Wayward Strand - Teszt

Ritkán beszélgetünk játékok esetében az életről, az érzelmekről, érzésekről, és az empátiáról. Miért is tennénk, a multiplayer játékokban lefoglal a versengés, a fantasztikus történeteket mesélő programokban lehetetlen világokat utazunk be, és mesébe illő kalandok során élünk át ezer és ezer érzelmet, mely bár egy másik karakteré, de tudunk velük azonosulni. A szimpla kőkemény valóság azonban nem mindig szivesen látott szereplője egy játéknak, mert hát azért játszunk, hogy a valóságtól érdekesebb és izgalmasabb dolgokat tapasztaljunk meg. Pedig ez egy helytelen megközelítés, mert főleg a mai világban, az embereknek nagyon fontos lenne foglalkozniuk az érzelmeikkel és embertársaikkal. Ha ezt nem tesszük meg a hétköznapjainkban, egy jó film, könyv, vagy akár játék is megadhatja azt a löketet, aminek hatására aztán napokig, hetekig, akár egy életen át komolyan elgondolkodunk magunkról és a világról körülöttünk. Ha születik egy ilyen produktum, az olyan varázslatos dolgot ér el, amire igen kevés példa van. És nem vallanánk be, de igény is lenne rá.

Mostani játékunk nem csak hogy megpróbálja ezt, de kifejezetten a küldetésének tekinti, hogy való érzelmeket hívjona  felszínre a játékosból, és komolyan elgondolkoztassa fontos dolgokkal kapcsolatban, miközben igyekszik játék maradni. A Wayward Strand nem való mindenkinek, sőt, valószínűleg egy szűkebb játékos kör fog vele foglalkozni, ám számukra ez egy sok évvel később is emlegetett játék lehet.

Fellegekben

A történet szerint 1978-ban járunk, Ausztrália partján található Victoria városának öböljében, ahol is egy kikötött léghajó lebeg az óceán fölött, amiből a helyiek időgondozó otthont építettek. A hajó eredetét homály fedi, valamikor régen viharba keveredett a vizen, és már így tért vissza a partokra. Míg a hajó múltja titokzatos, addig a folyosóin és szobáiban létrejött hangulat teljesen más. Az idősgondozóban igyekszik mindenki az öregségükre legyengült és magányos emberek kedvére tenni, de az ápolók nem lehetnek ott mindenhol. 

Főhősünk, Casey Beaumaris 14 éves, és éppen az iskolai szünetét tölti, ám az anyukája, aki ezen a léghajón nővér, elhozza magával a serdülő korban lévő lányát, hogy segítsen neki kicsit, amíg ő az akaratos főnök kiosztott feladatait teljesíti. Casey, mint minden serdülő, még nagyon tapasztalatlan, de tele van inspirációval és nagy tervekkel, egészen konkrétan újságíró szeretne lenni, így egy tapottat sem megy a jegyzetei nélkül. Személyisége épp csak formálódik, így Casey megállás nélkül lavírozik a kedves és aranyos kislány, valamint az énközpontú, forrófejű és nagyszájú csitri közt. Ez nem új, bárki magára ismerhet hősünkben, ám a szituáció amibe kerül, egy igen érdekes lehetőséggel kecsegtet.

Casey feladata az idősek meglátogatása, szóval tartása, vagy csak egyszerűen a jelenlétével való társaság ajándékozása. Mivel csak három napot vagyunk a léghajón, és az idősek sokan vannak, ráadásul mindegyikük ezer és ezer történettel van teli, ezért aztán nincs mindenkire időnk. Ha ez nem lenne elég, a lakók nem várnak csak úgy ránk, egy előre meghatározott napi rutin szerint járnak és kelnek, esznek, pihennek, foglalkoznak a hobbijukkal, vagy egymással is néha párbeszédbe elegyednek. A feladatunk egy terv kialakítása, hogy mikor mennyi időt szentelünk egy lakóra.

A lakók közt van olyan idős hölgy vagy úr, aki örül a látogatásunknak, beszédesek, szivesen mesélnek, talán még kérdeznek is tőlünk. Van olyan aki nem bánja a jelenlétünket, de a saját nyomora és érzelmi világa sokkal keményebb dió. És van olyan is köztük, aki kifejezetten ellenséges, arrogáns és elutasító. Ám mindenkinek a viselkedése mögött mély és érzelmekkel teli történet lapul, és csak rajtunk áll, hogy megismerjük-e ezeknek a sokat megélt embereknek az életét. Ezt megtehetjük úgy is, hogy csak követjük a lakókat, kihallgatjuk a beszélgetéseiket, vagy leülünk és beszélgetünk velük. Csak rajtunk áll, hogy kivel mikor mennyit szeretnénk foglalkozni, és minden apró "találkozás" előrébb visz minket az életük történetében, ám közben a többiek tovább folytatják magányos hétköznapjaikat.

Repül az idő

A párbeszédek alatt folyamatosan ketyeg az óra, így aztán mindig tisztában leszünk azzal, hogy egy-egy ágy mellett eltöltött félóra alatt mennyi mindenről maradunk le. Ha elvétettük az egyik lakó szabad perceit, akkor nem tudunk már oda visszamenni, és ha egy párbeszédről maradunk le, azt sem hallgathatjuk már vissza később egy végigjátszás alatt. Tehát nagyon meg kell fontolni, hogy mit teszünk. A lakók azonban érdekes, izgalmasak, tele vannak történetekkel, és a velük való interakciók mindig fontosnak érződnek. Ha más nem akkor közönséges empátiából is beülünk meghallgatni egy-egy lakót, csak hogy jobban érezzék magukat. Lesznek kedvenceink, lesz akit kifejezetten el akarunk kerülni, pedig az ő életük megismerése is egy életre szóló lecke lehet.

És itt jön be a játék igazi értéke. Az idős karakterek remekül kidolgozott, hús-vér embereknek érződő szereplők, akiknek egy egész emberöltő van a háta mögött, tele érzelmekkel, tragédiákkal vagy épp varázslatos élményekkel. Mindig nagyon szomorú, hogy ezek az emberek öregségükre így magányosan kell hogy tengessék napjaikat, rászorulva mások segítségére, de éppen ezért vagyunk mi ennyire fontosak számukra ebben a három napban. A beszélgetések komolyan elgondolkodtatnak kicsit és nagyot, kérdéseket vetnek fel arról, hogy mi vajon jól használjuk-e ezt a nyúlfaroknyi életet amink van, és vajon eleget törődünk-e az emberekkel körülöttünk, főleg az időseinkkel. Nehéz témák ezek.

A játék befejezése némileg üresnek érződik, hiszen három nap alig elegendő, hogy a lakókat kellően megismerhessük. A játék újrajátszhatósága így nagyon pozitív, hiszen minden elszalasztott másodpercet újra megpróbálhatunk felderíteni, így kibontakoztatva a történetét az összes karakternek, vagy más módon megismerni azokat amiket már egyszer sikerült felfedni. Nyilván nem a maximalizmusra törekedés miatt akarnánk ezt megtenni, hanem azért, mert mint ahogy azt a játék is megtanítja nekünk: minden élet értékes, és minden életben van valami tanulságos.

Szép kor

A Wayward Strand grafikailag nem tőr nagy babérokra, de az összkép kifejezetten kellemes. A 2d és 3d keveredése szép, és a maguk módján részletgazdag jeleneteket is fel tudnak festeni a képernyőnkre, kicsit néha olyan érzése támadhat a játékosnak, mintha egy gyerekkönyvet lapozgatna. Sajnos azért van pár bug és spagetti kód okozta hiba, például tolószékek jönnek-mennek, eltűnnek, duplázódnak, egy-egy karakter random beakad ajtókba... de szerencsére semmi olyan hibával nem találkoztam, ami eltörte volna a játékot, vagy tönkretett volna egy érzelmesebb jelenetet. 

Ami minőségben viszont viszi a pálmát, az a szinkron. Minden párbeszéd mesteri színészi alakításokkal lett felmondva, ami rengeteget hozzátesz az amúgy lassú narratívához. Élettel telivé teszi a megismert karaktereket a szinkron, főleg a főhősünket, Caseyt, akinél mi határozzuk meg, hogy milyen stílusban válaszol. Tehát lehetünk vele egy kis görcs, meg egy elvarázsoló leányzó is, ez csak rajtunk múlik, de a szinkronnak hála konkrét súlya van a válaszainknak, így mi is könnyedén fel tudjuk venni a fonalat és együtt tudunk "játszani" a karakterünkkel. A hangok mellett a témához és a játékmenethez remekül illeszkedő zenék kerültek a játékba, ami ismét csak egy pirospont. 

Ajánló

A Wayward Strand nem való mindenkinek. Lassú, talán néha vontatott, nincs akció és nincs semmi puzzle. Viszont helyette több életre való elmesélendő történet van, megannyi érzés és érzelem, szomorú vagy inkább mosolyt csalogató beszámoló olyan szereplőktől, akiket simán be tudunk azonosítani a mi életünk fontos személyeivel. Ez a játék egy gyengéd, de komoly hangvételű alkotás, ami mélyen elgondolkodtat akárkit, aki leül elé. Véleményem szerint minél idősebb egy játékos, annál mélyebben fogja érinteni egy-egy megismert karakterrel való párbeszéd, főleg ha hasonlóan idős nagyszülők és szülők gondozásán fáradozik a valóságban is. Azt hiszem a Wayward Strand olyasmire tanít, vagy olyasmire hívja fel a figyelmet, amire nagy szükségünk van a mai rohanó világban. Ettől olyan értékes ez a játék. Ne menjünk el mellette szó nélkül.

Review score
8	A Wayward Strand egy réteg játék, pedig a téma és az üzenet mindenkinek szól. Egyszerű, letisztult látványvilágú, rövid, de többször újrajátszható alkotás, ami akció és aktív játék helyett érzelmeket és empátiát követel a játékosától. A szinkron külön feldobja a minőséget, ahogy a zene is. Olyan játék ez, ami képes elgondolkoztatni bennünket az életről. Ez pedig nagy kincs.