Call of Duty: Black Ops III - Teszt

 

Immár tizenkettedik alkalommal hív minket a kötelesség, mi pedig egyre aggodalmasabb arccal, de mindig válaszolunk.

Igen, megint az a része van az évnek. Megint eljött a pillanat, amikor világszerte több millió játékos kaparintja kiéhezett kezei közé a legfrissebb Call of Duty dobozát, vagy épp követi végig vérben forgó szemekkel a Steam letöltési csíkját, miközben egy kisebb, tapasztaltabb, többet látott rajongói réteg - nevezzük őket "veteránoknak" - ujjhegyeit összeérintve, sztoikus nyugalommal várja az első tesztek megjelenését, fejben újra és újra ugyanazon a kérdésen rágódva. "Megvegyem én ezt?"

Rögös a játékfejlesztés útja, különösen akkor, ha a fejlesztőknek egy, immár több mint tíz éve a világ öt legismertebb és legsikeresebb játéksorozatainak egyikét kell továbbvinniük, lehetőleg a korábbi epizódok fényének elhalványítása, vagy legalábbis komoly lebőgés nélkül. Bölcselkedést félretéve tény, hogy nagy a nyomás egy ilyen világhírű cím készítése közben, ahogy az is, hogy az utóbbi években egyre inkább területet látszanak nyerni a kritikus réteg pesszimista jóslatai arra nézve, hogy a sorozat kifulladóban van, vagy legalábbis az érdemi innovációk helyett egyre gyakrabban az előző részek újrakozmetikázott, minimálisan felújított ikertesóját nyomják új élményekre éhes kezecskéinkbe. Az Infinity Ward által fejlesztett epizódokat sokan a mai napig a 2007-es, hatalmas sikert arató Modern Warfare gyengécske, a bátyóhoz felnőni igyekvő utánérzéseinek bélyegzik, míg a Treyarch keze alól kikerült részek szintén biztos ami biztos alapon követik a 2010-ben napvilágot látott, hasonlóan közkedvelt Black Ops analógiáját. Ebből az ördögi körből próbált kitörni tavaly a Sledgehammer Games színeiben induló Advanced Warfare, mely hangzatos címével, és merész, a sorozat története során először deklaráltan futurisztikus környezetével egyértelműen kinyilvánította, hogy ki óhajt lépni a fent említett nagy testvér árnyékából, sőt, annak babérjaira tör. A siker azonban korántsem volt osztatlan, mivel a kritikusok jó része szerint a látszólag merőben új játékmenet leple alatt ugyanúgy a korábbi részek által lefektetett sablonok bújtak meg, az exo-skeletonhoz hasonló jópofa nyalánkságok pedig magukban vajmi kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy a sorozat tényleges megújításáról beszélhessünk.

Ezúttal ismét a Treyarchnál van a labda, lássuk hát, hogy mit tudtak kihozni belőle.

A válasz nem egyértelmű. Amint az az első pillanatban világossá válik, ismét a Black Ops szál továbbfűzéséről beszélhetünk, amit én némileg szemöldökráncolva vettem tudomásul, elvégre a sorozat egyik, ha nem a legsikeresebb tagjának tartott Modern Warfare-ről is bebizonyosodott, hogy igenis ki tud fulladni a benne rejlő potenciál, ha már a harmadik bőrt próbálják lenyúzni róla. A szemöldökráncolás folytatódott az egyjátékos kampány kezdetével, mivel még alig lépünk a virtuális csatatérre, már egy felettébb naturalista bejátszás során végig is nézhetjük, amint balszerencsés játékosunkat igen csúnyán leamortizálja egy harci robot, minek következtében életmentő műtét keretében robotikus implantátumokkal, illetve egy DNI nevű, hipermodern, idegi szintű kommunikációs rendszerrel, kvázi egy másodlagos, kibernetikus aggyal kénytelenek pótolni hősünk sajnálatosan elvesztésre került testrészeit.
Ismerős? Igen, mintha az Advanced Warfare is hasonlóképp kezdődött volna, mínusz agyi implantátum, meg pár letépett végtag. No sebaj, itt az idő szólni pár szót a történet hátteréül szolgáló világról. Ha még a kibernetikus protkókból és a harci robotokból nem jöttetek volna rá, elárulom: a jövőben járunk. Nevezetesen 2065-ben, amikor is a veszélyesen felgyorsult technikai fejlődés már elég durván megtépázta kicsiny bolygónkat, a katonai konfliktusok is egyre gyakoribbak és pusztítóbbak, így az idegi szinten kommunikáló kiborgkatonák csak a jéghegy csúcsát jelentik.

Ebbe a kényes helyzetbe lép be szintén robotemberré avanzsált főszereplőnk, hogy első küldetése során, egy digitális szimuláció keretében fényt derítsen egy, terroristák által évekkel ezelőtt felrobbantott vonat pusztulásának körülményeire. Hopp, ez is ismerős? Aki látta a Forráskód című filmet, annak biztosan. Hümm hümm, kicsit felvontam a szemöldököm, de sebaj, ez csak a bemelegítés a későbbi, jóval grandiózusabb események előtt, melyek során a kötelező árulás száltól kezdve az ember/gép konfliktuson keresztül egy végső, nagy csavarig bezárólag (Black Ops, valaki?) mindenből kivehetjük a részünk.
Azt hiszem mindebből már kiderülhetett, hogy a helyenként elég meglepő kikacsintások ellenére történet tekintetében meglehetősen erősre sikerült a játék, megkockáztatom, hozza a Black Ops színvonalát. A megvalósítás viszont már más lapra tartozik. Az sosem volt titok, hogy a CoD sorozat single player kampányát mindig is a látványos jelenetekre, a tömény akcióra, és a pörgős, mégis viszonylag változatos játékmenetre alapozta. Ez már a világháborús témájú első részeknél is így volt, de az évek során egyre fokozódott a helyzet, egyre nagyobb, lélegzetelállítóbb, monumentálisabb jelenetekkel igyekeztek lenyűgözni minket a fejlesztők, ami viszont elkerülhetetlenül egy bizonyos teljesítménykényszert szült, mivel az újabb részekben egyre nehezebb lett rákontrázni a korábbi epizódok által prezentált tömegpusztításokra.

Érzésem szerint most jött el az a bizonyos "sok a jóból" pont, mivel a kampány során gyakran előfordult, hogy egyszerűen már nem tudtam hova kapjam a fejem, a monumentális robbanások, csapatostul összeomló épületek, tucatszámra ránk zúduló ellenfelek, röpködő és rakétákat eregető drónok által összerakott kép számomra már sokkal inkább zavaró és kaotikus volt, mint állejtős. Egyszerűen sok pályánál úgy éreztem, hogy nincs ember, aki legalább minimálisan ki tudna igazodni ezen a láncát letépett akcióorgián, olyan érzés, mintha egy székhez kötöznének, és kedvenc sörünket egy húszliteres vödörrel locsolnák az arcunkba. Persze lehet, hogy csak öregszem, na.

Meg kell említeni viszont a jótékony változásokat is, mint például azt, hogy az egyjátékos kampányok során először testreszabhatjuk karakterünket, azaz kiválaszthatjuk nemét, arcberendezését, illetve ruházatát. Hogy ez szükséges volt-e? Véleményem szerint abszolút nem, de azért értékelem a jó szándékot. Kapunk ezen felül egy safe house nevezetű bázist is, ahol egyrészt ezeken változtathatunk, másrészt egyedi fegyvereket barkácsolhatunk, megnézhetjük a pályák során korábban összeszedett rejtett trófeáinkat, és összetrombitálhatunk más játékosokat, hogy csatlakozzanak hozzánk a továbbiakban, a kampány ugyanis maximum négy fős kooperatív módban is végigvihető.
A pályák egy fokkal kevésbé csőszerűek mint ahogy azt a sorozattól megszokhattuk, alkalmanként például gépi vagy emberi társainkkal kommunikálva lesz lehetőségünk választani a kül- és beltéri támadás, vagy két lehetséges útvonal között, de azért csodákat ne várjunk. DNI-nknek köszönhetően hozzáférhetünk majd néhány különleges képességhez is, például kiégethetjük a ránk támadó harci robotok áramköreit, taktikai interfész segítségével figyelemmel követhetjük az ellenséges katonák mozgását akár falakon keresztül is, vagy repülő nanorobotok raját uszíthatjuk rosszakaróinkra, ezzel fatálisan megperzselve őket. Ezek jópofa dolgok, csak épp nem vagyunk rákényszerítve a használatukra, ezért az ember többnyire öt perc után megfeledkezik róluk, és inkább a jól bevált módon, egy húsz kilós, szalagtáras géppuskával vágja szét a rátámadó élőerőt.

A sztoriból ezúttal a komoly döntések lehetősége is kimaradt, tudtommal végkimenetelből is csak egyet kapunk, bár az elég hatásos. A mai trendnek megfelelően hősünk végre megfelelő szinkron mellett tevékenyen kiveszi a részét a beszélgetésekből, úgy tűnik talán végre végleg leszokik a játékipar a béna, "a főhős nem beszél" koncepcióról. Meg kell említeni még, hogy bajtársaink fizimiskáihoz az Advanced Warfare-hez hasonlóan most is valódi színészek adják az arcukat (és hangjukat), így például találkozhatunk majd a Sin City: Ölni tudnál érte Mort felügyelőjével, Christopher Melonival, illetve Kate Sackhoffal, aki olyan címekből lehet ismerős, mint a Riddick, vagy az Oculus.

Na de ha az egyjátékos módot kiveséztük, vessünk egy vizsla pillantást a multiplayer lehetőségekre, amik - valljuk be - évek óta a CoD legnagyobb fegyvertényét adják. Az Advanced Warfare-t illető kritikák a multira is kiterjedtek; ugyan kaptunk új, exo-skeletonokra és durva killstreak jutalmakra épülő játékmódokat, de ezzel gyakorlatilag ki is fújtak az újdonságok. Felmerül a kérdés, vajon a Black Ops III más-e? Nos igen, és nem. A jövőbeli miliőnek köszönhetően megint bőven volt lehetőség újítani, és ezt a Treyarch részben ki is használta. Lesz itt a korábban már megismert, extrém nagy ugrásokat lehetővé tevő mini-jetpacken felül falon futkározás, víz alatt lubickolva lövöldözés, és néhány jópofa, új kütyü. Multiban alapvetően négy, különböző karakterosztályból választhatunk, valamint ahogy fejlődünk, feloldhatunk még további ötöt. No CoD veteránoknak se kell megijedni, azért nem Battlefield szintű játékstílus-meghatározó dolgokról van szó. Minden osztálynak van egy spéci fegyvere, és egy spéci képessége, melyeket a szintlépések során kapott tokenek segítségével oldhatunk fel. Mint mondtam ezek nem adnak egyértelmű irányvonalat, csupán hozzáadnak egyéni játékstílusunkhoz.

Van például olyan osztály, amely különleges képességével vissza tud teleportálni a pár másodperccel azelőtti tartózkodási helyére, van, aki egy-két másodpercig röntgenlátással képes észlelni az ellenségeket a falakon át, van, aki rövid ideig megsokszorozott sebességgel képes futni, de olyan is, aki hologramokat vetít ki saját magáról, ezzel összezavarva az ellenséges játékosokat. A különleges fegyverek legalább ennyire mókásak, egyes osztályok robbanó nyílvesszőkkel felszerelt íjat, mások pattogó gránátokkal operáló gránátvetőt, kis távolságon belül akár több célpont számára is halálos elektromos sokkolófegyvert, vagy épp jobb karból átalakuló minigunt (igen, vannak robot karakterek is) kapnak. Ezek a cuccok teljesítményünktől függően pár percenként aktiválódnak, így megfelelő a kiegyensúlyozottságuk, nem tudunk visszaélni velük, de arra jók, hogy egy-egy parázs tűzharc során a magunk javára billentsük a mérleg nyelvét, és kifejezetten jótékony változatosságot visznek az online csatamezőkre, így ezért nagy piros pont a fejlesztőknek. Hagyományos fegyverzetből szintén megkapjuk a minket megillető arzenált, a már jól ismert osztályokra szelektálva, és a Modern Warfare óta jelenlévő perkek és killstreak rewardok is megvannak, természetesen ismét kissé átdolgozva és felújítva. A testreszabási rendszer szintén nagyot lépett előre, még soha nem tudtuk annyira szabadon összefirkálni mordályainkat, mint a Black Ops III-ban. Mintázatokat, figurákat, szimbólumokat, feliratokat, de akár még geometriai formákat is pingálhatunk fegyvereinkre, több rétegben, az általunk választott színekben, esetleg színátmenettel, átfedéssel, különböző anyaghatásokkal, satöbbi, és akkor az alapvető, előregyártott álcafestésekről még nem is beszéltem. Művészi vénával rendelkező játékosok akár már csak azzal órákat vacakolhatnak el, hogy teljesen egyedi és extravagáns fegyver skineket gyártanak, vagy megtervezik saját emblémájukat, amit hasonló részletességgel alakíthatunk saját szájízünknek megfelelően. Karakterünket szintén öltöztethetjük, bár egy fokkal kisebb tárházból válogatva, és csak az adott ruhadarabok különböző challenge-ek teljesítésével történő feloldását követően.

Játékmódok tekintetében a szokásosakat kapjuk, de ezeknél nem is nagyon kell több. Az örökzöld klasszikusok mellett visszatér az Uplink és a Gun Game játékmód is, de találunk például Safeguard nevű mókát is, ahol a csapatok felváltva igyekeznek kísérni és megvédeni az ellenféltől egy fegyvertelen robotot, illetve több módnak megkapjuk a növelt fegyversebzéssel, és eltávolított HUD-dal fűszerezett, hardcore változatát is.

Mindezek fényében most valószínűleg sokan azt kérdezik, hogy hol a csapda? Mindez túl szép, hogy igaz legyen, nem? Higgyétek el, szeretném azt mondani hogy nem, a multi tényleg tökéletes, de sajnos ez nem teljesen igaz. Egy dolog volt, ami számomra nagyon durván megvágta a multiplayer játékélményt, mégpedig a pályadizájn. Hihetetlenül zsúfoltak, és többnyire kicsik a mapok, de még a nagyobbak is úgy vannak berendezve, hogy tízből kilenc esetben egy szoba két végéről lövöldöznek egymásra a játékosok. Nem értem, miért kellett ennyire ráerőszakolni az emberekre a közelharcot, mivel ez abszolút relfexjátékká butítja az amúgy kifejezetten élvezetes darálást. Na jó, tudom én, a CoD-ban mindig is fontosak voltak a reflexek, de míg például a Modern Warfare-ben a pályák elég tágasak voltak ahhoz, hogy megfelelő szabadságot adjanak az ellenség megkerüléséhez, vagy alternatív útvonalon való csapdába csalásához, erre itt többnyire esélyünk sincs, mivel a pályák olyan kicsik, és a lehetőségek annyira le vannak szűkítve, hogy többnyire még félúton se vagyunk, mikor átbotlunk pár ellenséges játékoson, innentől meg megint azon múlik a dolog, hogy ki tudja jobban "rárántani" a fegyvert, meg kinek vannak vadászpilótákat megszégyenítő reflexei. A mesterlövészpuskáknak gyakorlatilag talán egy pályát leszámítva semmi értelmük, az esetek 90%-ában nem fogunk 50 méternél távolabbi célpontra lőni.

Fel nem foghatom, miért rendezkedtek be a CoD-ok ennyire erre a közelharci iszapbirkózás rendszerre multiban. Lehet, hogy megint én vagyok a maradi, és ez a jövő, de míg speciel a mai napig elmorzsolok pár könnycseppet ha eszembe jut a hihetetlenül jó Crossfire, vagy szintén zseniális Crash pálya a Modern Warfare-ből, annyira kényelmetlenül és korlátozva éreztem magam a BO3 mapjain. Ez a tendencia egyébként már régóta tart; az MW2 pályái még nagyon jók voltak, az MW3-ban már kezdtek szűkösebbek lenni a terek, de az ember még csak sejteni vélte, hogy valami nem olyan, mint eddig, az ezután következő epizódok pedig életformaszerűen beálltak azokra a "close quarters" stílusú játékterekre, amiket a negyedik részben még az akkoriban csak feszültséglevezetésre használt Killhouse, és Shipment képviselt. No mindegy, ízlés dolga, biztosan lesz olyan, akinek beválnak ezek a közelharcot erőltető pályadizájnok, de számomra nagyon sokat levontak az élvezeti értékből, mert az igazat megvallva vénséges, huszonéves fejemmel már nem érzem magamban az erőt, hogy összemérjem reflexeimet a hasonló stílusú játékokon nevelődött, tizenegynéhány éves srácokkal, akiknél a "háromhatvan nószkóp heccsat" manapság már köszönésként funkcionál. Mindezzel együtt továbbra is azt mondom, hogy a Black Ops III az utóbbi évek CoD-jainak legélvezetesebb multiplayerét hozta el nekünk, amely néhány, valamivel tágasabb pályával megtámogatva akár Modern Warfare szintű etalonná válhatna.

Szót kell még ejtenünk a mára a Treyarch-féle CoD-ok védjegyévé vált zombi módról is, amiből idén is megkapjuk az aktuális ráncfelvarrott, feltupírozott verziót, új szereplőkkel, pályákkal, és egy rakás, totál elborult fícsörrel, úgy mint a rágógumi-automatából szerezhető különleges képességek, vagy a korlátozott ideig csápos, zombievő szörnnyé változás lehetősége. Ha van kéznél egy-két haver, mindenképp érdemes kipróbálni, mert fáradt hétköznap estéken jókat lehet hülyéskedni a vérünkre pályázó zombik, röpködő, savköpő szörnyek és teleportáló pokolkutyák között.

Nem esett még szó a grafikáról és a hangokról. Az igazat megvallva már nem tudom tartani a lépést a Call of Duty grafikus motorjával kapcsolatban, olyat is hallottam, hogy lecserélték, de olyat is, hogy még mindig az eredeti, lassan 13 éves engine pöfög a játék alatt. Akárhogy is, a végeredmény mindenesetre meggyőző. Nem kapunk Crysis 3 szintű vizuális gyönyöröket, de ez soha nem is volt a sorozat sajátja. A grafikai megjelenítés mindazonáltal maradéktalanul hozza azt, amit én 2015 végén elvárok egy játéktól. Itt meg kell említeni, hogy a megjelenés nem volt zökkenőmentes, ugyanis a Treyarch elkövetett valami ordas optimalizálási bakit, aminek következtében a megjelenéskor a játék a félmilliós csúcsgépeken is csak diavetítést tudott produkálni. Ez érthetően hatalmas felháborodást okozott, így a stúdió vészhelyzetet hirdetett, és pár nap alatt kihozott egy hotfixet, ami megoldotta a problémákat. Én a hotfix megjelenése után fél nappal jutottam hozzá a játékhoz, és nem is tapasztaltam semmilyen problémát, magas beállítások mellett fix 60 FPS, egyszóval megy, mint az olajozott golyó.

Hangok tekintetében sem ér minket meglepetés. Ismét megkapjuk az immár a Call of Dutyk másik védjegyévé vált, aranyosan gagyi, de nem élvezhetetlenül szörnyű fegyverhangokat, igaz, erre már csak össze se vonjuk a szemöldökünket, elvégre sokunk már akkor kapna a füléhez, ha a mordályok kivételesen tényleg élethű hangon dördülnének el a kezünkben. A szereplők szinkronja szokás szerint kifogástalan, profi munka, ami nem véletlen, tekintve, hogy még a mellékszereplők is kaptak saját, professzionális szinkronszínészt. A zenékre sem lehet panasz, nem fogjuk őket a péntek esti házibulin 500 wattos hangfalra kötve üvöltetni, de játék közben kellemesen hatnak az ember fülére.

Elérkezett hát az idő, kenyértörésre kerül a sor. Mit ad a Black Ops III? Egy újabb lenyúzott rókabőrt, vagy tényleg komoly vérfrissítést? Igazából egyiket sem. Az egyjátékos mód hozza a sorozat színvonalát, egy erős, bár nem Oscar-díjas forgatókönyvvel, remek szinkronmunkával, négy fős kooperatív lehetőségekkel, és kissé már erőltetetten akciódús játékmenettel. A többjátékos módot nagyon sajnálom, mert a karakterosztályok és képességek nagyon jó irányba tett lépések, azonban számomra sokat levonnak az összképből az érthetetlenül zsúfoltra kialakított, fullasztó pályák, amelyek sok esetben a reflexek próbájává butítják a játékot. A korrektség jegyében azonban kijelentem, hogy számomra a legutóbbi CoD-ok közül, multiplayer tekintetében még így is viszi a pálmát a Black Ops III, már csak néhány nagyobb, tágasabb map hiányzik belőle. Egyszóval nem tökéletes, de jó, nem korszakalkotó, de élvezetes, és számomra mindenképp kellemesebb, mint az elmúlt évek epizódjai.

Pro:

• erős egyjátékos sztori
• felfrissített, ütős többjátékos játékmenet
• kellemes grafika és hangok
• nevetséges részletességgel kozmetikázható fegyverek

Kontra:

• számomra most már tényleg kicsit elszálltak az akciójelenetekkel
• semmi komoly, egyjátékos újítás
• lehetőségeinket nagyban korlátozó többjátékos pályadizájnok

Értékelés
8.5	Játékmenet:  Szokásosan erős kampány, az elmúlt éveknél jobb, bár közel sem tökéletes multi. Szeretjük, de sajnáljuk a kihagyott ziccereket.
8.0	Hangulat:  Robbanások, fegyverropogás és robotkatonák minden mennyiségben. Kell ennél több?
8.5	Grafika:  A szívünkhöz kapkodni sem a gyönyörtől, sem a szörnyülködéstől nem fogunk. Hozza az elvárhatót.
8.0	Hangok: A fegyverhangok még mindig gagyik, de ezt szinte már el is várjuk. A szinkronmunka viszont elsőrangú, a zene pedig szódával elmegy.
9	Szavatosság: A multi most is látványos mennyiségű feloldható tartalommal vár minket, így akinek bejön az alapkoncepció, az simán ellesz vele, akár hónapokig.
Review score
8.4	Felülmúlta várakozásaimat a legújabb CoD. Kisebb-nagyobb hibái ellenére az utóbbi évek epizódjai közül a legjobb, a megszokott minőségű egyjátékos, és felfrissített, bár nem hibátlan többjátékos móddal.