba van az asztalra téve. Apró lépésekben kell haladnunk, tehát először is szükségünk lesz egy bögrére, amit le kell emelnünk az amúgy eléggé ingatag polcról. Ezután a sorrend hellyel-közzel ízlés kérdése, a valóságban is van olyan ember, aki előbb rakja a bögrébe a teafiltert, és csak aztán ereszti rá a vizet, vagy épp fordítva. Bármelyik variációt is választjuk, már attól transzba fogunk esni, hogy egyáltalán épségben le tudtuk rakni az asztalra azt a nyomorult bögrét. Fel kell szedni a kosárkából a filtert, berakni a bögrébe, a bögrét berakni a vízadagoló alá, megnyomni a gombot hogy forró víz kerüljön a bögrébe, utána cukrot és tejet rakni a teába.

Nem, ti még nem érzitek a fájdalmat. Gondoljatok bele, hogy a kéz, mellyel mindezt el kell végezni, iszonyatosan érzékeny, nem úgy hajlik, ahogy kéne, vagy ahogy parancsoljuk, és minden kicsúszik a markunkból. A kockacukrot is fel kell valahogy venni, az ujjaink egyenkénti mozgatásával. De közben a kézfejünket is pozícionálni kell. Ez még oké, rácsapunk a kockacukros tálra, belemarkolunk, azt majd lesz valami, de például egy bögre felvétele maga a kénköves pokol. Megmarkolhatjuk a szájánál, de kicsúszik, és széttörik. Becsúsztathatjuk az ujjainkat a fülébe, de akkor fennakad az ujjainkon, és egy élet lesz levakarni róla, feltéve hogy el nem törik. Rengeteg gombot kell egyszerre kezelni, és közben vigyáznunk kell a környezetünkre is. Teszem azt, ha egy hirtelen mozdulat miatt már a bögre felvételkor meglökjük a polcot az asztalon, az eldől, és a játék azon nyomban véget ér. A földről nem igazán lehet felvenni a dolgokat, vagy csak nagyon nagy szenvedés árán, inkább megéri az egészet újra kezdeni.


Az irányítás eleve idegölő, ráadásul a kamera állás külön nehezítést jelent, mivel sokszor nem látjuk, merre is tapogatózunk, vagy belóg a képbe egy tárgy. Végülis tökmindegy, mert annyira körülményes bármit is normálisan csinálni ebben a játékban, hogy a vége mindig barbár őrjöngés lesz, ahol dühünkben törünk-zúzunk. Az abszolút övön aluli ütés az, hogy a játék még achievementet is ad a türelmünk elveszítéséért, így tudunk mindent lesöpörni az asztalról, vagy felborítani az asztalt mindenestül. A játék fel van rá készülve, hogy tíz próbálkozásból max egyszer lesz sikerélményünk, de addigra már hülyére gyakoroltuk magunkat, feltéve ha vesszük egyáltalán a fáradságot a próbálkozásra. Ha véletlen esetleg már megtanultunk műkézzel teát készíteni, akkor van nehézségi fokozat is, ahol további teendőket szab meg a játék, például hogy gondoskodjunk extra cukorról, vagy tejről, esetleg más sorrendben csináljuk a teát, de még szolgáljuk is fel.

A konyha hősei

Ennek a játéknak semmi értelme. Gagyi, kevés, céltalan, irányíthatatlan, ronda, stb. Szinte semmi nem elég jó ebben a játékban, és mégis… mégis ott ragad az ember, és próbált teát készíteni. Őszinte leszek, én elkezdtem játszani, és két perc után abbahagytam, mondván hogy még egy ilyen gyökér játékot én még nem láttam… aztán léptem is vissza, mert nem hagyott nyugodni, hogy egy ennyire faék egyszerűségű játék képes engem legyőzni. Rengetegszer próbálkoztam, újra meg újra hozzákezdtem a tea készítésnek, és minden alkalommal felforrt az agyvizem, de nem tudtam nem próbálkozni. És komolyan mondom, volt olyan pillanat, amikor valamit sikerült jól csinálnom, és tényleg átjárt valamiféle büszkeség, egyfajta sikerélmény. Ekkor döntöttem el, hogy nem fogom ezt a játékot csak úgy eldobni. Engem tudott szórakoztatni a játék, és végülis nem kell ennél több.


Grafikailag a rossz és a még rosszabb között lavírozik a játék, de felmerül a kérdés, hogy egyáltalán igényli e ez a játék a jobb látványt? Amire szükség van, az megvan, tehát felismerhetőek a tárgyak, van fizikai motor, van törés modell, tehát a játékmenethez minden van, ami kell. Egy teafőzésen semmit nem fog javítani egy szebb grafika, ez tény, és indie játékról beszélünk, azok között pedig az Ampu-Tea még mindig az „elmegy” kategóriába kerül. Az egyetlen dolog, ami mégis jobb lehetne, az a menü. Nem csak hogy minimális és csúnya, de kényelmetlen is. Nem is nagyon értem, hogy miért így működik.

Hangok… most milyen hangokat akarunk, úgy őszintén? Van bögre törés, tárgyak ütköznek, koppannak, ennyi elég. A karakterünk elgyötört és elkeseredett zokogása már nem hiányzik a háttérbe, elég az, ha mi sírunk helyette. Ellenben van zene, ami elsőre egész jó, később pedig csak elősegíti, hogy a játék kiidegeljen bennünket. Van viszont egy hang, mely nincs a játékban, mégis végig hallottam: a fejlesztők galád kacagását.


Ítélet

Hát nem tudom mit mondjak nektek. Ez a játék csúnya, idegölő, céltalan, nehézkes, tartalom nélküli… és mégis tud szórakoztatni. Persze ez csak annak működik, aki hajlandó egy ilyen játékkal egyáltalán leülni játszani, de ha van még rajtam kívül ilyen, akkor az addig nem fog nyugodni, amíg legalább egy bögre teát nem tud kifőzni. Nem merem ajánlani senkinek az Ampu-Tea-t, de ha valaki mégis egy agysorvasztó, bosszantó játékra vágyna, akkor az itt megtalálja a számításait.  

-Róka-

Pro:
+Lehet teát főzni!!!
+Steam játékkártyák
+Steam teljesítmények

Kontra:
-Hát mi ez a játékmenet?!
-Csúnya
-Minimális tartalom
-Rétegjáték


Értékelés
 7.0Játékmenet:
Teát kell főzni! Ennek megvannak a lépései, viszont mindezt egy szörnyen nehezen kezelhető művégtaggal kell végrehajtanunk. Nehézkés, idegölő, mégis kihívás, amiért az ember képes a képernyő előtt ragadni.
7.0  Hangulat: 
Ha leültél egy ilyen játékkal játszani, akkor a puszta bűnös érzés egyfajta hangulatot teremt, hogy te egy ilyen játékra pazarlod az idődet. A WTF hangulat pedig úgy tűnik igen erős. 
6.0 Grafika: 
Minimális a grafika, indie játékok közt is csak közepesnek mondható, de nem is biztos, hogy kell jobb. A célnak megfelel.
6.5 Hangok: 
Nincsenek különösebben értékelhető hangok, a zene pedig elsőre egészen kellemes, később pedig olyan érzésünk lesz, mintha a mi kínszenvedésünkre komponálták volna az egészet.
 6.5Szavatosság:
Az emberek többsége egy percet fognak eltölteni vele, aztán törlik. De aki nem hagyja annyiban, és próbálkozik, az simán el tud tölteni a játékkal pár órát, mire lesz sikerélménye. 
Review score
 6.6
Az Ampu-Tea az év egyik legfurább játéka, abszolút agyrohasztó élmény, amiben van kihívás. Aki veszi a bátorságot kipróbálni a játékot, az jó eséllyel próbálkozni fog a tea készítéssel, így a játék végül eléri azt, amit nem néznénk ki belőle: játszanak vele. 

Összes oldalmegjelenítés