Egy kis űrmarketing...
Hűha, hát nem minden ellenérzés nélkül írom e sorokat.
Gondoltam az utóbbi idők pörgős és akciós játékai után kipróbálok valami
nyugisat, így jött szóba a Starship
Corporation. Ilyen űrhajós marketing és menedzselős cuccnak tűnt, egyébként
az is, de ami engem megfogott, hogy nem kell semmit sem saját kezűleg
irányítani, hanem mint egy főnök a karosszék mögött, a vállalkozás ügyeit
intézzünk, csak éppen itt csillagközi szállítmányozásról van szó. A játék még
jó is lenne, ha nem rúgná minden egyes alkalommal ágyékon magát. Persze még
minden változhat, hiszen agy alpha verzióról beszélünk, de találkoztam már nem
egy olyan címmel, amik ebben az állapotban sokkal stabilabbak voltak. Mondjuk
ki vagyok én, hogy ítélkezzek? Ja igen, a tesztelő, szóval ha ítéletet nem is,
azért véleményt mondok a Starship
Corporation-ről.
Szóval a játék lényege, hogy már egy olyan világban élünk,
ahol a csillagok közötti utazás és kereskedelem mindennapos. Létre kell tehát
hoznunk egy olyan céget, ami űrhajókat épít, és a szállítmányozásból próbál
megélni, kiterjeszteni a hírnevét és befolyását a többi rendszerre, hogy
sikerre vigyük vállalkozásunkat. Miután sikerült testre szabnunk a hajókat,
tesztelnünk kell őket, hiszen az űrben mindenféle katasztrófa és harc adódhat.
A játék teljes verziójában lehetőség lesz egy igazi nagy vállalkozást
létrehozni és a multiplayer módban versengeni másokkal, ami tehát nem csak az
üzletet jelenti, hanem bizony némi csatát is. Jelenleg early access állapotban van a játék, szóval csak testre szabhatjuk
a hajóinkat, némi szimulációt végezhetünk és a teljes térképből, ami a
galaxisunk, csak a mi saját naprendszerünk áll rendelkezésre, hogy elsajátítsuk
az alapokat.
Egyelőre az egyjátékos mód érhető el és itt sok korlátozás
van érvényben. Kiválaszthatjuk a nehézségi fokozatot, ami annyit jelent, hogy a
játék különböző alaptőkével indít el minket a vállalkozás útján, valamint meg
kell adnunk, hogy mi lesz a végcélunk: technológiák kifejlesztése vagy más
marketing célokat valósítunk meg. Az egész úgy néz ki, hogy egy képernyőt böngészve
felvesszük a kapcsolatokat a megrendelőkkel, akiknek valamilyen küldetést kell
végrehajtani. Szállítmányozni kell, de minden cégnek más kívánságai vannak a
hajók felszereltségével kapcsolatban és természetesen a rakománytér mérete is
sokat számít. Ha megtaláljuk azokat a felkéréseket, amiknek eleget tudunk
tenni, akkor útjára indítjuk az akciót, így pénzt és hírnevet szerzünk. Ezek
által tudjuk a hajóinkat továbbfejleszteni és minél nagyobb a behatásunk egy
rendszeren, úgy annál nagyobb és nehezebb megrendelések fognak érkezni, amik
teljesítése még több pénzt jelent.
A hajók testreszabása meglehetősen egyszerűre sikeredett. Táblázatok
és listák. Ha sikerült kiválasztani a megfelelő fejlesztéseket, a hajó
alaprajzán elhelyezhetjük a szobákat, amik lehetnek rakományterek, vagy például
generátorok. Úgy kell elképzelni az egészet, mint valami régi Heroes játék pályakészítő programját.
Egyébként nem rossz dolog ez, én nagyon élveztem, csak nem értem, hogy a játék
miért igényel i5 procit. Visszatérve a hajó felépítésére, nagyon fontos, hogy a
különböző szobákat hogyan helyezzük el. Érdemes például az előbb említett
generátorok közelébe helyezni a technikusok szekcióját, hiszen ha valami hiba
adódik a gépekkel, gyorsabban odaérnek és orvosolhatják a problémákat. Persze
az űrutazás ennél kicsit bonyolultabb, így szükséges biztosítani a legénységnek
olyan berendezéseket, amik szolgáltatnak vizet, megfelelővé teszik a fedélzet
klímáját és levegőjét. Miután összeraktunk egy hajót, végig futtatjuk a
szimuláción és ha minden klappol, akkor mehet a biznisz, zöld utat kapott az
űrbéli kalandokhoz.
Maga a küldetés egy valós idejű stratégiai cucc, ahol végig
kísérhetjük a hajónkat az úton. Adhatunk a legénységnek parancsokat, hogy
milyen időközönként és merre járőrözzenek, hiszen a rakományt és a gépeket
folyamatosan figyelni kell. Van lehetőségünk az idő manipulálására, így ha
unjunk magunkat, akkor meggyorsíthatjuk a szállítás folyamatát, illetve ha
valami baj adódik, megállíthatjuk a játékot, hogy minden parancsot végig
tudjunk gondolni. Nyilván ez online nem így lesz, de az még egy távoli
gondolat. Egyelőre a single player ezen része sem eléggé kidolgozott. Ha minden
sikeres, akkor az áru célba ér és mi felvehetjük a pénzt és a reputációt.
Most még csak ennyi minden van a Starship Corporation-ben. A játék most egyszerre egyszerű és
bonyolult is. A hajók felépítése és az üzlet elindítása egy igen nehéz és
hosszan tartó folyamat, míg az RTS része még igen csak alulkészült. Kevés
lehetőségek vannak és egy naprendszer nem sokáig elég egy ilyen nagy
vállalkozásnak. Ezenkívül sok a bug és nagyobb monitorokon szinte játszhatatlan
az egész, mert a betűk nem lesznek nagyobbak a felbontás növelésével. A hangok
és zenék szinte minimumra vannak redukálva, itt-ott tűnik csak fel némi zaj.
Végezetül, ami a legrosszabb az egészben: a tutorial. Egy ilyen bonyolult
játékban az ember örülne, ha a folyamat közben magyaráznának el mindent,
ehelyett egy külön felületen van leírva a játékmenet, ahol a különböző
magyarázatok között lapozgatni kell. A Coronado
Games játéka még igen nyers és emiatt a közösséget is megosztja. Jó lesz
majd a játék, de csak azok fogják szeretni, akikhez közel áll a stílus, és azon
a „lesz”-en igen nagy hangsúly van. Mindenesetre a korai változat már most
elérhető, Steam-en nézzétek meg. Egyelőre nincs hír, hogy mikor lesz teljes,
bár a fejlesztők szeretnék, ha még 2016-ban megjelenne.