A Generaiton Zero valószínűleg azon játékok közé tartoznak,
amikre tökéletes metafora a helyi közértben kapható sütemények bármelyike.
Kívülről látványos és finom külső, de miután megvettük és beleharaptunk, gejl
édes az egész, semmi kivehető íz. Első ránézésre rögtön beleszerettem, már a
videók alapján. Sokan amolyan Stranger things és Far Cry keveréknek gondolják,
lévén a 80-as éveknek és annak, hogy tinédzsereket alakítunk, valamint a
játékstílus nyitott világú és FPS nézetű. Nálam volt egy kis Horizon Zero Dawn
is benne, az önműködő és pusztító robotok miatt. Egyszóval, látszólag minden megtalálható,
ami kell és ami egy piszok jó játékká tehetné, ennek ellenére nem lett az.
Talán még pár év jót tett volna a fejlesztésnek. Bár szabadkoznak a készítők,
hogy ez nem egy AAA játék, szóval nem várjunk annyi mindent tőle, hiába ránézésre
és a hatásvadász trailerek alapján annak lehet hinni, pedig simán képes lett
volna idővel egy felsőkategóriás alkotássá nőni.
A játék egy alternatív valóságban játszódik, ahol is a
második világháborút követően nagy figyelmet kapott a robotika és kiemelkedő
sikereket értek el benne. Számos különböző típusú védelmi droidot hoztak létre,
amik biztosítottak a békét és a rendet. Aztán egyszer csak jött a skynet ( na
nyilván nem, csak vicc), és öntudatra ébredtek a gépek. Összedugták
processzoraikat és rájöttek, hogy ember lenni nem jó, majd innentől háborúban
álltak egymással szemben a mechanikus és a humanoid életformák. Történetünk egy
kisebb szigeten játszódik, valahol Svédországban, ahol egy tinidzsért alakítva
kell túlélnünk a robotok pusztító hadjáratát, és a dolgok előrehaladtával, ha
nem is megoldani a problémát, mert annál globálisan ügyről beszélünk, de
kideríthetjük, hogy mi is történt a környéken.
A 80-as évek atmoszféra lenyűgözően jól sikerült, ami már az
interface-en is beköszön, a magnókazetta töltő animációval. A játék megkezdését
követően létrehozhatjuk tininket, aki lehet fiú vagy lány, felöltöztethetjük
kis iskolás, punk, rocker vagy geek ruházatokba, adhatunk neki némi hajtípust
és szemüveget is. Kozmetikai finomhangolásra nem sok lehetőség van, de
kalandozásunk során találunk több hozzávalót, így a harcok alatt
fodrászolhatjuk meg protagonistánkat. Két játékmód közül választhatunk, az első
a nagyon nagyon magányos stílus, ahol egyedül nézünk szembe a sziget
veszedelmeivel, a másik a csak simán nagyon magányos, melyben 3 másik
játékossal kooperatívan derítjük fel az eseményeket és próbálunk meg túlélni.
Bár a próbálunk meg nem megfelelő szóhasználat, ugyanis túlélő játék szeretne
lenne a Generation Zero, ennek ellenére, nincs nehéz feladatunk. Üres zsebbel
kezdünk neki a kalandnak, és természetesen az első házban rögtön találunk
fegyvert és némi élet töltő csomagot, de azaz igazság, hogy sosem kell majd
spórolnunk semmivel, hiszen a környezet bőségesen dobálja a muníciót. Hiába
próbál rávezetni minket a gép, hogy néha célszerű a lopakodás és a harcok
elkerülése, 10-20 perc után nyugodtan lehet a Rambót játszani.
A hangulat mámorító. Nyitva hagyott házak, út közepén álló
autók, sötét, borús időjárás, barnuló levelek. Végig sétálhatunk a part mentén,
az utcákon vagy éppen az erdőben és mind e közben ügyelnünk kell a robotokra,
akik rögtön támadnak, de ügyes és halk lopakodással, vagy a fentebb említett
gerilla módszerrel szembeszállhatunk velük. És innentől sajnos nem nagyon tudok
értékelhetőt mondani a Generation Zero-ról. Ahogy a cikk elején írtam,
megláttuk a közértben a krémest, megvettük, mert szépen néz ki és most jön az a
rész, amikor megkóstoljuk. A főküldetésben túlélők után kutatuk, mindig egyik
óvóhelyről, vagy forgalmas csomópontból a másikba megyünk, de valójában az egész
játék teljesen üres. Rajtunk, az esetleges társainkon és a robotokon kívül
nincs más NPC. A mellékküldetéseket papírra írt leveleken, vagy előre felvett
magnószallagokon ismerhetjük meg, amik mindig annyiból állnak, hogy menj ide,
nézd meg azt ott, keresd meg itt ezt, vagy amott öld meg a gépeket. Mind ezt
úgy, hogy a térképen pontosan nincs megjelölve a helyszín, csak annyi, hogy
ezen a környéken a part mentén keress egy házat, mert menekülés közben valaki
értékes holmikat hagyott ott. Feladatunk pedig az, hogy az összes tárgyat, ami
itt található, lootoljuk ki és kész, megvan a siker. Persze néhány robot jön
velünk szembe, de ennyi, ez ismétlődik. A magányos baktatás és a feladat
kritériumainak keresése (amik néha bug miatt nem ott vannak, ahol lenniük
kéne), hamar baromi unalmassá válik. Még kooperatív módban is, hisz mennyivel
szórakoztatóbb 4-en keresni a tárgyakat, mint egyedül?
Maga az AI nem túl okos. A harcok nagy része lopakodása
elkerülhető, bár figyelni kell arra, hogy a robotok nem csak látnak, de
hallanak is, szóval a jó öreg guggolva gyaloglás a megoldás. Mechanikájukból
adódóan, a gépen nem tudnak bemenni a házakba vagy bunkerokba. Nincs mivel
megfogni a kilincset. Ez viccesen hangzik, de igaz. Azt már nem programozták le
a fejlesztők, hogy például a nyílászárókat, vagy bele sem merek gondolni, a
falakat ki tudják lőni. A kutya méretű gépektől a repülő drónokig a nagy
kétlábonjáró mosógépektől kezdve van itt minden. Mindenek más támadási
képességei és mechanikái vannak, különböző gyengepontokkal. Sokszor
szlalomoznak, hogy nehezebb legyen eltalálni őket, máskor pedig egy bug miatt
beakadnak, és csak állnak. A játék második legnagyobb problémája pont ebből
fakad, hiszen nincsen szabályozva az ellenfelek erőssége és mennyisége a
játékosok számától. Így ha egyedül harcolunk, akkor is ugyanannyian jönnek
ellenünk, mintha csapatban lennénk. Szóval marad a már harmadjára említett
Rambo mód, lőjük őket, ha sebződünk gyógyítunk, ha földre kerülünk akkor egy
kis adrenalin szuri segít újra talpra állni, ha meg elhalálozunk, akkor a
közeli menedék helyen felkelünk és próbálhatjuk az egészet újra,
A fegyverek arzenálja azt hiszem elfogadható. Először az
ócska helyi redneckek kopottas puskáit találjuk meg, amiket fejleszthetünk,
ugyancsak törött kiegészítőkkel, de később azért jönnek a keményebb csúzlik is.
Találatunk még figyelemelterelő eszközöket is, mint a rádió vagy a tűzjáték,
ezek segíthetnek a lopakodásban, vagy éppen a gyengepontokra való könnyebb
rálátásra. Van fejlődési rendszer, mivel tapasztalati pontot kapunk küldetések
és harcok során, így finomra hangolhatjuk passzív képességeinket egy rém
egyszerű talent fa rendszeren, bár annyira nem számottevő a dolog. Összességében
rettentő szomorú vagyok. Nagyon szeretni akartam ezt a játékot. Miután
megtapasztaltam a hibáit, próbáltam a felfedezésre koncentrálni, hátha abba
örömömet lelem, de nem. Egyszerűen nagy, unalmas és üres. Jó ötlet, jó
elképzelés, bámulatos atmoszféra, de tartalmilag semmi, és emiatt sajnos nem
lehet élvezni.
| Review score | |
| 6.5 | A Generation Zero egy megannyi lehetőséget tartalmazó játék, ám a fejlesztők egyikkel sem éltek. Magával ragadó hangulata fordítottan arányos a tartalommal. Kooperatív módban képes némi szórakozást nyújtani, de akik egyedül akarnak neki állni, azok készüljenek fel a magányos és végeláthatatlan kóborlásokra valamint az üres világra. |