Generation Zero - Teszt

A Generaiton Zero valószínűleg azon játékok közé tartoznak, amikre tökéletes metafora a helyi közértben kapható sütemények bármelyike. Kívülről látványos és finom külső, de miután megvettük és beleharaptunk, gejl édes az egész, semmi kivehető íz. Első ránézésre rögtön beleszerettem, már a videók alapján. Sokan amolyan Stranger things és Far Cry keveréknek gondolják, lévén a 80-as éveknek és annak, hogy tinédzsereket alakítunk, valamint a játékstílus nyitott világú és FPS nézetű. Nálam volt egy kis Horizon Zero Dawn is benne, az önműködő és pusztító robotok miatt. Egyszóval, látszólag minden megtalálható, ami kell és ami egy piszok jó játékká tehetné, ennek ellenére nem lett az. Talán még pár év jót tett volna a fejlesztésnek. Bár szabadkoznak a készítők, hogy ez nem egy AAA játék, szóval nem várjunk annyi mindent tőle, hiába ránézésre és a hatásvadász trailerek alapján annak lehet hinni, pedig simán képes lett volna idővel egy felsőkategóriás alkotássá nőni.

A játék egy alternatív valóságban játszódik, ahol is a második világháborút követően nagy figyelmet kapott a robotika és kiemelkedő sikereket értek el benne. Számos különböző típusú védelmi droidot hoztak létre, amik biztosítottak a békét és a rendet. Aztán egyszer csak jött a skynet ( na nyilván nem, csak vicc), és öntudatra ébredtek a gépek. Összedugták processzoraikat és rájöttek, hogy ember lenni nem jó, majd innentől háborúban álltak egymással szemben a mechanikus és a humanoid életformák. Történetünk egy kisebb szigeten játszódik, valahol Svédországban, ahol egy tinidzsért alakítva kell túlélnünk a robotok pusztító hadjáratát, és a dolgok előrehaladtával, ha nem is megoldani a problémát, mert annál globálisan ügyről beszélünk, de kideríthetjük, hogy mi is történt a környéken.

A 80-as évek atmoszféra lenyűgözően jól sikerült, ami már az interface-en is beköszön, a magnókazetta töltő animációval. A játék megkezdését követően létrehozhatjuk tininket, aki lehet fiú vagy lány, felöltöztethetjük kis iskolás, punk, rocker vagy geek ruházatokba, adhatunk neki némi hajtípust és szemüveget is. Kozmetikai finomhangolásra nem sok lehetőség van, de kalandozásunk során találunk több hozzávalót, így a harcok alatt fodrászolhatjuk meg protagonistánkat. Két játékmód közül választhatunk, az első a nagyon nagyon magányos stílus, ahol egyedül nézünk szembe a sziget veszedelmeivel, a másik a csak simán nagyon magányos, melyben 3 másik játékossal kooperatívan derítjük fel az eseményeket és próbálunk meg túlélni. Bár a próbálunk meg nem megfelelő szóhasználat, ugyanis túlélő játék szeretne lenne a Generation Zero, ennek ellenére, nincs nehéz feladatunk. Üres zsebbel kezdünk neki a kalandnak, és természetesen az első házban rögtön találunk fegyvert és némi élet töltő csomagot, de azaz igazság, hogy sosem kell majd spórolnunk semmivel, hiszen a környezet bőségesen dobálja a muníciót. Hiába próbál rávezetni minket a gép, hogy néha célszerű a lopakodás és a harcok elkerülése, 10-20 perc után nyugodtan lehet a Rambót játszani.

A hangulat mámorító. Nyitva hagyott házak, út közepén álló autók, sötét, borús időjárás, barnuló levelek. Végig sétálhatunk a part mentén, az utcákon vagy éppen az erdőben és mind e közben ügyelnünk kell a robotokra, akik rögtön támadnak, de ügyes és halk lopakodással, vagy a fentebb említett gerilla módszerrel szembeszállhatunk velük. És innentől sajnos nem nagyon tudok értékelhetőt mondani a Generation Zero-ról. Ahogy a cikk elején írtam, megláttuk a közértben a krémest, megvettük, mert szépen néz ki és most jön az a rész, amikor megkóstoljuk. A főküldetésben túlélők után kutatuk, mindig egyik óvóhelyről, vagy forgalmas csomópontból a másikba megyünk, de valójában az egész játék teljesen üres. Rajtunk, az esetleges társainkon és a robotokon kívül nincs más NPC. A mellékküldetéseket papírra írt leveleken, vagy előre felvett magnószallagokon ismerhetjük meg, amik mindig annyiból állnak, hogy menj ide, nézd meg azt ott, keresd meg itt ezt, vagy amott öld meg a gépeket. Mind ezt úgy, hogy a térképen pontosan nincs megjelölve a helyszín, csak annyi, hogy ezen a környéken a part mentén keress egy házat, mert menekülés közben valaki értékes holmikat hagyott ott. Feladatunk pedig az, hogy az összes tárgyat, ami itt található, lootoljuk ki és kész, megvan a siker. Persze néhány robot jön velünk szembe, de ennyi, ez ismétlődik. A magányos baktatás és a feladat kritériumainak keresése (amik néha bug miatt nem ott vannak, ahol lenniük kéne), hamar baromi unalmassá válik. Még kooperatív módban is, hisz mennyivel szórakoztatóbb 4-en keresni a tárgyakat, mint egyedül?

Maga az AI nem túl okos. A harcok nagy része lopakodása elkerülhető, bár figyelni kell arra, hogy a robotok nem csak látnak, de hallanak is, szóval a jó öreg guggolva gyaloglás a megoldás. Mechanikájukból adódóan, a gépen nem tudnak bemenni a házakba vagy bunkerokba. Nincs mivel megfogni a kilincset. Ez viccesen hangzik, de igaz. Azt már nem programozták le a fejlesztők, hogy például a nyílászárókat, vagy bele sem merek gondolni, a falakat ki tudják lőni. A kutya méretű gépektől a repülő drónokig a nagy kétlábonjáró mosógépektől kezdve van itt minden. Mindenek más támadási képességei és mechanikái vannak, különböző gyengepontokkal. Sokszor szlalomoznak, hogy nehezebb legyen eltalálni őket, máskor pedig egy bug miatt beakadnak, és csak állnak. A játék második legnagyobb problémája pont ebből fakad, hiszen nincsen szabályozva az ellenfelek erőssége és mennyisége a játékosok számától. Így ha egyedül harcolunk, akkor is ugyanannyian jönnek ellenünk, mintha csapatban lennénk. Szóval marad a már harmadjára említett Rambo mód, lőjük őket, ha sebződünk gyógyítunk, ha földre kerülünk akkor egy kis adrenalin szuri segít újra talpra állni, ha meg elhalálozunk, akkor a közeli menedék helyen felkelünk és próbálhatjuk az egészet újra,

A fegyverek arzenálja azt hiszem elfogadható. Először az ócska helyi redneckek kopottas puskáit találjuk meg, amiket fejleszthetünk, ugyancsak törött kiegészítőkkel, de később azért jönnek a keményebb csúzlik is. Találatunk még figyelemelterelő eszközöket is, mint a rádió vagy a tűzjáték, ezek segíthetnek a lopakodásban, vagy éppen a gyengepontokra való könnyebb rálátásra. Van fejlődési rendszer, mivel tapasztalati pontot kapunk küldetések és harcok során, így finomra hangolhatjuk passzív képességeinket egy rém egyszerű talent fa rendszeren, bár annyira nem számottevő a dolog. Összességében rettentő szomorú vagyok. Nagyon szeretni akartam ezt a játékot. Miután megtapasztaltam a hibáit, próbáltam a felfedezésre koncentrálni, hátha abba örömömet lelem, de nem. Egyszerűen nagy, unalmas és üres. Jó ötlet, jó elképzelés, bámulatos atmoszféra, de tartalmilag semmi, és emiatt sajnos nem lehet élvezni.

Review score
6.5	A Generation Zero egy megannyi lehetőséget tartalmazó játék, ám a fejlesztők egyikkel sem éltek. Magával ragadó hangulata fordítottan arányos a tartalommal. Kooperatív módban képes némi szórakozást nyújtani, de akik egyedül akarnak neki állni, azok készüljenek fel a magányos és végeláthatatlan kóborlásokra valamint az üres világra.