A Remote Life egy klasszikus 2D oldalnézetes shoot 'em up az
olasz egyszemélyes stúdió Next Game Level-től. Rég volt ilyennel dolgom,
szerintem a stílust megölte a technika fejlődés. Ezek a játékok az
egyszerűségükről és a nagy csatákról voltak híresek, de ahogy a grafika és a
játékmenet fejlődött, egyre unalmasabb és ingerszegényebb lettek a felhasználók
számára. Az ilyen típusú játékok olyanok, mint nekünk a pörkölt: egyszerűen nem
lehet megújítani vagy felturbózni bármivel, vagy egy fix recept és csak az
alapján működik. Ebből az következik, hogy ha nem gyakran jutunk hozzá, akkor
kellemes és nosztalgikus élményt tudnak nyújtani, és nem volt ez máshogy most
sem.
Egy űrhajóval kell szembenéznünk a biomechanikus szörnyek
erejével John Leoneként, aki egy magányos pilóta és feladatának tekinti az
emberiség megmentését ezektől az intergalaktikus förmedvényektől. Szerencsére az
előttünk álló út tele van fegyverekkel, amelyeket felvehetünk és használhatunk.
Szokatlan módon, a játék dupla analógos vezérlést használ,
mert az ellenségek szeretnek minden szögből megközelíteni. A hajó három
elsődleges fegyverhez fér hozzá ,amelyek A, B és C osztályba tartoznak,
valamint van egy „D osztályú” támogató fegyver (általában kazettás bombák vagy
aknák). Útközben ideiglenes fegyvereket találunk, amelyek az első három
osztályba illeszkednek. Ez egy ügyes fegyverrendszer, amely lehetővé teszi,
hogy jó arzenált a megfelelő és nagyobb harcokra tartogassuk, valamint a típusok
váltogatása rengeteg teret ad a kísérletezésre. Ezen felül olyan támogató
drónokat is felvehetünk, amelyek rövid ideig működnek, és körülbelül tíz
másodpercig megerősítik a tűzerőt.
Minden segítségre szükség lesz, mivel ennek a játéknak
tizenhat szintje van, amelyek tele vannak ellenségekkel és környezeti
veszélyekkel. Az ellenségek, Giger-szerű szörnyetegek talán a Remote Life
legjobb részei. A játék erősen egy sci-fi horror esztétikában gyökerezik, és ez
időnként igazán figyelemre méltó. Van egy túlvilági hátborzongatás a játékban,
ami megkülönbözteti az ebben a műfajban megszokott dolgoktól.
Vannak azonban problémák, és ezek időnként azzal
fenyegetnek, hogy egy kicsit elrontják a bulit. A figyelmeztető jelzések
azonnal megjelennek a főmenünek köszönhetően, amely egy ügyetlen kurzorvezérlő
rendszert használ, amely egyértelműen a PC-s verzióból van átmásolva, és nem is
gondol a konzolos játékra. Aztán a cselekményt a legrosszabb módon mesélik el, sikerült
megtalálniuk azt az egyetlen lehetséges módot, ami a kevésbé lebilincselő. Ezek
a szöveges jelenetek. A játék valójában egy szövegfelolvasó motort használ a hang
generálására, és ez elég szörnyű. Bár az is igaz, hogy soha nem törődtünk a
cselekményekkel a lövöldözős játékokban, szóval nem különösebben zavaró.
A grafika nagyon részletes, nagy felbontású stílust használ,
ami azt jelenti, hogy az ellenséges golyók nagyon nehezen láthatók, plusz ezt
gyakran rontják a játék sötét részei. Ezenkívül ez az a fajta lövöldözős játék,
ahol a halálozások fele a környezetből származik, és néha nehéz észrevenni,
hogy mi van a háttérben, mi ártalmatlan, és mi halálos. Ha mindezeket a
tényezőket kombináljuk, a halálesetek nagyon olcsón jönnek létre.
Amit kifejezetten hangulatos, az az, hogy van néhány
figyelemre méltó díszlet a játék során, kísérő küldetések és az óriási fegyverek,
amelyeket dokkolni kell a hajónkhoz. Ezek egy kis mókát és drámát adnak az egészet,
és segítenek felfrissíteni a dolgokat, tekintettel arra, hogy hány szintje van
ennek a játéknak.
Összességében nagyon szerettem a Remote Life-ot. Többet szól a bennünk lévő horrorfilm-rajongóhoz, remekül merít a sötét sci-fi filmek formai elemeiből, ami már-már művészi szintre emeli a játékot. Mostanság ez nem gyakran elővett stílus, így szerintem mindenki élvezni fogja, aki leül elé.
| Review score | |
| 8.0 | A Remote Life egy kellemes shoot 'em up, ami ritka számba megy manapság. A stílusnak persze megvannak a korlátai, így a dizájnon kívül kevés újdonság van benne, de időnként jó újra nekiülni az ilyen típusú játékoknak, és ez egy jó választás lehet. |