Enshrouded - Az első lépések


Valheim után szabadon...

Majdnem kerek egy hónapja jelent meg az Enshrouded névre keresztelt nyílt világú akció-túlélő játék, ami lehetett volna sokkal sikeresebb is, ha a Palworld nem előzi meg (ráadásként a settingje több embert vonzott be), ennek ellenére pár nap alatt sikerült 1 millió példányt eladniuk a német fejlesztőknek, ami mai viszonylatba nézve igenis jó teljesítmény egy indie stúdióhoz képest (itt most olyan fejlesztőkre gondoltam első sorban, akiknek ez az első/második játékuk, nem ér ide sorolni a Lariant vagy a Tripwiret, az előbbi a Divinity szériával, az utóbbi a Red Orchestra/Killing Floorral már megmutatták mi a siker kulcsa). A játék az Early Access indulásához képest rengeteg tartalommal indult útjára, ugyan ami viszont nem mindegy, hogy az egy kicsit szét van nyújtva. A játék nagy előnyeinek egyike, hogy a világ jelenlegi állapotában 24 km², és eddig nem nagyon találkoztam olyan hellyel, ami copy paste gyanús lett volna (leszámítva a Fast Travel tornyokat), nem beszélve arról, hogy szinte minden helyen lehet találni lootolható dolgokat, ami még inkább arra ösztönöz, hogy felfedezzük őket. 


A másik pozitívum a már említett loot rendszer. Itt rengeteg potenciál rejlik a játékban, mivel folyamatosan tudjuk fejleszteni ezzel az arzenálunkat és vele együtt egyszer használatos tárgyak beszerzése is egyszerűbb vele (nyílvesszők, potik, tekercsek, stb). A története röviden annyi, hogy Parázsfalva lakóit egy félre sikerült varázslat kihalásra kényszerítette, aminek eredményeként a "szerencsés" emberek mentőkapszulákba menekültek, mentvén a menthetőt próbálták az emberiséget megőrizni. Az első jelenetben kiderül, hogy nem túl sokan éltük túl a kataklizmát, így egyedül (illetve másik 15 játékossal karöltve) kell kiderítenünk, tudatlanul, hogy mi is történt valójában. A játék legelején megismerkedünk a legalapabb dolgokkal, mint pl. hogy működik a köd rendszer, ami egy bizonyos idő után fulladást okoz, így érdemes legalább egy 2 percet arra szentelni, hogy kifussunk belőle. Szerencsére rengeteg módon lehet növelni a hátralevő időt: tudjuk növelni a bázisunk oltáránál, illetve a skill fa bizonyos ágain, plussz van poti rá, amivel vissza tudod tölteni a levegőd. A játék harmadik nagy előnye, hogy rombolható a környezet, vagyis a csákány, bomba vagy az építő kalapács segítségével a határ a csillagos ég. Szinte mindegyik helyen, amit meglátogatunk van legalább egy eldugott láda, ami nagyon ötletesen lettek elrejtve, így érdemes körbe nézni, hogy hol látunk földdel elfedett gödröt vagy betemetett falat. A ládáknak is van többféle verziója, ami azt jelzi milyen ritkaságú tárgyak lesznek benne: fa láda -> arany láda. Ami viszont nagyon jó ebben a rendszerben, hogy nem feltétlenül csak a kulcsfontosságú helyeken fogunk találni ritka dolgokat, így jó eséllyel tudjuk überelni a gearünket. A fashion fame aspektusa sem maradt ki a játékból, rengeteg páncél fordul majd meg kezeink között illetve rajtunk és elég jól illenek egymáshoz még a különféle kasztoknak való felszerelés is. Ráadásul vannak olyan küldetések is, ami egész jó fegyverrel ajándékoz meg minket, szóval érdemes főként a küldetéseket csinálni.


Apropó küldetések: telis-tele van küldikkel a játék, szóval nincs ok az unalomra, ráadásként a küldetéseket a szintünknek megfelelően kapjuk, így még plusz egy indok van arra, hogy azokat tartsuk prioritásban (természetesen a felfedezés is kifizetődö, viszont könnyen bukkanhatunk olyan helyre, ahol még halálos köd van vagy túl nagy szintű ellenfelek vannak). A játék egyik alap pillérköve, hogy egy oltárt kell pátyolgatnunk, és a benne lakozó ősi szellem mondja meg nekünk mi lesz a következő lépésünk. Továbbá az oltár határozza meg azt, hogy mekkora területen belül fogunk tudni építkezni (upgrade formájában tudjuk majd növelni az alap területet), illetve a már említett ködben való életben maradást is tudja növelni. Az oltár lángját bizonyos alapanyagok cseréjében meg tudjuk erősíteni, így bizonyos területek, amik eddig halálosak voltak számunkra, elérhetővé válnak, vagyis muszáj lesz upgradelni az oltárunkat, ha nem szeretnénk azonnal összecsuklani, amint befutunk egy Deadly Shrouddal megáldott helyre.


Kapott a játék egy egész pofás RPG/skill rendszert is. Egy kicsit hasonlít a Path of Exileban található skill treere, de nem annyira bonyolult, illetve részletes, és szerintem ez így tökéletes is, talán az egyes ágakon található fejlesztések számát keveslem kicsit, de remélhetőleg ez bővülni fog. Konkrét képességeket is kinyithatunk, pl. Assassin classnak 10x-es backstab sebzés vagy a gránát nem csak nagyot fog pukkanni, de stunolni is fogunk tudni vele; Battlemage-ek ki tudják cserélni a Dodge abilityt Blinkre, amit akár stun közben is el tudjuk castolni, vagy ha beleblinkelünk egy enemybe, akkor felrobbanunk; dupla ugrásra is szert tehetünk; stb stb. Ami talán nem tetszik jelenleg, hogy az alap combat jellegtelen, van egy move set és kész. Valamiért azt vártam, hogy lesz light és heavy attack is, így egy kicsit arra ösztönözvén a játékosokat, hogy ne csak agyatlanul a bal klikket püföljék, hanem lehessen valamennyire kombózni is. Szerencsére több féle fegyver típus van a játékban, ezzel ide csatolnám a támadási típusokat is, magyarán vannak tompa, vágó, szúró, méreg, tűz, jég, köd (shroud) és áram alapú fegyverek/varázslatok. 


Több féle varázslót faraghatunk magunkból, ami leegyszerűsítve csak attól függ, milyen "lőszert" használunk a wand/staffunkhoz. Tűz, jég, áram, sav, shroud és heal. Vannak a játékban egyszer használatos tekercsek is, amik hasznosak, főleg a Flame Scroll, ami elég sok Magic Damage-t ad fél órán keresztül, ráadásul elég nagy a drop chanceje, így nem érdemes felhalmozni őket a varázslóknak. Jelenleg az íjászatot tartom a leghaszontalanabbnak, mivel az ellenségek eléggé hiperaktívak, és eltalálni bármit is elég jó reflexekkel kell, hogy megáldva legyél, ha nem Target lockolva harcolsz. A másik végletnél auto aimkor a játék automatán testre céloz, amivel elveszíted a critelés lehetőségét, magyarán spameléssel tudsz csak hatékony maradni íjászként, ugyanakkor mivel mozgékonyak az ellenfelek, talán ez egy viszonylag jó alternatíva, ha Legolasként akarunk játszani. Ami viszont nagyon jó dolog, hogy bármikor visszanyerhetjük az elhasznált skill pontokat 10 rúnáért cserébe, így bármikor meggondolhatjuk magunkat, ha esetleg nem nyerte el tetszésedet az adott setupod.


Összegezvén az egész játékot: próbálj főként a questekkel haladni, főleg azokkal, amiket az NPC-k adnak, mivel azokkal tudsz későbbiekben jobb cuccokat craftolni (heal poti, ritkább varázslatok, kaják - stamina visszatöltős/max hp növelő, basic setek classokhoz, stb.), sokat dobnak a nehézségen, szóval ne vacakoljatok túl sokat a felfedezéssel az elején, úgyis el fog kalauzolni mindenhová a játék, mivel rengeteg quest van. Ládákat érdemes kilootolni, illetve vannak olyan tereptárgynak tűnő hordók, ponyvába tekert dobozok is, amikben jó loot szokott lenni (pl. tin bar, greater heal/mana poti), így érdemes azokat szétverni. A varázsló class nagyon jó, erősen ajánlom, de a tank class is kiváló, nincsennek elhanyagolva az egy kezes fegyver+pajzs kombó kedvelői sem. Jelenleg 25-ös szint a max, szerencsére szintenként 2 skill pontot kapunk, illetve vannak Shroud Root-ra keresztelt nagy piros virágok is, amiket ha kivágunk, akkor +2 skill pontra tehetünk szert, így több kaszt is lehetünk egyszerre és elég sok ilyen növény van a pályán.


A játék jelenleg 30 euroért árulja magát a Steam felületén, ami egész jó ár érték aránnyal bír, ha azt nézzük, hogy mit kapunk cserébe egy hasonló Early Access címért. Számomra iszonyatosan nagy Zelda/Dark Souls/Valheim/Fable érzést keltett bennem a játék, látszik rajta, hogy több játék inspirálta. Akinek nem jön be a Palworld animés jellege, azoknak bátran tudom ajánlani jelenlegi formájába a játékot (néha kifagyogat a játék, meg néha coopban nem szinkronizálja a küldetéseket rendesen, de az utóbbit a felhasználó is tudja orvosolni). Aki viszont erősen szemezik a játékkal, azoknak felhívnám a figyelmét, hogy miután megkapja a játék az 1.0-s verziót, drágább lesz a játék, feltételezhetően 30-ról 40 euróra drágul, szóval ha nem anyagilag tart vissza a játék beszerzése, akkor mindenképp gondolkodjatok el rajta, hogy minél hamarabb szerezzétek be, plusz érvként felsorolva a 16 fős létszámát illetve saját dedikált szervert is indíthatsz!

(A képek többsége a játék hivatalos oldaláról származnak.)
Újabb Régebbi