A Gamescom ONL során új videót kaptunk a készülő Assassin's Creed Mirage-ből. A bemutató bepillantást engedett Basim életébe, aki utcai tolvajként nőtt fel Bagdad utcáit járva. Még egy arab hangalámondás is van a trailer alatt, hogy még jobban el tudjunk merülni ebbe az idősíkban és a helyszínen, ahol az új Assassin's Creed epizód játszódni fog.
Az Assassin's Creed franchise továbbra is újabb izgalmas részekkel gyarapszik. Úgy tudjuk, hogy a jelenlegi játék még javában fejlesztés alatt áll, és idén októberben jelenik majd meg. A játék leleplezése óta megerősítették, hogy a játékélmény jobban hasonlít majd a franchise gyökereihez. Lényegében a fejlesztők jócskán visszavettek a játékmenetből. Ez egy kisebb játék lesz egy hatalmas térképen és a számtalan mellékküldetés mellett, amelyek megkövetelnek majd néhány kiadós órát tőlünk. A játékosok a 9. századba repülhetnek vissza, ahol a népes Bagdadba kalandozhatunk majd.
A kampányban egy ismerős karaktert irányíthatunk, Basim Ibn Ishaq személyében. Ha nem emlékeznétek, Basimot először a franchise előző részében, az Assassin's Creed Valhalla-ban mutatták be. Itt azonban messzebbre megyünk vissza Basim életébe. Közönséges utcai tolvajként követhetjük majd nyomon, miközben az Assassin Brotherhood tagjává válik.
Az Assassin's Creed Mirage októberben PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X-re, Xbox One-ra és Xbox X-re is tiszteletét teszi.