DreamBreak - Teszt
Amit megtanulhattunk az indie játékok alatt az az, hogy a pixel grafikával nehéz melléfogni. Lehet, ehhez kétség sem fér hozzá, de szinte céltudatosan rosszat kell alkotnunk, hogy ne sikerüljön a projekt. Ez a vizuális megoldás remek eszköze a retro hangulat felkeltésének és a mai modern "szépség" igényeket is ki lehet vele kerülni. Többet ér egy pixel grafikás indie játék, mint egy olyan, ami megpróbál valamit alkotni a magasabb szintű motorokkal. A DreamBreak remekül alkalmazza az apró négyzetek által kirajzolt atmoszférát. Igényes munkáról van szó, annak ellenére, hogy a játék mindössze 21 megácska. Szinte rá se kattintunk a letöltésre, máris indulhat a kaland.
Amiről elöljáróban azt kell tudni, hogy egy orosz cyberpunk világban játszódik. Az állam, a USSR propagandáját sugározza még a csapból is. De tényleg, még a TV bemondó is elvtársnak nevezi az embereket. Természetesen ehhez a világhoz hozzátartozik az elavult technikai formák magasabb szintű fejlettsége. Ez alatt arra gondolok, hogy szemben a mai technológia irányzatával, és ezen belül is a hardverek egyszerűségere és formáira célozva, a cyberpunk világok szeretik használni a kocka motívumokat, mondjuk az autók vagy épületek kivitelezésében, valamint az egyes számítógép panelok is vastag képcsöves kijelzővel működnek. Mindenhol áll a szemét és sok elektromos készülök füstöl, vagy éppen kábelek lógnak ki a beleikből. Remekül adja vissza azt a stílust, ami miatt ma különbséget teszünk sci-fi és cyberpunk között.
Főszereplőnk Eugene, egy mezei gondnok az egyik helyi kiskocsmában. Mindennapi teendői között, melyek a játék első küldetései, ki kell cserélnünk a biztosítékot a világítórendszerben és meg kell szerelnünk az egyik wc-t, kifigyeli, hogy az egyik vendég egy sürgős üzenetet kap a CIA-tól, majd sietve távozik. Nyomába eredünk, de már csak a holttestet találjuk meg, amit kizsebelünk és rögtön megvan az első nyom: irány a hotel szobája. Léptem-nyomon lázadó üzenetekre botlunk a városban, amik érdekessége, hogy szövegük mindig ugyan az, viszont nem tudjuk elolvasni az egészet, mert el vannak maszatolva a szavak, ellenben ahogy haladunk előrébb a történetben, úgy nyílnak meg előttünk az új sorok.
A játék nagy problémája, hogy a remek hangulat és látvány megteremtése után kevés energia maradt minden másra. Tele van az egész minijátékokkal, mint például a wc megszerelése, vagy a rendőrök lerázása, de mindegyik kis puzzle a végletekig egyszerű. Persze igazi point and click stílushoz méltóan nem egy olyan lehetőség van, hogy előbb egy másik helyre kell menni, hogy felvegyünk valamit, ami a főszálhoz kell majd, de ezek sincsenek túl bonyolítva. Nincs az, hogy ez kell ahhoz, hogy megszerezzem ezt, ami ahhoz kell, hogy kinyissam azt, amiben az van, ami kell ahhoz, hogy beindítsam amazt, hanem csak kell ez, hogy az sikerüljön. Az irányítás is túl van bonyolítva. A navigálást megtehetjük a WASD segítségével, vagy csak simán klikkelünk. Utóbbi egyszerre egyszerűbb és nehezebb is, hiszen a játék felülete apró téglalap egységekre van bontva, és minden ilyen komponenst jelez a kurzor. Akkor tudunk ugrani, ha a fejünk felé visszük az egeret és ha megjelenik egy hajlított nyíl kattintunk, illetve ha valamivel interakcióba akarunk lépni (és lehet is), oda kell pontosan elé állnunk, majd addig szórakozni, amíg a kurzor egy lefelé nyíllá nem változik. Még leírva is szörnyű.
A harcról ne is beszéljünk. Megállunk western módra az ellenfelünkkel szemben: ha rákattintunk lövünk, ha pedig magunk mögé kattintunk, pajzsot emelünk fel, ami levédi a beérkező sebzés egy részét. Mondanom sem kell, hogy ez milyen reflexeket igényel. Annyival egyszerűbb lett volna az interakciókra egy gomb kiosztás találni. Ezen kívül némi bug is megtalálható, amik közül a legzavaróbb az, hogy dialógusok vagy éppen a főszereplőnk gondolatai, néha csak egy pillanatra jelennek meg a fejünk felett. Sokszor a buborékfelhők eltűnnek, ha mozgunk. Nem egyszer volt az, hogy ki-be járkáltam egy ajtón, hogy el tudjam olvasni, mi a manóra is gondol Eugene, hiszen ez volt a kulcsa a továbbjutásomnak.
A játékban találunk bizonyos lemezeket, amik arra szolgálnak, hogy összegyűjtve meghallgathatjuk a zenéket. Ezek igazán hangulatosak lettek, de a bakelitek szinte az orrunk elé vannak rakva, nem nagy kihívás megszerezni őket. Kecsegtet még az egész több befejezéssel, és igazuk is van, bár a több itt kizárólag azt jelenti, hogy nem 1, de azért nem is 3, szóval 2. Abból a kis 21 megából egy igazán hangulatos és érdekes atmoszférát megteremtő játék lett a DreamBreak. A hátulütője, hogy méretéből adódóan nem egy hosszú tartalmú dolog, 2-3 órás az egész. Hogy megér egy ilyen alkotás közel 7 eurót? Ez kétséges, de az vitán felül áll, hogy jó pontot kapargattak a fejlesztők, de még tanulniuk kell kicsit. Az Aist csapat szép jövő előtt áll, ha a többi játékuk mindig csak egy picivel lesz jobb az előzőnél, és hangsúlyozom ezzel sincs gond, sőt, nekem nagyon tetszett, de tény, hogy hiba is van benne. Steam-en lessétek meg, egy jó kis orosz cyberpunk kaland a DreamBreak, hacsak 3 órára is köt le, akkor is jó móka!
| Review score | |
| 7.2 | A DreamBreak egy jó kis cyberpunk játék, mely egy jövőbeli Oroszországban játszódik. Az egyszerű gondnoki állásból hirtelen egy nemzetközi bűnténybe csöppenünk, szóval az izgalmak garantáltak, ami kell is, hiszen az egyszerű játékmenet és a túlbonyolított irányítás sajnos a mérleg másik felét erősítik. |
