Kritika: Uncharted (2022)

 
Az Uncharted filmadaptációjára sokáig egy elátkozott produkcióként élt a köztudatban. Kezdjük ott, hogy a hollywoodi producerek már nagyon régóta próbálkoznak azzal, hogy népszerű video-játékokat ültessenek át a vásznakra, de eddig nagyon kevés értékelhető darab született a műfajban.

Persze, fel lehet hozni a 95-s Mortal Kombatot, a 2001-es Tomb Raidert vagy éppen a 2006-es Silent Hill-t, mint jól sikerült átiratok, de azért ezek se rengették meg a világot.

Aztán itt van a kalandfilm műfajának a kérdésköre. Manapság nagyon kevés kincsvadászos történettel lehet találkozni a mozikban, köszönhetően annak, hogy a zsáner egyszerűen kikopott a köztudatból. Itt is lehetne hozni a példákat a közelmúltból, de ha ténylegesen jelentős címhez akarunk visszanyúlni, akkor még mindig az első három Indiana Jonest vagy éppen a ’99-es Múmiát lehet felemlegetni.

Tehát adva van nekünk egy játékadaptáció, ami kalandfilmként szeretne funkcionálni. Már ez sem egy egyszerű felállás, de akkor még meg se lett említve az, hogy az Uncharted évekig sínylődött a fejlesztési pokolban. Rengeteg forgatókönyvíró dolgozott a projekten, rendezők jöttek és mentek, miközben az évek során a főszereplők terén is hatalmas változások történtek.
Végül csak sikerült összerántani a stábot, már a munkálatok is elindultak, erre jött a világjárvány, ami miatt szépen át is lehetett ütemezni a munkafolyamatokat és persze a premiernaptárban is muszáj volt változtatásokat eszközölni.

És ha ez még nem lenne elég, sokan aggodalmaskodtak a készítők miatt is. Ezen már nem is kell meglepődni, hiszen Ruben Fleischer rendező személye sok jóval nem kecsegtetett (Venom), ahogy az írók névsora se adott okot bizakodásra (Transformers 5.).

De a legnagyobb rajongók leginkább Tom Holland és Mark Wahlberg miatt temették előre a projektet, akik alapvetően hiába jó színészek, de a játékok főszereplőivel nem igazán lehetett összeegyeztetni személyüket. 

Hiába a sok akadály és rajongói ellenszenv, idén februárban csak sikerült a Sonynak mozikba küldenie a kész Uncharted-filmet.
Még mielőtt nagyon belemennék a dolgokba, leszögezném, a játékokat csak felületesen ismerem, így a végeredményt leginkább csak önálló kalandfilmként vizsgálgatnám. 

Ilyen szempontból pedig óriási problémákkal nem találkozhatunk.
A történet nincs túlcsavarva, adva van főszereplőnk, a húszas éveiben járó Nathan Drake (már ez sokaknál kicsapta a biztosítékot, hiszen a játékokban jóval idősebb a karakter), aki bárpultosként tengeti mindennapjait, de a sörök csapolásánál azért jobban érdekli a történelem és a különböző svindliktől sem riad vissza. Egy nap összehozza a sors Victor Sullyvan-nel, aki szintén nem egy fedhetetlen erkölcsű fickó, jelenleg épp azon dolgozik, hogy felkutasson egy rég elveszett kincset. Ehhez kéri Nathan segítségét, ezt követően pedig hamarosan el is indul egy országokon átívelő hajsza a rengeteget kóstáló zsákmány után.

Lehetne még ragozni az egyszerű sztorit, hiszen akad még itt egy gonosz milliárdos, egy keménykötésű kalandor lány és megannyi sablon, de az Uncharted egy másodpercre se szeretne többnek látszani annál, ami: egy pörgős kalandfilm, ami csak szórakoztatni szeretné nézőjét.
Ennek pedig eleget is tesz a végeredmény, hiszen a sallangoktól mentes forgatókönyv, ha nem is hibátlan, szállítja a műfajra jellemző sajátosságokat.

Persze, itt jön a képbe az, hogy a játékok hiába épülnek ugyan ezekre az elemekre, azok azért bőven emlékezetesebb élményt nyújtanak, legalábbis én így hallottam.

Emiatt biztos sokan néznek csúnyán a filmre, mivel a kellően ígéretes alapra nem sikerült olyan erős várat emelni.
Szerintem még így is összetehetjük a két kezünk, hogy ez a gárda képes volt legalább egy átlagosan szórakoztatónak mondható akció-mókát letenni az asztalra.

Akadnak itt azért logikátlanságok, erőltetett momentumok és kissé túltolt CGI-zúzások, ezeken azonban túl lehet lendülni, ha tényleg egy önálló alkotásként kezeljük a produkciót. Ahogy fentebb már említettem, nekem ez nem esett nehezemre és még azt is eltudtam engedni, hogy Tom Holland és Mark Wahlberg nem igazán összeegyeztethetők a játékban megismert figurákkal.

Sőt, odáig is elmennék, hogy párosuk kifejezetten jól működött a játékidő során. Nem kell semmi világmegváltó dologra gondolni, de a két színész szemmel láthatóan élvezte a forgatást és egymással is könnyen kijöhettek, legalábbis ez látszik alakításaikon.

És ahogy már említettem, a film kellően pörgős iramot diktál, emiatt hiába nem kínál semmi újat a sablonos sztori, a látottak azért képesek lekötni a figyelmet, unalmas részekkel nem igazán találkozhatunk a cselekmény során.

Tényleges negatívumként Antonio Banderas karakterét tudnám felhozni. A színésszel nincs baj, hozza a tőle elvárt szintet, viszont figurája annyira súlytalan, hogy ebből aztán nem is sikerült kihoznia semmi emlékezeteset. Ez nem az ő sara, sokkal inkább az íróké.

Akciók terén elég vegyes a paletta, köszönhetően annak, hogy az összes nagyobb volumenű zúzás a mai kor szellemiségében lett tető alá hozva, tehát megy ezerrel a kamerarángatás, ezerrel csattog a vágóolló, miközben rengeteg kétes minőségű CGI-effekttel is találkozhatunk.
Viszont több helyen van annyira kreatív a koreográfia, hogy azért még így is bőven fogyasztható a csetepaték többsége.

Egy akciókban bővelkedő kaland-mozi esetében fontos tényező a zenei aláfestés, az Uncharted esetében pedig nem bízták a véletlenre a dolgot a készítők, így megnyerték a projekthez Ramin Djawadit, aki eddig olyan alkotásokhoz adta nevét, mint például a Trónok Harca vagy a Westworld.

Ennyi alapján azt gondolhatnánk, hogy ilyen téren legalább magas színvonalat képvisel a végeredmény, de a helyzet az, hogy Djawadi munkája is szépen belesüpped a film által képviselt középszerűségbe. Nincsenek nagy problémák a talpalávalóval, szimplán csak hiányoznak belőle a kellően emlékezetes és markáns elemek.

Az egész aláfestés hűen tükrözi azt, amit a film is képvisel: egy steril, ipari termék hatását kelti, ami ideig-óráig szórakoztató, hosszútávon azonban könnyen felejthető.

És ezzel igazából ezzel le is zárhatnám a gondolatmenetemet.
Az Uncharted szerencsére nem lett egy nézhetetlen szemét (mint sok más játékadaptáció), viszont a kifejezetten ütősre sikeredett próbálkozások közé sem lehet besorolni. Egy könnyed, pörgős limonádé akciózás az egész, ami egy unalmas estére ideális választás lehet, de ennél többet nem szabad várni tőle.

Muszáj még egyszer leírnom, szerintem így is örülhetünk, hogy a Venom rendezőjétől és a Transformers 5. íróitól legalább erre futotta.
Viszont nem kell megijedni, a kissé harmatos kritikai fogadtatás ellenére anyagilag jól szerepelt Nathan Drake első mozis kalandja, így a későbbi folytatásokban még emelkedhet a színvonal.

Értékelés: 6/10