Rune II: Decapitation Edition - Teszt


 

A Rune világa valahogy mindig elkerült engem. Igazából ha a 2000-es évek tájékan nem találkozik vele az ember, egészen mostanáig nem nagyon lett volna lehetősége elmerülni benne. Akkor viszont egy merőben merész és élvezetes játékot kaptunk viking köntösbe öltöztetve. Pont az előbb olvastam bele egy akkori tesztbe, ahol éppen azt ecsetelik, hogy talán a legszebb PC-s grafikát produkálta, mai szemmel viszont nem sokkal jobban néz ki, mint egy villamos megálló a bulinegyedben szombat reggel. Ez persze nem hiba, a játékok öregednek, a grafikai megoldások pedig szépülnek. Na de ugorjunk egy kicsit, mondjuk úgy 20 évet, amikor debütált a Rune II valamikor az év elején. Sokan várták sírva, hogy újra elmerülhessenek nosztalgia világukba, illetve ismételten egy jó kis viking kalandozásra vágytak. Vegyes fogadtatás érte a játékot, ugyanis sok bug, kiforratlanság és egy fél kész verzió fokadta a viking jelölteket. A fejlesztők váltig állították, hogy ebből azért még ők tudnak kihozni többet is. Most bebizonyíthatják, hogy ők mindent megtettek, itt van a friss Rune II: Decapitation Edition.

 


A történetet a spájzból emelték le, ahol a jól bevált befőttek is sorakoznak: Heimdall a halálból támasztott fel minkent és feladatunknak tűzte ki, hogy állítsuk meg Lokit és fanatikusokból álló seregét. Utunk során számos színes karakterrel találkozunk, akik segítenek képességeink maximumra gyúrásában, így válhatunk a legnagyobb viking harcossá. Mind ezt kíséri végig dialógusok tömkelege. Ez a mesélés legfőbb alkotóeleme, szóval átvezetők, vagy akár előre megkomponált jelenetekkel ne számoljunk. Harcolunk, beszélgetünk és harcolunk tovább.

 


Amikor nem a dialógusok tengerében úszkálunk, akkor egy hatalmas és hangulatos területen kalandozgatunk. Harcolni, felfedezni és craftolni kell dolgokat, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb módszer Loki legyőzésére. Rögtön kezdjük is a legizgalmasabb elemmel, a harccal. Igazából teljesen rendben van, szépen, folyékonyan megy az egész és emiatt nagyon élvezetes a sokadik ellenfél után is. Fegyverek szempontjából is eléggé el van engedve a játék, mindenki megtalálhatja a magának kedvező stílust. A nagy batár kétkezes cséplőgépek keresztül vágják az ellenfeleinket, de aki a pajzsos-egykezes módszert kedveli, annak is vannak lehetősége érvényesülni. Blokkolni és hárítani mindennel lehet, csak jó ütemben kell használni, odafigyelve az ellenfelek támadás animációjára. Kedvünkre kaszabolhatjuk le mások végtagjaikat, amiket opció szerint akár fegyverként is használhatunk, hogy saját kezükkel törjük be koponyáikat. Ez a viking mód.

 


Mivel van benne crafting rendszer, így a túlélő játékok alapja is megtalálható. Rúnákat, fegyvereket és élelmet rakhatunk ki a kerék alakú HUD-ra, amik később hasznosak lesznek. A rúnák buffolnak minket kis időre, még a kaja életet tölt vissza. RPG szerű fejlődésrendszerben válaszhatunk magunknak egy követendő északi istent. Ez reprezentálja a játékstílust is, amit játszani akarunk majd, így az isteneknek és a képességeiknek, amiket elsajátíthatunk megvannak a maga előnyei és hátrányai. Az egész úgy van kidolgozva, hogy a különböző specializálódások kiegészítsék egymást, így a leghatékonyabbak többjátékos módban lehetünk.

 


Maga a felfedezés teljesen rendben van. A jutalmazó rendszer jól lett optimalizálva, így szint lépés és új képesség megtanulása után tényleg érződik, hogy nagyobb erőre tettünk szert, illetve a barlangok és egyéb kisebb kazamaták kitakarítása több xp és jobb felszerelés fejében sem unalmas. A kincses ládás fegyvereket, páncélokat, rúnákat, alapanyagokat vagy recepteket tartalmazhatnak, amik alapján jobb felszerelést tudunk magunknak kovácsolni, vagy éppen épületeket építeni.

 


A játék, mint minden survival game, bár nem teljesen az, mégis megtalálhatóak benne a tipikus hibák, szóval bugos mint a fene. Hajók futnak zátonyra vagy olyan mélyen kerülnek a vízbe, hogy lehetetlen őket elérni. Ebből az okból kifolyólag sokszor van, hogy hiába építünk egy csónakot és áthidaljunk egy vizes akadályt, nem tudjuk megfelelően használni, így kénytelenek vagyunk gyalog nagyot kerülni. Ezenkívül megtalálhatóak a beragadtam az épületbe amit csináltam, és a frame rate ingadozás is, csak a szokásos hibák. Persze a fejlesztők biztosítottak, hogy folyamatosan dolgoznak a bugok fixálásán, akkor is bosszantó, ha találkozunk egy ilyennel.

 


Látványra szerintem nem lehet panasz, bár ezeknek a survival játékoknak van egy sajátos mozgás animációjuk, amit én nem nagyon kedvelek, de hangulatos az atmoszféra. Nem tudom, hogy mennyire lesz sikeres, főleg abból kiindulva, hogy nem minden nap jelenik meg viking játék, most meg hirtelen kaptunk kettőt is, ráadásul az egyik körökkel nagyobb tábornak örven, mint a Rune, de az tény, hogy nagyban különbözik a két játékstílus.


Review score
 7.5A Rune II: Decapitation Edition hozta azt, amit első ránézésre kínált: kellemes északi mitológiai környezet, sok harc és annál is több felfedezni való.

Összes oldalmegjelenítés