Gang Beasts - Teszt


A gyurmafigurák vicces birkócsatázásai...



A Boneloaf fejlesztő bizonyára nem egy sokat mondó cégnév, azonban a 2015-ös E3-on bizony sokak szívébe zárta magát a Gang Beasts nevű játékuk, ami tegyük hozzá az egyetlen játék, amit a cég eddig fejlesztett. Pontosabban mondva az alpha verzió már 2014 augusztus tájékán került elő, Early Acces-be csak később lépett, azonban a játék nagy bánatára azóta is csak stagnál, na de miről is szól ez a játék?



A Gang Beasts egy úgymond verekedős játék, azonban itt az ellenfelek nem úgy győzik le egymást, hogy véresre püfölik egymás fejét, hanem a mélybe, tűzbe esetleg vízbe kell vetni az ellenfelet. Ez persze pályától függ. Maga a játék koncepciója elég átlagosnak tűnik így elsőre, a játék irányítása még inkább azzá teszi. Van egy egyszerű mozgásvezérlés, fel-le, jobbra-balra, valamint külön a jobb és bal kézzel tudunk ütni, vagy ha hosszan nyomva tartjuk a gombot, ütés helyett megragad egy tárgyat, legyen az az ellenfeled, vagy a pálya része, például egy korlát. Aztán van egy ugrásunk, rúgás, fejelés, valamint az emelés, ami az egyik legfontosabb harci elemünk.



A grafikára és a játék küllemére semmi panaszunk nem lehet az egymást birkózó és bunyózó gyurmafigurák nagyon viccesek. A pályák szintén nem az ámuldozó tekintetek vonzására lettek készítve, egyszerű és kellemes környezet, vicces elemekkel itt-ott. A grafika mellett a játék másik fontosabb eleme a fizika, ugyanis mivel egy olyan játékról van szó, ahol egymás testét dobálják ide-oda az emberkék, sokat számít mi és hogyan történik. Ha egy kézzel próbálod felemelni az ellenfelet, akkor bizony nehezebb dolgod lesz, mintha két kézzel tennéd azt. Mindezek mellett nem csak a gyurmafiguráknak vannak jelentőségei, ugyanis egy-egy adott pályán maga a berendezés is szétbontható. Például az egyik pályán két liften jelennek meg a karakterek, melyek egy felhőkarcoló külsején vannak, no ezeket a lifteket bár vaskos kötél tartja, ezeket a karaktereink szét tudják szakítani. Na már most ha a 2 kötélből 1-et elszakítunk még nem biztos, hogy leesik a lift, azonban jó nagyot fog rándulni és ide-oda lengedezik. Azonban ha a 2. tartókötelet is elválasztjuk a lifttől, akkor uzsgyi, keresni kell egy másik kapaszkodót.



A játéknak egyelőre csak két módja van, a Survival, amikor is maximum 4 játékos egymást próbálja lenyomni, vagy a Waves, amikor is a játékosok együtt vannak és a szürke gyurmafigurákat kell leverniük, akik minden egyes szinten egyre többen vannak. Az első wave-ben jön mondjuk 1 gyurmafigura, addig a 2.-ban már három, és így tovább.




Az Early Access hibái sajnos elég gyakran előtűnnek, egyrészt óvatosan a menüben, mert egy egyszerű escape billentyű lenyomással máris bezárja magát a játék, valamint jelenleg csak local multiplayer van, azaz neten még nem lehet egymással játszani vele. Plusz az is egy elég vészjósló előjel, hogy több mint egy éve Early Access-ben stagnál úgymond a játék. Utolsó patch/frissítés április végén jött a játékra, akkor került elő a multiplayer gondolata is, azóta egyelőre nincs hír.



Review score
 7.5Összességében egy igen aranyos és vicces játékról beszélünk, azonban még nagyon érződik rajta az Early Acces, pár bug erre-arra még előfordul, de amint kialakítanak hozzá multiplayer részleget, egy igen nagy rajongói közösséget formálhatnának a játék köré.

Összes oldalmegjelenítés