Volt már olyan érzésetek, hogy egy játékot játszása közben szinte nem is invesztáltatok a játékmenetbe, mert a sztori, az események és átvezetők szinte egy mozifilmmel egyenlőek voltak, és azt gondoltátok "ez simán mehetne akár a Netflixre is". Sok olyan játék van, amit a "cinematic walking simulator", azaz a "moziélményű séta szimulátor"címkével látnak el, és ez hellyel-közzel le is fedi a valóságot. Ezek a játékok nem igényelnek túl nagy erőfeszítést a játékostól, nem mélyítik el a játékmenetet, sőt, inkább felszínesnek hagyják, cserébe viszont a látvány, a narratíva és a karakterek által alkotnak meg egy olyan élményt, hogy az elejétől a végéig lekösse az emberek figyelmét. Mint egy interaktív film, vagy sorozat. Itt viszont élet és halál kérdése, hogy a játék tud-e annyira érdekes és ütemesen figyelemfenntartó lenni, mint egy film. Ha a sztori üteme nem megfelelő, az szó szerint megölheti az egész játékot, teljesen mindegy, hogy egyébként milyen pozitívumai vannak. Ilyen betegségtől szenved a mostani játékunk is, a Fort Solis.
Solis Erődje
A történet szerint Jack és Jessica a Marson végeznek karbantartói munkálatokat, egy 2080-ban operáló tudományos bázis közelében. Életük nem kifejezetten izgalmas, a Mars barátságtalan vidékein elszúrt masinák szerelései között sorozatokat néznek, és egymást ugratják. Jó barátok, és jó kollégák. Egy napon, mikor a marsi vihar elkezdi szokásos tombolását, egy vészjelzés érkezik a kutató telepről, és Jack a protokolnak megfelelően válaszol rá. A Fort Solis nevezetű hely egy felfegyverzetlen, kis létszámú telep, kényelmes lakókörlettel, üvegházzal, és egyébként barátságos termekkel. Ám Jack a bázison senkit nem talál, mintha mindenki köddé vált volna. Az első baljós jelek, a vér a padlón, az elszórt sérült ruházat, majd egyre felzaklatóbb és veszedelmesebb nyomok arra utalnak, hogy itt valami baleset történhetett. Vagy ha nem baleset, akkor micsoda?
A sztoriról nem érdemes többet mondanom, elvégre önmagában is elég rövid, az izgalmát pedig a titkok felfedezése jelenti, ezért aztán itt el is vágom a mézes madzagot. Amit tudni kell, hogy ez a történet úgy van megírva, mint egy mozifilm forgatókönyve, viszont a világ és a karakterek részleteit rejtő videók és hanganyagok a gyűjtögetni valók közé kerültek, tehát nekünk kell magunknak felfedezni, hogy mi is történt, és ki kicsoda ebben a játékban. Igyekeztek ezeket a naplófeljegyzéseket, e-maileket és üzeneteket valósághű környezet és szituáció adta hangulat teremtésével megalkotni, ezért kellően autentikus és hihető a Fort Solis lakosainak operatív tevékenységének és személyes hátterének felfedezése. Ez sajnos nem mondható el a fő konfliktusról, de erről majd később.
A felfedezgetés lábon történik, ergo az egész játék egy séta szimulátor. Jacket irányítva becammogjuk a Fort Solis legtöbb zugát, interakcióba léphetünk tárgyakkal és környezeti elemekkel, amik vagy csinálnak valami érdekeset, vagy Jacknek lesz rájuk valami kommentje. A fontosabb tárgyakat, mint a hanganyagokat és videókat tároló csippeket, illetve beléptetőkártyákat a sztori miatt keressük, a posztereket viszont extra gyűjtögetnivalónak lehet felhajtani. A sétálgatások között pár nagyon egyszerű gomb nyomogatás, illetve reflex játék röppenhet fel, mikor fel kell feszíteni egy ajtót, vagy hirtelen történő eseményre kell reagálnunk. Van a játékban egy hackelő minijáték is, ez is pont annyira egyszerű, hogy épp csak megtörje a monoton sétálást.
B kategóriás mozi
Fort Solis, csakúgy mint a már említett háttérsztorit mesélő felvételek, kísértetiesen valóságosnak lett megalkotva. A grafika szép és látványos, de maga a helyszín kialakítása, megtervezettsége, és a pályán elszórt berendezési tárgyak és eszközök mind azt a hatást keltik, hogy ez egy totál hihető, élhető és funkcionáló hely. Akár a valóságban is létezhet majd ilyen telep a jövőben. Akár egy élőszereplős film vagy sorozat díszletei is lehetnének. Ebben a Fort Solis piros pontot érdemel, csak úgy, mint a színészek játékában. Jacket a legendás Rodger Clark szólaltatja meg, Jessica szerepében Julia Brown szerepel, de Troy Baker is a nagy nevek listáján szerepel. A szövegkönyv minőségi, humoros, és szintén életszerű, a karaktereket pedig a színészek kifogástalan játéka teszi élettel telivé. Még egy piros pont a játéknak.
Ha viszont ennyi pozitívuma van a Fort Solisnak, miért okoz mégis elégtelenséget? Emlékeztek, mikor arról írtam, hogy a moziélményű narratív játék sikerének kulcsa az ütemezés? Sajnos a Fort Solis pont itt vérzik el. Az első kettő chapter még egészen jól fogyasztható, elvégre még minden új, a titkok épp csak felfedik magukat, a karakterünk tanácstalanul tapogatózik a sötétben, ahogy mi is. Minél többet ismerünk meg az eltűnt emberekből és a helyből, annál jobban körvonalazódik, hogy itt bizony valami nagy turpisság történhetett.
De az infó morzsák kényelmetlenül, sőt, frusztrálóan lassan potyognak elő, néha pedig egyáltalán nem vezetnek sehova. A játék végére sokkal több kérdés marad a levegőben lógva, mint amennyit meg tudunk válaszolni, és ezt a hanganyagok gyűjtése, illetve e-mailek olvasgatása nem segíti elő kellőképpen, ráadásul ez egy ilyen játékban minden, csak nem izgalmas.
Szóval a játék megakad a történetmesélés ezen tökéletlenségében, ami nagyon furcsa, hiszen a karaktereket szerepeltető szövegkönyv és scriptelt jelenetek tényleg mozifilm minőséget hoznak. Épp csak mint játék bukik meg az egész, mert a sztori unalomba fulladó érdektelenséget generál a fő húzóerő hiányával, a séta szimulátor egyes elnyújtott, fölöslegesen darabos és céltalan elemei pedig nem visznek minket sehova. Amíg van mit felfedezni, addig jól működik, de amint érthetetlenül hosszú szervízfolyosón kell átkúszni, vagy az útkeresés miatt emeleteken át kell újra és újra átcaplatni, az ember önkéntelenül is elkalandozik, és elveszíti az érdeklődését.
Ajánló
A Fort Solis egy felettébb felemás játék. Minőségében egy indie játékhoz képest fantasztikus mind látványban, szövegkönyvben, legendás szinkron színészek teremtenek tényleges moziélményt. Viszont a játékmenet darabossága, erőltetett szegmensei, és a történet mesélés unalomba és motiválatlanságba hajszolt ütemtelensége víz alá szorítja az egész élményt. Legyünk igazságosak, ha valaki túl tud lendülni ezen a hibán, és inkább a felfedezés élményéért merül bele a Fort Solis alig 2 órás kalandjába, az pont egy film idejét lefedő élménnyel gazdagodhat. A Fallen Leaf indie cégnek ez jó tanulási lehetőség lehet a következő játékukhoz.
A játék pozitívumait nem lehet eltagadni, de a kaland hossza, illetve a már említett negatívumok miatt a legtöbb embernek valószínűleg nem fog maradéktalan elégedettségére válni. Nem mondanánk, hogy rossz játék a Fort Solis, és azt sem, hogy semmiképp sem ajánlanánk. Olyan ez, mint egy feledhető mozifilm, elmentek, beültök a terembe, eszitek a popcornt, szürcsölitek a kólát, végignézitek a filmet aminek vannak jó pillanatai, aztán kijöttök a teremből és hazamentek.
| 6 | A Fort Solis látványos, legendás szinkronszínészek szolgáltatnak szórakoztató élményt egy remek szövegkönyvvel. Egy mozifilmnek a Fort Solis lazán elmenne. Játéknak viszont ütemtelen, a sztori túlságosan is darabos, annyira pedig nem immerzív, hogy legalább az aktív játékelemekkel lekössék a figyelmünket. Nagy kár, mert az atmoszféra csillagos ötös, épp csak a játékos bevonásával nem számoltak a fejlesztők. Nem rossz alkotás a Fort Solis, de sajnos feledhető. |