Demon's Souls - Teszt


 

Őszintén szólva nem voltam egy jó darabig a Souls játékok rajongója. Nem azért, mert nehéznek találtam, hanem inkább igazságtalannak, de utóbbiból kiderült, hogy én vagyok ügyetlen és türelmetlen. Ha az ember játszik, bármelyik részével, akkor sokszor elkáromkodja majd magát, hogy bezzeg én alig sebzek rá, de ő egy ütésből megöl irgum-burgum, vagy éppen azt, hogy onnan meg hogy talált el a kutyafáját. Szóval első nekifutásomnak a Dark Souls jelentkezett, és bele is tört a bicskám, az istenért sem tudtam legyűrni a Capra Demon-t, aztán mikor észrevettem, hogy az ősz hajszálaim megsokasodtak, hagytam az egészet a fenébe. Jó pár év múlva újra leültem, ám most már a második rész elé, mert titkon mindig is szerettem, pontosabban szeretni akartam a szériát, hiszen bírom a dark fantasy dolgokat. Abba nem tört bele a bicskám, és a Scholar of the First Sin jó ugródeszka volt az újbóli nekifutásnak, sikerült is befejeznem a trilógiát. A Demon’s Souls-hoz viszont nem volt szerencsém, pedig ezt mondják az igazi élménynek, hiszen ez volt a legelső és a legkönyörtelenebb. Nagyon örültem, mikor a PS5 nyitócímek között ott láttam, hiszen van lehetőségem a konzollal játszani, és még boldogabb voltam, amikor tesztnek is megkaptam. Végre eljött a pillanat, az első, és egyben a jelenlegi utolsó Souls játék is a birtokomban van, előre félek…

 


A sorozat többi részéhez hasonlóan, a Demon’s Souls vonzereje, a nehéz akció-RPG stílus, ami megköveteli a teljes összpontosítás a harcokban, hibázni nagyon kevés lehetőség van, így minden egyes küzdelem kockázatos. Kapunk egy nagyon mély és kidolgozott világot, amiben a történet vezetés rendkívül egyedi módon jelenik meg: a háttérben egy borzalmasan összetett dolog áll, ám a cselekvő szemszögéből, amik ugye mi vagyunk, csak morzsákat kapunk és olyan információkat, mintha mindenki elvárná tőlünk, hogy tisztában legyünk mindennel. Így csak kapirgáljuk a sztorit, és a rajongók fórumokon járnak össze kibeszélni elméleteiket, amikből talán eltalálják, hogy mik is lehetnek az okok okozatai. Ezt rendkívül misztikusnak és érdekesnek találom, bár kevésbé elégíti ki a játékos történetétvágyát, de azt a harcok úgyis hamar elveszik.

 


És ezen van a legnagyobb hangsúly, a harcokon, ugyanis ezek nélkül nem jutunk előre. Szerencsére mély karakterépítéssel vannak ellátva a Souls játékok, ami viszonylag hamar kimerül a kozmetikai opcióknál, cserébe viszont mindenféle undocsmány förtelmeket kreálhatunk. A hangsúly inkább magánk a harci mechanikákon vannak. Legyen szó támadásról, védekezésről, hárításról vagy éppen kitérésről, mindegyik staminába kerül, ami ha kimerül, utána cselekvőképtelenek vagyunk, legalábbis csak sétálgatni tudunk, míg vissza nem nyerjük egy részét, így a karakter menedzsment, az erőnk beosztása kritikusan fontos. Hány olyan alkalom lesz, amikor csak egy ütést kell majd bevinnünk, vagy ki kell térnünk valami elől, de nem fogunk tudni, mert agyon nyúztuk az előző mozdulatokkal a karakterünket. Így a motorikus és a reflex szerű harcok helyett, okosan kell megterveznünk a támadásokat, amikre kevés idő van, így minden alkalomnál meg fogunk halni. A Souls játék szépsége abban rejlik, hogy némi idegroham után egyre több tapasztalatot gyűjtünk saját karakterünk és az ellenféle mozgásával kapcsolatban és így leszünk képesek előrébb jutni. Ilyesfajta kihívásokat kevés játék nyújt, és akik koppintani akarják a stílust, nem is nagyon járnak sikerrel, így a Demon’s Souls egyedülálló és stílusteremtő a maga nemében.

 


Ráadásul az 6 Souls játék közül a Demon’s Souls a legkülönbözőbb. Először is míg a széria többi része egy nagy hatalmas területből állt, ahol meg kellett nyitnunk az utat egyikből a másikba, itt az egész játék öt elszigetelt világra oszlik, amelyek mindegyike három-négy alszintből áll, és mindegyiknek megvan a maga egyedi jutalma és kihívása. Minden szint különbözik a másiktól és nem csak olyan unalmas okokból, hogy erősebbek az ellenfelek. Az 1. világ azért nehéz, mert gyakran kell megküzdeni egy kellemetlen sárkánnyal, aki egész nap megsüti a hidakat, amelyeken át kell haladni. A 2. világ ellenségei ellenállnak a legtöbb sebzésnek a piercingen kívül. A 3. világ egy olyan labirintus, amelyben könnyű eltévedni, és olyan lények őrzik, amelyek egy vagy két találat során megölhetnek. A 4. világ rendkívül agresszív csontvázakkal rendelkezik, amelyek buzogányokon és kalapácsokon kívül ellenállnak a legtöbb fegyvernek is. És az 5. világban rengeteg ellenség található, akiket könnyen meg lehet ölni, de csúnya szokásuk rajokban gyorsan az emberre támadni. És akkor még nem beszéltünk a mérgezett tóról.

 


A világok sokszínűsége a többféle játékstílusra enged következtetni. Ezek a szintek nem lineárisak, szóval nem kell az első világot kipucolni, hogy tovább mehessünk a másodikra, illetve ha egyszer elkezdtük az egyiket, akármikor abbahagyhatjuk és mehetünk egy másikra. Érdemes azzal kezdeni, amire építjük a karaktereinket, ugyanis a különböző helyszíneken különféle tárgyak nyílnak meg. A legerősebb varázslatok a harmadik világban vásárolhatóak meg, így ha mágiával akarunk operálni, célszerű odatartani először. De lehetünk igazi böhöm nagy kardos harcosok, vagy éppen hárítós és visszacsapós késes Kálmánok is. Egy biztos, bármelyiket stílust is választjuk a boss fight-oknál fel kell kötni a gatyánkat. Talán a Demon’s Souls rendelkezik a legérdekesebb főellenségekkel. A PS5 verzió megtartotta a harcok egyéniségét, ám amik 2009-ben idegesítőek voltak, az így most is azok. A Dragon God még mindig frusztráló, de amik már akkor is jó hangulatú harcok voltak, köszönhetően az atmoszférának, a zenének és környezetnek, azok az új generáción még jobbak lettek. Csata Maiden Astrea ellen, vagy epikus Storm King, borzalmasan jól néznek ki, és bár nehéz legyőzni őket, mint a fene, de mocskosul magával ragadó. Persze a 10. halál után az ember agyára megy az egész, de azért még menő.

 


Köszönhetjük ezt a FromSoftware mellett a Bluepoint-nak is, akik bizonyítottak már a Shadow of the Colussos felújításánál. Persze ők csak újrahúzták a meglévőt, ami nagyon jól sikerült, de a játékmeneten nem változtattak, így a Demon’s Souls-nak most is az a problémája, ami régen. Az egészséghelyreállító fű véges, így ha elfogy, akkor mehetünk grindolni a régebbi ellenfeleket, hogy később tudjunk életet tölteni, vagy lelkekért vásárolhatunk, amit így saját magunk fejlesztése helyett pocsékolunk el. A fegyverek fejlesztésére is 16 féle alapanyag áll rendelkezésünkre, ami baromi sok és inkább csak problémát okoz beszerzésük, hiszen minden fegyvertípushoz más kell. Ezt fejlesztették tovább a Dark Souls-ban az Estus flaskával, ami bár véges élet töltő ital volt, pihenés után újra töltődött, illetve a felszerelésünk menedzsmentje is egyszerűsödött, de nem könnyebbedet. De mint mondtam, a játékmenetben ne nyúltak bele, így minden maradt a régiben, ami számomra kicsit elavult. Ha kijavították az előző játék hibáit az újban, akkor ez a rendszer bekerülhetett volna.

 


Némi kellemetlenségek megmaradták a játékban, de mondhatjuk is akár, hogy ez a Demon’s Souls eredetisége. Bár a PS5 verzió számos apróbb egyszerűsítést behozott, amik miatt nem egy az egyben a PS3-as verzió, de ez a játék nehézre és frusztráló lett tervezve, így az is maradt. Nagyon erős nyitócím, ha engem kérdeztek, bár tény, hogy nem mindenkinek való, akár csak a Souls széria további szereplői. Egy biztos, ez egy rendkívül jutalmazó alkotás, így ha egyszer megpróbálkoztok vele, ne adjátok fel, megéri szenvedni vele, és a vállatokat is megpaskolhatjátok a végén.


Review score
 9.0A Demon's Souls egy remek és erős nyitócím PS5-re, ami ugyanolyan nehéz is frusztráló, mint 2009-ben, csak most teszi ezt dinamikusabban, szebben és lenyűgözőbb környezetben. Így ugyanúgy sokszor meg fogunk halni, csak most jobban néz majd ki. 
Újabb Régebbi