Shame Legacy - Teszt

A horror játékokból soha nem lehet elég. Nincs az a pont, mikor a szórakozássá kovácsolt rettegésre azt mondanánk, hogy oké, ennyi elég. Kevés dolog van, ami annyira pumpálná az adrenalint, mint a legyőzhetetlen és felfoghatatlan borzalmak elöli kétségbeesett menekülés. Nem is csoda, hogy az Amnesia: The Dark Descent akkora siker lett a maga idejében, ahogy az sem ad meglepődésre okot, hogy ezt a sikert meglovagolva azóta temérdek olyan játék készült, ami az akciót lecserélte a rettegésre és bújkálásra. Mikor nincs eszközöd, hogy legyőzd a rád leselkedő veszélyt, hirtelen minden megváltozik, minden lépés számít, minden nesz és mozdulat az egekbe tolja a vérnyomásunkat. És ez zsibbasztóan izgalmas érzés. Hát csoda ezek után, hogy minden hasonló címre rávetjük magunkat megjelenéskor?

Mostani játékunk is a bújkálós, sztoriközpontú horror játékok tárházát bővíti, a Destructive Creations kiadó kapásból két kezdő céget állított rá egy Amnesia szerű kaland megalkotására. A Fairyship Gamestől már láthattuk a Testament című játékot, míg a Revenant Gamesnek ez az első próbálkozása az iparban. A cél viszonylag egyszerű volt: a bevált receptekre hagyatkozva hozzanak létre egy történet központú horrort, ahol a felfedezés, bújkálás és puzzleök megoldása jelenti a továbbjutást. A srácok elkészítették a Shame Legacy című programot, amit mi azonnal kezelésbe is vettünk. Az első benyomás némileg felemás volt, azonban alig 2 és fél óra múlva legördült a stáblista. Inkább volt egy mozifilm a Shame Legacy, mint játék, de azért ennyire ne szaladjunk előre. 

Szégyenteli Örökség

A történet szerint karakterünk, William a játék kezdetekor nyeri vissza eszméletét, és semmire nem emlékszik. Egy sötét faluhatárbeli erdőben tér magához, és számos furcsa vízió és hang kíséri, ahogy próbál visszaemlékezni a történtekre. Egy gyermek segéjhívó hangja, egy szigorú reverendás intelmei, egy dühös apa... de mind ezek csak foszlányok, és Williamnak nincs esélye értelmezni az emlék szilánkokat, mert egy lángokba burkolózó agresszív szörnyeteg van a nyomában. Épp ahogy elmenekül előle, a közeli Wakefield falujába érkezik, amit teljesen hatalmába kerített az őrület, a falusiak torz szektásokként vadásznak ránk, látszólag ismernek minket, és a vérünkre szomjaznak. A falu alatt ősi tárnák rejtik a magyarázatot minderre a rémálomra, szóval a túlélés mellett ki kell derítenünk, hogy kik vagyunk mi, mi közünk ehhez az egészhez, miért akar mindenki kinyírni bennünket. 

A Shame Legacy története papíron egész barátságos, a zsánernek megfelelő sötét hangulatot, titkot és rejtelmet tartogat. A játék során a karakter víziói, a falusaik elejtett mondatai, valamint a világban elszórt levelek és naplók adnak információt a világról, annak szereplőiről, és persze magáról a főhősről is. Minden megfejtett részlet hátborzongató, és ahogy lassan kibontakozik a történet, úgy lesz egyre sötétebb is. 

A játékmenet tankönyv szerint követi a jól bevált, és ezerszer látott receptet: van egy lineáris pálya, amin ránk vadászó szörnyűségek járőröznek, itt-ott találunk rejtőzködésre alkalmas búvóhelyeket, úgyhogy meg kell figyelnünk az ellenségeink viselkedését, és a megfelelő pillanatot kihasználva át kell sunnyognunk közöttük. A sompolygást egy-egy puzzle szakítja meg, valamint alkalmanként belefuthatunk biztonságos szobákba, ahol találunk olvasnivalót, illetve gyógyító főzetet. Tömören ez a Shame Legacy összes játékmechanikája, ezek váltakozása teszi ki az aktív játékidőt, megfűszerezve pár átvezető jelenettel. Ám sajnos ez a játékmenet fájóan kevés, darabos, sok a kihagyott ziccer, és mindemellett a játék is rövid. 

Árnyak között

Mint említettem, a sötét pályarészeken az idő nagy részében lopakodni fogunk. Ilyenkor a hang, jobban mondva a csapott zaj a legfontosabb tényező, bármit csinálunk az hanggal jár, és az ellenfeleink hamar a nyomunkra bukkanhatnak, ha türelmetlenek vagyunk. Elrejtőzhetünk wc-kben, ládákban, szekrényekben, és óvatosan kukucskálva mérhetjük fel, hogy tiszta-e a terep. Ha meglátnak bennünket, akkor kellemetlenül kevés esélyünk van védekezni, spoiler mentesen fogalmazva egyetlen eszköz fajta áll majd rendelkezésre, hogy legalább egy esélyt kapjunk a csattogó fogak visszatartására. Ez egy kvázi minijáték, amit ha jól csinálunk nem csak hogy túléljük a találkozást, de ki is iktatjuk a felbőszült támadónkat. Sajnos azonban ez komoly életerő veszteséggel jár, így nem ismételgethetjük ezt a stratégiát minden alkalommal.

Amikor épp nem sunnyogunk, akkor vagy egy borzadalom elöl szaladunk, vagy puzzlet oldunk meg. Ezek a puzzle részek általában egy-egy behatárolható területre terjednek ki, és minden esetben egy megtalálandó tárgy (vagy akár több) képezi a továbbjutást. Ezek nem túl komplex feladatok, kivéve talán egyet, amire még achievement is jár. A puzzleök sokkal inkább szolgáltatnak némi pihenő időt a követkető rémisztő izgalom előtt, valamint itt találhatunk több nyomot is, ami a játék sztorijára és a karakter múltjára ad magyarázatot. 

Mire belelendülnénk a bújkálásba, fejtörőkbe és felvennénk a sztori hangulatát, hirtelen a végére is érünk. A keserédes befejezés, a titkok felfedezése mind úgy érződik, hogy elbírt volna még némi játékidőt, lehetett volna mélyebb a karakterünk útja, erőteljesebb a felismerés és a játék zárásaként szolgáló jelenetek érzelmi töltete. De sajnos ez elmaradt, a történet túl kapkodós, túlságosan keretek közé szorítja saját magát, és elfeledkezik a játékosról. Egy két és fél órás filmbe ez egy teljesen vállalható cselekmény, de egy játékba bizony nagyon kevés.

Shame

És sajnos a játékidőt kitöltő technikai elemekkel sincs minden rendben. A Shame Legacy úgy érződik, mint egy budget Amnesia. Megvannak benne ugyanazok az elemek, amiket azóta ezerszer újra láthattunk, csak épp kigáncsolja magát a játékmenet az elemeinek minimalizmusával. A lopakodás közben nincs lehetőségünk a tereppel trükközni, de nem is lehetne, hiszen annyira lineáris és szögletes annak felépítése. Nincsenek rögtönzött eszközeink az ellenfelek elterelésére, ha már csak egy nyamvadt kavicsot eldobhatnánk hogy elforduljanak, az is jelentősen immerzívebbé tenni a játékot. A mozgás darabosnak hat, a mászás kényelmetlenül bénán van megcsinálva, valahogy a tereppel való bármilyen interakciónk nehézkesnek érződik. A dobozban vagy szekrényben való rejtőzködés közben ki tudunk kukucskálni, de érthetetlen számomra, hogy ezt miért az egérrel kell csinálni, és főleg miért ilyen kényelmetlenül.

Ha technikailag nincs is toppon a játékmenet, a horrortól azonban többet vártunk volna. Az őrült falusiak sajnos annyira suták és szemellenzősek, hogy nehéz őket igazi veszedelemnek tekinteni. Amikor megtámadnak és egy mini játék keretében lerázzuk őket, valahogy akkor is inkább csak csorbul az irántuk érzett viszolygás. Persze, ha túl sokszor esnek nekünk akkor meghalunk, de tényleges rettegést nem tudnak kiváltani. A minket üldöző lángoló szörny pedig kifejezetten nevetséges, semmiféle fenyegetést nem nyújt egészen addig amíg szaladunk, és ahogy lekopik rólunk már nem is emlékszünk a létezésére. Egy-két jump scare próbál valami izgalmat kicsikarni, de ezek olcsó és múlandó pillanatok, a borzongás és körömrágás sajnos elmarad. 

A hangok szempontjából a Shame Legacy közepes teljesítményt nyújt, és nem a minőség vagy a tartalom miatt. A gond a hangmérnöki munkával van. Bizonyos zörejek és hangok tökéletesek, míg más esetekben érthetetlenül hangosak, a fülünk mellöl érkeznek, miközben a közelünkben sincs a zaj okozója. A karakterünk is ugyanettől szenved, néha halkan motyog maga elé, máskor olyan hangosan zihál és nyögdécsel, ami már abszurd. 

Grafikailag tudunk kiosztani pár piros pontot a játéknak, habár itt is vannak apró problémák. Alapjáraton az Unreal Engine 4 motor alatt a játék szépen fut, és a környezet nagyon hatásos, hangulatos, és helyenként kifejezetten látványos. Ebben nem lehet panasz. A fényhatások is sokat adnak az élményhez, de szerencsére sosincs átláthatatlan koromsötétség. A probléma sokkal inkább a látványvilággal van, a faék egyszerű modellekkel, a suta animációk, és a fantáziátlan játéktér tervezés sajnos csorbítja az összképet. 

Ajánló

A Shame Legacy papíron egy korrekt iparosmunka, habár a megszokott recepthez képest semmi újat nem tesz a zsánerért. A problémák felett lehetetlen szemet hunyni, mivel a megszokott játékmechanikai elemek túlságosan is korlátozottak, az immerzió lehetne kidolgozottabb, a történetmesélésre ráférne még pár óra játékidő, mert így két és fél óra alatt kijátszani egy játékot nem kimondottan kielégítő. Ha tartalmilag több mindent rejtene a Shame Legacy, akkor a technikai hibái egyébként feledhetőek lennének. Így azonban csak egy nagyon rövid, és korához képest szegényes program marad. Aki szereti az ilyen lopakodós horrorokat, az ránézhet nyugodtan, mert a Shame Legacy egyáltalán nem egy rossz játék. Épp csak olyan, mint egy túl kicsi szobor, amit ráadásul csorba vésővel faragtak. Nem lesz a kiadó "shame"-je, de a "legacy"-ja sem....

Review score

6

A Shame Legacy egy jól bevált sémára épülő lopakodós horror, aminek sztori központú cselekménye az első perctől felébreszti az érdeklődést. A játék azonban két és fél óra alatt kitolható, ezidő alatt pedig sajnos szembesülnünk kell a játékmechanikai hiányosságokkal, a felemás látványvilággal. Aki szereti az ilyen játékokat, annak jó lehet egy rövid izgalomra, de egyébként ez így teljes értékű játéknak túl kevés.