The Guild 3 - Teszt


A középkor borzalmasan véres, kegyetlenül brutális időszak, mégis sok ember számára izgalmas és kedves téma. Mert ugyebár nem annyival telt el az a pár száz év, hogy az emberek halomra ölték egymást, hanem mellette birodalmakat építettek, nagy felfedezéseket tettek, mindezt gyakorlatilag a semmiből, az akkoriban (is) kifejezetten erőszakos és pusztító katolikus uralom alatt. Sokat tudunk királyokról, lovagokról, nemesekről, míg a kisember egy legyintéssel el van intézve, pedig az ő hátukon maradhatott fent ez a szürreálisan sötét állapotok közt felépített társadalom. A játékok szeretik a középkor erőszakosabb oldalát megfogni, hogy csillogó páncélba bújva egy nagyhatalom színes zászlaja alatt vigyünk végbe hőstetteket. Aztán ott van a The Guild sorozat, melyet nem izgat a hadviselés.

A The Guils első része 2002-ben jelent meg, és bár akkoriban még eléggé kezdetleges technikai megoldásokra volt lehetőség, a Sims-re hajazó középkori céh menedzsment sokaknak a kedvencévé vált. A második rész ezt a sikert meglovagolva vágtatott be az egyre csak növekvő játékostársadalom köztudatába, és ismét megmutatta, hogy hogyan lehet a középkort egy más szemszögből prezentálni. Aztán sokáig nem hallott senki a sorozatról, mire is a THQ bejelentette, hogy készül a harmadik rész. Óriási öröm övezte az Early Access jövetelét 5 évvel ezelőtt, ám az úgy hemzsegett a bugoktól és hibáktól, hogy még a legelkötelezettebb rajongók is hátat fordítottak a játéknak. A THQ le is cserélte a fejlesztő brigádot, és a PurpleLampre bízta a játék megmentését. Szegényeknek szinte nulláról kellett valahogy kihalászniuk a programot az early access pokolból, és hát az alacsony érdeklődés miatt nem is kaptak túl sok rajongói támogatást. Ám lássatok csodát, idén a PurpleLamp kihozta az 1.0-ás verziót, a játék elkészült, úgyhogy bele is vetettük magunkat a sötét középkor pestissel és arannyal átitatott mámorába.

Senkiből lett vagyonos senki

A játék az rpg, a szimulátor és a kereskedelem menedzsment zsanrákat vegyítve kínál szórakozást mikro és makro feladatok elvégzésén keresztül. A cél minden újrajátszással ugyanaz: mi akarunk lenni a kereskedő cég vezetője! Ám az hagyján, hogy ez egy hosszú folyamat, a kezdetek kezdetén még céhünk sincsen. Egy földtúró senki a karakterünk, aki a játék kezdetén szert tesz némi aranyra, és köszönhetően az üzlethez való érzékének, bele is vág pár komolyabb befektetésbe, hogy a vagyonát növelve följebb másszon a társadalmi létrán. 

A karakterünk kinézetét egy nem túl részletgazdag szerkesztőben tetszésünkre szabhatjuk, választunk neki vallást (mármint a kereszténységen belüli variációkból), majd talán a legfontosabbat: szakmát. Az addigi kínkeserves életünk alatt összeszedett szaktudásunk adja ugyanis az első hozzáférésünket a kereskedelemhez, tehát ha kovács családból jövünk, akkor a fémek megmunkálásával tudunk a piacon minőségi fémtermékeket teríteni. Van itt minden, pap, szakács, gyógyfüves, pásztor, ács, még sírásó és zenész is. A dögbűz ellenére folyamatosan növekedő gazdaságban mindenre szükség van, így nincs rossz választás, éppen csak a kezdő üzleti lehetőségeinket fogjuk ezzel megalapozni. Kiosztjuk még a karakterünk saját értékeit, majd kezdődhet a tutorial.

A tutorial mindenképp szükséges azoknak, akik újak a sorozatban, de még az öreg motorosoknak is érdemes áttekinteni az elsőre zavaróan sok menüpontot. Az már az első percben bizonyos, hogy a tevékenységünk főleg a menedzsmentre és kereskedelemre fog pontosulni, és ezt főleg számadatokkal prezentálja nekünk a játék csillivilli képek vagy animációk helyett. Elsőre bonyolult lehet a játék ezen része, de az első lépések után igazából könnyen bele lehet rázódni, és nem lesz vele problémánk. Amúgyis alig várjuk, hogy a karakterünk bőrébe bújva megtapasztaljuk az élet sava-borsát. 

Karakterünk ekkor még nem egy tehetős ember, de azért van már kezdő vagyona, megvan az első egy vagy két vállalkozása, tehát elkezdhetünk magunkkal és a céljaink elérésével foglalkoni. A városka ahol élünk nem egy metropolisz, de nyüzsög benne az élet. Mint kezdő vállalkozók az utca emberétől is megfogadjuk a jó tanácsot, elfogadjuk a küldetéseket, elbattyogunk vásárolgatni, felkutatjuk a helyi nagyobb vállalkozásokat, és megismerkedünk az uralkodó családokkal. Velük lesz még feladatunk később. Karakterünk azonban magányos, és szüksége van egy párra, hogy aztán utód nemzésével biztosítsa vérvonala és üzleti birodalma hosszútávú virágzását. Ezen a ponton sok minden emlékeztet minket a Sims játékra, csak épp tizedannyi interakció áll rendelkezésre, és minden sokkal sokkal gyorsabb és könnyebb. Ez annyiban logikus, hogy a középkorban elég volt bizonyítani a vagyoni stabilitást, és a kiszemelt párunknak nem igen volt választása, csak sutty az oltár elé. A nészájszakát követően pár napra meg is jelenik az utódunk, akit akár az üzletünk menedzselésébe is bevonhatunk, korán megtanítva neki(k) a kereskedelem trükkjeit.

Fogához a garast

Minél vagyonosabbak leszünk, és minél jobban kiterjesztjük az üzleti birodalmunkat, annál több ember igyekszik a kedvünbe járni az utcáról, ám ugyanennyien kívánják a pusztulásunkat a felsőbb körökben. Mint tehetős üzletemberek, előbb utóbb rangokra és titulusokra teszünk szert, ahonnan a rivális családok tagjai megállás nélkül ki akarnak minket dobatni. Persze, hiszen az ő üzleteikre is rá kell tenni a kezünket, ha monopoliumra fáj a fogunk. Ez meg is fog történni, ahogy elérhetővé vállnak erre a lehetőségek, szabotázsokat és gyilkosságokat intézhetünk az ellenlábas nemesi családok ellen, de akár mi magunk is utánuk mehetünk egy késsel az ingujjunkban. A családok kiírtása vagy ellehetetlenítése egyáltalán nem nehéz, vagy komplex tevékenység, épp ezért kicsit csalódás a játék ezen része, pedig nagyon izgalmas lett volna egy sokrétű, intrikákból és részletgazdag karakterekből álló politikai harcrendszer. Nyeh, majd talán máskor.

Miközben menedzseljük a meglévő üzleteinket, eladunk, veszünk, építkezünk, az élet megy tovább. Folyamatosan felugró ablakok szövegeiben tájékozódhatunk, hogy milyen események érdemesek a figyelmünkre, ezek pedig sok esetben váratlanok, bonyolítják vagy épp megédesítik az életet, de nagy részük akár hangos nevetésre is okot adnak. A házastársunk önállósíthatja magát, és a család nevére sötét felhőt terelve foghat bele megkérdőjelezhető tevékenységekbe. A gyerekünk elkallódhat az üzleti élettől, és felcsaphat lovagnak, vagy épp tolvajnak, és ami a legjobb, hogy az utcákat kémlelve még rajta is kaphatjuk a kis bajkeverőt a csínytevésen. Ezek a random események nagyon megfűszerezik a játék hangulatát, habár sok behatásunk nincsen ezeknek a kialakulására, vagy a következmények kezelésére. 

Sajnos ugyanez igaz mindenre ebben a játékban. Alapjáraton a fent leírtak egy érdekes és izgalmas receptet mutatnak be, mely rpg elemeket használva igyekszik személyessé és közvetlenné tenni a sokkal nagyobb ívű kereskedelem menedzsmentet. De sajnos a The Guild 3 megmarad egy olyan szimulátornak, ahol sok esetben nem lehet a kezünkben az irányítás. A kereskedelem is addig komplex, amíg kicsik vagyunk, utána automaziálva lesz az egész folyamat. Hatalmas kihagyott ziccer, hogy nem kell közvetlenül intézkednünk az üzletláncainkban felmerülő komplikációk, intrikák és aljas nyerészkedők okozta problémákban. Hihetetlenül nagy hiba, hogy a játék megengedi, hogy hátradőlve nézzük, ahogy a felépített üzleti birodalmunk zökkenőmentesen döcög előre. A középkorban pont hogy a váratlanul pusztító eseményektől tartana az ember, hogy mondjuk elviszi a teljes kovácsműhelyét egy parasztlázadás okozta tűz, vagy kiírtja a varrodáját a pestis, esetleg a vagyonkezelőnk lelép a gyerekünkkel és vitték magukkal a pénz egy részét... 

Sötét középkor

Helyette a The Guild 3-ban a játékidő nagy részét a várakozás és a szemlélés veszi el, mert az aktív kereskedelem inkább csak számok alapján történik, a családok kiírtása túl egyszerű, a karakterünk család építése szintén erőfészítést nem igénylő része a játéknak. Hiányoznak az interakciók, a mélyebb kapcsolati viszonyok és az azokkal járó negatív illetve pozitív hatások. Amik vannak, azok is csak elhanyagolható számértékek, a rivális család lemészárlása után maradt egyszem utód ugyanúgy vigyorogva ráz kezet a szülei hulláján taposva a kést még mindig szorongató karakterünkkel. Ez nem vicces, ez félkész. 

A játékban van multiplayer is, ilyenkor azért már érdekesebbé válik a játék egy-egy eleme. Egy agresszív ellenséges család sokkal nagyobb kihívást jelenthet, mint a megzabolázott AI, barátokkal pedig duplán jól esik a nevetés a váratlan események és kellemetlen balszerencsék miatt. Csak egy céh mester létezhet, így a kezdeti összefogás bár érdekesnek hangzik, végül valakinek muszáj előretörnie. Aranyban nincs barátság, na. 

A játékmenet hiányosságai mellett még mindig akadnak technikai hibák, amik az early access pokolból maradhattak vissza. Eltűnő karakterek, egymásba akadó szekerek, láthatatlan tárgyak és glitchelő fényeffektek adnának okot a Vatikánnak egy szent tisztogatásra a kis városkánkban. Szerencsére azért ezek nem folyamatosan jellemzőek, így nem rombolják le az élményt, de nem is annyira ritkák, hogy ne húzzuk érte a szánkat. Az animációk némileg darabosak, a grafika eléggé idejét múlt, és kopottas, amin nem segít a kezelőfelület alkalmankénti fölösleges túlbonyolítása sem. Megint csak nem olyan hiba ez, ami miatt lebeszélnénk titeket a vásárlásról, de a The Guild 3 így nem is álmodhat a rivaldafényről. 

Ajánló

A The Guild 3 nem egy rossz játék, esetekben kifejezetten relaxáló, kellemes ütemben játszható játék, amiben sok fajta játékstílus elemeivel szórakozhatunk. Technikailag nem tökéletes, a grafika kopottas, a játékmenet pedig sok-sok kihagyott lehetőségtől vérzik, amik miatt kevésbé lesz a The Guild 3 interaktív élmény, helyette viszont fennáll a veszélye, hogy sokszor a várakozás miatti semmittevés okán válik unalmassá a játék. A sorozat kedvelőinek ettől függetlenül merem ajánlani ezt a felvonást is, mert körülbelül azt tudja adni biztosra, amit adott sok évvel ezelőtt is. Sajnos viszont ennél ne várjunk többet, ha nem szeretnénk csalódni. 

Review score
6A The Guild 3 egy nehéz utat megjárt fejlesztés eredménye, ami bár hű a sorozat nyújtotta élményhez, annál többet viszont nem tud felmutatni. Grafikailag idejétmúlt, a játékmenet félkésznek, hiányosnak érződik. Ettől függetlenül a téma és a zsáner szerelmeseinek egy szórakoztató élményt tud nyújtani, ráadásul mindez multiplayerben is élvezhető. Sorozat szerelmeseinek ajánljuk, a többiek viszont inkább várjanak egy leárazásra. Vagy a negyedik részre. 

Összes oldalmegjelenítés