Diablo 4 kisokos


Minden, amit a Diablo 4 megjelenési dátumáról (ez még változhat, a június 6-a nem kőbevésett dátum) tudni kell, beleértve a nyílt bétát, az osztályokat és az RPG folytatásában érkező új funkciókat.

Kíváncsi vagy a Diablo 4 megjelenési dátumára és a legfontosabb infókra? A démonölő akció-RPG-sorozat közelgő részéhez számos teaser és trailer érkezett már. Bemutatták a különböző osztályokat, amelyekkel felvehetjük a harcot a Diablo 4 szörnyhordáival szemben, amik majd elállják a kalandos kis útjainkat, küldetéseinket.

A Diablo 4 játszható osztályainak listáján feltűnik majd az alakváltó druidák kasztja is, de emellett a varázslók és az ügyeskedő haramiák is szerepelnek. Természetesen mindegyik osztály egyedi harci képességekkel rendelkezik.


A Diablo 4 hivatalos megjelenési dátuma 2023. június 6-a. A játékkal azonban négy nappal korábban, azaz június 2-án már játszhatsz, ha ammennyiben előrendeled az ultimate vagy a digitális deluxe kiadást. A megjelenési dátum bejelentése a The Game Awards 2022 során történt meg, és azt is megerősítették, hogy a játékosok hozzáférést kapnak a bétához, ha előrendelik a játékot. Az RPG-játékot azonban először a 2019-es Blizzconon jelentették be, ahol szemtanúi lehettünk Lilith, a sorozat új nagy gonosz démonának feltámadásának.

A Diablo 4 nyílt béta március 24. és 26. között zajlik. A zárt béta már véget ért, és csak azok számára volt elérhető, akik elővásárolták a Diablo 4-et, míg a közelgő nyílt béta hétvégén mindenki számára elérhető lesz. Akár már most is letöltheted, így már az indulás pillanatában játszhatsz vele, de ne feledd, hogy valószínűleg belefutsz a sok Diablo 4 hibakód valamelyikébe.

Az Activision Blizzard azóta meghirdetett néhány nyílt béta nyereményjátékot, amelyek szerencsés nyertesei lehetőséget kapnak arra, hogy fotójukkal az arcukat megörökítsék a franciaországi Cambraiban található, Chapelle de Jésuites katedrálisban kiállított Diablo-falfestményen. Mindössze annyit kell tenned, hogy jelentkezel és eléred a 25. karakterszintet a bétában. 
Cathedral of Diablo nyereményjáték: március 6. és 26. között rendeznek meg. Na de, ez csak a nagyon hardcore rajongóknak szólt. Érdekes információ, nemde?

Nem ez lenne az első alkalom, hogy a megjelenés előtt korai betekintést nyerhetünk egy új Diablo játékba. A Diablo Immortal PC-s nyílt bétája 2022 júniusában indult el, míg a Diablo 2 Resurrected nyílt bétája 2021-ben volt. Tekintettel arra, hogy a Diablo 4 egy teljesen nyitott világú játék, valószínűnek tűnik, hogy több bétateszt lesz, amire még rápakol a többjátékos mód is. A béta mellett lesz egy Diablo 4 endgame béta is, hogy a játékosok kipróbálhassák a kampány utáni tartalmakat. Ez egy meglehetősen nagyszerű béta features, hiszen nem kell végigjátszanunk a játékot teljesen, vagy pedig egy adott követelmény szintet elérni. Ezt a "béta endgame" feloldást vagy megoldást számos kiadó és fejlesztő elleshetné a Blizzardtól. Rendkívül izgalmas unlocknak tartjuk.


Az Activision Blizzard azóta megerősítette, hogy aki előrendeli a Diablo 4-et, az korai hozzáférést kap a nyílt bétához, függetlenül attól, hogy melyik kiadást választja. 

Az Activision Blizzard egy nem is olyan régi blogbejegyzésében megerősítette, hogy a Diablo 4-ben lesznek mikrotranzakciók, és elmagyarázták, hogy a kozmetikumok  csak "a Diablo világában lesznek megalapozva". A játékosok ezeket a kozmetikai tárgyakat kombinálhatják és összepárosíthatják a "játékban szerzett páncélokból származó transzmogokkal és a végtelen testreszabási lehetőségeként". Néhány kozmetikum kizárólag bizonyos osztályokhoz tartozik majd, mások pedig csak és kizárólag a Diablo 4 szezonális csatabérletében, az az a Battle Pass-ban jelennek meg, ráadásul az adott szezon témáját ünnepelve, hasonló megjelenéssel, minden egyes osztályra szabva.

Az Activision Blizzard azt is megerősítette, hogy a "legjobban kinéző tárgyak" nem kizárólag a boltban kaphatók majd, valamint a mikrotranzakciók révén megvásárolt tárgyaknak nincs hatása a játékmenetre. A játék élettartama alatt rendszeres bővítések is érkeznek. Ja, és ha esetleg aggódnál, egyelőre nincs megerősítés arra vonatkozóan, hogy az aukciós ház visszatérne a Diablo 4-ben. Az Activision Blizzard később küldött egy felmérést, melyben néhány lehetséges mikrotranzakciós lehetőséget mutatott be.

A Diablo 4 zárt bétájának indulásakor egy élőszereplős trailer jelent meg, amelyben egy 160 láb hosszú, a franciaországi Cambraiban található, felszenteletlen Chapelle de Jésuites katedrális mennyezetére festett freskó látható. A kulisszák mögötti featurette szerint a freskó 20 vászonfestményből áll, amelyek elkészítése egy hónapig tartott Adam Miller művésznek és csapatának.


A Diablo 4 a megszokott fejezet alapú fejlődés helyett nyílt világú, így a játékosoknak a hubok között kell majd utazniuk. Meglepő módon az Activision Blizzard megerősítette, hogy a dungeonok és az overworld között nem lesznek töltőképernyők. Mivel minden messze lesz, lovon lovagolhatunk, és lovon ülve támadhatjuk meg az ellenséget. A párkányokról leugorva is találhatunk rövidítéseket, pont mint egy Lost Ark-ban.

A nyílt világú stílus lehetővé teszi, hogy a játékosok bármikor csatlakozhassanak egymáshoz ugyanabban a világban kooperatív vagy PvP módban. Ahogy a Diablo 4 játékmenet-előzetesében felvázolták, a Sanctuary világa öt nagyobb régióra oszlik majd fel, amik egy-egy valós helyszínen alapulnak. Az Activision Blizzard azt is megerősítette, hogy a Diablo 4 minden platformon cross-play-támogatással rendelkezik majd, így a PC játékos majd könnyedén találkozhat PS és Xbox játékossal egyaránt.

A nagy nyitott világgal együtt jár az a folyamat amikor csak grindelnünk és farmolnunk kell a küldetések és a kicses tréképek között. A Diablo 4 Strongholds olyan település, amely tele van ellenségekkel, akiket le kell győznöd, hogy elfoglalhasd ezt az értékes területet. Ha ezt megtetted, és később visszatérsz a játékban, akkor vagy egy barátságos várost találsz, tele segítőkész NPC-kkel, vagy egy dungeont, ami arra vár, hogy kifosszd a titkait és felszereléseit, vagy valami egészen mást.

A játékosok partik nélkül is részt vehetnek a Diablo 4 nyilvános eseményein. Az egyik ilyen eseményen egy gigantikus szörnyeteg tart egy terjedelmes, kincsektől hemzsegő ládát, amit akkor lehet feloldani, ha megölöd a gazdáját. 

Az Activision Blizzardnak kiterjedt tervei vannak a Diablo 4 testreszabásával kapcsolatban. A főszériában most először készíthetünk személyre szabott karaktert, szemben a korábbi, előre megrajzolt és generált karakterekkel. A képességhelyeket is bütykölheted, kihasználva a három új képességet: angyali, démoni és ősi. Mindegyik új tulajdonságnak megvan a maga hatása, és előfeltétele a tárgyakhoz való kapcsolódásnak.

A Diablo 4 öt osztályt tartalmaz: Druida, boszorkány, haramia-rogue, barbár és nekromanta. Ezenkívül az osztályok mostantól többféle játékstílussal rendelkeznek, ami változatos Diablo 4 buildeket tesz majd lehetővé. Például a Rogue kitűnhet orgyilkos-szerű osztályként vagy távolsági nyílpuskát használóként.

A Diablo 4 endgame során is nagyon sok mindent lehet majd csinálni, a normál dungeonokat a Diablo 4 kampány utolsó küldetésének teljesítése után magas szintű játékra alakítják át. Az Activision Blizzard ráadásul megerősítette, hogy több évig tervezi támogatni a Diablo 4-et játékfrissítésekkel, bővítésekkel és hibajavításokkal.

Nem is lenne Diablo játék egy kiterjedt Diablo 4 zsákmány, azaz loot-rendszer nélkül, amelyben néhány rendkívül kívánatos Diablo 4 mitikus tárgyat találhatsz. Szerencsére az Activision Blizzard megerősítette, hogy a Diablo 4 sebzésszámokat/dps-t némileg mérsékelni fogják, ami egy letisztultabb UI-t eredményez majd.

Béta: március 24-től!

Hivatalos megjelenés: 2023. június 6.

Összes oldalmegjelenítés