Jurassic World: Világuralom - kritika

 A film teljes egészében megtekinthető a SkyShowtime felületén.

Steven Spielberg 1993-ban jelentkezett a Jurassic Park című kalandfilmjével, ami mind a mai napig egy jól működő, látványos és kellően izgalmas darab, ami hamar igazi klasszikussá nőtte ki magát. A maga idejében szinte minden anyagi rekordot megdöntött és ez nem csak technikai újításainak volt köszönhető. Persze, ilyen minőségben korábban még sosem bukkantak fel a vásznakon dinoszauruszok, viszont a látvány mellett volt egy egyszerű, mégis teljesen jól működő története, karaktereivel könnyen lehetett szimpatizálni és megvalósításában is annyira profira sikeredett, hogy az idő vasfoga azóta se tudta megsebezni.

A hatalmas sikert követően nem is volt kérdés, hogy készül e folytatás, azonban se a második rész (ezt még Spielberg rendezte), se a harmadik nem tudta hozni azt a szintet, amit az első film felállított.

Ennek ellenére egyik folytatást se tartom rossznak, sőt, Az elveszett világ rengeteg emlékezetes jelenetet tartalmaz és ha a története nem is lett tökéletesre csiszolva, a profi rendezés kellően egyben tartotta.

A harmadik epizód pedig hiába kelti egy faék egyszerűségű B-kategóriás bőrlenyúzás hatását (legalábbis forgatókönyv terén), még az is simán egy nézhető darab, ami ugyan sokat nem tett hozzá a Jurassic széria gondolatiságához, de egy könnyed, dínós matiné-moziként azért megállta a helyét.

Ezt követően aztán nyugovóra tért az őslényeket felvonultató sorozat (köszönhetően az egyre gyengülő bevételeknek) de időnként azért lehetett hallani pletykákat egy esetleges 4. részről.

2015-ben, sok várakozás után aztán megtörtént a „csoda” és bemutatásra került a Jurassic World, ami egy új trilógia nyitódarabjaként funkcionált és ahelyett, hogy a régi szereplőkkel melegítette volna fel a már bevált receptet, új karaktereket, de ismerős kalandokat ígért.

A 4. epizód így egyfajta újraindítás lett a szérián belül, ami ugyan figyelembe vette az előzmények történéseit, de megpróbált a saját lábán megállni, amellett persze, hogy a nosztalgia kényelmes takaróját is magára húzta, nem is egyszer.

Ezt a filmet mind a mai napig sok kritika éri, hogy ahelyett, hogy új alapokra helyezte volna a történetet, inkább csak újrahasznosította a kézenfekvő elemeket. Ezzel nem tudok vitatkozni, de összességében szerintem egy ismételten szórakoztató darab született, aminek persze megvoltak a maga hibái.
És eddig a pontig tudtam pozitív maradni.

Mert ahogy említettem, a World egy új trilógiát indított el, melynek a folytatása, a Bukott birodalom már minden volt, csak jó nem. Hiába ült be a rendezői székbe egy tehetséges, spanyol úriember (J.A. Bayona), a végeredmény egy rendkívül buta, logikátlan és erőltetett szösszenetre sikeredett, amit már tényleg csak a remek vizuális elemek és a megkapó látvány tartott egyben.

Nem akarok feleslegesen fröcsögni erre az epizódra, mert alapszinten ez is tartalmazza azokat az elemeket, melyeket mindenki szeret ebben a szériában, de ezek egy rengeteg sebből vérző sztoriba lettek beágyazva.

A hosszú felvezetés után el is érkeztünk a World-trilógia nem rég bemutatott záróakkordjához, ami hangzatos Világuralom címet kapta.

Az első World rendezője (a vitatott képességekkel rendelkező) Colin Trevorrow ismét magára vállalta a direktori szerepet, emellett a forgatókönyv megírásából is kivette a részét, mint ahogy azt tette az előző epizódok esetében is.

Az elvárások elég magasra lettek belőve (legalábbis az én esetemben), hiszen a Bukott Birodalom befejezése egy olyan jövőképet tárt elénk a fináléban, ahol az őslények elszabadulnak a világunkban, ezzel is fenyegetve az emberiség helyét a tápláléklánc csúcsán.

Igaz, ezt az ötletet elég bugyuta módon prezentálta a második felvonás, de ettől eltekintve, ez érdekes alapot adott a harmadik filmnek, nem mellesleg a széria mindig kacérkodott a gondolattal, mi történne akkor, ha a dínók és az emberek egymásnak lennének eresztve.
Ezt eddig Az elveszett világ fináléja domborította ki a legjobban a San Diego-ra rászabadult T-Rex képében.

Az érdekes koncepció mellé azt is hamar belebegtették a készítők, hogy a klasszikus első rész főszereplő triója is visszatér a fináléra, azaz Sam Neill, Laura Dern és Jeff Goldblum.
Így hiába lett felemás az előző epizód, én bíztam benne, hogy a Világuralom majd képes lesz kissé gatyába rázni a szériát, hiába vetült rá az összképre Colin Trevorrow baljós jelenléte.

A történet pár évvel a Bukott birodalom eseményei után veszi fel a fonalat és egy olyan alternatív valóságot fest a vászonra, ahol a dinoszauruszok már a világunk részét képzik. Jól ismert hőseink, Owen és Claire elvonulva éldegélnek a korábban megismert Maisie-vel a vadonban. Szabadidejüket illegálisan befogott dínók kimentésével töltik. Igen ám, de feltűnik a színen egy gonosz vállalat és annak emberei, akik Maisie-re és Kék (Owen „háziraptora”) utódjára  fenik a fogukat. A baj meg is történik, a kislányt és a bébi raptort elragadják, így Owen és Claire útra kell, hogy kimenekítsék szeretteiket.

Mit ne mondjak, ismét egy elég gyengécske sztorit kapunk, ami elsőre inkább hajaz egy alsó kategóriás akciófilmre, mint egy újabb Jurassic-kalandra. De sebaj, itt van ez az új világ, amit benépesítettek az őshüllők, hát csak sikerült akkor beleilleszteni ezt a sovány történetkezdeményt egy izgalmas közegbe.

Ne álltassuk magunkat, a már sokszor emlegetett Trevorrow egy olyan forgatókönyvet hozott össze írótársával, Emily Carmichael-lel (ő a nagyot bukó Tűzgyűrű-Lázadás stáblistájáról lehet ismerős), ami csak háttérként használja a dínók és emberek együttélését.

A cselekmény szempontjából igazából teljesen lényegtelen az, hogy mi lett felvezetve az előzmény fináléjában, a fókusz az emberrablós vonalra van irányítva, ami mellé még kapunk egy ördögi összeesküvést is, melynek során a klasszikus trió csatlakozik be a buliba. 

De ez is csak arra szolgál, hogy a régi szereplők megjelenjenek a film bizonyos pontjain, plusz legyen miért utálni az új nagyvállalatot. Mintha az ember/dínó rablás nem lenne elég.

Igaz, ehhez a másodlagos szálhoz fűződik egy világvége elem is, ami egyaránt veszélyezteti az emberek és őshüllők fennmaradását is. Annyi a probléma, hogy ezt olyan tálalásban kapjuk meg, ami inkább röhejes, mintsem fenyegető, köszönhetően annak, hogy iszonyat súlytalanul lett tálalva.

Arról nem is beszélve, hogy egy Jurassic-szériát lezáró epizódban ne azon legyen már a hangsúly, hogy van egy teljesen mellékvágányra tett fenyegetés, aminek vajmi köze van a dinoszauruszok és az emberek kapcsolatához.

Ilyen szempontból a Világuralom már hatalmas csalódás, hiszen a készítők átverték a közönséget. A cím és az előzetesek se azt sugallták, mint amivel a tényleges film szolgál. 

Oké, nem kell mindig a rajongók elvárásainak meghajolni, szükség van arra, hogy a készítőknek legyen egy magabiztos víziója az adott történetről és ragaszkodjanak ahhoz.

Jelen esetünkben az történt, hogy a Bukott birodalomban felvezetett történetszál teljesen a háttérbe lett szorítva, pedig minden arra utalt, hogy majd ez a vonal lesz továbbszőve.

De abból kell főznünk amink van, tehát marad a B-kategóriás akció vonal és a csúnya vállalat utáni nyomozás megfűszerezve rengeteg dínóval. Ez egybegyúrva még működhetett is volna, ha kellő hozzáértéssel van megírva a sztori. A Világuralom azonban hiányt szenved kreativitásban, olyan az egész film, mint egy unott erőlködés, ami csak azért készült el, hogy így harmadjára (vagy ha úgy nézzük, hatodik alkalommal) még nagyot kaszáljanak vele a készítők.

A hajsza az elrabolt kislány és raptor után rendkívül sablonos, semmi izgalommal nem szolgál, tényleg olyan, mintha egy alsó kategóriás akcióparádéból ollózták volna ki és illesztették volna bele a cselekménybe.

A vállalat piszkos ügyleteinek felderítése szintén iszonyat lapos és unalmas, ezen tényleg csak a régi karakterek segítenek valamelyest, de ez se szól másról, csak az ész nélküli nosztalgiáról.

És ha már ötlettelenség, ez nem csak történet szintjén bukik ki, sajnos az akciójelenetek is rendkívül egysíkúak. Megvan a szokásos „futás és sikítás”, akadnak csendesebb, kúszós/mászós pillanatok és persze motoros üldözéssel is találkozhatunk, ami annyiban különbözik például egy Halálos iramban szekvenciától, hogy úton útfélen raptorok ugrálnak a szereplők nyakába. Mindezeket persze meglehetett volna oldani izgalmasan, de a végeredmény igazából annyit tartalmaz, amit én most ide lekörmöltem. Hőseink futnak, nyomukban néhány veszedelmes őslény, ennyi.

Mindez látvány szempontjából szép és jó, hiszen a CGI a kornak megfelelően profi, akadnak olyan dínók is, akiket bábokkal keltettek életre, plusz sok esetben a zöld hátteret is mellőzték az alkotók és inkább épített díszletekre hagyatkoztak. Ilyen téren azt hozza a film, amit az ember alsó hangon elvár egy szuperprodukciótól.

Viszont filmtechnikai szempontból már semmi különlegeset nem kapunk. A vágás helyenként követhetetlenné tesz bizonyos képsorokat és az operatőri munka is csak átlagosnak nevezhető. Hol vannak már a Spielberg-re jellemző beállítások és feszültségfokozó megoldások?

És ez itt a baj! Én az a fajta filmrajongó vagyok, aki simán elnézi egy filmnek a butaságokat és a logikátlanságokat, ha kivitelezést tekintve látom az egyediséget és az ötleteket. Ez mentette meg nálam a Bukott birodalmat is, hiszen már ott is vérlázítóan gyenge volt a sztori, viszont a rendezés helyenként annyira profi szintet ütött meg, hogy az szórakoztatóvá tudta varázsolni még a legbutább pillanatokat is.

A Világuralom ilyen szinten semmit nem kínál, Trevorrow egy iparos, aki minden jelenetet lehozott a minimum elvártakhoz és kész. De ha ennyire gyenge lábakon áll egy mozi, akkor ennél jócskán többet kéne villantani, hogy a néző ne unatkozzon a látottak alatt.

Az se segít a filmen, hogy ész nélkül vannak halmozva az eltúlzott akciók, miközben a főszereplők teljesen sérthetetlenek. Jöhetnek akármekkora fenevadak, se a régi, se az új brigád tagjai nem kerülnek veszélybe, az utolsó pillanatban mindig érkezik valami gyors megoldás, ami kimenekíti hőseinket a pácból. Ezt egyszer el lehet játszani, de sokszor egymás után már rendkívül idegesítő és teljesen súlytalanná teszi a látottakat.

Sokat emlegettem már a szereplőket, így illene is kitérni rájuk. Owen (Chris Pratt) és Claire (Bryce Dallas Howard) már az előzményekben sem voltak aprólékosan kiművelt figurák, de a maguk egyszerű módján még működtek, ahogy a köztük lévő kémia is pislákolt. Itt már csak két jelentéktelen túlélőt formálnak meg, akiknek rém unalmas az egymáshoz fűződő viszonya és hátterük is kong az ürességtől.

A régi triót szintén nem tudom dicsérni, hiszen ők a nosztalgia jegyében kb. lemásolják a klasszikus filmben látott karaktereiket és ennyi. Újat nem tudnak felmutatni, nem elég érdekesek, egyedül a karizmájuk az, ami miatt nem süllyednek el az érdektelenségben.
Mellékszereplők szintjén kapunk pár újoncot, akikre már tényleg nem érdemes szót fecsérelni.

A csillogó-villogó effekteken és az alapvető technikai megoldásokon felül egy nagy pozitívum akad a filmben, ez nem más, mint a zene. Michael Giacchino közel sem élete fő művét rakta le az asztalra a Világuralom aláfestésével, de pörgős dallamai azért megállják a helyüket és néha azt az érzést keltik, mintha tényleg egy ütős dínós kaland pörögne szemünk előtt.

De ahogy feleszmélünk egy-egy tétel hatása alól, rá kell jönnünk, hogy ez bizony egy jellegtelen fércmunka. Hiába van a címében a Jurassic szócska, hiába a rengeteg dinoszaurusz és a féktelen pörgés, ez a produkció talán a széria leggyengébb darabja.

A történet egy rosszul kidolgozott, logikai hibákkal teleszőtt blöff nulla izgalommal és feszültséggel, a szereplők rém unalmas, mindent túlélő árnyalakok, míg az akciók minden kreativitást nélkülöző, eltúlzott csörték.

Félreértés ne essék, az előzmények se voltak többek szórakoztató látványfilmeknél, de azért azokban érződött az akarás és a törekvés arra, hogy a dínós akciók kreatív és stílusos tálalásban kerüljenek a vászonra és főhősök, ha csak minimálisan is, de azért többek legyenek kétdimenziós vázlatoknál.

Mindent összevetve, a Világuralom méretes csalódás, egy üres, minden eredetiséget nélkülöző, könnyen felejthető és unalmas látványparádé, ami sorra halmozza a logikátlanságokat.

A széria lehet nem hal ki ezzel az epizóddal, de a korábbi részek hatásai bizony már a múltba vesznek.

Értékelés: 4/10