Amikor a The Witcher 3: Wild Hunt először megjelent, alaposan végigmentünk rajta, minden rendszerét, mechanikáját és világát a lehető legalaposabban feltérképeztük. Most, a Remastered változat kapcsán sem szeretném feleslegesen koptatni a billentyűzetet, de ígérem, az olvasmányos lendület megmarad, és a részletekben sem lesz hiány. Leleplezéskor kiderült, hogy a felújított kiadás ingyenesen elérhető lesz a meglévő tulajdonosok számára, reflexszerűen csettintettem egyet. Ilyenkor az ember önkéntelenül a jelenlegi PlayStation- és Xbox-vezetésre gondol, és elismeréssel nyugtázza, hogy a CD Projekt RED ismét úgy döntött: nem nézi hülyének a saját közönségét. Nálam a The Witcher 3 alapmű. Ha Windows kerül egy gépre, ez az egyik első játék, ami felkerül rá. Régi, értékes emlékek kötnek hozzá, és ez a kapcsolat az évek alatt semmit sem veszített az erejéből.
Nos, a sztori még ennyi év után is egyszerűen lehengerlő! Geralt fontos levelet kap Yennefertől. Az eszméletlenül gyönyörű varázslónő arra kéri, találkozzanak Fehér Gyümölcsös kert legnagyobb fogadójában, ahol elmondja neki, mi történt Cirivel. A találkozó után Nilfgaard császára, Emhyr var Emreis is utasítást ad a vajákúrnak: meg kell találnia a lányt. Ciri valamiért menekül, mégpedig a Vad Falka elől, amely könyörtelenül üldözi őt a világok között. A feladat tehát kettős. Egyrészt Geralt személyes okokból is keresi a nevelt lányát, másrészt a császári parancs is ugyanerre kötelezi. A történet nem egy egyszerű üldözés. Ciri menekülése során több helyszínen felbukkan, nyomokat hagy maga után, és közben a rejtélyes tünde lázadó frakció, a Vad Falka folyamatosan a nyomában van. Geraltnak ezeket a nyomokat kell követnie Velenen, Novigrádon és Skelligén keresztül, miközben a politikai érdekek, a régi kapcsolatok és a saját múltja is egyre erősebben beleavatkoznak a keresésbe. A lány sorsa körül egyre sűrűbbé válik a háló, és a boszorkánynak nemcsak megtalálnia kell őt, hanem meg is kell értenie, miért menekül, és milyen erők állnak a háttérben.
A fő történet mellett két nagyobb kiegészítő is tovább bővíti a kalandot és persze a játékmechanikát. A Hearts of Stone középpontjában Gaunter O’Dimm, a Tükrök úra áll, egy ősi, démoni lény, aki lelkeket gyűjt és kívánságokat teljesít a maga torz módján. Geralt egy véletlen találkozás után kényszerül arra, hogy közvetítőként teljesítse Olgierd von Everec három kívánságát, miközben feltárul a nemesember kőszívű átka, a testvéráldozat és a szerelem széthullása. A történet roppant sötét, gótikus, morálisan terhelt, és a végén Geraltnak kell döntenie, hogy átengedi-e Olgierd lelkét, vagy sajátját kockáztatva kihívja O’Dimmet. A Blood and Wine (talán minden idők legjobb RPG expanziója) ezzel szemben Toussaint napfényes, szőlőültetvényekkel borított, lovagi romantika szellemét idéző hercegségébe visz. Geralt Anna Henrietta hercegnő megbízásából érkezik, hogy végezzen a Toussaint Szörnyével, de hamarosan kiderül, hogy a gyilkosságok mögött Dettlaff, egy magasabb rendű vámpír áll, akit egy régi szerelmi kapcsolat és családi bosszú hajt. A helyszín szépsége, a borászatok, a lovagi erények és a vámpírpolitika együtt adnak a történetnek különleges, mesés, mégis véres hangulatot. 2027-ben pedig érkezik a Songs of the Past, amely Geraltot ismét útra kényszeríti: Dandelion szülőföldjére, Lettenbe, ahol a bárd családi ügyei és egy ősi átok nyomán egy idilli, mégis sötét titkokat rejtő vidék várja. Pompás lezárása lesz a Geralt videojátékos utó-érájának.
A játékmenet alapja a klasszikus boszorkányos csata-mágus harc: acélkard emberek és nem szörnyek ellen, ezüstkard a szörnyekre, közben pedig az öt Jel – Aard, Igni, Yrden, Quen és Axii – ad taktikai lehetőségeket. A Remastered változatban a harcrendszer finomhangoláson esett át: fluidabb animációk, új kivégzések, alkalmazkodó kamera és élénkebb ellenfél-viselkedés jellemzi, de a lényeg változatlan maradt. A legnagyobb változás a képességfa teljes átszervezése. A régi, szabadabb pontelosztás helyett most valódi, előfeltételekre épülő fa van, minden képesség három ranggal rendelkezik, és a korábbi pontok automatikusan visszajárnak. Személy szerint nekem ez a struktúra kevésbé tetszik, mint az eredeti és a next-gen patch óta megszokott rendszer, mert kevesebb teret ad a korai kísérletezésnek, és erősebben tereli a játékost meghatározott irányokba. A szintlépés továbbra is tapasztalati pontokból történik, a maximum a kiegészítőkkel együtt a százas tartományba nyúlik, de a valódi erő a build kialakításában és a felszerelésben rejlik.
A craftolás továbbra is központi elem. A fegyverek, páncélok és alkímiai főzetek mind összetevőkből készülnek, a diagramok pedig a világban vagy kereskedőknél találhatók. A szörny-megbízások különösen megérik a fáradságot: nemcsak jó pénzt és tapasztalatot adnak, hanem ritka alapanyagokat és felszereléseket is, amelyek a későbbi craftoláshoz elengedhetetlenek. A farmolás és a grind leginkább a magas szintű szörnyek ismételt vadászatában, a ritka növények gyűjtésében és a megbízások teljesítésében jelenik meg. A "Szívek köve" DLC behozta a rúnabájolást és a glifaszavakat, amelyek három nyílású fegyverre vagy páncélra helyezhetők, és drasztikusan megváltoztathatják a játékstílust. A "Vér és bor" expanzió pedig a mutációkat adta hozzá: nagyobb mutagének és képességpontok felhasználásával új, erőteljes bónuszok nyithatók, amelyek további képességhelyeket is felszabadítanak, és még inkább személyre szabhatóvá teszik Geralt fejlődését és főleg az alkímia részt.
A The Witcher 3: Wild Hunt lényegében egy nyílt világú akció-szerepjáték, amely a Kontinens nevű, könyvekből és korábbi videojátékokból ismert birodalmakból álló tájon játszódik. Geralt feladata elsősorban az, hogy A-ból B-be jusson: megtalálja Cirít, miközben a Vad Falka a nyomában jár, és közben folyamatosan belekeveredik a helyi konfliktusokba, politikai játszmákba és szörnyveszélyekbe. A világ végülis, ha jól belegondolunk, nem lineáris pályák sorozata, hanem összefüggő, élő tér, ahol a fő küldetés szálai mellett számtalan mellékág, szerződés és véletlenszerű találkozás vár. A vaják vagy witcher út szabályai szerint Geralt pénzért és hírnévért vállal munkát, de a lore szerint a boszorkányok mindig a határvidéken mozognak: az emberi társadalom és a szörnyek világa között, ahol sem az egyik, sem a másik oldal nem fogadja be őket teljesen. A küldetések szerkezete ezt a létállapotot tükrözi. Egy-egy megbízás gyakran egyszerűnek indul – egy eltűnt személy, egy farmot fenyegető lény, egy nemesi intrika –, de hamarosan mélyebb rétegeket tár fel a Kontinens történelméből, a mágia természetéről vagy a fajok közötti feszültségekről. A rajongónak, mint jómagam is, folyamatosan döntenie kell, merre induljon tovább, melyik szálat kövesse, és ezek a döntések Geralt helyét alakítják ebben a rideg, mégis gazdag fantasy világban.
A The Witcher 3 Remastered látványvilága összességében ténylegesen letisztultabb és egységesebb képet mutat, mint a korábbi next-gen frissítés, ugyanakkor a fejlődés mértéke egy 11+ éves játék esetében már kevésbé látványos, mint amit sokan várnának egy újrakiadástól. A ray tracing effektek, a DLSS, a DLAA és a különféle modern képjavító technológiák inkább lágyabbá és fényesebbé teszik az összképet, mintsem teljesen új szintre emelnék azt. Ennek ellenére Velen, Skellige és Novigrad még ma is lenyűgöző helyszínek, különösen maximális részletesség mellett. RTX 5060 Ti kártyán, minden Über beállítást aktiválva, DLSS-sel, DLAA-val és Nvidia Reflex Boosttal a játék stabilan képes tartani a 60 képkocka/másodperces sebességet 1080p felbontás mellett. A ray tracing opciók bekapcsolásával is kiválóan játszható marad, még akkor is, ha zsúfoltabb területeken időnként 52 FPS környékére csökken a teljesítmény. Külön öröm, hogy a grafikai beállítások rendkívül részletesen skálázhatók, így minden játékos a saját ízlésére szabhatja az élményt. Tulajdonképpen a látvány minősége is döntések sorozatán múlik, ami egy The Witcher-játék esetében különösen ironikus párhuzam.
A hanganyag továbbra is a The Witcher 3 egyik legerősebb pillére. Geralt megszólalásai, rövid megjegyzései és jellegzetes hümmögései is rengeteget hozzátesznek a karakter személyiségéhez, ami nagyrészt a szinkronszínész karizmájának és karakteres hangi jelenlétének köszönhető. A párbeszédek természetesen hatnak, miközben a világ atmoszféráját a háttérzajok és környezeti effektek is kiválóan támogatják. A zenei aláfestés az évek során sem veszített erejéből: a csaták alatt felcsendülő dallamok, a falvak nyugodtabb témái és a Skellige-szigetek ikonikus zenéi ma is azonnal felismerhetők. A hanghatások, a zenék és a szinkron együtt olyan egységes audiovizuális élményt teremtenek, amely még több mint egy évtized elteltével is könnyedén felveszi a versenyt számos modern AAA szerepjátékkal.
Szerencsére technikai oldalról kevés valódi hibát találtam a The Witcher 3 Remastered során. A grafikai optimalizálás példás, a játék stabilan futott, komolyabb teljesítményproblémával vagy zavaró technikai anomáliával nem találkoztam. Az egyetlen komolyabb kritikám a fejlődési rendszerhez kapcsolódik. Bár a képességfa első ránézésre sok lehetőséget kínál, számos fejlesztés számomra túlságosan helyzetfüggőnek vagy egyszerűen érdektelennek hatott. A végigjátszás során tudatosan csak az alkímia irányába építettem Geraltot természetesen "Halálfutam" nehézségi szinten, ezért a főzetek, a kardokra kenhető olajok, a bombák és azok különféle erősítései kerültek fókuszba. Ebben a szerepkörben több olyan képességgel is találkoztam, amelyre végül csak egyetlen pontot költöttem, mert nem éreztem elegendően hasznosnak ahhoz, hogy komolyabb befektetést érjen, és így a képesség slot-ba se raktam át, hogy végig aktív lehessen – mert minek. Ugyanakkor fontos megjegyeznem, hogy ebben a kérdésben részben személyes ízlésről is szó van. Akadtak kifejezetten erős képességek, amelyeket maximális szintre fejlesztettem, különösen a főzetek, az olajok és a kritikus találatok hatékonyságát javító ágakon. Mégis úgy érzem, hogy a skill fa bizonyos elemei elvesztek a mennyiségben, és a rendszer egészére ráfért volna egy átgondoltabb, letisztultabb kialakítás. Talán ez az egyetlen terület, ahol a játék korából fakadó tervezési döntések még ma is érezhetők. És igen, kedves olvasó, ebben az értékelésben bizonyára van némi rajongói elfogultság is. A The Witcher 3 azon kevés játékok közé tartozik, amelyekhez nehéz teljes érzelmi távolsággal közelíteni. A képességrendszerrel kapcsolatban viszont kritikusként továbbra is fenntartom az egyéni véleményemet: a rendszer működik, de nem minden elemében olyan izgalmas vagy átgondolt, mint amilyennek lennie lehetett volna.
A The Witcher 3 Remastered elsősorban azoknak ajánlható, akik még soha nem vágtak bele Geralt kalandjába. Az új játékosok egy olyan szerepjátékot kapnak, amely történetmesélésben, küldetésdizájnban, karakterábrázolásban és világépítésben még ma is a műfaj egyik legerősebb képviselője. Számukra a fejlődési rendszer apróbb furcsaságai valószínűleg fel sem tűnnek majd, hiszen a játékmenet egészét tekintve annyi tartalom, lehetőség és emlékezetes pillanat vár rájuk, hogy könnyedén elmerülnek benne akár több száz órára is. Az RPG-k szerelmesei számára továbbra is kötelező darab, függetlenül attól, hogy 2015-öt vagy 2026-ot írunk. A veterán vajákoknak szintén remek alkalom lehet egy új végigjátszásra. A letisztultabb látvány, a modern technológiák támogatása és a kiváló teljesítmény elég indokot szolgáltat ahhoz, hogy ismét nyeregbe pattanjunk, és visszatérjünk Velen, Novigrad vagy Skellige földjére. Személy szerint annyira kedvelem ezt a játékot, hogy már a GOG és a Steam könyvtáramban is ott lapul, most pedig az Epic Games Store változatára vadászom. Ez talán önmagában is elárulja, mennyire időtálló alkotásról beszélünk.
92
Összesített pontszám
Grafika
95
Hang
95
Játékmenet
80
Hangulat
95
Szavatosság
95