Chivalry II - Teszt

 

Olyan nagyon várta ezt a játékot mindenki, amit megmondom őszintén, én nem igazán értettem. Az első részhez nem volt szerencsém, ami gyakorlatilag egy Half-Life 2 mod volt eredetileg. A fejlesztők előző alkotása, a Mirage: Arcane Warfare sem volt akkora dobás, hogy epekedni kéne kezük újabb munkásságáért. Mozgásban is láthattuk már a Chivalry II-t, jó ideje vannak kint róla trailer-ek, szóval mind ezek után nem értettem a hype-ot körülötte. Még egy vallomással tartozom: a játékstílus sem nekem való. Nincs ellenemre az online gyilkolászás, és a 64 személyes battleground is érdekesnek hangzik, de még ezek után sem tudtam elképzelni, hogy ez egy ilyen szórakoztató játék lesz majd. De ezért vagyunk a világon, hogy ítélkezzünk, kipróbáljunk, csalódjunk kellemesen vagy éppen kellemetlenül, és adjunk hálát vagy tévedtünk vagy éppen veregessük meg a vállunkat, hogy igazunk volt.


 Első ránézésre is szembetűnő a történelmi vonal, a Chivalry II a középkor véres, csonkolásos és kegyetlen csatáit akarja megjeleníteni, bravúros sikerrel. Sajnos a sztori mód teljesen kimaradt a játékból, pedig a hangulat és a játékmenet bőven meg van hozzá. A fejlesztők ellenben a harcra akartak összpontosítani, így csak és kizárólag online multiplayer opció áll rendelkezésünkre, ami három játékmóddal rendelkezik. Helyet kapott a szokásos team deathmatch, ahol egyik csapat küzd a másik ellen, illetve van egy free-for-all opció, melyben mindenki a maga társa, 64 ember csépeli egymást magányosan.

 A játékmódok sajátossága, hogy a csapatban történő harcok szerintem izgalmasabbak és élvezetesebbek. Sokat lehet alapozni a kooperációra és a csapattársaink segítségére, míg ha szólóban nyomulunk, könnyen az újraéledés és rögtön meghalás csapdájába esünk. Nyilván ott termünk újra, ahol ádáz harcok folynak és amint visszanyertük karakterünk felett az uralmat, már újból halottak vagyunk. Ezekre a harcokra egyébként különféle stílusú pályákat biztosít a játék, mint például egy lovagi torna helyszíne, vagy éppen a klasszikus római aréna. Itt sajnálom újra, hogy nincs a játékban történet, mert kíváncsi lennék mi történhet egy lovagi tornán, miután 64 ember kezdi el halomra ölni magát.

A harmadik módban már csapatban kell feladatokat végrehajtunk. Adott pályának más küldetései vannak, így van hogy erődítményt kell bevennünk vagy falvakat kifosztanunk. Ezt meg tehetjük mind a két oldalról, tehát mindig van egy támadó és egy védekező csapat. Ezekben a játékmódokban is nagyobb számú játékosok dolgoznak össze, így a harcok folyhatnak 64 vagy 40 lovag között. Az adott pályákon először kisebb küldetéseket kell végrehajtanunk a győzelem érdekében, például a város egyik épületét kell kirabolnunk, vagy adott távon elkísérni egy karavánt, míg értelemszerűen a másik csapat próbál ebben megakadályozni. Részemről ez a játékmód a legpreferáltabb. Jobb szeretem ha az ellenség likvidálásán kívül van a csapatnak más feladata is.


 Hogy ne legyen túl száraz az egész, karakterosztályok is szerepet kaptak a játékban, szám szerint 4, ami nem túl sok, de a későbbiekben tovább tudunk specializálódni így viszonylag színes lovagokat tudunk alkotni. Rögtön a legnépszerűbbel kezdem, ami nem más, mint az íjász. Nem tudom mikor kezdődött az emberekben az íj utáni perverzió, de ide a rozsdás pallost, hogy minden játékban az íjászok a legnépszerűbbek rögtön. Valahol ezt a fejlesztők is tudták, így ez az egyetlen olyan osztály, aminek meg van szabva, hogy egy csapatban hány lehet. Mondjuk ennek van értelme, képzeljünk csak el 64 íjászt 64 kardos lovag ellen. Meg van a 300-ból a nyilas jelenet igaz? Egyébként szerintem nem is annyira nagy szám ez az osztály. Tény, hogy az egyetlen távolsági opció, ha csak nem vesszük bele az olajbombák dobálózását, de ugyan akkor nem is egy veszélytelen dolog, hiszen az eredetiség kedvéért van friendly fire, azaz a ”menő” íjászok bármikor lelőhetik a szövetségeseiket.

A másik három karakterosztály valamilyen közelharci fegyvert használ: kardot, lándzsát, fejszét, vagy valami ezekhez hasonlót, amit akár pajzzsal is kiegészíthet. A játék kulcsa az maga a harcrendszer, ami nagyon izgalmasnak tűnik és élvezetes kitanulni. Több ütés kombináció is rendelkezésünkre áll, így hasíthatunk függőlegesen alulról vagy felülről, vághatunk jobbról és balról is, valamint döfhetünk, és nem mellesleg ezeket kombózva is használhatjuk, így kialakítva egy hosszabb támadó sorozatot. A legjobb és legizgalmasabb ebben az egészben, hogy nem gomb kombinációra történik az egész, hanem minden csapásnak van egy sajátos mozdulata. Az egér vagy az analóg kar megfelelő időben történő irányba húzásától függ, hogy milyen ütést mérünk a célpontra, plusz a különböző fegyverek, egyedi speciális képességgel is rendelkeznek. Sokszor a testünkkel is lendületet vihetünk a támadásba, így mondhatjuk és érezhetjük is, hogy tényleg súlya van annak, ha odacsapunk. Finom támadásokra is van lehetőségünk, amivel kibillentjük az ellenfelünket a ritmusából, így háríthatunk, rúghatunk vagy csaphatunk egyet a markolattal.

Karaktereinket testre is szabhatjuk, ám nem csak kozmetikailag. Persze változtathatunk bőrszínt, arcfestés, páncél és fegyverkinézetet is, de a szintlépések során specializálódhatunk. Így tovább fejlesztve az alap osztályokat, később dobálhatunk olajbombákat, de gyógyító szerepet is betölthetjük, aki egyébként szintén dobál, csak éppen gyógycsomagokat. Technikailag akkor förmedünk meg, ha már a fejünk sincs a helyén, mind addig viszont gyógyíthatók vagyunk. A Chivalry II-ben erősen jelen van a csonkolás, szóval ne ijedjünk meg, ha már nincs kezünk, vagy ha lelő minket a saját íjászunk, esetleg ha ügyesen felgyújt valaki, mert egy ügyes gyógyító minden sebünket összeforrasztja a hozzánk vágott gyógycsomaggal, amire szintén igaz a friendly fire, vagy én már nem is tudom minek nevezzem ezt ebben az esetben, szóval a gyógyászati eszközök az ellenfeleknek is elmulasztja a fejfájását.

A hangulatot a csaták heves és akció dús jelenetei garantálják, valahogy így tudok elképzelni egy igazi középkori harcmezőt. Páncélos emberek amerre nézünk, csattanó fém hangja, vér és testrészek szerte szanaszéjjel. És ha ez nem lenne elég, az ostromgépek használata biztos orvosolja a problémánkat. Ám hibái is vannak, mint minden online multiplayer játéknak. Először is csak a páncélzat színe az, amiből ki tudjuk találni, hogy az adott játékos barát vagy ellenfél. A piros és kék csapat szempontjából ez ott probléma, hogy minél véresebb egy kék játékos, a pirosnak annál nehezebb kitalálni, hogy kimérjen rá egy sallert vagy ne. Továbbáb bizonyos egyedi páncélzatoknak a színezettsége is nehezen kivehető. Ami viszont a legrosszabb, az maga a meta rendszer. Itt is meg van az a karakterosztály és specializáció, ami az adott patch-ben a legerősebb, így egy idő után  ugyanolyan tulajdonságú harcosok jönnek majd szembe velünk, a vállalkozó kedvűek, akik szívesen kipróbálnának más kombinációkat pedig eredménytelenek lehetnek. De ez már csak a top lista élére vonatkozik, ráadásul a kasztok kiegyenlítése csak idő kérdése.

Review score
 9.0A Chivalry II egy remek multiplayer játék, ami tényleg elrepít minket a középkor véres csatáiba. Ha rosszul vagyunk a vértől és félünk, hogy elveszítjük egy-két végtagunkat, akkor nem biztos, hogy megfelelő játék a számunkra, de ha a győzelem érdekében mindent hajlandóak vagyunk kockára tenni, akkor mi vagyunk azok a lovagok, akiket keresnek.

Összes oldalmegjelenítés