Tegnap elérhetővé vált a Steamen a Stolen Realm című ígéretes új taktikai RPG játék. Az 1.0-s frissítéssel kilépett a korai hozzáférésből, és már most is szép számú pozitív vélemény alapján áll a Steam Store oldalnán, amit szívesen kipróbálnánk.
A kiadó és fejlesztő Burst2Flame Entertainment szerint: „A Stolen Realm egy egyidejű, körökre-osztott, taktikai, dungeon-crawling alapú, zsákmányszerző videojáték, akció-RPG elemekkel, amiben akár 6 hőst is irányíthatsz, egyedül vagy online kooperatív módban, kalandokra indulva egy magas-fantázia, alacsony-poligon világban.”
Eddig több, mint 1 700 felhasználói vélemény érkezett a Stolen Realm-re, amely 88%-a pozitív a Stem-en, ami azt jelenti, hogy elnyerte a Valve véleményezési rendszer által „nagyon pozitív” minősítést, és így az egyik legjelentősebb taktikai RPG játék lett jelenleg.
„Nagyon izgatottak vagyunk, hogy megoszthassuk veletek az 1.0-s kiadásunkat, amely már elérhető a Steam-en, a Nintendo Switch-en és az Xbox-on. Fantasztikus utazáson mentünk keresztül veletek a korai hozzáférés során.” A frissítés megjelenési dátumának bejelentése azt is elmondta, hogy „ez a mérföldkő számos új funkciót és fejlesztést vezet be.”
Az új funkciók között van öt új ranger képesség, egy druida elő-beállítás, új események és a várva várt cross-play támogatás is.