Mindig is volt bennem egy furcsa, nosztalgikus kötődés a lopakodós játékokhoz, és ezt a Styx‑széria már az első pillanattól pontosan tudta megszólítani. Az első rész még igazi fapados élmény volt, olyan, mintha a régi Splinter Cell vagy Thief korszakból szakították volna ki: egyszerűbb rendszerek, nyersebb megoldások, de ott volt benne az a mocskos, sötét fantasy‑íz, amitől azonnal otthon éreztem magam. A Shards of Darkness viszont már teljesen más szintet hozott. A lopakodás kifinomultabb lett, a pályadizájn összetettebb, a narratíva pedig olyan minőséget kapott, ami AA kategóriában ritkán fordul elő. Már‑már AAA‑s ambícióval mesélt, és ettől a Styx hirtelen nem csak egy kedves kis lopakodós mellékszereplő lett, hanem egy saját jogán is erős, karakteres cím. És most itt van a Blades of Greed, ami számomra nem egyszerűen egy új rész, hanem egy várva várt visszatérés. Ha Splinter Cellen nőttél fel, ha a Thief lopakodós eleganciája még mindig ott motoszkál benned, akkor pontosan érted, miért vártam ezt a játékot úgy, mint valami messiást. A Styx‑széria mindig is azt a fajta lopakodós szabadságot adta, ahol a sötétben lapulás, a gyors, precíz mozdulatok és a rafinált megoldások adják a játék sava‑borsát. A Blades of Greed pedig már az első percekben azt sugallja, hogy ezt a hagyományt nemcsak folytatja, hanem tovább is emeli. Itt tényleg úgy érzed, hogy visszatértél egy régi szerelemhez – csak érettebb, magabiztosabb formában.
A Blades of Greed sztorija ott veszi fel a fonalat, ahol a Styx‑univerzum mindig is a legerősebb volt: a káosz, a kapzsiság és a túlélés határmezsgyéjén. Styx ezúttal is a kvarcok után indul – ezek a világ legértékesebb, legveszélyesebb és leginkább korrumpáló erejű anyagai –, de a motivációja jóval túlmutat a sima zsákmányszerzésen. A kvarc nemcsak hatalom, hanem kulcs is: Styx számára a szabadság, a túlélés és a saját démonai feletti kontroll egyetlen esélye. A történet elején egy olyan helyzetbe csöppensz, ahol mindenki valamit akar tőled, mindenki manipulál, és minden szövetség mögött ott lapul egy újabb árulás lehetősége. Ez a világ sosem volt tiszta, és Styx sem az – pont ettől működik. A kaland során csapattársak segítik utunkat. A legénység, amely melléd áll, igazi, színes társaság: ott van az elf, aki egy mogorva, de megbízható harcos, mindig a legrosszabbkor mondja ki az igazságot, és a C.A.R.N.A.G.E. osztag egyik vezetője, Helledyrn, aki már megbánta tetteit. És még két törpe, akik közül az egyik kvarc specialista, a másik pedig a légzeppelin pilótája. Ők nem hősök, hanem túlélők – pont olyanok, mint Styx. Nem idealizált társak, hanem olyan figurák, akiknek saját céljaik vannak, mégis képesek egy irányba húzni, ha a helyzet megkívánja. A Styx‑lore mindig is különleges volt: egy sötét fantasy világ, ahol a mágia nem csillog, hanem fertőz; ahol a hatalom ára mindig túl magas; ahol a goblinok nem vicces mellékszereplők, hanem egy ősi, veszélyes erő maradványai. A kvarcok köré épülő mitológia zseniális: egyszerre ad magyarázatot Styx képességeire, a világ korrupciójára és a hatalmi játszmákra, amelyek minden frakciót mozgatnak. A Blades of Greed ezt a lore‑t nemcsak folytatja, hanem mélyíti is: új titkok, új frakciók, új árnyalatok kerülnek elő, és közben Styx története is egyre személyesebbé válik. A célod nem csupán a lopakodás és a zsákmány, hanem annak megértése, hogy ki vagy ebben a világban – és mit jelent goblinként túlélni egy olyan univerzumban, ahol mindenki a saját kapzsiságának rabja.
A Blades of Greed küldetésrendszere ott mutatja meg igazán, miért különleges ez a Styx‑felvonás. A pályák sokkal tágasabbak, mint korábban, és ez nem csak méretben igaz: a mozgástered, a megközelítési útvonalak száma, a vertikális játékterek és a lopakodási lehetőségek is jóval szélesebbek. Itt tényleg azt érzed, hogy minden árnyék, minden párkány, minden szellőző egy újabb esély arra, hogy okosabban, elegánsabban oldj meg egy helyzetet. A küldetések alapja továbbra is az A‑ból B‑be jutás, de a hangsúly a hogyanon van: csendben osonsz, csapdákat kerülsz, őrjáratokat figyelsz ki, alternatív útvonalakat fedezel fel, és közben folyamatosan döntéseket hozol arról, mennyire mersz közel menni a veszélyhez. A repertoár azonban jóval szélesebb ennél. A fő történeti küldetések mellett ott vannak a legénységi missziók, amelyek mindegyike egy-egy társad személyes történetét, múltját vagy motivációját bontja ki. Ezek nem csak mellékfeladatok, hanem olyan epizódok, amelyek mélyítik a csapat dinamikáját, és közben új képességeket, felszereléseket vagy információkat adnak. Emellett a betörések adják a játék egyik legszórakoztatóbb részét: ezekben a küldetésekben Styx igazi tolvajként működik, értékes tárgyakat lop el, titkos helyekre jut be, vagy olyan információkat szerez, amelyek a fő sztorihoz is visszacsatolnak. Ezek a missziók sokszor teljesen más ritmust hoznak, és még jobban kiemelik a lopakodás kreatív oldalát. A Blades of Greed küldetésstruktúrája tehát nemcsak nagyobb, hanem okosabb is. A tágasabb pályák, a többféle megközelítés, a személyes történetekkel átszőtt mellékküldetések és a klasszikus betörések együtt adják azt a Styx‑élményt, amely miatt ez a rész tényleg nagyot villant. Itt nem csak végigmész egy útvonalon – itt te magad írod meg, hogyan lesz egy goblinból a sötétség legrafináltabb mestere.
A Styx mindig is az a fajta lopakodós játék volt, ahol a játékmenet nem egyszerűen egy rendszer, hanem maga az élmény lényege. A Blades of Greed ezt az örökséget viszi tovább, és minden mozdulatod arról szól, hogy árnyék maradj, hangtalanul csússz át a pályákon, és úgy oldd meg a helyzeteket, hogy senki még csak meg se sejtse, ott jártál. A játék továbbra is jutalmazza az észrevétlenséget, a tiszta útvonalakat, a minimális gyilkosságot, és azt a fajta elegáns lopakodást, amitől Styx mindig is különleges volt. Itt tényleg az a célod, hogy a világ ne tudjon rólad, csak a nyomod maradjon ott – vagy még az sem. Az irányítás viszont kapott egy új réteget, ami elsőre szokatlan. PC‑n két gomb együttes lenyomásával aktiválod a lopakodást, ami az előző részek egygombos, finoman beállítható rendszeréhez képest keményebb váltás. Szokható, de idő kell hozzá, és az első órákban biztosan lesz pár olyan pillanat, amikor azt érzed, hogy Styx kicsit „többet kér”, mint korábban. Cserébe a képességrendszer sokkal kifinomultabb lett. A Shards of Darkness óta Styx fejlődése mélyebb, részletesebb, és a Blades of Greed ezt még tovább tolja: különböző lopakodási ágak, harci trükkök, csapdák, klón‑manipulációk, mobilitási fejlesztések, mind-mind olyan opciók, amelyekkel tényleg személyre szabhatod, milyen goblin mestert akarsz irányítani. A szintlépés a kvarcok begyűjtésére épül, és minden újabb adaggal új képességeket nyitsz meg. A lootolás is fontosabb lett: minden láda, minden őr zsebe, minden eldugott sarok tartogat valamit, ami segít a túlélésben. A craftolás pedig végre igazán gördülékeny. Nem kell többé műhelyeket keresned, Styx bárhol, bármikor képes összedobni, amire szüksége van: álkulcsokat, életerő‑italt, vagy az ikonikus amber főzetet, ami a láthatatlanságot adja. Ez a rendszer sokkal szabadabb, sokkal gyorsabb, és tökéletesen illik a lopakodós ritmushoz. A pályákon való mozgás is új szintre lépett. A parkour‑elemek már szinte Assassin’s Creed‑szerűek: falmászás, ugrások, peremeken való futás, lendületes átmászások – mindez úgy működik, mintha a Styx‑világ mindig is erre épült volna. A pályák nagyobbak, mint valaha, de továbbra is zónákra tagoltak, tehát nem open world. A mozgástér viszont olyan tágas, hogy néha tényleg úgy érzed, mintha egy félig nyitott világban osonnál. És őszintén? Ha a negyedik rész valaha elkészül, nagyon könnyen lehet, hogy már tényleg teljesen nyitott világot kapunk. A Blades of Greed minden jelét mutatja annak, hogy a Styx‑széria ebbe az irányba tart.
A Blades of Greed látványvilága pontosan azt hozza, amit egy modern Styx‑játéktól várnál: sötét, mocskos, részletgazdag dark fantasy világot, amelyet az új Unreal Engine egyszerűen félelmetesen jól szolgál ki. Pedig általában fenntartással kezelem ezt a motort, mégis azt éreztem, hogy itt minden a helyére került. A karaktermodellek élnek, a környezet tele van apró mozdulatokkal, fényekkel, árnyékokkal, a pályák pedig olyan mennyiségű részlettel vannak telepakolva, hogy néha meg kell állnod, csak hogy befogadd. A városrészek, a kikötők, a belső terek mind-mind organikusnak hatnak, és a megszokott Styx‑hangulatot egy új, sokkal érettebb vizuális szintre emelik. A pályákon nem csak katonák járőröznek, hanem munkások, szolgák, civil karakterek is, akik ugyanúgy beleszólnak a lopakodás ritmusába, és ettől az egész világ még élőbbnek tűnik. Technikai oldalról is rendben van minden: FSR, TAA Native, DLSS – minden upscale megoldás ott van, amit ma elvársz. Full HD felbontáson egy RTX 5060 Ti alatt is stabilan hozta a 60 fps‑t maximális beállítások mellett, ami ebben a részletességben kifejezetten meggyőző. A hangzás pedig ugyanilyen erős. A szinkronhangok brutálisan jók, és külön öröm, hogy Styx régi hangja tért vissza – ez a színész egyszerűen érti a karaktert, és most is hozza azt a cinikus, sunyi, mégis szerethető tónust, ami miatt Styx ennyire ikonikus lett. A mellékszereplők is jól teljesítenek, mindenki karakteres, mindenki illik a saját szerepéhez. A zenék és effektek összességében erősek, bár néha mintha tompább hangokat hallottam volna bizonyos effekteknél, mintha nem lenne minden frekvencia teljesen kiemelve. Ettől függetlenül a hangzásvilág összhangban van a látvánnyal, és együtt egy még sötétebb, még intenzívebb Styx‑élményt ad.
A Blades of Greed hibái főleg két területen érződnek igazán, és ezek azok, amelyek nálam is kicsit megtörték a lendületet. Az egyik az átvezetők minősége. Néha olyan ostobán üres jeleneteket kapsz, hogy csak nézel, miért kellett ezt egyáltalán berakni. Sokszor semmi nem történik, csak állnak a karakterek, beszélnek pár sort, aztán vége. Ritkán látni akció közbeni átvezetőt a saját engine‑nel, pedig a játék motorja bőven elbírná. Ez a fajta „nagy semmit mutatjuk be” megoldás nálam kifejezetten kiábrándító volt, főleg úgy, hogy a Styx‑széria korábban sokkal dinamikusabb, karakteresebb átvezetőket hozott. A másik problémás pont az irányíthatóság, főleg PC‑n. Ahogy korábban is mondtam, több gomb együttes lenyomásával kell aktiválni olyan alapvető funkciókat, mint a lopakodás, a tőr dobása vagy a kvarc‑érzékelés. Ez a rendszer darabosabb, mint a korábbi részek egygombos, finoman beállítható megoldása. Szokható, de idő kell hozzá, és a Steam‑es vélemények alapján sok játékos ugyanígy érzi: a kontroll néha túlkomplikált, és nem mindig reagál olyan finoman, ahogy egy lopakodós játéknál elvárnád. Ezek a hibák nem törik ketté a játékot, de érezhetően jelen vannak. A Styx: Blades of Greed így is egy erős, szerethető lopakodós élmény, csak még kell neki pár frissítés, hogy minden a helyére kerüljön.
Ha a bevezetőnk hangulatát nézem, akkor teljesen egyértelmű, kiknek szól a Blades of Greed – és ezt az ajánlónál is így kell lezárnunk. A Styx mindig is azoknak a játékosoknak adott otthont, akik szeretik a sötétben lapuló, rafinált lopakodást, és akik értékelik azt a fajta elegáns, árnyékból dolgozó játékmenetet, amit a Thief és a Splinter Cell tett legendássá. Ha ezek a címek valaha is közel álltak hozzád, akkor a Blades of Greed pontosan azt a régi, ismerős érzést hozza vissza – csak modernebb, nagyobb és kifinomultabb formában. A Styx‑széria rajongóinak pedig ez egy kötelező darab. A karakter, a világ, a lore, a lopakodás mélysége mind azt mutatja, hogy ez a rész tényleg a goblinmester esszenciája. Ha szereted a lassan építkező, okos, árnyékokra épülő játékmenetet, és ha élvezed, amikor egy játék nem a brutális erőre, hanem a ravaszságra épít, akkor a Blades of Greed neked készült. Ez a játék azoknak szól, akik nem rohannak, hanem kivárnak, megfigyelnek, terveznek – és aztán hangtalanul eltűnnek a sötétben.
A teszt lehetőségét a Magnew Games biztosította, amit hálásan köszönünk!
| 🎮 Review | ⭐ Review Score |
|---|---|
| A Styx: Blades of Greed a klasszikus Thief–Splinter Cell lopakodós eleganciát hozza vissza egy modern, dark fantasy köntösben, miközben továbbra is a műfaj egyik legkarakteresebb élményét adja. A tágas pályák, a kifinomult lopakodás és Styx zseniális visszatérése együtt egy olyan játékot eredményeznek, amelyet minden lopakodós rajongónak érdemes átélni. | 8.8 |