Ebben a csillagok között játszódó újgenerációs szerepjátékban bármilyen karaktert létrehozhatunk, és páratlan szabadsággal fedezhetjük fel a világot. Röviden így is tudnánk jellemezni ezt a nagyszerű videojátékot.
Amikor egy új Bethesda-játék a megjelenés előtt áll, általában hatalmas hangulat bomba övezi. Mindenki eszében ilyesmik járhatnak... Vajon a fejlesztők tényleg a szavukat adták? Tényleg annyit nyújt a játék, amennyit ígérnek, elbírja-e a mostani gépspecifikációk mindezt? Egy dolog azonban mindenek felett lebeg: a várakozás! Különösen igaz ez az ától-zéig hype-olt Starfieldre, amelyhez sok rajongó nagy reményeket fűzött: 1000 felfedezhető bolygó a játékban. Brutálisan sok ez egy casual player számára. Az lehet. A választás szabadsága. Izgalmas csaták. Módosítható űrhajók. Bázisépítés. Vajon a Bethesda mindezt teljesíteni tudja? És mi ebből a szórakoztató? Hol vannak a határok? És a végén talán mégsem olyan elsöprő, mint reméltük? Mi most mindezt szeretnénk tisztázni.
A Starfieldhez a Bethesda egy teljesen új játék univerzumot hozott létre: 300 évvel a jövőben egy olyan korszakot élünk át, amelyben az emberiség elhagyta a naprendszerünket, és új kormányzati formákat alakított ki, valamint a későbbiek során számos más világot kolonizált. Nincsenek országok. Nincsenek határok. A környezetet és ezt a sivár félelmetes világot csodálatosan földhözragadtan mutatja be magát! Akár az épület, ruházat, fegyver vagy egyszerűen csak az űrhajó és az űrállomás hihetetlenül részletes, realisztikus, főleg ha a belső tereit nézzük. A Bethesda mindenképpen felülmúlta önmagát a látványtervezésben és az open world műfaját is megreformálta, pláne, ha casual játékosként nézzük a dolgokat. Ennek ellenére a Starfield nem egy komplex űrszimuláció - de végső soron egy nagyszerű szerelmi vallomás a mély űrnek és a mai űrprogramnak, amelynek a Bethesda ezzel a játékkal szerintem egy tisztességes és korrekt emlékművet állított fel, nem csak a gaming community-t nézve. Az eredmény nem csak koherensnek tűnik, de kézzelfoghatóbbá és érthetőbbé is teszi ezt a sok karakterrel és helyszínnel teli jövőt, mint amilyen például egy No Man's Sky valaha is lehetett volna.
A karakterszerkesztőben meghatározhatjuk a megjelenésünket, és kiválaszthatjuk a három kezdő képességet, valamint dönthetünk néhány opcionális tulajdonságról is. Mivel nincsenek fajok, osztályok vagy mélyebb speciális tulajdonságok (mint a Falloutban), nem kell sokáig töprengünk. Ez azt jelenti, hogy a karakteralkotás gyorsan megtörténik, és mindenféle kitérő nélkül belevethetjük magunkat a csillagok közötti kalandba.
SZTORI és KÜLDETÉSEK
A Starfieldben a főhősünk egy szerencsétlen űrbányász, aki egy isten háta mögötti bolygón dolgozik társaival karöltve. A rendszeres bányászat során egy titokzatos fémleletre, egy idegen eredetű ereklyére bukkannak. Egy érintés után látomásunk támad, és emiatt egy csomó frakció vadászik majd ránk. Egyetlen szövetségesük a Constellation, egy tudósokból és kalandorokból álló privát felfedezőcsoport, akik folyamatosan az univerzum titkainak feltárásán dolgoznak. Már több leletet is felkutattak, és most már csak egy versenyfutás van hátra főhősünkkel a fedélzeten, hogy mindet begyűjthessük, és kiderítsük, milyen titkokat rejtenek az univerzum számára.
A Bethesda játékai nem éppen a lebilincselő történetekről híresek - és a Starfield nem fogja nekünk feltalálni a spanyol viaszt.. A fő küldetés ugyan felkelti a kíváncsiságot, és nekem hosszú szakaszokon tetszett, de semmiképpen ne várjunk olyan produkciót, mint a Cyberpunk 2077 vagy Mass Effect kánon. Nincsenek izgalmas jelenetek, és a drámai meglepetések is ritkák a fő sztori vonalon. Az igazán lebilincselő boss harcok elmaradtak, és a befejezés is eléggé semmilyen, de látványosnak semmiképp sem mondható. Közben van néhány érdekes döntés, de a cselekmény nagy része lineáris. Véleményem szerint a fő küldetés lehetett volna sokkal, de sokkal hosszabb, különösen az utolsó harmad tűnik kicsit elkapkodottnak, bár a közepe fele némi lendületet tapasztalhatunk. Viszont a egyjátékos kampány első harmada rémesen lassú és vontatott. A sztori hiányosságai miatt nálunk ez a játék nem lesz tökéletes pontozású.
Habár a kezdés meglehetősen érdekes, és érdekfeszítő. A Starfield cselekménye erősen nyit egy furcsa rejtéllyel, amit már hasonlóan elmeséltek nekünk a Bioware srácai is. Mire eljutunk a főellenséghez, a történet sokat veszít a lendületéből, és meglehetősen hiányosnak tűnik. A főcselekmény szál sok helyen eléggé igénytelennek tűnik. A legtöbb időt csecsebecsék, materialszok, nyersanyagok gyűjtésével töltjük, és amikor jönnek a nagy felfedezések, a sokadik leszállás után hiányzik belőlük az izgalmas hatás. A befejezés rendben van, de a gonosztevők úgy érzik, mintha szükségük lett volna valakire, akivel megküzdhetnek, mert ez egy lövöldözős játék elvégre.
A főszereplők egyike a Bethesda-játékok kevésbé emlékezetes társainak, a kiemelkedő talán Barrett, a tudós kalandor szerepben, aki rendszeresen keveredik és kerül ki a balhékból. Még a kölcsönvett űrhajóját csak úgy nekünk adja. Több durvaság és hiba is belefért volna, ahelyett, hogy kedves és barátságos. Ide sorolhatjuk Saraht is, aki a Csillagkép elnöke is egyben.
Szerencsére a melléktörténetek, a tevékenységek és a frakció műveletek mérföldekkel erősebbek és hatásosabbak is. Sokkal! Bár nem minden melléktörténet üti meg a mércét, rengeteg olyan van, ami élvezetes vagy morális kérdéseket vet fel. Például beépülhetünk a Settled Systems legdurvább kalózflottájába, és döntéseket kell hoznunk arról, hogy mi a helyes megoldás az álcánk fenntartása érdekében. El kell döntenünk, hogy érdemes-e szabadon engedni egy bűnözőt, hogy megőrizhessük egy kolónia stabilitását. Néha az erkölcs egy kicsit alap, és szinte mindig van egy "jófiú" opciónk, amit akár rosszfiús beszólásokkal is tudunk korrigálni a meggyőzéseknél. De erről kicsit később.
Ez köszönhető néhány igazán klassz küldetésnek is, amelyek lenyűgöző helyszínekre visznek minket, és tele vannak érdekes karakterekkel. A jellemző az, hogy a leglátványosabb helyszínek és az érdekes karakterek a fősztori sodrásmentén találhatóak meg, de ezzel nincs is baj, így kell felépíteni egy világot. A Starfield jó párbeszédekkel is pontoz, amelyek ráadásul nem tűnnek olyan túlzónak, mint néhány más szerepjátékban. A Bethesda legutóbbi játékaihoz képest lényegesen több döntési lehetőségünk is van. A meggyőzési rendszer és a képességellenőrzés is jelen van, ami azt jelenti, hogy a tanult tehetségek időről időre új párbeszédlehetőségeket nyitnak meg előttünk. Így gyakran tudjuk hatástalanítani a kényes helyzeteket, vagy jobb jutalmat alkudozhatunk ki. Ez pedig sokat ér. Én magam a diplomácia irányába mentem el a karakteremmel, és minden ami párbeszéd függő képesség, azokat szépen feloldottam a képességfán. A karakterünk egyébként SAJNOS ismét néma, amit a Fallout 4 utáni felmérések alapján sok rajongó pontosan így akart - a Bethesda tehát meghallgatta a kritikákat. Én mondjuk másképpen döntöttem volna. Szinkron a főhősnek mindenképp szükséges, legyen az bármilyen műfajú játék.
Egy idő után a küldetésnaplónk szó szerint megtellnek a mellékküldetések, tevékenységek és aktivítások garmadájával. Némelyik elénk pottyan séta vagy halgatózás közben, máskor amikor az NPC-k pletykákról beszélnek, hirtelen infót kapunk és azt azonnal elmenti naplóba, mint tevékenységet, hogy valamikor megcsinálhassuk és ha akarjuk, később utánajárhatunk a dolognak. Több frakcióval is megismerkedhetünk, például akár egyszerre csatlakozhatunk az egyesült kolóniákhoz (UC), egy űrvadászcsapathoz, jelentkezhetünk a biztonsági szolgálathoz, behajthatjuk az adósságokat vagy utánajárhatunk a segélykéréseknek. Ez pedig igazán szórakoztató, mert egyes mellékküldetések kislépésben indulnak, de aztán értelmes és többszintű küldetéslánccá, küldetéssorozattá alakulnak, amik izgalmas történeteket produkálnak, így szívesen emlékszünk majd vissza ezekre. Például kiirtottunk egy idegen lényt, vagy halálos, idegen eredetű járványt és felkutattunk háborús bűnösöket, beépültünk egy kalózcsapatba, új otthont találtunk a telepeseknek, hátborzongató űrállomásokat fedeztünk fel, adatokat szereztünk, árut csempésztünk és így tovább. A hosszabb küldetések és a szórakoztató melléktevékenységek keveréke több száz órára lefoglal, és jól beosztja majd a temérdeknyi játékidőt.
Útközben, New Atlanstis kocsmáiban több barátságos NPC-társat is felbérelhetünk, akik aztán a hajón fognak lakni, és akik közül egy mindig elkísérhet minket a küldetésünk során. A társak szívesen szólalnak meg a beszélgetésekben, saját küldetések vannak a háttértörténetük alapján, segíthetnek cipelni dolgokat, és támogathatnak a csatákban anélkül, hogy útban lennének - ezt már ismerjük a Fallout 4-ből. Románcok kiépítésére is lehet a játékban, sőt, egészen a házasságig, de forró szerelmi jelenetekre, féltékenykedésre vagy bonyolult kapcsolati történetekre ne nagyon számítsunk - alapvetően az egész témát csak ártalmatlan párbeszédekben lehet letárgyalni.
Szerintem lehetne egy kicsit több közelharci fegyver az arzenálok között, és jó lett volna néhány menőbb kütyüt is behozni, nemcsak gránátokat meg aknákat, de szerepjátékhoz képest az akció több mint szórakoztató és korrekt. A lopakodás egyébként ismét opció lehet a játékmenetben, ha ez a ti játékstílusotok: tegyetek hangtompítót a fegyverre, és intézzétek el az ellenséget minél csendesebben, mielőtt valaki riadót fújna. De ez a rész is a játék vége felé teljesedik ki, mint játék styl opció. A legtöbb esetben azonban lövöldözésekre futja pláne az első végigjátszáskor, és ez így van rendjén. Lopakodni nem tudunk rögtön az elején, de szerintem new game +-szal talán még jobban csiszolhatunk a stealth képességeken. A Fallout-rajongók hiányolhatják majd a menő V.A.T.S.-rendszert, amellyel testrészeket lehetett célba venni - ez itt nincs jelen.
A Starfield tele van gyűjtögethető cuccokkal, köztük rengeteg értékes zsákmánnyal, de rengeteg haszontalan kacatokkal is, ami egyszerűen csak azért van, hogy a helyszínek részletesek és hihetőbbek legyenek, meg hogy eladjuk őket aprópénzért. Amikor végig sétálunk egy elhagyatott űrállomáson, tényleg az az érzésünk, hogy valaha emberek éltek ezen helyen. Szóval ez tényleg jól sikerült, de ez azt is jelenti, hogy alaposan át kell kutatni a környéket, ha nem akarunk lemaradni fontos dolgokról. Ebben nagy segítséget nyújt az szkenneranalizátorunk, alapértelmezett F bind. Szerszámoskulcsok, lakat feltőrők, pénz - minden apró darabokban hever az asztalokon, szekrényekben és polcokon. A szkenner kiemeli a közelben lévő tárgyakat, de magunknak kell megvizsgálni a dolgokat. Gyakran találkozhatunk zárt tárolókkal, dobozokkal vagy szekrényekkel, amire egy új zárfeltörő minijátékot használhatunk. Ezúttal kicsit másképp működik, mint a Skyrimben, itt nem ügyességre van szükség, hanem némi logikára, ugyanis különböző kulcsos körgyűrűket kell értelemszerűen egymásra rendezni. A minijáték tulajdonképpen eltalált, de idővel kopottas lesz, ámbár a játékmenettel teljesen jól időzítik ezeknek a zárfeltörős részek mennyiségi felbukkanását. Ami picit furcsa lehet, hogy nem lehet teljesen ki kerülni a zárszerkezeteket, még akkor sem, ha a legmagasabb szintre emeltük a biztonsági képességünket (ami a zárak feltöréséhez szükséges), akkor is úgy kell kinyitnunk az egyszerű kezdő zárakat, mint egy teljesen új kezdőnek.
A képesség fa ezúttal meglehetősen egyszerű, de első látásra döbbenetes is lehet, de ez az érzés hamar tova repül. Öt képességkategória van, amelyek a következőkre oszlanak: Harc, Szociális képességek, Fizikai állapot, Tér és Tudomány. Jól meg kell gondolni, hogy hova osztunk be egy-egy pontot minden szintlépés után, mert a Starfieldben viszonylag lassan lépünk szintet. Minden egyes feloldott képesség háromszor is fejleszthető challangekkel is. Ha az adott képesség-kihívásokon túl vagyunk, akkor tudunk rakni a következő képesség-szintre. A rendszer végülis nem rossz, de ha nem figyelünk oda, és nem olvassuk el figyelmesen a kihívás leírásokat, akkor könnyen lehet, hogy megakadhatunk a karakterfejlődésben. A játék nem ad tippeket, hogy milyen képességekkel érdemes kezdeni, és respec funkciót sem fedeztem fel. Ezért, vigyázzatok a képességek feloldásoknál.
A leltár, a felszerelés menedzsment a játék egyik legrosszabb tulajdonságai közé tartozik. Miért is? A looter mániámnak köszönhetően meglehetősen hamar betelhet a hátizsák. Ezért érdemes már a játék elején a Súlyemelés képességre fogadni. A leltár megtelik fegyverekkel, ruhákkal, nyersanyagokkal és egyéb cuccokkal, amiket nem biztos, hogy használni akarunk, de legalábbis eladni nagyon is megéri. Különösen a játék első néhány órájában hajlamosak vagyunk mindent felszedni, még akár wécé papírokat, kanalakat és egyéb kacatokat is. A másik legnagyobb problémám, hogy a kacatokra nincs külön szűrés. ami gyors eladásoknál makacsul jól jönne. Egyébként a társak besorozását én legtöbbször a teherbírásért használom, de amúgy is jól jönnek harcok során is, mint már fentebb említettem is. Mivel nem tudunk sok mindent magunkkal cipelni, főleg az elején, valószínűleg gyakrabban fogjuk a zsákmányt átadni a társunknak, vagy pedig a hajó rakomány részébe bepakolni - és ez azt jelenti, hogy elég gyakran kell ide-oda mozgatnunk a tárgyakat, hogy szabadon fellélegezhessünk. Megszokható idővel, de a leltárkezelés mindenképpen lehetett volna kényelmesebb - főleg PC-n. Vajon a modderek képesek lesznek ezen javítani? Nagyon remélem.
A játékmenet fontos részét adja még az űrhajó dogfight csaták. Manuálisan ugyan nem tudunk vele felszállni vagy leszállni, de egy gombnyomással elhagyhatjuk a röppályát, és elindulhatunk a világűr felé, ahol már tudjuk kontrollálni a kicsikét, jól manőverezhető. És nem: a Starfield nem Freelancer és nem is Elite:Dangerous szintű irányítással bír, szerencsére! Az űr nem egy hatalmas, összefüggő helyszín, ahol turbófeltöltéssel és gördülékenyen átrepülhetünk egyik bolygóról a másikra. Egy díszes és annál is zavarosabb csillagtérképen választhatjuk ki a következő úti célunkat. Ez lehet egy hold, egy bolygó vagy egy űrállomás is, tehát nem választhatunk szabad úti célt valahol a semmi közepén. És persze egy csillagrendszert is elhagyhatunk, és elindulhatunk más "naprendszer" felé - így közel 1000 procedurálisan generált világot látogathatunk meg.
Az űr csata részben legalább van egy klassz funkció: az űrben ránk támadhatnak a kalózok, de mi is rátamadhatunk bárkire. Ha szétzúzzuk a hajtóműveket, akkor akár dokkolhatunk is a hajóval, mint ahogy azt tettük Assassin Creed Black Flag játékban, tehát nem muszáj elpusztítani azonnal az űrhajót, érdemes dokkolnunk a magasabb és minőségibb loot érdekében. Ezután lehetőségünk van a raktér kifosztására, vagy az egész hajót elvihetjük, majd pedig eladhatjuk.
Mindegy, hogy lopjuk az űrhajókat, vagy félig-meddig becsületesen megkeressük őket: rengeteg kisebb-nagyobb modell van, amit idővel a garázsunkba tárolhatunk. Nem csak a páncélzatra, a manőverezőképességre vagy a fegyverzetre kell figyelnünk. A legénységre is érdemes odafigyelni, mert ha több ember van a fedélzeten, a harci értékünk is javulni fognak. Nagyon fontos a raktér mérete, hogy rendszeresen ki tudjuk üríteni a készletünket. És érdemes egy munkapadot is a fedélzeten tartani, ha esetleg útközben akarunk valamit craftolni vagy javítani - a craftolási rendszerek alapvetően ugyanúgy működnek, mint a Fallout 4-ben.
Ha egyszerűen csak a küldetésekre koncentrálunk, és úgy játsszuk a Starfieldet, mint egy tipikus Bethesda-szerepjátékot, akkor úgyis sokkal több, illetve érdekesebb helyszínre küldenek el: Vannak változatos városok és kolóniák, gyönyörűen megtervezve, tele NPC-kkel, történetekkel, kereskedőkkel és természetesen mellékküldetésekkel, tevékenységekkel megtömve. Jó móka minden zugot átkutatni. Csak ne várjuk el ugyanazt a felfedezés-érzést, mint a Skyrimben, ahol egy hatalmas, összefüggő játékvilágot fedezhetünk fel fokozatosan. A Starfieldben csak kiválasztjuk az úti célunkat a térképen vagy a küldetésnaplóban, majd aktiváljuk az ugrás gombot, és már ott is vagyunk. Nem érezzük azt az érzést, hogy egy nagy, szimulált világot fedezünk fel. Legalább találkozhatunk véletlenszerű NPC hajókkal az űrben, akiknek van néhány vicces történetük, vagy kereskedni akarnak velünk, de ezek a random aktivítások mindenképpen üdítően hatnak a casual játékosok számára.
Előbb-utóbb rengeteg bolygón fogunk landolni, akár egy küldetés miatt, vagy egyszerűen csak kíváncsiságból Ezeket a világokat pedig aztán szabadon felfedezhetjük. A bolygók nem folytonos nyitott világok, amelyeket teljesen körbejárhatunk egy menetben. Ehelyett kiterjedt leszállási zónákra vannak felosztva, sajnos láthatatlan határokkal. De amíg egy ilyen határhoz elérünk, elég nagy távolságot kell gyalogolnunk. A Starfield tehát határozottan nem No Man's Sky. Sőt, kimondhatjuk nyugodtan, hogy egy végletekbe lebutított NMS játék. De amúgy ez kit érdekel? Belátjuk, elfogadjuk tényként. De nem ezért fogjuk szeretni vagy utálni a Starfieldet. Ugyanakkor erős a gyanúnk, hogy a legtöbb játékos észre sem fogja venni, hogy valahol van egy bolygóhatár, hiszen elég bejárnunk azokat a felfedezetlen területek az adott bolygókon, amit a szkennerünk bejelölt. Sokkal fontosabb a kérdés: van-e értelme a felfedezésnek, és szórakoztató-e?
A válasz rá: Is-is.
Gyakran hihetetlenül hangulatos egy új világba belépni, felmászni egy hegyre és egyszerűen csak hagyni a szemünket elkalandozni a magas szintű látványtervezéseken - még akkor is, ha gyakran csak felhasználhatatlan törmeléket láthatunk, mert az égitestek többsége egyszerűen nem kínál ennél több dolgot. De még a különböző holdakon vagy poros, havas sivatagi bolygókon is találhatunk legalább pár xy kategóriás nyersanyagokat, amelyeket egyszerűen kinyerhetünk a sziklából a lézerünkkel. Más világokon virágzó növényzet és sokféle hátborzongató lény is található, némelyik agresszív, mások békés. Ezeket a lényeket is letapogathatjuk a szkennerrel, vagy tapasztalati pontokért vadászhatunk rájuk. Ez nem éppen izgalmas, és egy idő után aligha kötötte le a figyelmünket, de ha csak furcsa világokat akarunk felfedezni egyes egyedül, küldetés követése nélkül, akkor mindenképpen megtehetjük. Szabadon bejárhatunk mindent, főleg akkor jó ez a hangulatváltás, amikor nyersanyagokra van szükségünk. Érdemes kihasználni a csillagközi utazásokat a gazdálkodásra.
Aktivált szkennerrel gyakran fedezhetünk fel érdekes helyeket a távolban, ahová először gyalog kell eljutnunk - járművek nincsenek. Néhány ilyen hely egyszerűen természeti jelenség, de gyakran kalózbázisokat, farmokat, gyárakat, kisebb előőrsöket és így tovább is találhatunk. Ami hiányzik, azok az izgalmas véletlenszerű találkozások és egyszerűen több élet, legalábbis a kolonizált bolygókon. Az alkalmi, véletlenszerűen a pampákon landoló hajón kívül egyszerűen alig történt valami a fő sztori sodrás alatt lévő bolygóinkon kívül. Például többször is meglátogattam különböző barlangokat, de néhány nyersanyagon vagy egy-egy tetemen kívül egyszerűen nem volt mit már felfedezni.
A Strafield ugyan egy butított No Mans Sky, de ennek ellenére el lehet lenni bázis menedzseléssel is. Arra is van lehetőségünk, hogy saját bázisokat építsünk a bolygókon. Kisebb élőhelyek, generátorok, leszállóhelyek, kitermelők, rakterek - mindezt és még sok mást is egyszerűen le tehetünk a talajra. Az alapmechanikát hasonló módon már ismerjük a Fallout 4-ből, de itt már egy praktikus, egy sokkal jobb áttekintést nyújtó "madártávlatot" is használhatunk. Teszt alatt a bázisépítést nem néztem meg túlságosan közelről, mert az rengeteg erőforrást igényelt volna - de a következő napokban ezt a funkciót is közelebbről fogom megtapasztalni, főleg, amikor büszkén rányomok a New Game Plus módra. Azt azonban már most biztosan kijelenthetjük, hogy a bázisépítés teljesen opcionális. Akik azonban már a Fallout 4-ben is élvezték a házépítést, azok biztosan élvezni fogják itt is.
Játékmenet és az eddig tapasztaltak a felfedezésről
A Starfield játékmenetét leginkább a Fallout 4: Space Edition játékmenetével lehet megemlíteni. Ha játszottunk a Bethesda előző játékával, akkor nagyon ismerős lehet nekünk a Starfield gameplaye. Az alapvető játékmenet, a mozgás és a felhasználói felület szinte ugyanaz vagy hasonló. Még egy csomó fegyver és tárgy is újra megjelenik, de sokan új, űr-témájú skin-t kaptak. A mozgás egy kicsit gyorsabb és természetesebb, és mostantól a boost pack segítségével dupla ugrásokkal közlekedhetünk, vagy akár zoomolhatunk a csatatéren a scaneren át, de ennyi a legtöbb különbség.
Függetlenül attól, hogy első személyű vagy TPS/TPP nézetből játszunk, a Bethesda láthatóan sokat tanult a harcokban. A lövöldözések sokkal jobbnak és erőteljesebbnek érződnek, mint a Fallout 4-ben. Bár az ellenséges AI ismét meglehetősen felemásan viselkedik, és az emberi ellenségek választéka is kezelhető, az akció legalább jól megy magabiztosságból.
A harcokból a VATS "sajnos" eltűnt, így a fegyveres összecsapások szinte teljesen valós idejű, de ugyanazok az alapötletek és mechanikák érvényesülnek itt is. Még ha nem is használtunk a VATS-t az ellenfél kritikus megcélzásához, a fejre célzással akkor is elkábíthatjuk és megvakíthatjuk, a karokra célzással megnyomoríthatjuk őket, és így tovább. A harcok nagy része fegyverekkel vagy különféle kézitusákkal fog zajlani, de a játék előrehaladtával néhány más lehetőség is megnyílik, amelyek lehetővé teszik, hogy máshogy közelítsük meg a harcot. De erre, mint már fentebb is említettem, sokat kell várnunk.
Az ellenséges mesterséges intelligencia szinte ugyanaz, vegyesek. Nem vagyok elájulva az AI-tól, mert még mindig ugyanolyan semmilyen és hülye dolgokat képes művelni csata közben. Képes akár elbújni is, de ezt nem tudom miért csinálják. Az ellenség hajlamos megtörni, ha a harc rosszul megy, pánikba eshetnek vagy elfuthatnak. Ez függ a karakter képességeitől is. A beltéri, az aréna szerű pályáknak hála a mesterlövészkedés időnként gyengébbnek tűnhet, mintha egy nagy baltával és egy sörétes puskával rendelkeznénk, de ez kiegyensúlyozza ezeknek az építkezéseknek az eredendő erejét. A játék előrehaladtával abszurdan erőssé válunk. A cselekmény egy bizonyos pontján túl gyakorlatilag egy két lábon járó isten leszünk, és a végére már csak a legerősebb ellenfelek fognak kihívást jelenteni normál nehézségi szinten.
Egy magunkban nem leszünk mindig jók és szépek. Itt jön a képbe a csapatunk szerepe. Az űrdokkok közelébe lévő vendégellátói iparegységeknél toborozhatunk karaktereket, akik csatlakozhatnak a legénységhez. Ezek közül néhányan a Bethesda-stílusú standard társak, míg mások speciálisabbak. A toborzott legénységtagot az űrhajóhoz vagy egy előőrshöz rendelhetjük, vagy pedig értelem szerűen követhet minket. Mindegyikük saját készségekkel rendelkezik. Lehet, hogy nem akarunk értékes képességpontokat költeni botanikára, de felvehetünk egy botanikust, és egy előőrshöz rendelhetjük, hogy elvégezze helyettünk a kerti munkát.
A Persuade, meggyőzés most már alapértelmezés szerint minden karakter számára elérhető, és egy minijáték formájában valósul meg, ahol gyakorlatilag a válaszokra játszol. A sikerhez bizonyos számú helyes válaszra van szükség, és a különböző lehetőségek több pontot adnak a sikeres megtévesztés pszichológiai folyamatához, de nehezebb teljesíteni őket. A Persuade képesség növeli az esélyt ezekre az opciókra, de valószínűleg nélküle is boldogulunk. Én mindig úgy tudtam meggyőzni az embereket, hogy a lehető legmagasabb pontú mondattal kezdtem el a dialogust, utána pedig kisebb pontú meggyőzés-mondattal korrigáltam.110%-os esély volt részemről. Pl. ha volt egy 5 pontos ember, akit meg kellett győzni, akkor rögtön egy 4 vagy egy 3 pontos meggyőzési mondatot választottam ki, és utána pedig az egy pontos mondatokkal korrigáltam ki. Sikert sikerre halmoztam. ezzel a megoldással. A zárfeltörés és a hackelés általában a Biztonsági képességbe van kötve, így csak egy befektetésre van szükségünk ahhoz, hogy mindenbe betörhessünk
A Starfield a bolygók számát és az egyes területek mélységét tekintve is elképesztően hatalmas mércét tett le. A Starfield városai lényegesen nagyobbak, mint a Falloutban vagy a Skyrimben, több réteggel, rengeteg küldetéssel, titokkal, megtalálandó tárgyakkal és még sok egyéb mással. Nagyjából minden jelentősen nagy területet sokkal sűrűbbek, mint a Bethesda korábbi játékaiban. Meglepett, hogy mennyi mellékküldetést találtam a bolyongásom során. Sok közülük alapvető volt, de időnként belefutottam sokkal nagyobb dologba. Nem nyúltam mindenhez a játékban; számtalan gyár és elhagyott előőrs volt, amit nem fedeztem fel, és olyan ellenségtípusok, amelyekkel nem találkoztam. Abszurd mennyiségű küldetés van, és még egy New Game+ funkció is van, ami megváltoztat néhány dolgot, így könnyen el lehet képzelni, hogy az emberek ezer órát is elveszíthetnek a mély és sötét űrben.
Van egy terület, ahol úgy érzem, hogy a Starfield lemarad: az a tényleges űrkutatás-technológia része. Annak ellenére, hogy a játék ennyire az űrre koncentrál, az űr rész úgy tűnik, mintha utólagos lenne. Nincs szabadon bejárható űrkutatás; az egyetlen alkalom, amikor közvetlenül irányíthatjuk a hajót, az az, amikor egy bolygóhoz közelítünk. Ez azonban kevésbé olyan, mintha egy bolygó körüli pályán lennünk, sokkal inkább olyan, mintha egy pingpong labdánk lenne, amely egy kis területen létezik közvetlenül a bolygó előtt, és nem tudunk az atmoszférában még repülni sem. Nem tudunk közelebb repülni a bolygóhoz, és nem tudunk elrepülni attól vagy a közeli területekre. Van egy kis rész, ahol körbeutazhatunk, ami általában üres, de időnként van néhány aszteroida, ellenséges hajó vagy űrállomás. Ez számomra nagy csalódás lett, de egyébként a pontozást nem fogja nagyban befolyásolni.
Ez vezet ahhoz is, ami szerintem a legnagyobb csalódás lehet még azok számára is, akik szerették a Skyrimet és a Falloutot: a felfedezés érzése sokkal korlátozottabbnak tűnik. A Fallout 4-ben választhattunk egy irányt és sétálhattunk, hogy megnézzük, mit találtunk, de a Starfieldben csak arra korlátozódunk, amit egy menüből érhetünk el. Van hely a bolygók felfedezésére, de a legtöbb bolygón a csillagtérképen megjelölt objektumok vannak, és a többségük meglehetősen üres. Van néhány különösen klassz dolog, amit felfedezhetünk, de a tényleges űrutazáshoz hasonlóan a legtöbb dolog, amit találunk, eléggé unalmas lesz.
TECHNIKAI RÉSZ
A Starfield látványvilágát tekintve jelentős előrelépés a Bethesda korábbi játékaihoz képest, de nem is lenyűgöző, hiszen összességében egy Fallout 4 továbbfejlesztett grafikai látványvilágnak örvendezhetünk. A környezetek részletesebbek és tágasabbak, a karaktermodellek is sokkal jobban néznek ki, de a beszélő animációk még mindig statikus felvételeken alapul, és nincs sokféle arcmimika játék sem a karaktermodelleken. Jobban néz ki, mint a Fallout 76 és a Fallout 4, még akkor is, ha 30-45 fps-sel játsszuk, sajnos én így tudtam csak a videojátékkal játszani, tisztában voltam a minimum és az ajánlott gépigénnyel, és megbékéltem a mostani VGA-m tudásával. A szinkronszínészi játék többnyire szolid, és a párbeszédek rendezése is mintha egy lépéssel feljebb lépett volna, ami néhány karaktert jobban kiemel. Van néhány viccesen rossz szöveg, de annyi karakter van, hogy ez elkerülhetetlen.
Nagy taps jár a szinkronszínészeknek. Az eredeti angol hangok és az effektek is remekül vannak megszólaltatva, és minden szereplőnek megfelelő profilt adtak. A karakterek színpadra állítása messze elmarad a műfajban ma már megszokottól, de a Bethesda legalább arra ügyelt, hogy a legtöbb karakter "szájszinkronban" beszéljen - és ez igazán kifizetődő, főleg a főszereplők esetében. És ha már a hangnál tartunk: A hangeffektek is végig elsőrangúak, Inon Zur zenekari háttérzenéje pedig szinte tökéletesen kíséri a csillagközi kalandunkat. Mindegy, hogy vadregényes tájakat nézünk, nyüzsgő városokat fedezünk fel, vagy egyszerűen csak egy rendes tűzharcban veszünk részt, a hangsáv szinte mindig elkapja a megfelelő hangulatot és a ritmust
Összegzés
A Starfield megtartotta az érdeklődésemet, hosszútávra. Akárhányszor letettem a játékot, mindig többet akartam játszani, és még tovább. Lehet, hogy nincs benne minden, amit szerettem volna, de még így is elég tartalom van ahhoz, hogy a játékosokat többszáz órákon át lefoglalja. Valószínűleg nem fogja megváltoztatni a véleményedet, ha nem fogott meg a Fallout 4 vagy a Skyrim, de ha szeretted ezeknek a játékoknak a mozgalmas nyitott világát, akkor valószínűleg a Starfieldben is találsz majd elég élményt.
A Starfield egyszerre telitalálat és öngól is egyben. A Starfield tartalmaz javulást és visszalépést az előző játékokhoz képest, és hogy jobbnak vagy rosszabbnak tartjuk, mint egy Fallout vagy Skyrim hasonlat, az attól függ, hogy mit értékelhetünk azokból a játékokból. Ha több Fallout 4-et keresel, nagyobb, részletesebb környezetekkel és küldetésekkel, akkor a Starfield nagyjából minden, amit csak remélni tudsz, és még annál is több. Ha viszont a No Man's Skyrimet keresed, akkor nagy csalódást okozhat. A földön szinte minden jónak tűnik, az űrutazás és a felfedezés viszont gyakran erőtlenné válik. Ez az utóbbi két kategória az, amikor az 5. hullám után unalmassá is tud válni. De nem tehetünk mást, le kell tudni. Ha egy Bethesda-stílusú, nyitott világú RPG-t keresel, a Starfield a te játékod lesz, a Bethesda-rajongók pedig számtalan órát fognak elveszíteni minden zug átkutatásában.
| Review score | |
| 9.0 | Ez bizony év játéka gyanús lehet. A Bethesda az egyik legnagyobb űrkalandba invitál minket a Starfielddel, Viszont vannak hibái, idővel a felfedezés unalmas lehet, valamint a történetvezetés is megkövetelne sokkal jobb forgatókönyvírókat. A mellékküldetések kárpótolnak mind ezekért, ugyanis azok sokkal vállalhatóbbá sikerültek. |