HBO MAX - Fehér Lótusz - 2. évad


Nemrég megérkezett az HBO saját gyártású, Fehér Lótusz című sikersorozatának a második évada. A 6 részes, több díjat is bezsebelt első évad után a második etap 7 részben meséli el a történetet, aminek a helyszíne Szicília. A festői környezet mellé újfent párosul az előző évadra is jellemző gazdag turisták mindennapjait kitöltő események remek prezentálása, melyben az öröm és a szomorúság kéz a kézben vannak jelen.




Az első évad remek fogadtatása után nem volt meglepő, hogy folytatták a sorozatot. A történet tartalmaz az előző évadhoz köthető karaktereket és eseményeket is, de főképp új karaktereket mutat be a nézőnek. Ez az évad talán egy hajszállal, de még komplexebb és érettebb lett, melyhez a remek történet mellett a színészi játékok is nagyban hozzátettek. A kezdés itt is, ahogy az előző évadnál, egy halálesetet mutat be, de persze nem tudjuk ki az, aki meghalt. Ennek tálalása (és persze a többi dolog kibontása) szép lassan épül fel részről részre. A konfliktusok, melyeket a karakterek átélnek az eredményezik, hogy az utolsó percig nyitva marad az opció, hogy kit és miért akarna megölni. És a remek húzás az, hogy bár nem biztos, hogy bármelyik konfliktusra ráhúznánk a végzetesség leplét, de mivel az elején az egész történetnek megkapjuk a konklúziót, így fog végig befolyásolni minket. Sok karakterrel lehet azonosulni, ami leginkább a mindennapi problémák valóságosabb tálalásának köszönhető. Van itt a repertoárban munka, ellenségeskedés, család, adósság, irigység és még sok más probléma, ami a mindennapok jellemző. És hiába az esetleges sokak által dédelgetett álomnak titulált gazdaság jelenlétre, az a legtöbb esetben nem befolyásolja a történet mindennapokban való implementálását. Senki nem tökéletes, mindenki a napi álarca mögött egy alapjában véve esendő ember. Nem egy végletekre bontott jó és rossz karakter és helyzetszituációt kapunk, hanem egy nézetet, amikkel a néző, ha akar, tud azonosulni, szimpátiát érezni, véleményt formálni egy nagyobb skálán.




A készítők remekül hozták át erre az évad pár módosítással megspékelve a zenei aláfestéseket, amik tökéletesen illenek bele az itt bemutatott Olasz hangulatba, és életérzésbe. A bevezető pedig nagyon jól összefoglalja az eseményeket, az itt bemutató karakterekre jellemző érzelmi motívumokat, helyzeteket - azt, hogy milyen is az ember.




Technikailag az évad tovább is gyönyörűen fotózott, akár egy várost bemutatni akaró kedvcsináló is lehetne egy narrációval megspékelve. Szinte érezzük azt, hogy szereplőink miért jöttek ide, és ezáltal mennyire átélhető egy-egy monológ a helyszín szépségét illetően.



Ennek az évadnak a sikere is garantált a díjazások során, és szerintem nyugodtan várhatjuk, hogy legalább még egy évad kapunk ebből a világból.

Összes oldalmegjelenítés