Kritika: Morbius (2022)

 

A Morbiusról alkotott véleményemet talán azzal célszerű felvezetni, hogy mi is a helyzet Pókember filmek jogaival. Nem szeretnék túlságosan elmerülni a témában,  a lényeg annyi, hogy sokáig a Sony stúdió birtokolta a falmászó felett a hatalmat (ennek volt az eredménye a Sam Raimi trilógia és aztán az Andrew Garfield főszereplésével készült A csodálatos Pókember és folytatása). 2015 környékén aztán megegyeztek a Disney-vel, hogy Peter Parker feltűnhet az MCU világában és önálló mozikat is kaphat, melyek szintén részét képzik a terjedelmes képregény univerzumnak. Ezzel a megállapodással igazából mindkét fél jól járt, hiszen a bevételek megoszlottak a két stúdió között, a rajongók pedig végre üdvözölhették Pókembert a Bosszúállók között.

Igen ám, de a Sony fejesei ennyivel nem érték be. Akadt néhány karakter, akik a füzetekben nagy szerepet játszottak a hálószövő különböző kalandjaiban és rájuk nem vonatkozott a fentebb nyélbe ütött egyezség és a tulajdonaik megmaradtak a Sony kezében.

És itt jutunk el oda, hogy a Disney által birtokolt MCU mellett létrejött egy másik szuperhős univerzum, amit nevezzünk Sonyverse-nek, melyben azok a Pókember karakterek kaptak helyet, akik megmaradtak a stúdiónál.

Ilyen például Venom, aminek második részét 2021-ben mutatták be és jelen elbeszélésem tárgya, a Morbius.

Fentebb csak sikerült kissé terjedelmesen bemutatnom ezt a Marvel-es jogvitát, úgyhogy térjünk is rá arra, hogy milyen lett Jared Leto vámpíros zúzása.

Michael Morbius egy ritka vérbetegségben szenvedő tudós, aki arra tette fel az életét, hogy gyógymódot találjon a testét felemésztő kórra. Kutatásai során vámpírdenevérekkel kezd el kísérletezni, hogy aztán egy félresikerült próbálkozás során ő maga is egy vérszopó szörnyeteggé váljon.

Maga a történet alapjaiban véve egy tipikus eredet sztori, melynek során megismerjük a főhőst, az ő hátterét és motivációit, hogy aztán szert tegyen rendkívüli képességeire, kifogjon egy hozzá hasonló ellenlábast és némi akciózást követően igazi hős váljon belőle.
Nem egy bonyolult felállás ez, igazából az MCU- mozik is ebből a képletből dolgoznak, csak ott sikerül az esetek többségében úgy alakítani a sablonokat, hogy a végeredmény egy koherens és szórakoztató végeredményt adjon ki.

A Sony ugyanezzel a recepttel legyártott két igencsak pocsék mozit a Venom filmek képében, így azért a Morbius-tól én nem is vártam sokat, simán megelégedtem volna egy közepes látványparádéval.

Erre sikerült a fentebb ismertetett, bot egyszerű, de simán használható sztorira ráépíteni egy újabb vérlázítóan gyenge förmedvényt, ami a műfaj legpocsékabb darabjaival vetekszik minőség terén.

Pedig a játékidő első 30-40 perce még egész biztató. Itt se kell csodára számítani, de a cselekmény egész jó ütemben bontakozik ki, szépen épülnek a főszereplők, van értelem és logika a látottak mögött.

Ezt követően viszont teljes mértékben elhasal a produkció. Miután Morbius barátunk vámpírrá változik, a történet ok-okozati összefüggései kirepülnek az ablakon és a karakterek elveszítik minden funkciójukat, hogy a legalapvetőbb sablonok mentén teljesedjenek ki egyfajta karikatúrákká.

Erre jó példa maga Morbius is, aki a felvezetés után egyszerűen beleragad a tipikus két dimenziós hős szerepében, semmi érdekeset nem tartalmaz későbbiekben a figurája. De ugyanez igaz ellenlábasára is. Kettejük kapcsolatát eleinte még épkézláb módon építgeti a film, hogy aztán egy huszárvágással gazfickó legyen a fickóból, aki némi szórakoztató ripacskodáson kívül más értékelhető jegyet képtelen felmutatni.

De a legjobb a nyomozópáros volt. Az ő jelenlétüket semmi nem indokolta, a történet alapvető momentumaira kontráznak rá erőltetett dialógusaikkal, miközben néhány logikai buktató is az ő jeleneteikhez köthető.

És ha már ennyire belemerültem a pocskondiázásba, meg ne feledkezzek a szerelmi szálról, ami annyira kidolgozatlanra sikerült, hogy aki kettőt pislog, le is maradhat róla.
Ezeknek a negatívumok azt eredményezik, hogy a film teljesen súlytalan, nincs semmi tétje a látottaknak, egy hatalmas üresség az egész produkció, ami képtelen arra, hogy legalább egy emlékezetes képsorral megajándékozza a nézőjét.

A látvány lett volna az egyetlen, ami ebből a gödörből kihúzhatta volna Morbiust, de ilyen téren sincs okunk az üdvrivalgásra.

Talán az első akciójelenet még beleesik a „szódával elmegy” kategóriába, de a többi zúzás igazi átláthatatlan CGI kapálózás, amihez képest a Venom- mozik csörtéi igazi kuriózumnak számítanak. Pedig a szimbióták összecsapásai se álltak másból, csak fertelmes vizuális effektekből, viszont ott legalább helyenként ki lehetett szúrni azt, ki-kit gyepál éppen.

A Morbius ehhez képest maga a pokol, amin a töménytelen mennyiségű lassítás sem segít. Sőt, a fináléban látható „epikus” harc olyan, mintha a borzasztó koreográfiára és a kínos animációra még valami sötét szűrőt is ráhúztak volna, ami aztán tényleg élvezhetetlenné tette az egész akciózást. 

Ezek után gondolom senkit nem lep meg, hogy a vágás és az operatőri munka szinte értékelhetetlen. A legszomorúbb az egészben, hogy olyan szakemberek ügyködtek a háttérben,  mint Pietro Scalia (rengeteg Ridley Scott film vágója) vagy éppen Oliver Wood ( a Bourne- ultimátum és a Die Hard 2. operatőre), akik nem épp amatőr senkik.

A zenei aláfestésről még nem esett szó, nagyon nem is lehet érdemben nyilatkozni róla.  Jon Ekstrand komponista nem erőltette meg magát, rendkívül felejthető tételeket szerzett a látottakhoz, melyek ebben a formában illeszkednek is a film csapnivaló minőségéhez.

De nem lenne korrekt, ha csak ész nélkül fröcsögnék, úgyhogy azért megemlíteném, hogy a színészi játék egy-két esetben nem is olyan rossz. Jared Leto például tisztességesen eljátszotta az egysíkú szerepét. Sőt, ő legalább nem csinált komplett hülyét magából, mint Tom Hardy a Venom esetében. Matt Smith pedig szemmel láthatóan élvezettel ripacskodott gonosz ellenlábasként. Igaz, hozzá köthető néhány egész kínos jelenet, de ezek legalább szórakoztatóak a maguk alpári módján.

És ami a szememben talán a legnagyobb erőssége volt a Morbiusnak, az a humor mellőzése. Igaz, akadt néhány rettenetes poén, de a készítők jól láthatóan itt egy komorabb és sötétebb tónusú alkotásban gondolkodtak, ami illett ehhez a vámpíros körítéshez és a Venom stílusához is közelebb állt volna, mint a kínos viccek erőltetése.

Meg is merném kockáztatni, hogy én a Morbiuson még jobban is szórakoztam, mint a két Tom Hardy-s CGI szerencsétlenkedésen, mert itt nem akartam a vetítőterem sötétjében lekaparni az arcom.

Ez azonban az összképen nem sokat segít.
Ahogy a stáblistás jelenetek sem, melyek alapján egyértelműen látszik, hogy a Sony kétségbeesetten próbálná hozzácsatolni magát az MCU univerzumához. Reméljük, Kevin Feige a későbbiekben észnél lesz és nem engedi, hogy ezek a félresikerült karakterek megjelenjenek a későbbi Bosszúálló kalandokban.

Azt hiszem, mindent leírtam, amit szerettem volna. A Morbius egy minden egyediséget és ötletet nélkülöző, unalmas, kidolgozatlan, logikai bakiktól és pocsék akcióktól hemzsegő, stílustalan ipari termék, amiben hiába lettek volna érdekes ötletek (a vámpírmítosz összevonása a szuperhősök világával), azokat agyonnyomták a túlhasznált sablonok és a rossz döntések.

Tisztán látszik, hogy a Sony semmi mást nem akar, csak ész nélkül lemásolni az MCU világát, de ez sok jót nem eredményez az eddigiek alapján, hiszen a pénzéhség mellett szükség lenne kellő tehetségre és ambícióra is.
Sebaj, majd soron következő Kraven, a vadász hátha jobb lesz (nem hiszem).

Értékelés: 3/10