Kritika: X (2022)

"A horror műfaja haldoklik." Az utóbbi években elég sűrűn jött velem szembe ez a mondat, legyen szó akár egy komolyabb témájú filmes kritikáról/véleményről vagy egy szimpla baráti beszélgetésről.

 Én személy szerint ezzel a megállapítással egyáltalán nem tudok mit kezdeni, hiszen mint ahogy a legtöbb zsáner, úgy a horror is megélt már több klasszikus időszakot, ahogy mélyrepülést is. Viszont elég csak a bevételi adatokat átnéznünk ahhoz, hogy belássuk, ez talán az egyik legjövedelmezőbb ága a filmiparnak. Minden évben több olyan alkotás is készül, melyek költségvetése alig éri el a 10 millió dolláros határt, hogy aztán a pénztáraknál hatalmasat kaszáljanak. 

A Blumhouse stúdió például egyenesen arra specializálódott, hogy ilyen kisebb léptékű produkciókat finanszírozzon, hogy aztán a bemutatót követően dőzsölhessenek az anyagi sikerben, még akkor is, ha a kritikák/nézői visszajelzések porig alázzák a kész végeredményt.

Persze, nem minden szól a pénzről, de már ilyen téren se érdemes temetni a horrort, mint műfajt.

Minőség terén már lehet vitatkozni arról, hogy mi minősül jónak vagy éppen pocséknak, de ha csak átfutunk az utóbbi évek termésein, tisztán láthatóvá válnak azok a címek, melyek megmaradtak a köztudatban. Nem szeretnék belekezdeni egy végeláthatatlan felsorolásba, de álljon itt pár friss példa, melyek erősen befolyásolták a műfaj jelenlegi állását: Örökség, Tűnj el!, Sinister, Démonok között, Fehér éjszakák, Valami követ, A boszorkány, Aki bújt, stb.

Igen, történtek változások a zsánerben, köszönhető ez annak, hogy az idők során egyre több a kikerülhetetlen sablon, megváltoztak a nézői igények és általánosan véve az ingerküszöbünk határai is kitolódtak. 

Pont ezek a változások okozhatták azt, hogy a közelmúltban "kialakult" a műfajon belül egy olyan kategória, amit sokan "elevated horror"-ként, azaz emelkedett/fennkölt horrorként emlegetnek. Hogy mik tartozhatnak ide? Azok a filmek, melyek az ész nélküli vérengzést és az üres ijesztgetéseket a háttérbe szorítják, hogy elsősorban az atmoszférájukkal, vizualitásukkal és akár groteszk/abszurd szituációkba hajló jeleneteikkel sokkolják közönségüket, miközben történet terén erősen ragaszkodnak a különböző szimbólumokhoz, így elkerülve azt, hogy szimplán egyszerű szórakozásként tekintsünk rájuk. 


John Carpenter nem is olyan régen azt nyilatkozta, hogy szerinte teljesen felesleges ez az újkeletű kategorizálás, hiszen egy egyszerű alapokra helyezett, elsősorban szórakoztatás céljából készült darabban is megtalálhatóak ezek az elemek, már persze akkor, ha kellően stílusos tálalásban kapjuk őket készhez.

És ezzel az állítással nagyjából én is egyet tudok érteni, hiszen számtalan olyan klasszikust lehetne említeni, melyek közhelyes sablonokra épülnek, mégis, úgy vannak elmesélve, hogy az ember kénytelen nem visszagondolni rájuk és a mögöttesebb tartalmukon rágódni (csak hogy ismét példákkal dobálózzak: a '74-es Texasi láncfűrészes mészárlás, vagy éppen Carpenter remekműve, a 78-as Halloween).

De már megint elkalandoztam.

Amiről most igazából szó lesz, az Ti West 2022-ben bemutatott horrorfilmje, az X.

1979. Néhány sikeréhes amatőr felnőttfilmes útra kell, hogy egy texasi farmon leforgassák azt a pornófilmet, ami majd meghozza számukra a hőn áhított elismerést. Miután megérkeznek a helyszínre, el is kezdik a "kemény" munkát, miközben az őket vendégül látó idős házaspár egyre furcsábban kezd viselkedni. Nem nagy titok, a pikáns forgatás hamar egy vértől és belektől bűzlő erőszakorgiává fajul.

Ennyi alapján az átlagnéző nem számíthat másra, csak egy újabb átlagos slasher mozira. Naiv tinik, szex, alkohol, drog és sok-sok gyilkosság. 

Igen, az X-et nagyon egyszerű lenne elintézni ennyivel, a bökkenő csak az, hogy a végeredmény jóval komplikáltabb egy tucat mészárszéknél.

Kezdjük ott, hogy a rendező (a fentebb említett West) már korábbi horrorjaival is

megmutatta azt, mennyire rajong a klasszikus, "lassú víz, partot mos" típusú mozikért, így ő jóval kifinomultabban közelítette meg ezt a vérgőzős őrületet, mint sok más szakmabeli társa. 

Nem mellékes az sem, hogy az az A24 stúdió állt a produkció mögött, akikhez több korábbi "fennkölt" zsánerdarab is köthető (Örökség, Fehér éjszakák, A boszorkány).

A lényeg az, hogy az X a felszínen egy rendkívül egyszerű "rossz helyre tévedünk és csúnyán meghalunk" történettel operál, amin akkor is jól szórakozhatunk, ha egy pillanatig sem akarunk elgondolkodni a látottakon.

Viszont ha képesek vagyunk kissé tovább látni az elhulló végtagoknál, akkor egy rendkívül átgondolt, több jelentéstartammal is bíró sztorit kapunk, ami iszonyat stílusosan lett elmesélve.

Vizualitás szempontjából az X nagyon szépen megidézi a '70-es évek horrorfilmjeit (elsősorban a már említett Texasi láncfűrészest), hiszen gyors vágások és kapkodó operatőri munka helyett nagyon szépen és hosszan kitartott képekkel dolgozik. Ezen felül a képivilágot is átjárja az a kellemes celluloid-íz, ami lassacskán már csak a régi klasszikusokban fedezhető fel.

Így a film hangulatára  nem panaszkodhatunk, West  rendkívül profi hozzáállással teremti meg a koszos, mocskos, fülledt, 70-es évekbeli texasi hangulatot.
De ami talán ennél is fontosabb, az az a tudatosság, ami a forgatókönyvet és a rendezést jellemzi.

Az X hiába épül a műfaj legnagyobb sablonjaira, képes arra, hogy nagy mértékben kiforgassa őket, esetleg teljesen más megvilágításba helyezze azokat. 

A főhősök hiába pornósok, egytől egyig szimpatikus figurák, akik senkinek nem akarnak rosszat. Itt nincsenek szexéhes kretének, akik percenként szórják a hülye poénokat, hogy aztán ész nélkül ugorjanak fejest a gyilkos karmai közé. Nem, itt élő, lélegző karaktereket kapunk, akik ugyan egyszerűek, de megvan a magukhoz való eszük, segítőkészek és nem mellesleg képesek ép értelmes gondolatokat megfogalmazni a szakmájukkal kapcsolatban.

Igen, itt nem csak dísz a pornós körítés. Persze, akad jócskán meztelenkedés (hiszen már maga a slasher műfaja is megköveteli), viszont a főszereplők többször is lefolytatnak egész elgondolkodtató beszélgetéseket, ahol szembe állítják a szerelmet a szabadelvűséggel. Nem kell aggódni, nincsenek mély filozofálgatások, de bepillantást nyerhetünk abba, hogy a felnőttfilmekben munkálkodó stábtagok sem egyszerű szexrobotok, nekik is vannak érzéseik és képesek is arra, hogy a nem mindennapi munkájuk mellett szeressenek. 

Ezen felül a film párhuzamba állítja a szex és a pornó felépítését a gyilkosság és a horror tematikájával, miközben a féktelen fiatalság is több ízben szembekerül az öregedés elkerülhetetlenségével. 

És ha még ez sem lenne elég, a történet többször boncolgatja a vallási fanatizmust is, melynek során előkerül a már fentebb említett szabadelvűség is.

Mit ne mondjak, ezek a témák azért ritkán szoktak előfordulni egy mezei darabolásban. 
És itt kanyarodnék vissza ahhoz, hogy az X teljesen korrekt módon működik szórakoztatásra kihegyezett horrorként is. Hiába foglalkozik érdekes témákkal és dob be több szinten is elgondolkodtató szimbólumokat, West egy percre nem felejti el azt, mivel adózik a műfaj legnagyobb rajongói felé: látványos gyilkoságokkal, meztelenkedéssel és hátborzongató jelenetekkel.

Ezeket a kötelező elemeket szintén nem érheti panasz, sőt, külön ki kell emelnem a maszkmesteri munkát. Itt minden a régi iskola szerint zajlik, nincsenek felesleges CGI effektek. Meggyőzően szakadnak a végtagok és ömlik a vér, úgy ahogy azt manapság már egyre ritkábban kapjuk meg.

A színészekről sem szabad megfeledkezni, akik szintén többet nyújtanak annál, mint amit megszokhattunk az ehhez hasonló alkotásoktól. Ez részben köszönhető annak is, hogy nagyon jól lettek megírva a karakterek, de ezek a szimpatikus alakítások is kellettek ahhoz, hogy ennyire működőképesek legyenek a figurák. És hogy kiket láthatunk ebben a gyöngyszemben? Álljon itt egy rövid felsorolás: Mia Goth, Jenna Ortega, Kid Cudi, Martin Henderson és Britanny Snow. 

Mielőtt túlzásokba esnék a dicséretekkel, azért szót ejtenék a film talán legnagyobb negatívumáról. Ez nem más, mint a tempó.

Ti West nem éppen az a rendező, aki adrenalinpumpáló jelenetekkel operálna, ő inkább a lassú, kimért cselekményvezetést részesíti előnyben. Nincs is ezzel baj, sőt, az X első 40 perce számomra kifogástalanul működött még annak ellenére is, hogy ez még igazából csak a felvezetés. Kellően megismerjük a szereplőket, az alapszituációt, itt fogalmazódnak meg a legfontosabb témák, szépen épül a nyugtalanító atmoszféra.

A probléma az, hogy mikor beindulnak az események és ténylegesen elszabadul a horror, akkor is megmarad ez a kissé lassú tempó, ami aztán a stáblistáig ki is tart. Hiába indul be az aprítás a játékidő második felében, a gyilkosságokat összekötő jelenetek néhol már-már kissé vontatottnak érződnek. Biztos vagyok benne, hogy West arra játszott, hogy még erősebben kidomborítsa a feszültséget, de nálam ez már nem működött.

Félreértés ne essen, itt sem válik unalmassá a cselekmény, viszont én örültem volna, ha egy számmal magasabb sebességre kapcsolnak a borzalmak bemutatásával.

Emiatt nálam a végeredmény sajnos nem tudott a zseniális kategóriába emelkedni, viszont még így is egy rendkívül érdekes, mi több, értelmes próbálkozásnak tartom.

De hogy miért kellett ezért idecitálni a fennkölt horrort és a zsáner kifulladását?

Mert az X a bizonyíték arra, hogy lehet baromi egyszerű alapokra építkezni úgyis, hogy a végeredmény ne egy felszínes és üres fércmű legyen, hanem egy kellőképpen elgondolkodtató, mi több, érdekes vita témákat feldobó alkotás, ami a zsáner sablonjait is képes új megvilágításba helyezni. És ez már annyira fennkölt lenne? Szerintem nem, minden azon múlik, hogyan tud zsonglőrködni az író/rendező az adott műfaj már jól bejáratott elemeivel. Ilyen egy jó horror.

És amíg készülnek ehhez hasonló merész, de mégis szórakoztató, a klasszikusok előtt kellő mértékben tisztelettel adózó filmek, addig nincs ok az aggodalomra.
A horror köszöni, jól van.

(A Film megtalálható az HBO Max kínálatában.)

Értékelés: 7/10








Összes oldalmegjelenítés